A nyár kínzó lassúsággal repült el. A fájdalmam nem múlt el és nem is nagyon akart enyhülni. Anyám még mindig átsírta a napokat, de apám letette az italt. Azt mondta nem akarja cserben hagyni Natet sem engem. Én továbbra is a bátyám ruháit hordtam és nem akartam elhagyni a lakást. Váltottam pár levelet az ikrekkel és Charlieval, de nem látogattam meg őket soha. Az ikrek ellenben eljöttek párszor. Amikor itt voltak kicsit jobb kedvem volt. Olyan volt, mintha Nate is közöttünk lett volna és az ő szobájában ülve beszélgettünk, néha még el is nevettük magunkat. Draco is sokat volt velem. Sőt szinte minden nap itt volt, ha pedig nappal nem jött, éjszaka kopogott be, hogy velem aludjon. 

A rémálmaim nem szűntek, de amikor Draco itt volt könnyebben viseltem őket. A fiú mindent megtett, hogy jobban érezzem magam és kezdett sikerülni neki. Egy nap, amikor nálam volt, azt mondta mutassam meg neki a sminkjeimet. Én beleéléssel magyaráztam neki mindenről, mit hova hogyan kell használni. Éppen átnyújtottam neki a szemhéjtusom és visszafordultam a púdert keresve, amikor egy idő után megszólalt.

-Nézd, kifestettem magam! – húzta ki magát büszkén. Amikor ránéztem láttam, hogy aranyos kis bajszokat festett megának, meg egy fekete cica nózit. Arcomon végigfutott a felismerés, majd halványan elmosolyodtam.

- Draco, ez vízálló. – mondtam

- Az mit jelent? – kérdezte és láttam a szemében az aggodalmat.

- Azt, hogy nem jön le rólad egy ideig. – nevettem el magam mire a fiú először rettegve, majd döbbenten nézett rám. Végül ő is elnevette magát. Szóval Draco macska majdnem egy napon keresztül próbálta levakarni magáról a festéket, de végül bajszokkal ült le a vacsora asztalhoz. A nagyszüleim döbbent fejjel néztek végig rajta, majd megjegyezték, hogy igazán szépen ápolt a bundája. Na erre végképp nem bírtam tovább és az éppen számban lévő sütőtöklevet végigköptem macska Dracon. Az egész asztal visított a nevetéstől.

- Szerelmem, - kezdte egyik este Draco, miközben az udvaron feküdtünk csillagokat nézve. – kérdezhetek valamit? – fordította felém a fejét.

- Persze. – mondtam.

- Megígéred, hogy sosem hagysz el, bármi is történjen? – nézett a szemembe aggodalmasan.

- Draco mi történt? – kérdeztem.

- Semmi. Semmi csak ígérd meg. – láttam, hogy szemében könnyek gyűlnek.

- Megígérem. Draco Malfoy, megígérem, hogy sosem foglak elhagyni történjen bármi is. – simítottam meg az arcát és éreztem, hogy sírok.

- Kisujj esküszöl? – kérdezte

- Kisujj esküszöm. – válaszoltam.

Nem értettem miért kérdezi ezt, de éreztem, hogy valami megváltozott benne. Valami más lett Dracoban. Mintha mindig máson járna az esze, minta rettegne valamitől. De sehogy nem tudtam rávenni, hogy elmondja nekem. Szeretem őt, és ő is mellettem volt a legnehezebb pillanataimban. Nem fogom őt elhagyni.

A fiúval kézen fogva indultunk el az állomásra a Malfoy kúriából. Aznap reggel együtt mentünk át hozzá, hogy össze tudjon csomagolni. Nem tudtam mit várjak ettől az évtől. Az ikrek már nem tanulnak a Roxfortban, ellenben megnyitották a saját boltjukat az Abszol Úton, Molly legnagyobb bánatára. Igazán jól ment nekik az üzlet annak ellenére, hogy a fél Abszol út bezárt. Az ikrek szerint egy kis nevetés mindent meg tud oldani. Őket is ez hozta ki a depresszív állapotból, amiben én még mindig benne vagyok. Többször is hívtak az üzletbe, hogy körbe vezessenek, de nem mentem el. Talán majd az első Roxmortsi hétvégén. 

Nem tudtam kivel fogom tölteni az időmet Dracon kívül. Nem akartam mindig a nyakán lógni. Egyre sűrűbben tűnt el és egyre többször mondott le találkozókat, szóval kezdtem azt érezni, hogy elege van belőlem és a szenvedésemből. Az állomáson köszöntem pár embernek, hagytam hogy részvétüket nyilvánítsák, de ennyi volt az egész. Nem volt kedvem többé jó pofizni, vagy visszatartani a véleményem. Anyám szerint olyan lettem mint Draco. Szerintem önmagam vagyok.

-Gyere, keressük meg a többieket. – húzott magával Draco. Gyorsan meg is találtuk Zabinit és Parkinsont az egyik fülkében és melléjük ültünk.

- Hát ő? – kérdezte Parkinson rám mutatva. – Nem a griffendéles haverjaival kéne ülnie? – nézett végig rajtam undorodva.

- Kussolj, Pansy. – forgatta meg a szemét a szőke fiú és combomra tette a kezét. Én nemes egyszerűséggel bokán rúgtam a lányt majd bemutattam neki.

- Rose! – szólított meg Blaise. Draco szorítása kissé erősödött lábamon, amikor a fiú felé fordultam. – Milyen órákat vettél fel idén? –

- Ohh, hát tudod a szokásos órák, Bűbájtan, Asztronómia, Sötét varázslatok kivédése. Felvettem az átváltozástant, hogy végre át tudjak változni az animágus formámba. Ott van még a legendás lények gondozása, meg persze az a szaros kötelező mágiatörténet. – mondtam és Blaise elismerően pillantott rám.

- Én is ezeket vettem fel, kivéve az animágia. Nekem helyette gyógynövénytan van. – mondta és rám mosolygott.

- Én is ezeket vettem fel. – mondta a semmiből Draco mire meglepetten néztem rá.

- Draco Malfoy legendás állatok gondozása órán? – nevetett Blaise. – Csak nehogy megint az legyen mint harmadikban.

- Fogd be, Zabini, vagy pofán verlek. – morgott Draco. Jól ismertem a sztorit, amikor egy hippogriff megtámadta a fiút.

- Idén is az a bugyuta izé tanítja az órát? – kérdezte Pansy.

- Magadra gondolsz? – néztem vissza rá felvont szemöldökkel.

- Vigyázz a szádra, Blackwood. – mondta mire ökölbe szorult a kezem.

- Ugyan miért kéne, Parkinson? Tőled kéne félnem? Vagy a szüleidtől, akiket bármikor ki tud rúgatni az anyám? –

- Úgy hallottam anyád mostanság nem teljesít túl jól. Vajon miért lehet ez? – vigyorgott rám, mire felpattantam és nyakának szegeztem a pálcám. A lány szemében könnyek gyűlte, a fiúk pedig némán figyelték az eseményeket.

- Még egy szó és megöllek. – néztem a szemébe. – Jól jegyezd meg ezt a pillanatot, Parkinson, mert legközelebb nem hagyom ennyiben. – ültem vissza a helyére.

- Tudtam, hogy csak blöffölsz. – nevetett idegesen.

- Jajj fogd már be kurva szádat! – mordult rá a szőke fiú.

- De, Draco! – nyivákolt, mire megforgattam a szemem. Eddig is ilyen idegesítő kis liba volt?

- Vagy fogd be vagy takarodj innen. – mondta neki a fiú szemrebbenés nélkül, mire a lány sértődötten felállt és kirohant. Gondolom arra számított, hogy valaki utána megy, de nem így történt. Helyére viszont Crak és Monstro tolakodott be, kissé szűkössé téve így a helységet. Így utaztunk az iskola felé, többnyire csendben.

A vacsoránál több ember tekintetét is magamon éreztem, így nem is nagyon emeltem fel a fejem, csak amikor a hatalmas ajtó kivágódott és az elsősök mellett két, velünk egykorú is besétált.

- Kérem köszöntsétek nagy szeretettel elsőseinket és két amerikai cserediákunkat, Maeve Amabel Kettleburnt és Nicholas Ellery Fontainet. Mától, a hatodik évük kezdetétől a hetedikes évük végéig nálunk fognak tanulni. Kérem fogadjátok őket a legnagyobb szeretettel és barátsággal, pont mint Miss. Blackwoodot egy évvel ezelőtt. – mosolygott rám az öreg.