A következő órákban csörömpölés és folyamatos kiabálás hangja járta be az egész kúriát, míg mi öten a konyhapult körül ültünk és forrócsokoládé helyett bort kortyolgattunk. Órák teltek el, mire meghallottuk az ajtó hangos csapódását és Draco viharzott be a konyhába.

-Rose, szedd a holmid. Elmegyünk. – mondta és meghúzta a borosüveget.

- Mégis hova megyünk? – kérdeztem döbbenten.

- A Weasley házba. – zárta le a témát és felment az emeletre.

- Azt hiszem most el kell mennetek. – fordultam a többiekhez, akik megértően bólintottak és elköszöntek tőlem. Draco után szaladtam, aki már a lépcső aljánál állt, mikor az apja feldúltan indult el felé és erőszakosan megragadta a karját.

- Mit gondolsz mit csinálsz? – kérdezte Lucius. Narcissa kisírt szemekkel lépett a férje mögé, hogy lenyugtassa, majd megjelent Astoria is zavaros tekintettel.

- Rose és én elmegyünk. Nem vagyok hajlandó részt venni ebben a röhejes elrendezett házasságban! – kiáltotta apja arcába, mire Astoria idegesen toporzékolni kezdett.

- Ezt nem te döntöd el nem érted? – kiáltott rá a fiúra, majd közelebb ment hozzá és megfogta a kezét. – Boldog leszel velem. Nem fogod megbánni. – nézett a szemébe, mire előrébb léptem és a pálcámhoz csúsztattam a kezemet.

- Azt nem fogom megbánni, hogy most nemet mondok nektek. – nézett végig apján és a sötét hajú lányon.

- Akkor nincs más hátra, ide hívjuk a Sötét Nagyurat és szépen közlöd vele a döntésed. – mondta Lucius és pálcáját a karján lévő sötét jegynek szegezte. Ijedten kaptam a kezemet a szám elé és láttam, hogy Draco is kikerekedett szemekkel néz felém.

- Menj a szobámba, Rose. INDULJ! – kiabált rám Draco, de meg sem várta hogy reagáljak, már megragadta a karomat és felrángatott az emeletre. Benyitott a szobájába és szinte belökött az ajtón, majd rám nézett.

- Akármit hallasz is, maradj idebenn. Világos voltam? – kérdezte kétségbeesett tekintettel, majd miután bólintottam kiment és rám zárta az ajtót. Hosszú percekig ültem az ágyon és próbáltam csitítani a szívverésemet, majd ötletelni kezdtem hogyan juthatnék ki innen. Mert nem fog egy hülye zár megakadályozni, hogy megtudjam mi történik odalent. Fel-alá járkáltam a szobában miközben folyamatosan agyaltam, majd a szemem az ablakra tévedt és akkor támadt egy ötletem. Ha van egy kis szerencsém a tárgyalóterem ablaka is nyitva lesz legalább résnyire és akkor hallani fogom mit beszélnek. Már csak le kell jutnom oda, de azzal se lesz baj, hiszen át tudok alakulni egy kibaszott sárkánnyá. Nem lesz baj. Menni fog. Megcsinálod, Rose! Nem lesz kicsit feltűnő egy sárkány?  Azonnal keresni kezdtem Morgana könyvében valami varázslat után, amivel egy kisebb szárnyas élőlénnyé alakulhatok. 

A sikeres keresés és saját magam győzködése után vettem egy mély levegőt és átváltoztam... Sikeresen, legnagyobb döbbenetemre. Immár egy főnix formájában álltam a szoba közepén, majd kirepültem az előre kinyitott ablakon és már csak szurkoltam, hogy alul is nyitva legyen egy. És szerencsém volt.

A tárgyaló résnyire nyitott ablakán keresztül néztem körbe a sötét szobában. Fáradt, beesett arcok néztek egymásra kissé riadtan, amikor megjelent Voldemort. Draco alig láthatóan összerezzent, de nem merte elszakítani a tekintetét az asztaltól.

-Lucius, miért hívtatok? – szólalt meg a rettegett alak fáradt, rekedtes hangon.

- Nagyúr, a fiamról lenne szó. Draco nem támogatja az általunk eltervezett házasságot Greengrass kisasszonnyal. – mondta a férfi, de most az egyszer az ő szemében is félelmet véltem felfedezni.

- Igaz ez Draco? – fordult felé Voldemort, de Draco továbbra sem mert felnézni.

- Igen, Nagyúr. – nyögte ki végül a fiú és láttam, hogy egész teste megfeszül. Voldemort hátra dőlt a székében és elgondolkodva pillantott körbe.

- Nos, hát. Ez igen sajnálatos hír. – mondta és felállt a székéből. A teremben mindenki összébb húzta magát és én is azon kaptam magam, hogy ezt teszem.

- Nagyúr én... Bármi mást megteszek. – mondta Draco és összeszorult a szívem ahogy meghallottam remegő hangját.

- Kíváncsi volnék mi az oka, hogy ezt a feladatot nem akarod teljesíteni. Egy másik lányról van szó? – kérdezte a férfi és végigsimított Draco száktámláján. A szőke fiú ijedten nézett Astoriára, majd a szüleire, végül megszólalt.

- Nem, Nagyúr. Nincs másik lány. Csak Astoria meg én nem igazán kedveljük egymást. – A nagyúr felnevetett.

- Nem kedvelitek egymást. – tagolta lassan a mondatot, majd elővette a pálcáját, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. Draco hirtelen felnézett és az ablak felé fordult. Pont oda ahol én vagyok. Tekinteteink találkoztak és egy pillanatra átfutott az arcán a felismerés, de rögtön el is fordult. – Nos, lássuk igazat mondasz-e. Legilimens. – mondta Voldemort és hosszan kutatni kezdett Draco emlékei között. Mindenki feszült figyelmemmel követte nyomon az eseményeket, én pedig azt hittem menten elájulok, de legnagyobb meglepetésemre Voldemort leengedte a pálcáját és nyugodt hangon megszólalt.

- Rendben hát. Akkor másik feladatot fogsz kapni idővel. – mondta, majd elhagyta a helységet. Ennyi? Ennyi volt az egész? Ezzel lezártnak tekintjük a témát? Tényleg tőle retteg a fél varázslóvilág? Megcsóváltam a fejem és gyorsan visszarepültem Draco szobájába.

- Na? Mi volt? – kérdeztem a fiút amint belépett a szobába, de ő egy „Ez most komoly? " pillantással nézett vissza rám.

- Tudom, hogy mindent hallottál. – mondta, mire elkezdtem a szám szélét rágni.

- Jó bocsánat. Tudom, hogy itt kellett volna maradnom, de tudni akartam mi történik. – ültem le az ágy szélére és ő is mellém telepedett.

- Nincs baj Kedvesem. Az a lényeg, hogy nem haltam meg. –

- És többé nem vagy vőlegény. – löktem meg a vállát, mire mind a ketten elnevettük magunkat. Gyorsan összepakoltuk a maradék holminkat és elköszöntünk Narcissától. Bár a helyzet viszonylag enyhült, Draco nem akarta otthon tölteni az ünnepeket, így hopponáltunk is a Weasley házba.