Másnap reggel korán ébredtünk. Dracoval együtt fürödtünk éppen úgy mint előző este, majd segített felöltözni. A gyászruhám térdig érő fekete egyszerű darab volt. Hozzá fekete harisnyát és egy szolid magas sarkút vettem fel. Aznap reggel belenéztem a tükörbe és őszintén megdöbbentett a látvány. A szemeim vörösek és dagadtak voltak a sok sírástól, de az arcom fehér és beesett volt. Megkértem Dracot, hogy fésülje meg a hajam, majd lementünk a földszintre. A többiek már készen álltak az ajtóban. Draco is feketébe öltözött, öltönye igazán jól állt neki és örültem, hogy velem van a mai napon. Anyám nem volt hajlandó a fiúra nézni, de apám és a nagyapám hálásan kezet ráztak vele, nagymamám pedig szorosan a karjaiba zárta a meglepett fiút.

A temetésen rengetegen voltak. A fél iskola jelen volt, az egész tanári karral, és több családdal akik a családom barátai voltak. A Malfoy család is tiszteletét tette, ám Draco nem ment oda hozzájuk, magabiztosan állt mellettem a bátyám koporsója mellett. Észrevettem az egész Weasley családot, ahonnan az ikrek könnyes szemmel néztek rám. Észrevettem Harryt is, De még Mr. Ollivander is megjelent. Gyönyörű szertartás volt, és egészen jól bírtam sírás nélkül, ám a szertartás vezetője akkor megkérdezte ki szeretne beszédet mondani. Az ikrek azonnal felálltak a helyükről és a pódium felé sétáltak.

-Üdv, mindenkinek. – mondta George. – Freddel szeretnénk mondani pár szót. - Tartott egy kis csendet, hogy összeszedje gondolatait. – Jonathan, az első napon lett a barátunk. Az első nap első pillanatában, amikor belépett a vonatfülkébe, ahol a testvéremmel ültünk és bárgyún megjegyezte, hogy egészen hasonlítunk egymásra.. – nevetett fel halkan.

- Rémesen jót nevettünk rajta. – folytatta Freddie. – Azonnal a szívünkbe fogadtuk. Onnantól kezdve mindent hárman csináltunk, amíg be nem mutatta nekünk Rosiet. – mutatott rám a fiú. – Rosie talán az addiginál is jobban összekovácsolta a csapatot. Egy nap, amikor elkobozták tőlünk a legújabb találmányainkat, a Blackwood testvérek mindent megtettek és sikeresen visszalopták nekünk azokat. – mosolyodott el.

- Onnantól mi négyen egy család lettünk. – vette vissza a szót Georgie és arcán elkezdtek könnyek csorogni. Fred átkarolta testvérét és ő is megtörölte a szemét. – Nate volt a valaha létező legjobb barátunk és a legjobb ember akit valaha ismerhettünk. Freddel hihetetlenül hálásak vagyunk azért, hogy ismerhettük őt, és hálásak vagyunk neki és Rosienak is, hogy testvéreikké fogadtak minket. – George hangja elcsuklott és hátrébb állt a mikrofontól. Fred megköszörülte a torkát és folytatta.

- Menedéket nyújtottak nekünk, amikor túl sok volt már a saját családunk. Tanácsokat adtak nekünk. Nate volt a legnagyobb támaszunk ha nőkről vagy tanulásról volt szó. Minden apró csínytevésnél, minden boldog és szomorú pillanatban mi négyen voltunk. Csak mi négyen, a saját családunk. Remélem, hogy sosem fogsz csalódni bennünk és ígérjük, hogy bár a nyomodba nem érhetünk, de a lehető legjobb testvérei leszünk Rosienak. – fejezte be a fiú, mire ráhelyeztek egy- egy liliomot a koporsóra és elindultak a helyük felé. Gondolkodás nélkül felpattantam a helyemről és szorosan magamhoz húztam a fiúkat. Keserű sírás hangja hallatszott mindenhonnan amikor elszakadtam a fiúktól. Megtöröltem könnyáztatta arcom.

- Szeretlek titeket. – mondtam.

- Mi is szeretünk. – válaszolták szinkronban. Elindultam a helyemre, de félúton megálltam és az emelvény felé mentem. A szüleim aggódva néztek össze és Draco is összezavarodva pillogott felém.

- Öhm. Én nem igazán készültem beszéddel. – mondtam, de halottam, hogy anyám rám szól, hogy üljek vissza. – Nem létezik olyan szó, aminek most értelme lenne és nincs olyan dolog amitől egy kicsit jobban érezném magam. Annyira bonyolult, ha elveszítesz valakit, hogy az egyik pillanatban nem tudod abbahagyni a sírást, a következő pillanatban meg már nevetsz a szép, közös emlékeken. Aztán hirtelen egyedül akarsz lenni, egyedül a sarokban, hogy megemészd mi történt. – Vettem egy mély levegőt. - Tudják. A bátyámmal nagyon jó kapcsolatom volt. – éreztem, hogy megremeg a hangom. – Mindent megbeszéltünk egymással. Mindig együtt voltunk és a mi kapcsolatunk tényleg a testvérek álma volt. Ott volt velem, amikor rájöttem, hogy szerelmes vagyok. Ott volt velem, amikor sírtam és ott volt velem amikor féltem. Én voltam az első, akinek elmondta, hogy szereti Angelinát. – néztem rá a lányra aki még jobban sírni kezdett. – Ott voltam, amikor megkérte, hogy legyen a barátnője és rengeteg tanácsot adtam neki. Emlékszem egy este, rémesen nagy vihar tombolt ezért egyikünk sem tudott aludni. Lementünk a kandalló elé és egy-egy bögre forró csokit iszogatva beszéltünk a terveinkről. Nate szeretett volna gyógyító lenni, apa után. Szerette volna, ha a szüleink büszkék lennének rá. Nate szeretett volna egy nagy családot, és három gyereket. Meg persze rengeteg állatot. Nate nagyon szeretett volna ott lenni az esküvőmön, és segíteni felnevelni a gyerekeim. Szeretett volna inni velem és ünnepelni velem. Szerette volna, ha örökre ilyen közel állnánk egymás mellett. Még azt is felajánlotta, hogy költözzünk egymás melletti házakba, hogy ha Draco megbánt egyből át tudjon jönni beszélni a fejével. – mondtam, mire több helyen is nevetést hallottam. Hátra fordulva láttam, hogy Draco is mosolyog. – A bátyám nagyszerű ember volt, és nem ezt érdemete. Rengetegen szerették és felnéztek rá. Nekem ő volt a legjobb barátom, a legjobb testvér a világon. – a sírás fojtogatott már egy ideje, de most kitört belőlem és akadozva mondtam el az utolsó mondataimat az ég felé fordítva az arcom. – Nate nagyon szeretlek és sosem foglak elfelejteni. Tudom, hogy továbbra is velem leszel minden nap és védelmezni fogsz. Bárcsak én is olyan jó testvér lettem volna mint te és meg tudtalak volna védeni. Bárcsak elmondhatnám neked még egyszer, hogy szeretlek. Mindenkinek mesélni fogok rólad és minden nap köszönetet fogok mondani a gyönyörű közös emlékekért és a rengeteg leckéért amit te tanítottál nekem. Mostantól te leszel az őrangyalom, bátyus. – ebben a pillanatban szakadni kezdett az eső. Draco odalépett hozzám és finoman átkarolva visszakísért a helyemre. Mindenki a bátyámat gyászolta és mindenkinek ott bújtak a könnyek a szemében.. 

Vége az ötödik évnek...