- Rose, mi ez a könyv? – kérdezte csodálkozva.

- Ez a könyv Morgana gyógyító mágiáinak gyűjteménye. A családunk ősidők óta használja, de nekem ez lesz az első varázslatom innen. – mondtam, mire a fiú szeme tele lett aggodalommal, és izgalommal. – Na, tessék ez az. – mutattam felé egy tele írt lapot, aminek oldalán egy penna volt. A pennákat évszázadok óta átkozzák meg és bűvölik el. Lehet egyszerű sebhely átok, de lehet benne halálos méreg is. Nehéz megtalálni a rendes ellenszert rá, de Morgana mindenre talált egy gyógymódot. Elővettem a pálcámat, gyorsan elolvastam a varázsigét, majd a mellettem álló fiúra néztem.

-Erről senkinek egy árva szót se oké? –

-Oké. – mondta, mire behunytam a szemem és a pálcámat a sebemhez érintve elmondtam az igét. A sebemből szivárgó vér lassan megalvadt, a vágás pedig elkezdett összehúzódni. Kellemetlen érzés fogott el, olyan volt mintha fogyna az erőm és egyre inkább kimerülök. De mire észbe kaptam a sebhely teljesen eltűnt.

- Rosie, jól vagy? – kérdezte Draco, amikor látta, hogy összeesni készülök. Ő gyorsan elkapott és leültetett az ágyra.

-Igen, minden rendben. Csak kicsit kimerültem. – motyogtam. De sikerült. Fel sem bírtam fogni, hogy életem első önálló gyógyító bűbája sikeres volt. Még akkor is nagy szó volt ez számomra, ha csak egy apró hegről volt szó a kezemen.

- Sikerült. – mondta ő is ámulva. Mire rámosolyogtam.

Együtt indultunk el a vacsorára, megbeszélve a közös kis titkunk minden apró részletét. A terembe érve intettem a „bátyáimnak" és persze a valódi testvéremnek, valamin Harryék hármasának is, majd helyet foglaltam. Már éppen enni kezdtem volna, amikor megütötte a fülemet két éles hang veszekedése.

-Gyere, nézzük meg miről van szó! – böktem oldalba Dracot aki felkapott magával egy almát, majd utánam eredt. A fél iskolával a nyomunkban. A lépcsőhöz érve McGalagony professzort és az agresszív pink törpenövésű nőnek nem nevezhető izét pillantottuk meg, akik a közelmúltban elkövetett gyermekbántalmazásról veszekedtek. A Griffendél házvezetője sérelmezte, hogy Umbridge ilyen eszközöket használ a diákjain, mire Dolores megvádolta a minisztérium elárulásával.

Az események pedig innentől lejtő szerűen indultak meg. Umbridge lett a főinspektor, és minden órán jelen volt jegyzeteket készíteni. Még a jó öreg Pitont is sikerült kihoznia a sodrából, de a nőt semmi nem érdekelte. Egyre több és több ésszerűtlen rendeletet hozott, melyek szinte lehetetlenné tették az életet a Roxfortban. Ellenben egyre több időt töltöttem Harryékkel és Dracoval. Mind a négyen igazán jó barátoknak bizonyultak. Dracoval minden nap együtt ültünk a könyvtárban tanulni, majd éjszakákba nyúlóan beszélgettünk arról, hogy mik történtek velünk, mielőtt megismertük egymást.

-Na és, jobb itt mint Franciaországban? – kérdezte egyik este a fiú. A közösségi szobában ültünk a kandalló előtt és halkan beszélgettünk. A többiek már rég aludtak, de mi elmerültünk egymás szavaiban.

- Sokkal jobb. Tudod ott, sokkal szigorúbbak voltak a tanárok és túl sok a lány. – nevettem el magam.

- Hát igen, mellettem biztos sokkal izgalmasabb az élet. – húzta ki magát.

- Az biztos, Draco. – nevettem. – De alig várom, hogy 17 legyek és akkor és ott varázsoljak ahol csak lehet. –

- Mit varázsolnál először? – kérdezte a fiú.

- Hmm. Látod ez egy nagyon jó kérdés. Ezen még sosem gondolkoztam el. –

- Én tudom mit csinálnék. – mondta pár perc csend után.

- És el is árulod? – kérdeztem

- Egy rózsát varázsolnék neked. – nézett a szemembe, mire elkerekedett szemmel néztem vissza rá.

- Miért pont rózsát? És miért nekem? –

- Mert a neved jelentése, rózsa. És mert te vagy a legjobb barátok. – nézett mélyen a szemembe, mire elmosolyodtam. – Na meg persze egészen bájos vagy amikor elpirulsz. – pirult el ő is enyhén, mire a szívem hevesen kezdett verni.

Egy nap Dracoval sétáltunk Mágia történelem órára, amikor észrevettünk egy hatalmas tömeget. Ránéztem Dracora, aki a szemét forgatva pillantott vissza rám és átkarolva megindult a tömeg felé.

- Tudom, tudom. Nézzük meg mi történik. – mondta mire elnevettem magam. Ám a mosoly egyből lefagyott az arcomról, amikor realizáltam, hogy Umbridge éppen ki akarja tenni a jóslástan tanárunk szűrét. Idegességemben belekapaszkodtam Draco kezébe, aki bár meglepődött először, de utána szorosan magához húzott és megpuszilta a fejem.

- Nem teheti ezt! Ez már több a soknál. – néztem a fiúra teljesen kétségbeesetten. Őt annyira nem viselte meg a jelenet, de tényleg zavarta Dolores hatalomra törése. Még a kviddics edzéseket és meccseket is eltörölte. Külön engedély kellett hozzá, de mivel én Mardekáros vagyok, természetesen nem kaptunk engedélyt. Ezt az igazi indokot rajtam és Dracon kívül senki nem tudja, a fiú megígérte, hogy nem mondja el senkinek mert nem akarja, hogy haragudjanak rám a többiek.

- Rosie, szerintem menjünk innen. – mondta ám ebben a pillanatban Dumbledore lépett ki a kapun és helyre tette a nőt.

- Minerva, kérem kísérje vissza Sybilt a főépületbe. – adta ki az utasítást, mire Doloresnek lefagyott az arcáról a mosoly. Éppen belekezdett a mondandójába, mely szerint joga van ezt tenni, de Dumbeldore a szavába vágott.

- Joga van felmondania a tanáraimnak. De nem küldheti el őket a birtokról. Azt csak az igazgató teheti meg. –

- Egyenlőre. – nevetett a nő.

- Esküszöm nyakon szúrom egy pennával. – suttogtam Draconak aki sikertelenül próbálta elfojtani a nevetését.

- Már értem miért lettél Mardekáros. – vihogott nem is foglalkozva Dumbledore dühös kiáltásával, mely szerint mennünk kéne tanulni.

- Eddig nem tudtad miért kerültem oda? – néztem rá, miközben elindultunk az órára.

- Valljuk be Ro, sokkal kedvesebb vagy bármelyikünknél és persze teljes mértékben imádnivaló is. – motyogta – nem egy mardekár sablon. – erre kitört belőlem a nevetés.

- Nos, legalább tudod, hogy az „imádnivaló" álca mögött egy agresszív mardekáros bújik meg. –

- Egy igazán apró, agresszív mardekáros. – célzott a magasságomra nevetve, mire a hátára ugrottam.

- Igazán humoros fiú vagy te Draco Malfoy, de ha már ilyen nagy a szád akkor cipelhetsz is. – erre ő is elnevette magát és a pici pacim tovább haladt velem az órára..

- Megjöttünk Hercegnő. Remélem elégedett volt a szolgáltatásaimmal. – mondta és lerakott.

- Teljes mértékben Uram. – hajoltam meg előtte.

- Hé, Rosie! – kiáltott a híres hármas. – Beszélhetnénk veled egy pillanatra? Négyszemközt. – tették hozzá. Arcomról lefagyott a mosoly és Draco felé fordultam.

- Menj csak be, mindjárt megyek én is. – mondtam neki, mire bólintott és morcos arccal bement a terembe

- Miről lenne szó? – kérdeztem. Nem örültem neki hogy elküldték a szőke fiút.

- Nos, mint tudod, Umbridge nem hajlandó minket rendesen felkészíteni az órára, és nem tanít meg minket helyesen védekezni se a sötét varázslatok ellen. Mivel neked elég nagy a tapasztalatod a sötét mágiával és a védő bűbájok terén, arra gondoltunk segíthetnél nekünk. – hadarta Hermione. Most már végképp nem voltam jó kedvemben, mivel a családom gyökereit is fel kellett hoznia.

- Lényeg? – kérdeztem. Harry látta, hogy nem igazán megy jól a dolog, ezért kezébe vette a beszédet.