Reggelre úgy néztem ki mint a mosott rongy. Semmi smink nem tudta eltüntetni a karikás szemeim amik még mindig fel voltak püffedve a sírástól. Gyorsan felöltöztem, majd lehajtott fejjel mentem az étkezőbe. Amikor beléptem észrevettem, hogy Draco már ott ül, ő is engem néz. Tettem egy lépést felé, mire megrázta a fejét. Rendben, akkor ma a griffendél asztalánál eszek.

-Sziasztok! – köszöntem a griffendéles asztalhoz ahonnan 6 fej meredt vissza rám. – Leülhetek? – kérdeztem könnyes szemmel. Nem fogok sírni. Soha nem sírok mások előtt, persze ez alól Nate kivétel. Ő többször is támaszom volt már amikor összetörtem valami miatt. Nate és Fred szét húzódtak, hogy helyet adjanak nekem. Felemeltem a fejem és szembesültem vele, hogy mind a hatan rémülten néznek rám. Borzalmasan festhettem, főleg, hogy a kimerültségre még a tegnap esti mágiám is rátesz. Ez alkalommal sokkal rosszabbul voltam a gyógyítás után. Nem vagyok elég erős hozzá.

- Jajj ne már! – kiáltottam. – Ennyire nem nézek ki szarul. – néztem rájuk. Fred a combomra helyezte a kezét, mire az eddiginél is jobban szédülni kezdtem. Finoman kezére tettem a kezét és a vállának dőltem.

- Már ne is haragudj Rose, de igen. – Válaszolta Ron.

- Kösz szépen! – mondtam és megdobtam egy zsemlével, amit ő örömmel falatozott meg utána. Ez a fiú állandóan eszik.

- Rosie. – bökött meg Fred. – Mi történt veled? – kérdezte és kisimított egy tincset az arcomból.

- Egy heti büntetőmunka. Plusz Draco utál. – mondtam mire mindannyian a szőke fiú felé fordultak.

- Mutasd a kezed. – mondta Nate, nekem pedig leesett mi következik. – Rosie? Hol vannak a hegek? – kérdezte egyre idegesebben nézve a kezem.

- Nem tudom. Biztos nem olyan erős a penna. – füllentettem. Nate hirtelen felrántott az asztaltól és kivonszolt a nagyteremből, de olyan hangosan üvöltött velem, hogy így is többen felénk fordultak a folyosóra. Köztük a szőke fiú is.

- Ugye nem azt csináltad amit gondolok??? Gyógyító bűbáj?? ELMENT A MARADÉK ESZED IS? TUDOD MILYEN VESZÉLYES EZ??? – kiabálta olyan hangerővel, hogy azt hittem megsüketülök.

- Nate, kérlek. Nincs semmi baj. – mondtam a szememet forgatva

- Rosie... - folytatta volna, de megjelent Fred

- Jonathan, szerintem ennyi elég lesz. Így is a fél iskola titeket néz. – mondta, mire Nate még egyszer rám nézett majd vissza ment a terembe. Ezt nem hiszem el.

- Köszönöm. – mondtam Freddienek.

- Akarsz róla beszélni? – mutatott a kezemre.

- Nem igazán, ne haragudj. – sütöttem le a szemem.

- Semmi baj Szépségem. Az a lényeg hogy te jól legyél. – mondta és átkarolva vissza kísért az asztalhoz de nekem elment az étvágyam.

- Rosie. Tudom, hogy ez a legrosszabb pillanat. – kezdte Hermione. – de holnap lenne egy edzés. Nyolckor kezdünk. Az lenne az utolsó edzés karácsony előtt, utána pedig tartanánk következő héten egy bált. Elő karácsony. – hadarta

- Számíthattok rám. – bólintottam.

A következő nap unalmasan telt. Egész nap a hatkor induló szenvedésemre gondoltam és Dolores gusztustalan vigyorára. Draco pontosan jött értem. Szótlanul kopogott az ajtón, majd ugyan úgy némán mentünk az irodába, aminek az ajtaja előtt várta meg hogy végezzek. Másfél órát voltam bent és a fájdalom szinte elviselhetetlenre nőtt. Amikor kiléptem láttam Draco falfehér arcát, ahogy a kezemből csöpögő vért nézte. Dacosan néztem vissza rá és hagytam, hogy visszakísérjen a szobámba. Újabb gyógyító varázslat.

Másnap ugyanez. Nate továbbra sem állt szóba velem, én pedig egyre rosszabbul néztem ki. Hatkor jött Draco és elkísért az irodába. Ezúttal sikítottam a fájdalomtól. Az ajtón kilépve rá se néztem a fiúra csak remegve elindultam, ő pedig jött utánam. Párszor meg kellett állnunk mert megszédültem, ekkor Draco mellém lépett, hogy ha el kell kapni ott legyen, de továbbra sem szólt semmit. Újabb gyógyító varázs. Nem hagyhattam így a kezem, hiszen fél óra múlva kezdődik az edzés a szükség szobájában. Nyolc előtt pár perccel kiléptem a szobából. A klubhelységben ülők mind rémülten bámultak rám. Futólag Dracora pillantottam, majd kiléptem az ajtón. Hirtelen valaki visszarántott.

-Tényleg megéri ez Potter miatt? – kérdezte a szőkeség. Ismerős illata átjárta orromat, és melegség öntötte el testem. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, szóval gyorsan elkaptam arcáról a tekintetem és szó nélkül tovább mentem. Az edzésen lévők hasonló képen reagáltak rám, mint a mardekárosok.

- Rosie! Te jó ég, minden rendben veled? – szaladt oda hozzám Harry én pedig hálásan rátámaszkodtam. Ő egyből átkarolt és besegített a többiek közé. Némán bólintottam neki, majd ránéztem az ikrekre. Fred fal fehéren nézett rám, Georgie pedig összeráncolt szemöldökkel nézett Natere.

- Nézz már rá! Ő a saját testvéred! És hagyod, hogy tönkre tegye magát! Úgy néz ki mint egy halott! – kiabált George a bátyámra. Mindenki döbbenten figyelte az eseményeket, hiszen az ikreket még sosem hallották üvölteni. De még mérgesnek sem látták őket. Nate végre rám emelte tekintetét és elkerekedett a szeme amint felfogta, hogy is nézek ki. Harry még mindig átkarolt, de most már Freddie is odajött, hogy átkaroljon. Ketten fogtak amikor Nate odajött hozzám és magához ölelt.

- Úgy sajnálom! Amelia, igazuk van... Melletted kellett volna állnom, én csak... én annyira dühös lettem rád! Tudod, hogy mivel járnak azok az igék és mégis megtetted! Sajnálom kishúgom. – mondta és könnyek törtek elő belőle. Amennyire szorosan csak tudtam én is megöleltem őt.

- Semmi baj, Alexander. A testvérek mindig számíthatnak egymásra, akkor is ha ez nem éppen egyértelmű. – mosolyogtam rá. Nate átvette Harry szerepét és ő karolt át, Freddel együtt.

- Akkor, kezdjük az edzést emberek. – próbáltam kiabálni, mire mindenki észbe kapott miért is vagyunk itt és elkezdtek varázsigéket szórni egymás felé. 

Az edzés vége felé körben álltunk páran. Egy nagy kő bábút dobáltunk egymásnak mágiával, mindenki egy-egy lefegyverző búbájt használt. Amikor felém közeledett a bábú elüvöltöttem magam:

- Redukto! – A bábú porrá tört, én pedig összeestem.