- Rosie. – fogta össze a hajam és eltolta az egyik oldalamra, hogy csókot tudjon adni csupasz nyakamra. – Egy pillanatig sem haragudtam rád. Aggódtam érted ennyi az egész. Teljesen megértem mit miért tettél és csak remélni tudom, hogy a támaszod lehetek ebben az időszakban. – mondta.

- Eljönnél velem holnap a... A tem...- fújtam egy nagyot és éreztem, hogy hangom megremeg a sírástól. – Eljönnél velem holnap a temetésre? – kérdeztem remegve.

- Természetesen, kedvesem. – mondta, majd leöblítette hajamat és testemet és kiszálltunk a kádból. A törölköző után nyúltam, de Draco kivette a kezemből és törölgetni kezdte a testemet. Láttam, hogy saját vizes testén libabőrök jelennek meg a hőmérséklet változástól. Amikor befejezte eltoltam a kezét jelezve, hogy felöltözök majd én amíg ő megtörli magát. Belebújtam a bátyám pulóverébe és egy tiszta fehérneműbe.

- Esetleg... Szeretnéd felvenni a melegítőmet? – kérdezte Draco remegő lábaimra mutatva.

- Igen. – mondtam, mire behozott egy fekete melegítőt és belebújtatott. Ezután kézen fogva levezetett az emeletről a konyhába. Hálás voltam amiért nem jegyezte meg apám állapotát, vagy éppen anyám sírását. A konyhába érve megláttuk a nagyszüleimet beszélgetni a házi manóinkkal.

- Rosalie Blackwood. – mondta örömmel Pixie, az egyik házimanó. Kiskoromban ő volt a játszótársam, de miután felnőttem, a szüleim konyhai munkákat adtak neki. Mindig megbecsültük a manóinkat és remek kapcsolatot ápoltunk velük. Remek fizetést kapta, szabadnapokat, ajándékokat az ünnepekre, valamint megtiltottuk nekik a saját maguk büntetését.

- Pixie, ő itt Draco Malfoy. – mutattam a mellettem álló fiúra, aki legnagyobb meglepetésemre meghajolt a manó előtt és kezet csókolt neki.

- Örvendek, kisasszony. – mondta mosolyogva.

- Kedvelem őt, Miss. Blackwood. Pixie kedveli Draco Malfoy úrfit. – mondta. A nagyszüleim összenéztek és elmosolyodtak.

- Segíthetünk valamiben? – kérdezték, mire megráztam a fejem.

- Igazából, - kezdte Draco és Pixie felé fordult. – szeretnék készíteni a kisasszonynak egy forrócsokoládét. – mondta Draco, mire a manó elmosolyodott és meghajolva átengedte a konyhát a fiúnak. Leültem a pult előtti székre és vártam, hogy megkapjam az italt, ami régen mindig jobb kedvre derített. Éreztem, hogy a könnyeim lefolynak az arcomon.

- Régen Nate mindig forró csokit csinált nekem ha rossz kedvem volt. Ha pedig ő volt szomorú, én csináltam neki, dupla adag mályvacukorral. – mosolyodtam el szomorúan. A nagyszüleim keze megállt a levegőben, amikor meghallották, hogy Nateről beszélek, vagy egyáltalán összefüggöen beszélek több mondatot.

- Ohh, édesem. – simogatta meg a hátam nagyi. – Nate biztos hálás lenne Draconak, hogy most ő viseli gondodat ilyen téren. – mondta a fiúra mosolyogva. Halványan elmosolyodtam és a konyhában sürgő-forgó fiúra néztem. Nem sokkal később apró mosollyal a száján rakta elém a bögrét, tele forrócsokoládéval, mályvacukorral és egy kis fahéjjal a tetején.

- Tudod Rosie, esetleg felolvashatnék neked pár levelet amit kaptál. – mondta a fiú, amikor visszamentünk a szobámba. – Nem az összeset, de amit a barátaid írtak. Az ikrekét esetleg. – ajánlotta fel, mire összegörnyedtem az ágyban és bólintottam.

- Jól van. – mondta és leült a földre a leveleim elé. – Ezt itt George és Fred küldte. – bontott ki egy piros pecsétes levelet. – Tudni szeretnék hogy vagy. Aggódnak érted. Mivel nem reagáltál nekik semmire napok óta, remélik nem haragszol rájuk és szívesen látod őket holnap. Aláírás: Szeretünk, kislány. – nézett fel rám, én pedig a plafon felé fordultam és könnyezni kezdtem.

- Kérlek írj nekik egy levelet Draco. Írd meg nekik, hogy nem haragszom rájuk és szívesen látom őket holnap. Ennyi. – kértem a fiút és hallottam, hogy leül az íróasztalomhoz, majd nem sokkal később füttyent egyet Hajnalnak.

- Rendbe, a következőt Harry küldte. – mondta és elkezdte kibontani a levelet.

- Ne! – mondtam. – Azt nem akarom hallani. – csordult le egy könnycsepp arcomon.

- Miért? – kérdezte, én pedig kitértem a válasz elől. Nem Harry hibája. Ezt mondtam magamnak minden nap és tényleg nem az övé volt. De annyira haragudtam rá! Nem akarom hallani, ahogy részvétet nyilvánít, vagy elmondja hogy átérzi min megyek keresztül a keresztapja miatt. Nem tudja min megyek keresztül! Lehet, hogy már csak ő maradt Harrynek, de nem a testvérét kell eltemetnie. Draco felolvasta Zabini, Neville és Luna leveleit, majd a kezébe vett egy kisebb méretű dobozt.

- Charlie Weasley a feladó. – mondta mire felültem. – Nem tudtam, hogy jóba vagytok. – mondta.

- Egyszer találkoztam vele, egy karácsonyi vacsorán. – mondtam, mire a fiú olvasni kezdte a levelet.

- „Kedves Rosalie! Bátyáddal rengeteget leveleztem különböző legendás állatokról, kifejezetten a sárkányokról. Állítása szerint te, a kishúga beszélni tudsz a sárkányok nyelvén, csak még nem volt lehetőséged bizonyítani. Mivel neki is és neked is rendkívüli érzéked van a mágikus állatokhoz, szereztem nektek egy igazán érdekes könyvet. A bátyádnak szerettem volna adni elsősorban, hogy majd ő átadja neked, de sajnálatos módon ezt már nem tehetem meg. Remélem tudod, hogy őszintén sajnálom a történteket, igazán jó barátomnak tartottam a testvéred. A testvéreim és én is üdvözletünket küldjük az egész családodnak, de főleg neked kölyök. Bármire is van szükséged, engem mindig el tudsz érni. Szeretettel, Charlie. " – fejezte be a levelet Draco majd kiemelt egy könyvet a dobozból és felém nyújtotta. Göthe Salmander: Legendás állatok és megfigyelésük.

- Azta. – más nem jött ki a számon, de a kezdeti érdeklődésem hamar alábbhagyott, amikor eszembe jutott, hogy Nate már nem olvashatja el ezeket. Letettem az éjjeliszekrényemre a könyvet és visszafeküdtem a hátamra.

Aznap este Draco mellettem maradt. Nálunk töltötte az éjszakát és szorosan átölelve aludtunk el. Én is el tudtam aludni egy rövid időre, de rémálmok között sikítva ébredtem fel többször is az éjszaka közepén. Draco minden alkalommal felkelt velem és megnyugtatott. Mindent megtett, hogy egy kicsit legalább tudjak pihenni, de valahányszor lehunytam a szemem egy zöld villanást láttam és egy mosolyt, amit sosem fogok már többé.