Aznap órák után elmentem McGalagony professzorhoz, a heti animágia tanulmányaimat fejleszteni. Nem olyan régen tértünk át a könyvekről a gyakorlatra. A animágia meglepően nehéz és fárasztó tudomány volt, de a professzor asszony és én is boldogan tapasztaltuk, hogy nem jelenik meg a sötét mágia az átváltozások során. Már majdnem sikerült teljesen átváltoznom ezen az órán, így büszkén néztem a tanárnőre.

- Szép volt kisasszony. Igazán gyorsan fejlődik. – mondta

- Köszönöm a segítségét tanárnő. – mosolyogtam rá hálásan.

- Esetleg sikerült már rájönnie, a többi képességére? – kérdezte kissé ijedt arckifejezéssel.

- Nos, tudom, hogy egyre kevésbé merülök ki a gyógyító varázslatoktól és nagyon jól értek a varázslényekhez, de egyenlőre ennyi. – mondtam.

- Tudja ugye, hogy Morgan le Fay ellenállt a halálos átoknak? –

- Igen tudom, asszonyom. De nem hinném, hogy nekem is ilyen szerencsém lenne. – nevettem el magam és elindultam az ajtó felé.

- Rosalie! – állított meg a tanárnő. – Ha elfogad egy tanácsot. Ne említse ezt a diáktársainak. Az erejét és a lehetőségét, hogy maga is ellenáll a halálos átoknak. Rossz vége lehet, ha illetéktelen fülekbe jut az információ. – mondta nekem pedig lefagyott a mosoly az arcomról és bólintottam.

-Rose! Beszélhetnénk? – kérdezte Harry hirtelen, elállva az utamat.

- Mit akarsz?-

- Nem vettél észre semmi furcsát Dracon? – kérdezte.

- Te nem vagy normális. Már megint ezzel jössz? – kérdeztem.

- Én csak feltettem egy kérdést. –

- Nem Harry. Te év eleje óta azt hangoztatod mindenkinek, hogy Draco halálfaló! Mégis honnan veszel ilyen sületlenséget? Ha az lenne nem gondolnád, hogy tudnék róla? Vagy mások? Komolyan mintha céloddá vált volna, hogy minden létező módon tönkre tedd az életem. – nevettem fel idegese. Az ablakok zörögni kezdtek,mire ijedten próbáltam visszafogni az idegességemet. Harry furcsán nézett rám és az ablakokra, majd fújt egy nagyot.

- Rendben sajnálom. Nem akartalak felzaklatni. – mondta és elsétált. Kimerülten estem be az ágyba és már félálomban voltam, amikor kopogást hallottam az ajtómon.

- Draco vagyok. Bejöhetek? – szólt az ajtón keresztül a fiú.

- Gyere. – szóltam vissza neki, mire kinyílt az ajtó és nyúzott képpel lépett be szőke fiú. –Mi a baj? – kérdeztem és felültem az ágyban.

- Semmi csak... Nem tudok aludni. – ült le az ágyamra. – El kell mondanom neked valamit. – mondta a fiú mire aggódva pillantottam rá.

- Hallgatlak. –

- Nem tudom szemtől szembe megölni az igazgatót. Nem lennék rá képes és megpróbáltam különböző módokon másokon keresztül megmérgezni. – a szemembe nézett, hogy megnézze a reakciómat, én pedig próbáltam minél szilárdabbá változtatni az arcom.

- Hogyan? –

- Miattam halt meg majdnem Katie Bell és Ron Weasley. Rosszul sültek el a dolgok és hozzájuk kerültek a megbabonázott tárgyak. Vagyis Katienek én adtam a könyvet, de mondtam neki, hogy ne nyissa ki. –

- Draco... -

- Ne Rose, meg se próbáld azt mondani, hogy nem az én hibám. Borzalmas ember vagyok! Nem akarom ezt csinálni! Nem akarok gonosz lenni! – sírta el magát. A fiú mögé telepedtem és hátulról szorosan átöleltem.

- Akkor harcolj ellene! – mondtam neki. – Tudom, hogy te nem ilyen vagy. –

- De mégis mit csináljak? Ha Dumbeldore nem hal meg akkor én fogok. –

- Nézd, én megértem ezt. És nem is azt mondom, hogy halj meg te inkább. Ez az amit a legkevésbé szeretnék, hogy neked bajod essen. Én csak azt mondom, hogy ha eljön a választás ideje, akkor válasz minket. Válasz engem és a jó oldalt. Draco némán bólintott és felém fordult.

- Hogy lehetsz ennyire jó? Hogy tartasz még mindig ki mellettem? – kérdezte

- Úgy, hogy szeretlek te barom. – mondtam, mire a fiú közelebb hajolt felém, de gyorsan meg is állította magát. – Baj van? – kérdeztem.

- Nem én csak... Nem akarom elsietni a dolgokat. Ezúttal mindent jól akarok csinálni. – mondta nekem pedig meglágyult a szívem.

- És mi lesz most? Dumbledorral. –

- Nem tudom Rose. De rossz előérzetem van. – mondta.

- Szeretnél ma itt aludni? – kérdeztem mire szemében szemtelen fény csillant meg.

- Igen. – mondta mosolyogva és végigfeküdtem az ágyon. Felemeltem a takarót, jelezve, hogy bújjon be mellém. A fiú először bizonytalanul nézett felém, majd egy gyenge mosoly jelent meg az arcán és befeküdt mellém.  Összefonódva aludtunk el, mosollyal az arcunkon.