A következő hónapokban megállás nélkül dolgoztunk. Gyakoroltunk, támadásokat tanultunk és szövetségeseket toboroztunk. Szünet nélkül terveztük a taktikákat és próbáltunk minden lehetőségre felkészülni és közben próbáltunk mindent megtenni, hogy ne vegye át rajtunk az uralmat a félelem. Nem volt könnyű feladat formába hozni magunkat, hiszen hosszú ideje nem használtunk már ilyen bűbájokat. És persze nekünk jobban fel kellett készülni, hiszen a halálfalók bármikor használhatják a megbocsáthatatlan átkokat, de nekünk mást kellett kitalálni. 

Persze erről megvan a véleményem, hiszen ha az életünket akarjuk védeni és ezért megölünk valakit a halálos átokkal nem hiszem, hogy dementorok közé kellene küldeni minket. Molly persze erre azt mondta, hogy ha mi is ilyeneket használunk semmivel nem leszünk jobbak a halálfalóknál. De ez egy háború és életek múlnak a döntéseinken. Mindent meg kell tennünk, hogy megmentsük a varázslóvilágot és egymást is. 

Mindannyian feladatokat kaptunk, arra vonatkozóan, hogy hol és kikkel beszéljünk, vagy kinek mit tanítsunk. Az én feladatom főként az volt, hogy az állatvilágot figyelmeztessem és megpróbáljam rávenni őket, hogy a mi oldalunkra álljanak. Többnyire sikeres is voltam, de mégis akadtak olyanok, akik nemet mondtak, elüldöztek, vagy éppen megpróbáltak rám támadni. Egy idő után Fred és George is elkísértek, nehogy valami bajom essen a tárgyalások során.

Dracot hónapok óta nem láttam. A levelezéseink is heti egy-két alkalomra szűkültek és őszintén a szívem megszakadt emiatt. De napközben nem hagyhattam, hogy bármi elterelje a figyelmem a célunkról. Éjszakánként ellenben folyamatosan rá gondoltam. A ruháiba bújva aludtam és a tőle kapott ajándékokat nézegettem. Sokszor írtam neki levelet, de választ szinte mindig hiába, hiszen ők is háborúra készülnek. Voldemort mindig ott van körülöttük és Draco sem engedheti meg magának, hogy rám gondoljon, hiszen bárki bármikor megpróbálhat a fejébe nézni.

Május 27.-e volt. A füllesztően meleg időjárásnál csak a rend hangulata volt rosszabb. Voldemortnak már régen támadnia kellett volna, de ő nem lépett semmit. Minden nap feszülten néztünk a baglyok után, vagy bármi más értesítés után, hogy elkezdődött a támadás.

-Rose! – kiáltott nekem Fred a kertből. Feltápászkodtam az asztaltól és a teámmal a kezemben kisétáltam az udvarra.

- Mond. – néztem rá kissé unottan. Fred megforgatta a szemét, de közelebb húzott magához.

- Nos, Hiszti kisasszony... - kezdte mire karba vágtam, de halványan elmosolyodtam amit Fred is észrevett és ő is elmosolyodott.

- Na mit szeretnél Freddie? – kérdeztem, ő pedig elővett egy kendőt. Hangosan felnyögtem és morcosan néztem rá. – Már megint? Miért kell nektek mindig bekötni a szememet? – panaszkodtam. Fred ismét megforgatta a szemét és bekötötte a szememet. Némán megfogta a kezemet és vezetni kezdett a göröngyös udvaron.

- Van számodra egy kis meglepetésem. – suttogta a fülembe, majd megállított és levette a kendőt a szememről. Pislogtam párat, hogy kitisztuljon a látásom, majd hirtelen a szám elé kaptam a kezem. Éreztem, hogy felgyorsul a szívverésem és rohanni kezdtem a velem szemben mosolygó alak felé.

- Nem hiszem el! Tényleg itt vagy! – kiáltottam és Draco kitárt karjai közé vetettem magam. A fiú nevetve ölelt magához és vagy ezerszer megpuszilta az arcomat.

- Annyira hiányoztál! – mondta és megcsókolt. Örömmel csókoltam vissza a fiút, aki felkapott a levegőbe és megpörgetett párszor. Nevetve pillantottam rá miután letett a földre, majd a mögöttem mosolygó Fredre pillantottam.

- De hogyan? Hogy lehetsz itt? – kérdeztem.

- Információkat hoztam. De Fred segített meglepni téged.- mosolygott, mire elszomorodtam.

- Akkor nem maradsz sokáig? – kérdeztem ő pedig pajkos vigyorral nézett rám.

- Éppen elég ideig maradok, ne aggódj. – csókolta meg a kezemet, majd átkarolt és hárman indultunk a lakásba. A rend tagjai hivatalosan is beköltöztek az elmúlt hónapokban, így mindenki jelen volt amikor Draco belépett. A fiú és a többiek is meglepődtek kicsit, de Molly hamar orvosolta a dolgot és egy hatalmas örömkiáltással a karjai közé szorította a fiút.

- Draco, Kedvesem! Nem mondtad hogy jössz! Kérsz ennivalót? – kérdezte Molly, Draconak pedig felcsillant a szeme és örömmel fogadta el a süteményeket.

- Mit keresel itt? – kérdezte apám és Tonks egyszerre.

- Tudom, hogy ti nem bíztok bennem teljesen. De segíteni akarok. – emelte fel a kezét védelmezően.

- Hogyan tudnál nekünk te segíteni? – szegezte neki a kérdést Lupin.

- Voldemort... Tudomást szerzett róla, hogy Potter holnap érkezik az iskolába. Rájött, hogy ott van az utolsó horcrux és el akarja pusztítani. – kezdte, de kénytelen volt megállni, mert Molly addig nem mozdult előle amíg bele nem harapott a süteménybe.

- Szóval, holnap támadnak. – bökte ki egyszerűen, tovább majszolgatva a sütit. Ismerős csend telepedett a társaságra, mire én is leültem Draco mellé és lopva falatoztam a süteményből.

- Ne vágjatok már ilyen fejet! – csattantam fel. –Hónapok óta erre készülünk! Végre eljött a pillanat, hogy megvédjük magunkat és a jövőnket. – néztem rájuk mérgesen, mire gondolkodóba estek.

- Rosienak igaza van. – mondta George. – Ideje megvédenünk magunkat! –

- Akár az életünk árán is. – tette hozzá Fred és mindenki igazat adott nekik, de az én gyomrom összeugrott Fred kijelentése hallatán. Csak most ütött belém a felismerés, hogy tényleg meghalhatunk.

- Rendben, akkor hogyan tovább? – kérdeztem.

- Holnap reggel indulunk a Roxfortba. Nem tudjuk mikor érkezik Harry szóval időben ott kell lennünk. – csapta össze a tenyerét apám.

- És utána? – kérdezte Draco.

- Imádkozunk, hogy túléljük. – suttogtam, de a fiú rettegve pillantott rám.