- Szóval Tanár úr. Biztosan tudja kinek a leszármazottai vagyunk a családommal. – mondtam, mire komor fejjel bólintott. – Akkor, azt is tudja, hogy Morgana gyógyító volt. – újra bólintott. – Szóval a lényeg az, hogy pár gyógyító bűbáját kipróbáltam én is, viszont rémesen kimerültem tőle és rosszul lettem. Neki viszont nem értem miért nem volt ezzel gondja. Ön is tanított minket gyógyító bűbájokra és azoktól nem volt semmi bajom. – fejeztem be mire a professzor kellemetlenül megköszörülte a torkát.

- Először is kisasszony. Azt tanácsolom senkinek ne beszéljen a maga kis sajátos bűbájgyakorlatáról, ugyanis Morgana sötét mágiát használ a gyógyításhoz. Az pedig tiltott dolog a Roxfortban. Az én óráimon a varázslatok úgymond jó, világos oldalát ismerjük meg. – mondta, mire összehúztam a szemöldököm. – Valószínűleg azért is lett rosszul, mert a sötét mágia rémesen nagy árral tud járni. Minél erősebb a varázslat, vagy minél többet használnak egyet, annál jobban igénybe veszi az embert. Aki pedig túl sok sötét mágiát használ kisasszony, az gyakran végleg áttér a sötét oldalra. – nézett rám baljósan.

- És Tanár úr, esetleg nem tudja, hogy az én esetemben akkor az animágia és a sárkánynyelv is sötét mágia lenne? –

- Beszél a sárkányok nyelvén? – nézett rám meglepetten.

- Nos, nem tudom. Nem volt még szerencsém találkozni egyel sem, tekintve, hogy tilos a tartásuk. –

- Ohh igaz is. Nos, azt tanácsolom az animágia esetében beszéljen McGalagony professzorral. Talán egy kísérlet után megtudja a válaszokat. Ehhez azonban mindenképpen tanári segítség kell, hiszen a rosszul elvégzett átalakulás végzetes is lehet. – mondta én pedig válaszra nyitottam a számat, amikor a diákok elkezdtek beérni a terembe.

- Köszönöm uram. – mondtam és leültem egy üres asztalhoz. Nem sokkal később megjelent Draco is és érdeklődve hallgatta a beszámolómat. Tudom, hogy nem kellene elmondanom ezeket a dolgokat senkinek, de benne teljes mértékben megbízok.

Órák után, pedig egyenesen a Szükség Szobájába mentem az edzésre.

-Áhh, Rose! Épp időben jöttél. – köszöntött a bátyám. Gyorsan megöleltem az ikreket és a bátyámat, majd Harryre figyeltem.

- Szóval, a mai órán a patrónus bűbájt fogjuk alkalmazni. Ne feledjétek, ez egy nagyon nehéz varázslat. Teljes patrónust nagyon nehéz létrehozni, és mindenképpen arra az emlékre kell gondolnotok, ami a legboldogabbá tesz titeket. – magyarázta és rövid időn belül a terem minden pontjából Expecto Patronum igék hangzottak fel. Vidáman figyeltem, ahogy a többiek patrónus állatai össze-vissza repkednek, ugrálnak és futkároznak a teremben. Hermione vidrája vidáman úszott körbe-körbe a lány körül, Ron vadászkutyája pedig hatalmas hévvel rohanva felborította Nevillet. Az ikrek állatai egymással játszottak, míg a bátyám patrónusa hatalmasra tárt szárnyakkal repkedett fölöttünk. Lassan lehunytam a szemem, és Dracora gondoltam. Az első alkalomra amikor találkoztam vele, majd a randira, a közös napunkra Roxmortsban. A mosolyára, a nevetésére, az érintésére és elkiáltottam magam.

- Expecto Patronum! – a szoba fényesen világítani kezdett és megjelent egy gyönyörű főnix madár. Az állat először körülöttem repkedett, majd felröppent Nate madara mellé és együtt szelték a levegőt. A szoba hirtelen megrázkódott. Hatalmas csörömpölés, és újabb rengés. A teremben néma csend lett és az összes patrónus állat eltűnt. A diákok velem együtt védelmezően emelték fel pálcáikat készen bármilyen varázsigére, amit a betolakodó felé repíthetünk. Ám ekkor meghallottuk Dolores hangját és ereinkben megfagyott a vér. Nate és én aggodalmasan egymásra néztünk, majd a terem fala beomlott. Farkasszemet néztünk a gonoszan vigyorgó nővel, majd hirtelen mögé pillantottam és megláttam a már engem néző szőke fiút. Arca fal fehér volt, szája kissé kitátva meglepődésében. Kezével szorosan tartva Chot aki minden bizonnyal elárult minket.

- Az irodámba. Mindenkit. – mondta Umbridge majd sarkon fordult és elment. Draco odalépett hozzám és utolsóként húzott ki a teremből.

- Megígértem, hogy meghallgatlak majd. Szóval ideje beszélni. – mondta és éreztem a hangján, hogy neheztel rám.

- Draco nem akartam titkolózni előtted. Tudod jól, hogy mindent amit lehet elmondok neked, de Umbridge nem tanított nekünk semmit és aztán Harry megkeresett ezzel a csoporttal. Hogy segítsek nekik tanulni meg ilyenek. El akartam mondani, de Hermione mindenkivel aláíratott egy elbővölt papírt, hogy ne tudjuk elárulni a csoportot. – hadartam ő pedig némán hallgatott. – Nem akartam hazudni neked és tényleg borzalmas ember vagyok, teljesen megértem, ha nem tudod elfogadni ezt a döntésemet, de nagyon sokat segített nekem ez a csoport. – mondtam ő pedig még mindig hallgatott. Némán sétáltunk egymás mellett és már vészesen közeledtünk a megszokott pink irodához.

- Kérlek mondj már valamit! – mondtam teljesen kétségbeesetten.

- Rose. Nem haragszom. – mondta és bekísért az ajtón. Hiába mondta ezt, nem hittem neki. Nem nézett a szemembe, csak állt a fal mellett, amíg Dolores megragadta a kezem és leültetett egy székbe. Részletesen próbált kikérdezni mindenkit, ám végül csak büntető munkára ítélt minket. Másnap az egész csoport némán ült egy nagy teremben, miközben a kezünkbe vésődtek a mondatok. Mindenki mérgesen távozott a teremből és gondosan figyeltünk arra, hogy enyhén neki menjünk Cho-nak.

- Rose! – kiáltott utánam Fred és George. – Én a helyedben ma már nem tanulnék az RBF vizsgára. – néztek ravaszul egymásra.