- Azt hittem nem fogsz eljönni. – mondta szomorúan.

- Én is. – válaszoltam, de tudom hogy ez hazugság. Sose tudnám azt megtenni vele.

- Rosie én nagyon sajnálom. Tényleg. Ideges voltam és kicsúszott a számon. – mondta és közelebb lépett hozzám. Óvatosan megfogta kezeimet, mintha csak attól félne, hogy elszaladok ha hozzám ér. –Nem gondoltam komolyan tényleg. Kérlek ne hagyj el. – könyörgött. Meglepetten és kicsit döbbenten néztem rá.

- Draco nem gondolhatod komolyan, hogy egy ilyen veszekedés miatt elhagynálak. – simítottam meg az arcát. Kezét a kezemre rakta és szája elé húzta. Finom csókot lehelt a kezemre.

- Szeretlek, Ro... - mondta

- Én is szeretlek, de nem tetszik, hogy titkolózol előttem. – néztem rá.

- Tudom, Kedvesem. De neked is voltak olyan dolgaid, amiket nem mondhattál el. Hát most nekem van ilyen dolgom. Nem mondhatom el, kérlek értsd meg. – könnyes szemmel nézett a szemembe én pedig bólintottam. Finoman előrehajoltam, hogy megcsókoljam ő pedig készségesen csókolt vissza.

- És ez? – néztem a papírokra.

- Gondoltam, megírhatnánk a leveleket a bátyádnak. – mosolyodott el és leültünk a földre.

- Te is írsz? – lepődtem meg.

- Persze. Tudod te mennyit kell panaszkodnom rólad? – viccelődött mire elnevettem magam. Nem kérdeztem többet a dologról, de biztos vagyok benne, hogy nem csak ennyit szeretne írni neki. Mind a ketten vettünk egy lapot és írni kezdtünk. Annyi mindent kellett elmondanom neki és annyi érzés kavargott bennem. Egyre könnyesebb szemmel írtam a búcsúlevelem a testvéremnek. Elmondtam neki hogyan alakul az életem, mi a helyzet otthon, az iskolában. Leírtam, hogy az ikreknek is nagyon hiányzik és nekem is. Mérhetetlenül hiányzik. Meséltem neki a bűntudatomról és tudom, hogy ha mellettem lenne lazán karba vágna mondván, hogy ne legyek már ilyen idióta. Csak írtam és írtam és mire befejeztem már négy oldalt teleírtam. Elővettem a pálcámat és hajtogattam vele egy repülőt. Dracora pillantottam és döbbenten láttam, hogy két teli oldalt írt, majd ő is hajtott egy repülőt.

- Te komolyan két oldalon keresztül panaszkodtál rólam? – nevettem rá.

- És még így is visszafogtam magam. – csóválta meg a fejét. Nevetve oldalba böktem, mire elkapta a csuklómat és magához rántva csiklandozni kezdett.

- Oké-Oké megadom magam! – kiáltottam levegő után kapkodva.

- Na gyere engedjük el a leveleket. – fogta meg a kezem és kihúzott az erkélyre. Nagy sóhajjal nyújtottuk ki a kezeinket és szélnek eresztettük a két repülőt. A vállaimat rázni kezdte a sírás, Draco pedig magához húzott és szorosan megölelt.

-Mindig együtt emlékszel? Kisujj eskü. – mutatta fel begörbített kisujját, mire halványan elmosolyodtam.

- Kisujj eskü. – görbítettem be én is a kisujjamat.

Egymásba karolva mentünk vissza a folyosóra.

- Nálam tölti az éjszakát Mr. Malfoy? – karoltam át a nyakát.

- Ha szeretné, Miss. Blackwood. – hajolt le hozzám és megcsókolt. – Bár mondhatnám azt is, hogy jövendőbeli Mrs. Malfoy. – mondta és elnevette magát döbbent arckifejezésemen. – Csak vicceltem nyugi. Még nem akarom megkérni a kezed.

- Még? – mosolyodtam el és a sötétben is észrevettem, hogy Draco zavarba jött. Most rajtam volt a sor, hogy kinevessem őt. – Nyugi sárkány. Tetszik az ötlet. – mosolyogtam rá, mire mennyasszonyi stílusban a karjai közé kapott és bevitt a szobámba. Egész este egymás mellett beszélgettünk a sötétben. Megengedtük magunknak, hogy eljátszadozzunk a közös jövőnk gondolataival. Draco is meg én is persze rengeteg marhaságot is mondtunk, amin utána perceken keresztül nevettünk. Draco arcáról például lefagyott a mosoly amikor viccből azt mondtam hat gyereket szeretnék.

- És mégis mikor lesz egy perc csend a lakásban hat kölyök mellett? – fogta a fejét és akkor nem bírtam tovább és kitört belőlem a nevetés. Draco bosszúsan nézett rám és őrült csiki háborúba kezdtünk. Hihetetlenül szeretem ezt a fiút.

Örülnék, ha azt mondhatnám, hogy ezután csendes hetem volt. És nyugodt. Balhé mentes. De az nem az én életem lenne. Igazság szerint magával a hétköznappal nem is volt baj, de a Roxmortsi reggel napján elszabadult a pokol, hogy finoman fogalmazzak. Reggel tiszta izgalommal készültem el és alig vártam, hogy végre találkozzak Freddel és Georgieval. Reggelinél teljes nyugalommal ültem Draco oldalán és könnyedén beszélgettünk a többiekkel, amikor meghallottam a nevem.

-Rosalie, miért kerülsz engem? – jött oda Harry feldúltan, nyomában Hermione és Ron.

- Kezdődik. – suttogtam beleverve a fejem az asztalba.

- Hozzád beszélünk. – jegyezte meg Hermione.

- Hogy mersz hozzá szólni te koszos kis sárvérű?! Azok után amit tavaly csináltál vele, jobb ha elkotródsz innen! – kiáltott rá Draco. Meglepődve néztem rá, majd Harry felé fordultam, ám ő már nem nekem szentelte a figyelmét.

- Ne merj így beszélni vele! Mind tudjuk, hogy mi vagy te! – rivallt rá Harry

- Fogd be, Potter. – sziszegte a fogai között. Mi történik itt?

- Rosie nem tudja igaz? Nem tudja, hogy halálfaló vagy. – Ez megőrölt. Lassan felálltam a helyemről és mérgesen hátrébb toltam a szemüveges fiút.

- Ne beszélj így vele. – mondtam, mire végre belenézett a szemembe.

- Ohh most már végre hozzám szólsz? Elmondanád mi bajod van megint velem? – kiáltott rám. Éreztem, hogy egyre jobban növekszik bennem a méreg és lassan nem tudok vele mit kezdeni. A gyertyák körülöttünk finoman remegni kezdtek és láttam, hogy Ron aggódva próbálja elhúzni Harryt.

- Az a bajom, Potter. Hogy úgy gondolod tied az egész rohadt iskola. Úgy gondolod lesmárolsz engem, majd rám uszítod a kis libádat. – mutattam Hermionera. – Az a bajom, hogy miután megbocsátok neked, te eljössz a gyengélkedőre és elrángatod a testvéremet a HALÁLBA! – üvöltöttem a fejébe.

- A bátyád magától jött velem. A saját döntése volt. És az is, hogy azután a hülye halálfaló után ment. Pont olyan után mint a pasid. –

- Neked aztán van bőr a képeden. – nevettem fel és azt hittem szétrobbanok a méregtől. Éreztem, hogy valaki megfogja a kezem, de elrántottam és Harry felé mutattam. – Te, te volál az aki úgy jött be, hogy szükséged van rá. Te voltál az, aki azt mondta nélkülük nem fog menni. Tudtad jól, hogy nem fog nemet mondani, mert ilyen jó ember VOLT! Miattad mentünk oda és a te keresztapádon akart bosszút állni. MIATTAD HALT MEG. –

- Én sose kértem senkitől, hogy csinálják ezt velem végig. – mondta döbbenten, amikor megértette végre miért őt okolom.

- Persze, te soha nem kérsz senkit. Te soha nem akarsz senkit bajba sodorni. Csak kockára teszed az életed minden kibaszott évben a barátaid pedig mennek utánad, hogy téged védjenek! Mindenki aki körülötted van vagy meghal, vagy megkínozzák, vagy megsérül! –

- Rosie nyugodj meg. – kérlelt Maeve.

- Én nyugodjak meg? Én? Hónapok óta viselem, hogy mindenki egy szerencsétlen összeomlott fosnak néz. Hónapok óta szenvedek. Hónapok óta gyászolom a testvérem! És aztán idejössz te- néztem megint Harryre. – és megint neked áll feljebb és el sem gondolkozol azon miket művelsz magad körül. Soha ne gyere a közelembe megértetted? SOHA! – szinte visítottam és ebben a pillanatban az összes gyertya kialudt és az ablakok üvegei kitörtek. Döbbent sikolyok és kiáltások hangoztak fel a teremben.

- Én mondtam. – szólt Hermione Harrynek, de a fiú nem mozdult. Nem is fordult felé csak engem nézett. Engem és az arcomon lefolyó könnyeket, ahogy rémülten néztem körbe.

- El kell mennünk innen. – Fogta meg a kezem Draco és Nicholas, Maeve, Pansy és Blaise egyből felpattantak és mellém álltak.

- Én nem ismerlek téged, de ha még egyszer a közelébe mész, megöllek. – lökte fel Nicholas a szemüveges fiút. Hálásan néztem a fiúra, de nem tudtunk feltűnés nélkül elmenni a teremből.

- Blackwood kisasszony. Mielőtt elindulnak a faluba, beszélhetnék önnel egy pillanatra? – kérdezte Dumbledore. Némán bólintottam és a professzor felkísért az irodájába.