- Arról lenne szó, hogy van egy diák sereg, Dumbledore Serege, akikkel összejárunk a szükség szobájába gyakorolni és tanulni. Eddig egyesek nem akartak szólni neked, látva, hogy milyen jóban vagy Malfoyyal, de... - mondta

- De a tesóim és a bátyád meggyőztek mindenkit, hogy nagy hasznunkra lennél és nem fogsz elárulni minket. – fejezte be Ron.

- Nos ez igazán bájos. – forgattam meg a szemem. – Várj, mivan? Nate benne van ebben az egészben és nem mondta el nekem? –

- Nem mondhatta. Hermione megbűvölte a névsort, és aki elárulja a bandát az átkot kap. – mondta Harry. Felettébb nagyszerű.

- Szóval azt akarjátok, hogy lépjek be ebbe a titkos szövetségbe, mikor tudjátok, hogy Umbridge mennyire utál engem? – kérdeztem, mire bizonytalanul, de mind a hárman bólintottak. – És nem mondhatom el az egyik legjobb barátomnak mit csinálok veletek annyiszor. Ha mindent jól értelmezek. – néztem rájuk enyhe fintorral az arcomon. – Rendben van, segítek nektek. – mondtam mire Harry szorosan megölelt, Ron adott egy pacsit, Hermione meg rám mosolygott.

- Remek! Ma este lesz az edzés. Ott találkozunk. – mondták majd elmentek mivel nekik gyógynövény tanjuk lesz. Mégis mibe kevertem magam? Nagyot sóhajtottam, majd bementem a terembe és leültem a Szőke fiú mellé, aki rám sem nézett.

- Jajj, nem mondod komolyan, hogy haragszol rám amiért beszéltem velük?! – tettem fel a kezem.

- Egyáltalán mit akartak tőled? Hülye Potter, meg az a sárvérű Granger. Esküszöm a véráruló a legjobb közöttük. – morogta. – És az ellenségemmel barátkozol Rosie! –

- Hé, ne már. Tudom, hogy nem kedveled őket de a barátaim. – mondtam. – Amúgy is csak korrepetálnom kell Harryt bájital tanból. – hazudtam.

- Miért nem a sárvérű csinálja? – fintorgott

- Mert már így is tanítja Ront, és hát nem ő a legélesebb kés a fiókban. – sóhajtottam. Draco furcsán nézett rám a szófordulatom hallatán de ez megtörte a jeget és végre elmosolyodott. Utálom, hogy hazudnom kell neki.

- Jó megértem. Kedves tőled, hogy segítesz neki. Ja, nem is mondtam, beléptem Umbridge seregébe. – nevetett. – szerinte Potterék készülnek valamire, én pedig segítek rájönni mi az. – húzta ki magát büszkén, nekem pedig teljesen elfehéredett az arcom. Nem elég, hogy hazudnom kell neki, de ő üldözi a csoportot amiken 2 perce lettem a tagja? Hát ez hihetetlen!

- Ha téged ez boldoggá tesz... - néztem elmélyülten a padot enyhe hányingerrel küszködve.

- Haragszol amiért segítek neki? – kérdezte arcomat maga felé fordítva. Belenéztem gyönyörű szemeibe és a világ megszűnt létezni körülöttem. Pillangók csapdostak a gyomromban és éreztem hogy elpirulok. Draco hüvelykujja simogatni kezdte arcomat, mire elmosolyodtam. Mi ez az egész?

- Nem tudok rád haragudni. – feleltem, de ő továbbra sem engedte el arcom. Halványan elmosolyodott és csak akkor szakította el tekintetét az enyémtől, amikor Zabini és a két hegyomlás haverja meglökték és beszélgetni kezdtek. Így én elmerültem saját gondolataimban. Mégis mi történik velem? Miért éreztem így magam az érintésétől? 

Órák után gyorsan elsiettem a korábban megbeszélt helységbe, ügyelve arra, hogy senki se kövessen. A teremben már mindenki ott volt és amint beléptem elnémulva figyeltek rám.

-Srácok figyelem! – kiáltotta Harry. – Ha valaki nem ismerné, ő itt Rosalie Blackwood. Mostantól segíteni fog nekünk a tanulásban.

- Honnan tudjuk, hogy van olyan jó mint te, Harry? – kérdezte egy Griffendéles fiú. Túl nagy a szája ennek a háznak. Kérdőn néztem Harryre, mire ő egy kartárással jelezte, hogy enyém a terep.

- Jól van. Úgy hallottam eddig a lefegyverző bűbájjal foglalkoztatok. Nagyon szívesen bemutatom mit tudok, amúgy is van pár lezáratlan ügyem bizonyos griffendélesekkel, akik titkolóztak előttem. – mondtam és az ikrek, valamint a bátyám automatikusan hátrébb léptek egyet. Hermione arcán megjelent egy büszke vigyor, majd hátrébb zavarta a többi diákot.

- Freddie, Georgie. Kérlek lépjetek előrébb. – mosolyogtam rájuk. – Legyen az, hogy ti lefegyverző bűbájokat szórtok felém, én pedig megpróbálom kivédeni őket. Ha mindegyiket kivédem, fordul a játék. – mondtam, nekik pedig lehervadt a vigyor az arcukról.

- Ugyan szerelmem, sosem ártanál nekünk. – nézett rám kiskutya szemekkel Freddie.

- Az a baj, kedvesem. Hogy nem szeretem a titkokat. – néztem rá, ők pedig szórni kezdték felém a bűbájokat. Tényleg mindent megtettek, hogy ne kelljen fordulnia a játénak, de egy óvatlan pillanatban, amikor nem figyeltek mindkettejük felé bénító varászt küldtem, és átrepítettem őket a terem másik végébe. A többiek ámulattal figyelték, hogyan fegyverzek le egyszerre két végzőst, de még nem végeztem.

- Alexander! Te jössz! – kiabáltam. Felálltunk egymással szemben, meghajoltunk, majd kezdetét vette a párbaj. Alexander nagyon ügyes, rengeteg varázslatod tud és nagyon gyorsak a reflexei. Ám mégis sikerült legyőznöm őt és a földre terült egy stupor bűbájtól.

- Uhh, hugi. Nem tudtam, hogy te ilyet is tudsz. – mondta nyöszörögve és felállt a földről. Szigorúan néztem a három legyőzött fiúra.

- Ne merészeljetek még egyszer titkolózni előttem. – mutattam rájuk a pálcámmal, a teremben pedig kitört a tapsvihar. Ezen az órán nem került sor más bűbájra, mert rengetegen le voltak maradva. Gyakorolni kellett mindent, a legelejétől. Sorra jöttek a párbajok, mindenki cserélt mindenkivel egy idő után, hogy ne legyenek megszokott erőviszonyok.

- Hello újra, szépségem. – mondta Freddie és már küldte is a Capitulatus varázst, ami ezúttal sikeres volt.

- Ez nem igazság! Elterelted a figyelmem. – nevettem rá, mire közelebb húzott magához és nyomott egy puszit a homlokomra.

- Figyelem emberek! Mára ennyi elég volt. Mindenki szépen dolgozott! – emelte meg hangját Harry, hogy mindenki rá figyeljen. – Külön köszönet Rosenak, szerintem mindenkinek nagy hasznára voltak a tanácsai. – tapsolt meg, aztán mindenki ment a maga útjára.