Zúgott a fejem amikor magamhoz tértem. A kezem sajgott a fájdalomtól és a szemem is nehezen akart kinyílni.

-Ébredezik. – mondta valaki. Amint kinyitottam a szemem rengeteg fejet láttam magam körül. Fred és George, Nate, Draco, Ron, Piton. Valaki a kezemet fogja. Oldalra fordítottam a fejem, hogy megnézzem ki az. Draco. Elmosolyodtam és megszorítottam a kezét.

- Hála Morgananak, Rosie hogy vagy? – kérdezte a bátyám aggodalmasan. Gyorsan közelebb pattant hozzám és segített felülni.

- Uhh, mintha átment volna rajtam egy kentaúr csorda. Mi történt? – kérdeztem, mire mindenki a mellettem álló szőkére pillantott.

- Nos, Umbridge hívatott az irodájába, majd nem sokkal később engem is hívott. A földön feküdtél eszméletlenül amikor megérkeztem. A nő mondta, hogy hozzalak ide és mondjam meg, hogy mérgezés ellen adjanak neked gyógyszert. Azt gyanítjuk, hogy a sima elvarázsolt penna helyett mérgezettet adott neked és ezért estél össze. – mondta lesütött szemmel. Tudtam mire gondol. Hogy ez az ő hibája. Ránéztem és megsimogattam az arcát, mire ő hálásan nézett vissza rám.

- Amelia, figyelj. Baglyot küldtem a szüleinknek. Tajtékoznak a dühtől. Úton vannak ide, hogy haza vigyenek minket és persze, hogy beszéljenek Doloressel. – mondta Nate.

-Dumbledor tombol. Levelet írt a minisztériumnak, hogy távolítsák el a nőt az iskolából. Mindenkire a frászt hoztad. – mondta George. Mindenki egyszerre beszélt össze-vissza. Egyedül Fred és Draco nem szólaltak meg. Mind a ketten némán néztek engem, mintha éppen haldokolnék.

- Srácok. – vágtam közbe hirtelen. – Beszélhetnék egy kicsit Freddie-vel? – kérdeztem. Mindenki döbbent fejjel nézett rám, de bólintottak és kimentek a szobából, Draco kivételével. – Nem lesz semmi baj kis sárkány. – szorítottam meg a kezét. – Csak beszélni akarok vele, aztán vissza jöhettek mindannyian. – engedtem el egy halk kacajt. Ő némán bólintott aztán kisétált a teremből, vetve ránk egy utolsó pillantást. Freddie leült mellém az ágyra és érdeklődve pillantott rám.

- Na mond, mi a baj? – kérdeztem tőle.

- Nem értem miből gondolod, hogy baj van. – nézett rám értetlenül.

- Ugyan már, Freddie. Nem tudsz becsapni. – bámultam mérgesen a szemébe. – Látom rajtad, hogy valami bajod van és ha nem vagy hajlandó elmondani nem állok veled többet szóba. – tettem karba a kezem, de egyből szét is rántottam amikor belém nyilallt a fájdalom. Fred vett egy mély levegőt, majd a szemembe nézett.

- Együtt vagytok a Malfoy gyerekkel? –

- Nem. Nem vagyunk együtt. –

- De szereted? -

- Azt hiszem igen. – mondtam lesütött szemmel. Végre megértettem mi a baja. – De Freddie, azt hittem téged ez már nem érdekel. –

- Én is azt hittem. De látni hogy rá nézel úgy, ahogy régen rám... Sőt, rám sosem néztél ekkora szeretettel... - Ő is lesütötte szemeit. Azt hittem megszakad a szívem.

- Gyere ide- mondtam és kitártam a karom, jelezve hogy feküdjön mellém és így át tudtam ölelni. – Nézd Freddie. Tudod, hogy mit éreztem irántad és azt is tudod, hogy rettenetesen fontos vagy nekem. De megpróbáltuk már és mi ketten jobban működünk barátokként. Te is tudod. – szorítottam magamhoz.

- Igazad lehet. De akkor is rossz elengedni egy szerelmed...- ölelt meg ő is. – Rosie? – kérdezte

-Igen, Freddie? – néztem a szemébe. Fred szeme könnyes volt, ami miatt az én szememben is könnyek gyűltek. Ő mélyen belenézett a szemeimbe, majd hirtelen megcsókolt. Teljesen váratlanul ért a dolog, de egy idő után én is visszacsókoltam. Ajkainak érintése lágy volt és meleg. Tökéletes is lehetett volna, ha az ő csókjára vágyok, de nem így tettem. Lassan eltoltam magamtól és a szemébe néztem.

- Fred, én sajnálom de...- kezdtem

- Shh. Tudom. Csak el akartam búcsúzni. Egy utolsó csók mielőtt végleg csak barátokká válunk. – mondta és keserű mosolyra húzta a száját. – De ha ez a gyerek megbánt én kitekerem a nyakát. – nevette el magát mire én is nevetésbe törtem ki.

- HOL VAN A LÁNYOM??- hangzott fel egy ismerős üvöltés a folyosóról. Megérkezett az anyám.

- Sajnálom Rose, mi mondtuk, hogy éppen beszélgetsz, de nem bírtuk visszatartani. – mondta George, amikor mindenki egyszerre viharzott be a terembe, a szüleimmel az élen. Anyám gyilkos pillantást vetett Georgiera, majd Fredre is amint meglátta, hogy mellettem ül. Draco némán állt az ágyam mellett, kerülve a tekintetemet. Lehetne ennél több bonyodalom ezen a rohadt héten? 

Anyám üvöltése mellett gondolkodni sem tudtam, apám viszont megnyugtatóan tette kezét a vállamra. Anyám kifejtette, hogy nem nyugszik amíg ki nem rúgatják Dolorest, vagy éppen meg nem ölik, ez már mellékes. Majd közölte, hogy a bátyám nélkül sehova sem mehetek és minden lépésemről tudni akar. Valamint erősen tanácsolta, hogy keljek ki az ágyból mert indulunk haza. Mivel még túl gyenge voltam, hogy egyedül álljak fel, segítségkérően nyújtottam kezem Draco felé, aki meglepően nézett rám majd Fredre, végül mellém lépett és átkarolva engem, felsegített az ágyból. Kezét továbbra is derekamon pihentette, én pedig rádőlve vártam a további utasításokat.

- Ez meg mi? – nézett ránk Anyám. Azt hittem mindjárt kiesnek a szemei a helyéről.

- Ez itt – mutattam magunkra – a lányod és az egyik legjobb barátja. – néztem rá. Anyám persze nem hazudtolta meg önmagát és egy gúnyos röffenés szerű hangot hallatva kisétált a teremből. Nem volt ő mindig ilyen. Mostanában sok a gondja Apám szerint, és aggódik, nem tudja hogy mutassa ki a szeretetét és az aggódását. Kezdek hozzá szokni, bár kifejezetten nem tetszik a házi sárkány Édesanya. Apám ellenben, rátette kezét Draco vállára , majd így szólt:

-Köszönöm fiam, hogy vigyáztál rá. És a báli meghívót is köszönjük, mindenképpen részt fogunk venni rajta. – mosolygott rá bátorítóan. Draco biccentett egyet majd átadott a bátyámnak és így indultunk haza a családdal.

Másnap reggel már sokkal jobban voltam. Izgatottan vártam, hogy találkozzak Dracóval és ruhát vegyünk. Még este levélben megbeszéltük hánykor és melyik bolt előtt találkozunk, így ébredés után elkezdtem készülődni. Felvettem egy fekete szűk nadrágot és egy szürke kígyópikkely mintás felsőt. Éppen hosszú szőke hajamat próbáltam egy copfba fogni, amikor a szemem sarkából észrevettem Nate-et.

- Igazán csinos vagy hugica. Ha jól sejtem a szőke Mardekárossal lesz randid. –

- Nem randi, csak együtt veszünk nekem báli ruhát. – mondtam kissé elpirulva.

- Remélem most szórakozol baszki! – kerekedett el a szeme. – Fiatal vagy még ahhoz, hogy egy fiú fehérneműben lásson! Vagy ÚGY gondoljon rád! –

- Tudod Alexander, erre annak a próbafülkék. Hogy ne lássanak fehérneműben. Amúgy meg biztos vagyok, hogy ő nem gondol rám úgy. – mosolyogtam

- Ha helytelenül viselkedik, csak kiálts egyet és máris ott vagyok. Testvér szupererő, megérzem ha bajban vagy! –

-Igenis, szupertesó! Mindenképpen így fogok tenni. – nevettem. Jonathan már épp indult volna ki a szobámból amikor utána kiáltottam. – Jonathan! Mi van ha én nem tetszem neki? – kérdeztem lerogyva az ágyamra.

- Akkor ő a világ leghülyébb embere húgi. Ha nem veszi észre milyen csodás vagy akkor nem is érdemli meg, hogy szeresd. De higgy nekem... Ő is így érez irántad, látom ahogyan rád néz. – mosolygott és átkarolta a vállam.

- Te vagy a legjobb testvér a világon! – nevettem,majd felálltam az ágyról és tovább készülődtem. Nem tudom mi lenne velem nélküle. Nála jobb testvért nem is kívánhatnék magamnak.