Másnap reggel Draco édes szuszogására ébredtem. Álmos szemekkel néztem végig kisimult arcán és játszani kezdtem a hajával.

-Már megint nézel miközben alszok. – mondta álmos, kissé rekedt hangon, szemeit csukva tartva. Felkuncogtam és közelebb csúsztam hozzá, hogy nyomjak egy puszit az orra hegyére. Draco átkarolta a derekamat és magához húzott.

- Órára kell mennem lassan. – suttogtam neki, de én magam sem figyeltem a szavaimra.

- Nem kell. – válaszolta, mire megint elnevettem magam. Elkezdtem kimászni a karja alól, mire ő szorosabban fogott maga mellé.

- Draco el kell indulnom. – nevettem és bökdösni kezdtem az arcát. A fiú szemei kipattantak és egy gyors mozdulattal maga alá tepert és lenézett rám.

- Mondtam már, hogy ünneprontó vagy? – kérdezte, majd mélyen megcsókolt. Beletúrtam a hajába és közelebb húztam magamhoz, amikor dörömbölést hallottunk az ajtón.

- Rosalie el fogok késni! Nyisd ki a kurva ajtót! – kiabált Pansy.

- Hát ezt nem hiszem el. – nyögött fel Draco és legördült mellém az ágyra. Gyorsan felálltam és kissé ziláltan kinyitottam az ajtót.

- Na végre már! – csörtetett be Pansy és Maeve egymás mellett, majd megtorpantak amikor észrevették a félmeztelen Dracot az ágyamban. Maeve cinkos pillantással nézett rám hátra, míg Pansy teljesen sokkot kapva bámult a fiúra.

- Hát te? – kérdezte.

- Jöttem a barátnőmhöz. – válaszolta Draco a világ legnagyobb természetességével.

- És a barátaidat nem akartad köszönteni? – vetette oda, mire Draco felállt, megmutatva izmos testét.

- Most köszönök nektek, a fiúknak meg majd ha elmentetek. – vonta meg a vállát és odalépett mellém, hogy átkaroljon. – Szedjétek össze gyorsan a cuccaitokat, mert nem szeretem a rövid búcsúkat. – nézett rájuk, majd belepuszilt a nyakamba. Önkéntelenül is felnevettem és játékosan meglöktem a fiút, mire a lányok szem-forgatva kivonultak a szobából.

- Rose, az az igazság, hogy beszélnem kell veled. – nézett a szemembe komolyan, mire lehervadt a mosoly az arcomról.

- Oké, mond csak. – ültem le az ágyra, ő pedig mellém huppant.

- Gondolom ismered Astoriát. Astoria Greengrass. – tartott egy kis szünetet a válaszomra várva.

- Igen. Ismerem, de nem túl jól. – mondtam de teljesen összezavarodtam. Hogy jön ő a képbe?

- Szóval az a helyzet, hogy a szülei halálfalók, ahogy nekem is. És Voldemort és apám... Kitaláltak valamit. – mondta a létező leglassabb tempóban és éreztem, hogy a szívem a torkomban dobog. Izzadni kezdett a tenyerem és idegesen rágtam a számat várva, hogy befejezze, de nem folytatta.

- Merlinre mondom Draco mondjad már! – emeltem meg a hangom, de egyből el is csendesedtem.

- Oké. Szerintük jó ötlet lenne szorosabbra kötni a halálfaló családok közötti köteléket. Nincs is nagyobb tisztelgés Voldemort előtt, mint összekötni két halálfaló család gyermekének az életét. – nézte a fiú a padlót én pedig összezavarodva megráztam a fejem.

- Ez mégis mi a faszt jelentsen Draco Malfoy? Elveszel feleségül egy lányt akit alig ismersz? – kérdeztem döbbenten.

- Nem én... Én nem akarom elvenni. Én téged akarlak elvenni. – nézett rám majd leesett neki mit mondott. – Mármint nem most. Majd. Ha készen állsz rá. – hadarta lesütött szemmel miközben teljesen elvörösödött. Imádni-valóan nézett ki igazság szerint, de most nem tudtam ezzel foglalkozni.

- Ezt majd máskor megbeszéljük Draco. Itt most az a lényeg, hogy nem tudsz szembeszállni velük. Egyből megölnének.

- Igazából ezt is el akartam mesélni. A cruciatus átok nem hatott rám olyan erősen és elgondolkoztam, hogy esetleg egy ismerős boszorkány nem tett-e rám védő bűbájt. – fürkészte az arcom. Most én voltam az aki zavartan lesütötte a szemét. – Rosalie! Tudod, hogy nem kellene ilyeneket használnod! – szidott le a fiú, mire idegesen felpattantam.

- Itt most nem én vagyok a rossz! Meg fogsz házasodni az istenit! – tártam szét a kezem. – Amúgy is csak téged féltelek. – suttogtam, mire felállt és odalépett hozzám. Kezébe vette államat és felemelte a fejem.

- Tudom. És köszönöm Rose. – csókolt meg. – Tudod jól, hogy küzdeni fogok a házasság ellen. Téged szeretlek és akkor is veled maradok, ha az lesz életem utolsó döntése. – Szorosan magamhoz öleltem a fiút és vállába fúrtam az arcom.

- Apád mit szólt, amikor nem győzött meg a kínzás? – toltam el kicsit magamtól.

- Nem nagyon hatotta meg. Vannak más trükkök is a zsebében. –

- Bántott téged? – ráncoltam össze a szemöldököm, de magamtól is rájöttem a válaszra amikor nem szólalt meg. – Nem sokára vége ennek az egésznek. És akkor csak mi ketten leszünk békességben és soha senki nem bánthat már téged. – öleltem meg és hagytam, hogy a fiú kicsit összeomoljon.

Elköszöntem Dracotól miután megbeszéltük, hogy amilyen sűrűn csak lehet eljön hozzám, majd rohantam is az órámra, ami már régen elkezdődött.