Fejvesztve rohantunk be a kastélyba, miközben ezúttal igyekeztünk nem szem elől téveszteni egymást. A halálfalók ugyanolyan vérszomjasak és agresszívak voltak mint eddig és a legtöbben bosszút akartak állni a saját gyermekeiken amiért elárulták őket. Blaise a saját unokatestvérével harcol, Maeve pedig igyekezett lenyugtatni a fiú szüleit, hogy ne támadják meg a saját gyereküket. Ginnyt megtámadta Bellatrix, azonban Molly igazi anyatigrisnek bizonyult.

-A lányomat nem, te szajha! – kiáltotta és megölte Voldemort leghűségesebb csatlósát.

Nicholas a Carrow testvérekkel került összetűzésbe, míg Draco és az ikrek azt az egy halálfalót vették körbe, aki a bátyám haláláért felelős. Ránéztem a halálfaló arcára és elöntött a méreg. Közelebb léptem hozzá és rászegeztem a pálcám.

-Capitulátus! – ütötte ki a kezemből a pálcámat egy ige. Azonnal megfordultam és a szemem szinte villámokat szórt. – Nem az igazi, de ölni jól lehet vele. – simította meg új pálcáját anyám és őrült vigyort villantott felém.

- Honnan szerezted? – szegeztem neki a kérdést.

- Hmm, az öreg Remus dicséretesen harcolt. – nevetett, mire ökölbe szorult a kezem.

- Neked mégis mi bajod van? – üvöltöttem az arcába. Anyám arcáról lefagyott a mosoly.

- Te vagy a bajom. – mondta és rám szegezte a pálcáját.

- Mégis mit tettem ellened? – kiabáltam továbbra is. Annyira forrt bennem a düh, hogy már nem bírtam tovább kontroll alatt tartani. Hatalmas szél kerekedett a teremben és az ég elsötétült.

- Megszülettél. Ilyen egyszerű. – mondta és körbenézett. – Te örököltél minden erőt amit nekem kellett volna kapnom. Amikor rájöttem erre, nem bírtam többször rád nézni. Aztán elvetted a kisfiamat tőlem! – kiáltotta.

- Nem én öltem meg a bátyámat, hanem azok akik közé beálltál! – vágtam vissza neki, de közben minden erőmmel azon voltam, hogy kitaláljak egy tervet.

- A te hibád volt! Minden a te hibád! Olyan erőt kaptál amit uralni sem tudsz te haszontalan! – süvített hangja végig a teremben.

- Én is a gyereked vagyok! – vágtam vissza neki, mert akármennyire is gyűlöltem őt, a szavai fájtak.

- Azt se tudod ki az igazi apád. – nevetett a képembe, nekem pedig leesett az állam. Mi van? Mi az, hogy az igazi apám?

- Te mégis mi a faszról beszélsz? – kérdeztem, de a fülembe dobogó vértől alig hallottam valamit.

- Arról, kedves LÁNYOM, hogy oka van annak, hogy Voldemorthoz csatlakoztam. – nevetett. – Ugyan is ő a vér szerinti apád. – vigyorgott rám amint meglátta a döbbent arcomat.

- Az lehetetlen. Még te sem lennél annyira igénytelen, hogy egy orr nélküli alakkal dugj. – vetettem oda neki, mire felém küldött egy lefegyverző átkot, amit sikerült kikerülnöm.

- Ne merészelj, róla így beszélni! – kiáltotta. – Átkozott gyermek, hát nem érted? Tele vagy sötétséggel! –

- Hazudsz! – kiáltottam rá mérgesen és a pálcám visszarepült a kezembe. Próbáltam nem mutatni a döbbenetet ami az arcomra ült ettől, de nem ment.

- Látod még azt sem tudtad, hogy tudsz pálca nélkül varázsolni. – nevetett és közelebb lépett.

- Hazug vagy. És gerinctelen. Nincs jogod az anyámnak nevezned magadat! Semmi más nem vagy csak egy gonosz kurva! – kiáltottam az arcába és rászegeztem a pálcámat.

- És mit akarsz most csinálni? Megkínzol? Megölsz? Nincs hozzá gyomrod. – köpködte a szavakat ördögi vigyorral az arcán. A hányinger egyre fokozódott bennem és semmi másra nem tudtam figyelni csak az arcára amin egyre nagyobb volt az elégedettség.

- Lehet, hogy neki nincs, de nekem van! Crucio! – jelent meg hirtelen Narcissa és átkot küldött anyámra. Anyám azonban gyorsan reagált és kitért az átok elől és azonnal Narcissa felé támadt. A kát nő gyilkos pillantásokat vetett egymásra és harcolni kezdtek.

- Draco! – kiáltottam a mögöttem álló fiúnak. Csak ekkor vettem észre, hogy az ikrek, ő és apám néma csendben álltak mögöttem egész idő alatt és mindent hallottak abból, amit anyám mondott. Draco azonnal feleszmélt amikor hozzá szóltam és megragadta a felé nyújtott kezem, hogy az édesanyja segítségére induljunk. Hárman együtt minden erőnket bevetettük és hosszan támadtuk a nőt, mire végre a földre került. Odaléptem elé és a torkának szegeztem a pálcámat.

- Szánalmas vagy. – mondtam neki.

- Te pedig gyáva. – mondta és azonnal elhopponált. Megsemmisülve engedtem le a pálcámat és a többiek felé fordultam.

- Apa én... - néztem a férfi szemébe, akiről egész életemben azt hittem hogy az apám volt.

- Tudom Rose. Régóta tudom, hogy nem én vagyok az igazi apád. De úgy szeretlek mint a saját lányomat. – mondta, félve a reakciómtól.

- Nekem te vagy az igazi apám. – mondtam és odaszaladtam hozzá, hogy megöleljem.

- Mi lenne, ha ezt az információt úgy kezelnénk, mintha nem is hallottuk volna? – vetette fel Fred.

- Jó ötlet. Rosieban amúgy sincs semmi sötétség. – támogatta Georgie, mire hálásan pillantottam rájuk. Ekkor hatalmas puffanást hallottunk a bejárat felől. Összenéztünk a többiekkel és rohanni kezdtünk a hang irányába.

Harry és Voldemort a földön feküdtek, koszosan és kimerülten. Harry Draco pálcája felé kezdett kúszni, míg Voldemort a bodzapálca felé. És támadtak. Lélegzet visszafojtva figyeltük az eseményeket, miközben az ég egyre borultabb lett. Az udvaron halottak és különböző törmelékek hevertek, miközben Harry és Voldemort pálcáiból kijövő fények összecsaptak. A két fény szinte meg sem mozdult egy ideig, aztán valami történt. Valami történt ami miatt Voldemort megállt egy pillanatra és legyengülten nézett a vele szemben álló fiúra.

-Nagini volt az utolsó horcux. – suttogta Draco mellettem.

És akkor újra támadni kezdtek, ám ezúttal Harry volt az erősebb. A bodzapálca kirepült Voldemort kezéből, ő maga pedig szertefoszlott. Mintha csak egy elégetett papír darabjai lennének, a hamu amivé vált a férfi, elszállt a széllel.

A nagyteremben víg cseverészés hangja hallatszott. Szinte mindenki megkönnyebbülten beszélgetett a mellette ülőkkel, vagy éppen az ellátást várta a sérüléseire. Mosolyogva néztem végig a barátaimon, az embereken akiket a családomnak tartottam és megszorítottam Draco kezét. Kinéztem a bejárat felé, a hídra és eszembe jutott az álmom. Nem tudom miért, de úgy éreztem Nate ott áll és mosolyogva figyel minket. Könnyek szöktek a szemembe az érzéstől és elmosolyodtam.

Nyertünk. Vége van. Tényleg vége van a háborúnak.