-Rosalie! – kiáltott egy hang, de nem tudtam hirtelen hova nézzek. A halálfalók egy hatalmas félkörben álltak és vártak. Nem tudtak bejönni, de volt egy olyan érzésem, hogy ez nem marad így sokáig ezért nem mertem levenni a szemem a hídról aminek a végében ott állt Neville. –Rosalie! – kiáltott valaki még egyszer, kicsit közelebbről. Hirtelen felismertem a hangot és belém csapott a felismerés.

- Draco! – kiáltottam el magam én is és forogni kezdtem, hogy honnan jön a hang. A szívem már így is hevesen dobogott, de most azt hittem menten kiszakad a helyéről. Járattam a szemem a tömegen, mire végre észre vettem a magas szőkét aki felém futott. Hatalmas mosoly terült szét az arcomon és rohanni kezdtem felé széttárt karokkal. Hatalmas csapódással ugrottam Draco karjai közé, aki minden eddiginél jobban szorított magához.

- Hála Merlinnek, hogy semmi bajod! – simogatta a hajamat.

- Annyira aggódtam érted! – mondtam elfojtott hangon. A fiú a kezeibe vette arcomat és erősen megcsókolt.

- Itt leszek melletted bármi van jó? – nézett bele a szemeimbe, mire bólintottam.

- Szeretlek Draco. – mosolyodtam el és még egyszer megcsókoltam.

- Én is szeretlek Hercegnőm! – csókolt meg újra és végignézett a körülöttünk álló tömegen. A riadt arcok egyre csak fürkészték a halálfalók tömegét és éreztem, hogy halálos csend telepszik ránk, amikor a sötét égbolt felé emeltük a tekinteteinket és megláttuk, hogy a védő varázs megtört.

- Draco! Draco menj! – toltam el a fiút. Nem lehet itt amikor a halálfalók beözönlenek. Egyből megölné valaki ha meglátják, hogy minket támogat.

- Megvesztél te nő? Nem megyek sehova! – kiáltott rám erősen megszorítva a kezemet, mire újra felé fordultam és vitát nem tűrően beszéltem hozzá.

- Nem bírom végignézni, hogy még egy szerettem meghal! Nem bírom! – emeltem meg a hangom, mire vonásai meglágyultak. – Menj keresd meg az ikreket és Maevet. Megtalállak titeket, ha itt végeztünk. – szorítottam meg a kezét és megcsókoltam.

- Kisujj eskü? – kérdezte felém nyújtva a kisujját.

- Kisujj eskü.- válaszoltam és összekulcsoltam az enyémmel. A fiú még egyszer megcsókolt, majd befutott az épületbe. Abban a pillanatban egy hatalmas csatakiáltással indultak meg felénk a támadok.

- Neville. – mondtam magamnak és rohanni kezdtem felé a hídon, de Ginny megragadott.

- Elment az eszed? Meg fogsz halni! – kiáltott rám a vállaimat rázva.

-Ha nem teszünk semmit ő fog meghalni. – mutattam a rémült fiúra a híd végén.

- Fuss Neville! – kiáltották többen is mögülünk, de én még mindig farkasszemet néztem a vörös lánnyal, aki végül engedett a szorításomon és elengedett. Szaladni kezdtem a híd közepe felé, miközben a Neville közelébe érő férfiakat és nőket próbáltam lefegyverezni. A fiú egyre közelebb ért hozzám, én pedig a kezem nyújtottam felé.

- Fogd meg és gyere! – kiáltottam rá, mire ő engedelmesen elkapta a kezem és szaladni kezdtünk az alattunk omló hídon.

- Rosie gyorsabban! – kiabált felém Ginny és a kezét nyújtotta felém, hogy el tudjon rántani a hídtól. Éreztem, hogy kifut a talaj a lábam alól, de még éppen átértem a köves területre, ám valami lerántotta a testem.

- Neville! – kiáltottam a hasamon fekve és magam felé kezdtem húzni a fiút. – Ginny segíts! – szóltam neki, de ő már ott volt mellettem és segített megmenteni a fiút.

- Huhh, ez meleg volt! – törölte meg a fiú izzadó homlokát, majd hálásan ránk nézett. – Köszönöm lányok!- ölelt meg minket. Mindannyian körbenéztünk és elszörnyedve vettük észre, hogy bár a híd leomlott, Voldemort serege talált más utat. A falak omladoztak és tele voltak óriási lyukakat. Mindenhol kiabálások és sírás hallatszott és ahogy körbefordultam mindenhol halottakat láttam. A csata hosszasan zajlott és mi is igyekeztünk minden tudásunkat bevetni a felénk támadó halálfalók ellen. Az iskola körüli területet teljesen ellepték, de az igazi baj csak most következett.

A halálfalók bejutottak az iskolába. Mindenhol fényes villanások és kiabálások hallatszottak. Láttam, hogy a legtöbben a kapu előtt harcolnak, ott van a legnagyobb baj. De azt is tudtam, hogy csak addig van esélyünk, amíg az iskola belsejébe nem jutnak be. Onnantól túl sok helyről támadhatnak. És ez a kétségbeejtő pillanat most elérkezett. Tudtam, hogy itt is szükség van rám, de az ikrek és Draco mellett akartam lenni a nehezebb pillanatokba.

- Tartjátok a frontot? – kérdeztem Nevilletől és a többiektől, mire bólintottak én pedig futásnak eredtem. Rossz előérzetem volt, a mai estével kapcsolatban és mindenképpen meg kellett találnom a többieket. Nem élném túl ha bármi bajuk lenne.

Diákok százai kiáltottak varázslatokat az egyre erősödő halálfalók ellen. A tanárok szinte vért izzadva vetették be minden tudásukat, de mind hiába. A mi oldalunk sokkal gyorsabban fogyott mint az övék. A szemem előtt haltak meg emberek és nem tudtam semmit tenni ellene.A tekintetem össze-vissza járt, keresve, hogy kin segíthetek, vagy éppen ki akar megölni pont engem, amikor észrevettem egy ismerős fekete hajú lányt. Maeve hősiesen és kitartóan harcolt egy fekete ruhás ellen, minden erejét és figyelmét neki szentelve és sikeresnek bizonyult az erőfeszítése, mert ő állt nyerésre. Ám a szemem sarkából, észrevettem egy halálfalót, aki Maeve felé akart támadni.

-Stupor! – kiáltottam a halálfaló felé, aki már barátnőm felé emelte a pálcáját.

- Kösz Rosie! – nézett rám hálásan, de már fordult is vissza a többi támadó felé és én is hasonló képen tettem.

- Maeve! Láttad az ikreket vagy Dracot? – kérdeztem felé kiáltva, de szemem nem mozdult el a támadók felöl.

- Dracot nem. Az ikrek beljebb vannak! – kiáltotta én pedig futni kezdtem. Az ikrek remek párbajozók, de ők nem játszanak aljas módon. Rémesen aggódok értük és Dracoért is, akit bár egy éve védelmező bűbájjal láttam el, nem tudom meddig is fog az kitartani. Mi van, ha már nem védi őt semmi a csata közben?

- Hát újra találkozunk lányom. – szólalt meg egy régen hallott hang a hátam mögött. – Hát nem akarod üdvözölni anyádat? – kérdezte a nő.