Rheya

Egy kis idő múlva arra ébredtem, hogy valaki kopog az ajtón. Egy őr jött. Egy tálcán Rayannak hozott ebédet. És szólt, hogy ha megette én is elmehetek. De biztosítottam, hogy nem akarok elmenni. Ekkor azt mondta ha szeretném, felhoz nekem valamit. Furcsa volt ez az egész, de megköszöntem és azt mondta kicsit később visszatér. Rayan felült már. Az arcára végre visszatért a szín. Rámosolyogtam.

-Köszönöm. -mondta, mikor letettem elé a tálcát. -De neked is enned kellene.

-Azt kérted, maradjak itt, hát itt maradtam. Neked már semmi se jó?

Elmosolyodott. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Tényleg úgy nézett ki mint, aki jobban van. Amíg aludt már nem köhögött fel. Egyszer sem.

-Hogy érzed magad? -kérdeztem.

-Jobban. De te nagyon fáradtnak tűnsz. Tényleg el kellene menned.

-Kezdelek tényleg nem érteni. -mondtam felhúzott szemöldökkel.

-Csak annyi, hogy amikor azt kértem, maradj, nem gondoltam arra, hogy te milyen fáradt lehetsz. -mondta, majd odaadtam a teáját és felhajtotta.

-Semmi gond. Szívesen tettem.

-Tényleg?

Bólintottam.

-Rheya én... -Rayan hangja elakadt.

-Mi a baj? -kérdeztem rémülten.

-...azt hiszem... altató. -Rayan mélyeket lélegzett és a szeme lecsukódott. A pohár kiesett a kezéből és szilánkokra tört a padlón. Mintha apró tükörszilánkok lettek volna mindegyikben a saját rémült tekintetem tükröződött vissza.

-Rayan! -kiáltottam fel. Nem értem mi történt. Altató? Valaki valamit tett volna a teájába? Jajj ne! Az ajtóhoz ugrottam volna, de az őrök gyűrűje fogadott magam körül. Megragadták a karom.

-Eresszenek el! Ne! Hagyjanak!

-Bocsáss meg Rheya, de vendéged van. Viszont mivel tudtam, hogy nem hagynád magára Rayant így egy kisebb trükköt kellett alkalmaznom. -jelent meg Nick közvetlenül az ajtóban.

-Mit akar tőlem?

-Csak annyit, hogy hagyd békén Rayant. És ezért bármit megteszek. -villantott rám egy gonosz mosolyt.

-Mit akar tenni?

-Én? Ugyan semmit. De a bálon felkeltetted valakinek a figyelmét és beszélni szeretett volna veled.

Időközbe az őrök kitaszigáltak a folyosóra. Próbálkoztam ellenállni, de a karok szorosan tartottak. Rayan nem mozdult. A bálon felkeltettem valaki figyelmét. Fogalmam sem volt Nick mire gondolhatott. Amíg be nem taszítottak egy másik ajtón.

-A... Alek!? -kérdeztem meglepetten. Mögöttem az őrök becsukták az ajtót. A zár kattant egyet. A félelem összeszorította a szívemet. Bezártak. Egy szobába Alekkal.

-Üdvözellek, Rheya. Milyen rég láttuk egymást.

-Tegnap találkoztunk Alek. -mondtam rosszallóan.

Ő elindult felém, de kikerültem. Próbáltam minél messzebb kerülni tőle.

-Fogócskázni akarsz?

-Csak egy dolgot akarok. Azt, hogy békén hagyj.

-Sajnos ezt nem lehet.

-Mit akarsz tőlem? -kérdeztem kétségbeesve, ahogy közeledett felém.

-Csak egy táncot. És még néhány apróságot.

Egyre közelebb került hozzám. Gyors volt és okos. Minden nagyobb tárgyat elmozdított, hogy eltérítsen a célomtól. Egy idő után teljesen falhoz szorított. A szívem hevesen dobogott. Erősebb volt mint én. Tudtam, hisz olyan bútorokat tolt az utamba újra meg újra, amiket én már képtelen voltam elmozdítani. A torkomban gombóc gyűlt és nagyot nyeltem.

-Kérlek, kérlek... -minden egyes szavamra közelebb lépett.

Megpróbáltam félrelökni, de ő elkapta a kezem. Most már éreztem is az erejét. A két karomat ő egyetlen kezével a falhoz szegezte.

-Kérlek...

-Sajnálom, de könyörgéssel semmit nem érsz. -suttogta a fülembe, és én beleborzongtam. -Lehet hogy egy kicsit többet is kérek tőled, mint egy tánc. -nézett most a szemembe.

Egy pillanatra azt gondoltam minden elveszett, hacsak... hacsak meg nem adom, amit akar.

-Mit akarsz tőlem!? Hagyj már békén!! -kiáltottam egyenesen a szemébe, de ő csak elmosolyodott.

-Azt akarom, hogy az enyém legyél. -mondta majd megcsókolt, nekem pedig elakadt a lélegzetem.

Nehezemre esett úgy tenni mint aki élvezi a dolgot, és először nem is tettem. Minden porcikám tiltakozott az ellen, amit tenni akartam, de muszáj volt. Így hát ahogy újra levegőhöz jutottam pár pillanatig meglepett arcot próbáltam vágni és most én közeledtem felé. Most én csókoltam meg őt és ennek meg is volt a hatása. Lassan elengedte a karom. Annyira belefeledkezett, hogy elérkezett az én pillanatom. Egyetlen gyors de erős mozdulattal sípcsonton rúgtam és elugrottam mellőle. Alek felkiáltott, én pedig az ajtóhoz rohantam, mely még mindig zárva volt. Alek ekkor már állt, de úgy tűnik a rúgás elég erős volt, hogy lelassítsa. Az ablakhoz futottam, de az is be volt zárva. Majd levettem egy furcsa szobrot az egyik szekrényről és az ablakhoz vágtam, de a simán lepattant róla. Golyóálló üveg. Tovább rohantam a szobába és végül az ajtótól nem messze ért utol Alek. Könnyek folytak le az arcomon.

-Azt hitted tényleg el tudsz menekülni előlem? -kérdezte gúnyosan, de a tekintete most valami álnokságot is sugárzott. -Az enyém leszel akárhova is futsz. Te csak egy lány vagy. Ha megkaptad volna a rendes kiképzésed akkor sem tudnál legyőzni.

A szobor még mindig a kezemben volt és felé hajítottam. Minden, ami a kezembe akadt azt hozzá akartam vágni, de ő kitért ezek elől és még így is csak egyenesen felém tartott. Kezdtem feladni. Tudtam, hogy innen nincs kiút, nem tudok menekülni előle. Zokogás tört fel a torkomból.

-Könyörgök... ne... ne tedd...

-Sajnálom, de ha adtál volna egy esélyt, talán, most nem itt lennénk. Mindent megadok neked, amit csak akarsz. De te az enyém leszel. Ezt ne felejtsd el. Elviszlek innen. -ekkor már egészen közel volt hozzám. -És te engedelmeskedni fogsz nekem.

-Nem! Soha! -kiáltottam fel és ő egyik kezét torkomra szorította. Könnyeim tovább folytak, lassan már nem kaptam levegőt. Fulladozni kezdtem, és egy csókot éreztem a nyakamon.

-Nincs más választásod. -hallottam meg a hangját, de már mintha valahonnan nagyon messziről hallottam volna.

-De van. És ha nem ereszted el azonnal esküszöm itt helyben megöllek.

Rayan hangja volt. De csak a hangját ismertem meg.

-Ugyan Rayan. Tényleg azt hiszed azzal, hogy táncolsz vele és hirtelen elájulsz attól még beléd szeret? Ő is el fog hagyni, akár a többiek. -mondta és Rayan felé hajított, aki még időben elkapott és maga mögé rántott. Köhögni kezdtem. Lassan kitisztult a látásom. A két fiú egymással állt szembe. És Rayan behúzott egyet Aleknek. Ekkor érkezett meg Nick.

-Mi a fene folyik itt? -kérdezte.

-Talán te tudod a legjobban, apám. -felelt neki Rayan nem kicsit ingerülten.

-Jól vagy? -kérdezte tőlem közben Clary.

-Igen... -suttogtam még mindig könnyeim között. Ám a lábam ekkor felmondta a szolgálatot.

-A fenébe! -hallottam meg Dilon hangját is magam mögött. -Biztos?

-Csak hadd maradjak még egy kicsit itt... -halt el a hangom.

-Nem maradhat itt. -mondta Rayan. -Vigyétek vissza a szobájába, nemsoká én is megyek.

-Na de... -kezdtem, de Rayan félbeszakította a mondatomat.

-Nincs de. Menjetek! -válaszolt szigorúan Rayan.

Dilon ölbe kapott, Clarissa pedig ott maradt Rayannal. Bevitt a szobámba és egyenesen az ágyra rakott. Roving és Sky is felkapták a fejüket.

-Figyelj, semmi baj nem lesz, csak nyugodj meg. Maradj itt rendben?

Csak bólintani volt erőm. Dilon elment és belőlem megint feltört a zokogás. Újra meg újra, amíg álomba nem sírtam magam.

*~*~*~*~*

Rayan

A dühöm erősebb volt mint a betegségem. Amikor Dilon elmondta mi történt egyszerűen nem tudtam magamon uralkodni. Féltem és őrjítően dühös voltam. Azonnal tudtam, hogy apám keze van az egészben. Dastin megmondta hol vannak, a kamerák segítségével és azonnal odamentem. Közben végig imádkoztam, hogy nehogy túl késő legyen. Amikor megláttam őket egy pillanatra meg se tudtam mozdulni. Éreztem, ahogy az arcomból kifut a vér. Miután bevertem Aleknak, azután már nehezemre esett visszafogni magam, mégis az, hogy Rheya ott volt mögöttem, valahogy visszatartott. Most, hogy itt álltam Alek és apám között a vérem felforrt. Mindkettejüket kedvem lett volna megölni.

-Mégis mi a fenét képzeltetek!? Azt, hogy ölbe tett karral nézem, hogy elvigyétek? Csak úgy?

-Rayan, ő nem maradhat veled! El kell mennie. Neki is jobb lenne ha...

-Ha mi!? Ha odadobnánk őt Aleknek mint valami tárgyat!?

-Rayan fejezd be! Rheya el fog menni innen!

-El fog majd akkor, ha ő akar!! Addig meg nem engedem el!

-És mi lenne ha megküzdenénk érte? Hm? -kérdezte Alek.

-Te csak meg ne szólalj! Vagy esküszöm kitekerem a nyakad!

-Őrök fogjátok meg Rayant és zárjátok be a szobájába!

-Sajnáljuk, de a parancs megtagadva.

-Hogy mi!?

Elmosolyodtam.

-Tényleg azt hitted egyedül jövök ide? Te nem ismered őket, de ez itt Dastin és néhány barátja. Hidd el nekem is vannak itt embereim... -elhallgattam mert ekkor anyám lépett be.

-Mi folyik itt? A folyosón egy félájult lányt vittek el. Ti meg itt kakaskodtok. Mi folyik itt Nick?

-Öhm... -habozott az apám. Anyám volt az egyetlen, aki el tudta bizonytalanítani még apámat is.

-Majd én elmondom. -mondtam most már nyugodtan. Tudtam, hogy anyám meg fog érteni. Miután elmondtam mindent, anyám csak egy szúrós pillantást vetett apámra, amiből mindketten tudtuk, hogy ennek még nincs vége.

-Te most szépen hazamész. -mondta Aleknak.

-Na de...

-Semmi de! -szólt rá anyám és Alek is meghunyászkodott.

-Fiam, te menj a lányhoz vissza én pedig elbeszélgetek egy kicsit apáddal, rendben?

-Köszönöm, anyám. -mondtam, és tényleg megkönnyebbültem. Egy puszit is nyomtam az arára, hálám jeléül és elindultam Rheya szobája felé.

*~*~*~*~*

Rheya

Ahogy a kulcs fordult a zárban egyből felriadtam. Az emlékek megrohantak és felültem a térdemet magamhoz szorítottam, próbáltam egyre kisebbre kuporodni. Sky morogni kezdett. De csak Rayan volt az. Nem mosolygott rám. Nem volt vidám a tekintete. Látta, hogy szemem a zárra siklik, ahogy becsukta maga mögött így hát úgy döntött inkább nem zárja be az ajtót. Még a kulcsot is otthagyta. Újra könnyek fojtogattak és folytak le az arcomon. De ő nem lépett közelebb. Elsőre nem értettem a viselkedését, de aztán lassan felfogtam. Nem akart olyat tenni, amivel megrémít. Hát felálltam és felé futottam. Magamhoz szorítottam arcomat felsőjébe fúrtam és zokogni kezdtem. Ő most átkarolt, egyik keze a hajamat cirógatta a másikkal csak tartott.

-Sajnálom, sajnálom. -suttogta. -De most már semmi baj nem lesz.

-Nem.. te tehetsz... róla. -szakadoztak fel a szavak bennem.

-Tudnom kellett volna. Soha többé nem történhet meg.

Még erősebben zokogtam egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Még jobban és jobban szorítottam. Egy idő után Rayan leültetett az ágyra és ő is leült mellém. Átkarolta a vállamat és én újra hozzábújtam. Néha még felszipogtam. Ő nem mondott semmit. Csak a hajamat simogatta és szép lassan megnyugodtam. De továbbra is kapaszkodtam belé. Egyszerűen most nem tudtam elengedni. Lassan besötétedett és mi nem szóltunk egész eddig egy szót sem. Rayan törte meg először a csendet.

-Jobban érzed magad?

-Azt hiszem. -mondtam ám ekkor kopogtak és én összerezzentem.

-Én vagyok az! -hallottuk meg Dilon hangját.

Rayan felkelt és beengedte. Még ennyi idő alatt is majdnem kitört belőlem újra a sírás. Dilon két tálcával egyensúlyozva lépett be.

-Ne aggódjatok, ezt én dobtam össze nektek saját kezűleg. Hogy vagy? -fordult felém egyből.

-Jobban, csak.. fáradt vagyok. -mondtam lenyelve a könnyeimet.

-Akkor én megyek is. -mondta Dilon is.

-Köszönjük. -mondta helyettem is Rayan és elvette a tálcákat melyeken hús volt és saláta. Dilon azzal el is tűnt. Majd Rayan felém nyújtotta az egyik tálcát. Elvettem, bár már akkor tudtam, hogy egy falat se menne le a torkomon. Csak piszkáltam még, mikor Rayan már befejezte.

-Rheya enned kell.

-Nem... nem megy. Sajnálom.

-Legalább egy keveset.

-Hidd el, nem tudok.

-De alig ettél ma.

Most már teljesen félretoltam a tányéromat.

-Sajnálom, Rayan.

-Mit?

-Hogy én... nem tudtam betartani az ígéretem...

-Mármint melyiket?

-Nem maradtam veled...

-Ugyan, ne beszélj már butaságokat. Honnan tudhattad volna, hogy ez lesz? Ugyanazt csinálod amit én.

Sóhajtottam. Igaza volt. Egyikünk sem volt hibás.

-Bárcsak az apám nem lenne ilyen. Sokszor kiskoromban úgy gondoltam, hogy ő egy hős, ahogy általában az átlag gyerekek gondolják az apjukról. Hogy mindent képes megtenni azért, hogy biztonságba legyünk, de ahogy nőttem egyre jobban úgy éreztem, nem is ismerem őt. És mostanra teljesen úgy érzem. Ő nem ért meg. Anyám igen, de ő is kevésszer van mellettem. Dilon volt az, aki szinte felnevelt. Olyan mintha a bátyám lenne. Neki bármit elmondhatok. De ne haragudj, nem panaszkodhatok, hisz mindenem megvan. És sosem kell harcolnom semmiért.

Elgondolkodtam. Talán az apja tényleg csak védeni akarja.

-Lehet, hogy az apád csak rosszul áll a dolgokhoz.

-Most komolyan véded?

-Ő is aggódik érted, csak megpróbálja nem mutatni. Szerintem fél attól, hogy ha gyengének látod már nem fogsz úgy nézni rá mint egy hősre.

-Hát már most nem az a szememben.

-Vagy az is lehet, hogy pont ezért. Vissza akarja szerezni. Azt akarja érzékeltetni, hogy törődik veled. Csak nem megfelelően.

-Mert meg akar felelni másoknak is.

-Talán igen. Sosem próbáltál beszélni vele?

-Sose volt rám ideje.

Sóhajtottam. Hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam. Hátamat a falnak döntöttem akár Rayan. Fejemet pedig a vállára hajtottam. A farkasaink is mellettünk feküdtek. Per pillanat el akartam felejteni mindent. Az egész napot. Mindent.