Rheya

A nap csak úgy elrepült. Mire kettőt pisloghattam volna már hat óra volt. Visszavonultam a szobámba. Rayant azóta nem láttam, hogy a reggelinél együtt voltunk. Kissé furcsán viselkedett, de nem gondolkoztam ezen túl sokat. Damienre is próbáltam minél kevesebbet gondolni, habár ez korántsem volt egyszerű. Egyre többet futottam vele össze, és mindenhol el kellett kerülnöm. Egy idő után egyre dühösebb is lettem emiatt. Ezért bezárkóztam a szobámba és elkezdtem készülődni. De alighogy elkezdtem kopogtattak az ajtómon.

-Ki az?

-Csak én. -hallottam meg Clarissa hangját. -Beengedsz?

Gyorsan kinyitottam az ajtót majd cinkosan ránéztem.

-Még szép! De Dilon te mit keresel itt?

-Ó! Bocs, de Rayan megint csak ide száműzött minket azzal, hogy ellenőrizzük a hajad, a sminked meg ilyesmik. Amiben persze inkább Clary fog segíteni.

-Clary?

-Igen! -nevetett Clarissa. -Ez a becenevem szólíts nyugodtan te is így.

-Oké. -mondtam gyanakodva.

-Szóval? Beengedsz? -kérdezte egy perc kínos csend után Clarissa.

-Persze.

Clarissa és Dilon egy kettőre elfeledtegték velem minden gondolatom, mely Damien körül forgott. Ha velük voltam, akkor mindig jó kedvem volt. Ők tudták, hogy vidítsanak fel. És ha Rayannal voltam, biztonságban éreztem magam. Ha ő mellettem volt, szokatlan nyugodgság fogott el, olyan amit eddig nem éreztem soha. Néhány perc múlva a sminkem és a frizurám tökéletes volt. Legalábbis Dilon és Clarissa szerint. És amikor a tükörbe néztem egy kissé nekem is elakadt a lélegzetem. A hajam felfogták egy csattal, ahogy amugyan is szoktam, de a sminkem az tényleg mestermű volt. A szemem színét kiemelte, és főként azt hangsúlyozta. Talán emiatt tetszett annyira. Ez volt az egyetlen dolog, amit még én is különlegesnek tartottam magamon. Ezzel kiküldtem Dilont, és felkaptam a ruhámat is, amit Clary segített elegyengetni rajtam.

-Amúgy, honnan van ez a ruha?

-Öhmm... Rayantól kaptam.

-Tényleg? Na és mi van köztetek?

-Ez meg milyen kérdés?

-Annyira eltalálta az ízlésed, biztos, hogy beléd van zúgva.

-Ugyan! -nevettem zavaromba. -Nem hinném, hogy többet gondol rólam egyszerű barátnál.

-És ebben miért vagy annyira biztos? Ezt ő mondta neked?

-Nem mondta, de...

-Ha nem mondta, akkor biztos, hogy nincs így.

-Szerintem, csak hálás, mert segítettem neki.

-Akarod mondani megmentetted. Ezen nincs mit szerénykedni.

-Igazából, csak ő hiszi ezt. Inkább ő mentett meg engem.

-De hiszen te hoztad ki őt nemde?

-Hát, Dilon mentett meg minket, igaz a szert én adtam be, de kvittek vagyunk hisz ő hozott ki a csatatérről, és akkor is ő húzott ki a pácból, amikor meg akartam szökni. Szóval duplán adósa vagyok.

-Hm... -fogta az állát Clarissa. -Ha ez így van, akkor még egyel több ok, hogy beléd van zúgva, hiszen ezek mind azt tükrözik, hogy igazam van.

-Na de...

-Csak az a kérdés, hogy te mit érzel? -szegezte nekem a kérdést, mielőtt bármit mondhattam volna.

-Én... én.. ah, nem tudom. Tényleg nem tudom. Mégis mit kéne éreznem? -most aztán tényleg végképp zavarban voltam és ezt Clary is észrevette. -Mi nem is illünk össze, és nem akarok szerelmes lenni.

-Hogy mi? -Clarissa kiejtette a fésűt a kezéből, melyet épp el akart pakolni.

-Talán furcsán hangzik, de nem akarok olyan lenni, mint azok, akik szerelmesek. Az olyan... -visszagondoltam azokra, akiket a suliban láttam. -Hát..jujj. Egymás nyakán vannak éjjel-nappal. Nem szégyellik egymást megcsókolni mások előtt. Pedig...

-Pedig az talán nem is lenne olyan rossz, nem igaz?

Sóhajtottam és elhallgattam.

-Egyszerűen nem bírnám elviselni a bizonytalanságot, ami ebből következne, és nem akarok nyafogós csitrivé válni csak mert van egy pasim. -mondtam.

-Te még szerelmesen se lennél olyan. Az olyan lányok, előtte is olyanok voltak. Szerintem te inkább félsz.

Rátapintott a lényegre. De nem akartam bevallani, a büszkeségem most falat kezdett újra építeni maga köré.

-Ez nem igaz....

Ekkor kopogtattak és én egy nagyot sóhajtottam. Ezt most megúsztam.

-Ki az? -kérdeztem.

-A lovagod, a ma estére előállt. És a hű szolgának követnie kéne urát szóval... Au! Ezt most miért kaptam? -mondta Dilon, mire valaki felnevetett.

-Bocs haver, de ostobaságokat beszélsz.

-Már megint? -kérdezte Clarissa miközben ajtót nyitott.

-Még mindig. -kacsintott Dilon.

-Szerintem induljunk mi is készülődni. -mondta Clary azzal továbbtolta Dilont és távoztak.

Én még az ágyamon ültem, és valahogy nem volt kedvem felkelni. A jókedvem kissé elpárolgott és a pokolba kívántam a büszkeségemet. Rayan belépett a szobámba.

-Mi a baj? -kérdezte és leült mellém.

-Nincs semmi.

-Ugye tudod, hogy átlátok rajtad?

-Nem akarok róla beszélni.

-Ez a két idióta mondott neked valamit?

-Nem! Nem dehogy!

-Ha mégis akkor bocs, tudod, nincs nagyon más, akit ideküldhettem volna.

-Ezt hogy érted? Hiszen olyan sok rajongód van.

-Ja marhára. Nem úgy értettem! -kiáltott fel, amikor kissé csúnyán néztem rá. -Ők az egyetlen barátaim. Mármint Dilon és Dastin. És ma reggel óta Clarissa is. Habár talán vele beszélgettem a legkevesebbet.

Na most sikeresen elszégyelltem magam. A saját gondjaimmal törődtem csak és nem is gondoltam, hogy Rayan ennyire magányos. Vagyis sejtettem, hisz voltak jelek, de nem hittem el igazán.

-Nézd, sajnálom. Kezdhetnénk elölről ezt az estét?

-Benne vagyok, de szerintem csodálatosan festesz, szóval ne teljesen elölről.

-Isten ments! Akkor inkább megszökök!

-Haha! Az nagy kár lenne.

-Talán annyira nem nagy.

-Hé! Ne feledd, a következő szöktetési feladat rám vár.

Ekkor megszólalt Rayan csipogója.

-Te jó ég! Fussunk! -mondta, majd megragadta a kezem és futásnak eredtünk.

*~*~*~*~*

Clarissa

Dilonra majdnem negyed órát vártam, amíg kész lett.

-Mi tartott ennyi ideig?

-Bocs, hogy megvárakoztattalak, de így az adósod vagyok.

-Hogy mi?

-Jövök neked egyel, szóval kérhetsz, amit akarsz.

-Később. Amúgy, okos húzás volt.

-És mit tudtál meg Rheyatól? Ő hogy áll Rayanhoz?

-Szerintem, kedveli, csak még nem tudja. Vagy tudja csak nem akarja, hogy ezzel mások is tisztába legyenek. És ő sem akar ezzel tisztában lenni.

-Ezt nem értem. Komolyan, a nők annyira bonyolultak.

-Azt csak te hiszed így, szerintünk pedig a férfiak azok.

-Akkor elmagyaráznád mi ez az egész?

-Szerintem Rheya fél a csalódástól. És fél szeretni.

-Na de ez őrültség!

-Neked talán. Az elővigyázatosság nem árt.

-Hé! Te most a barátomról beszélsz.

-És? Ő nem férfiból van?

-Mellesleg én is abból vagyok. -duzzogott Dilon.

-Ez biztos? -kérdeztem, és elugrottam, mikor el akart kapni.

-El a kezekkel és húzzunk bele.

-Ugyan! Mi nem baj, ha késünk.

Ebben az egyben igaza volt. Nem tudom, hogy helyesen tettem-e, hogy elmondtam Rheya érzéseit. De a szívemre hallgattam és tudtam így Rheyanak is jobb lesz. Ha Rayan lesz az, akire majd tudni fog támaszkodni, akkor biztos jobb lesz mindkettejüknek. Legalábbis remélem. Amúgy én meg Dilont, nem értettem. A bolondját járatja velem, miközben, tudom, hogy nem egy idióta. Mégis, sokszor úgy tesz mintha az lenne. Amikor beléptünk a terembe csak úgy tolongtak az ismerős, ismeretlen arcok. Rögtön néhányan elkaptak minket Dilonnal és faggatni kezdtek arról, hogy hol van Rayan és Rheya. Mi Dilonnal egymásra néztünk. Hol lehetnek?

*~*~*~*~*

Rheya

Rayan megállt egy ajtó előtt, melyet már láttam korábban, de sosem léptem be rajta. Rayan a térdére támaszkodva fújta ki magát amit kissé furcsálltam, mert nem futottunk olyan sokat. Arra gondoltam, talán még mindig ki van merülve. Felé nyúltam, de ő abban a pillanatban felemelkedett és rám mosolygott. Erre visszahúztam a kezem.

-Biztos jól vagy?

-Persze kutya bajom.

-Biztos?

Rám mosolygott. Bennem meg valami megrezzent erre a mosolyra. A szemébe néztem, s azok mintha meg akartak volna nyugtatni: minden rendben. Viszont az ösztöneim azt súgták, hogy valami nagyon nincs rendben.

-Mehetünk? -kérdezte Rayan és a karját felém nyújtotta. Én mellé léptem és ő kinyitotta az ajtót.

A lélegzetem is elállt a sok ember láttán. Jobban kapaszkodtam Rayanba. Rengeteg ismeretlen ember volt körülöttem, mikor leértem a lépcsőn. És mind áradozni kezdtek kettőnkről. Hogy ennyire szerencsések vagyunk, hogy túléltük meg hasonlók.

-Köszönjük, hogy eljöttek! -Tűnt elő Nick Brown a tömegből. Mindenki más elhallgatott. -Örülök, hogy mindenkit vendégül láthatunk, annak örömére, hogy a fiam visszatért!

Rayan megszorította a kezem. Az arcára néztem és mintha rosszallást véltem volna felfedezni a tekintetében. A körülöttünk levők tapsoltak. Majd a tömeg is feloszlott és párosával jött oda hozzánk egy úr és egy hölgy. Máskor csapatostul jöttek, akkor család volt, vagy baráti társaság. Rayan egyszer sem engedte el a kezem. Egy házaspár jött oda utoljára a fiúkkal és sokadszorra is ugyanazt a kérdést tették fel.

-És ez az ifjú hölgy?

-Ő volt az, aki miatt túléltem a csatát. -felelt Rayan sokadszorra is ugyanúgy. Ezután általában elterelődött a fegyelem rólam, most azonban nem.

-Hogy hívják, kisasszony? -kérdezte a fiú egyenesen a szemembe nézve.

Furcsa volt ez a túlzott udvariasság.

-A nevem Rheya. Rheya Reeves.

-Én Alek Silver vagyok.

-Örvendek. -mondtam és azt hittem ezzel sikeresen le is zártam a beszélgetést. Hidegen a szemébe néztem, majd újból a házaspár felé fordítottam a tekintetem. Végig se mértem, hogy néz ki, milyen az öltözéke. Semmilyen kíváncsiságot nem mutattam felé. Úgy tűnik sikertelenül.

-Felkérhetem az első táncra? -fogta meg a kezem, csókot lehelt rá és térdre ereszkedett.

-Bocsáss meg Alek, de Rheya már nekem ígérte az első táncot. -vágott közbe Rayan én pedig csodálkozva néztem rá. Ő is engem figyelt.

-Igen! Sajnálom. Talán majd máskor. -tetettem mint, aki tényleg nagyon sajnálja. Igazából egy csöppet sem sajnáltam, de mikor a fiú szemébe néztem éreztem, hogy még nincs vége. És valamiért Alek egy macskára emlékeztetett. A szeme kiköpött mint valami macskáé. Egy borostyán szemű macskáé.

-Ha megbocsátanak. -mondta Rayan és a táncolók közé húzott. Épp keringő ment.

Rayan a derekamra csúsztatta a kezét és nekem megint a hangocskák sikoltoztak a fejemben. Néha még mintha apám is figyelmeztetett volna, hogy ez nem jó ötlet. De nem érdekelt. Kizártam mindent a fejemből. Csak ketten maradtunk Rayannal. Egyedül. A vállára tettem a kezem és amikor a zene megszólalt táncolni kezdtünk. A szívem egyre hevesebben vert. Amikor a zenének vége lett éreztem, hogy Rayan kifáradt. Szaporábban szedte a levegőt és megállt. És azt is észrevettem, hogy Alek egyenesen felénk indult. Rayan is észrevette és rám nézett.

-Mi lenne, ha kimennénk egy kicsit levegőzni? -kérdezte rám nézve.

-Rendben. -feleltem.

Mikor kiléptünk a teraszra már senki sem követett minket. De Rayan rosszul nézett ki. Homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek.

-Rayan... -szólaltam meg, de nem hagyta, hogy befejezzem.

-Rheya, köszönöm, hogy táncoltál velem és azt is, hogy nem hagytál magamra.

-De hisz itt nem lettél volna egyedül. -mondtam.

Rayan ekkor az arcom felé nyúlt és a kezét a nyakamra tette. Bizsergés futott át rajtam és még rengeteg kusza érzés. Félelem, öröm és szeretet áradt szét bennem. Rayan egy puszit adott az arcomra. Az ajkai forróak volta és én egy gyors mozdulattal felemeltem a kezem és a homlokára tettem. Megint felment a láza.

-Rayan.. -elakadt a hangom.

Rayan a szemembe nézett.

-Egyedül lettem volna, ha te elmész Alekkel, vagy bárki mással. Azt hiszem most képtelen lennék ezt megmagyarázni...

Először köhögni kezdett, majd összecsuklott és én elkaptam. Együtt zuhantunk a földre, de a karjaimban tartottam.

-Kérem segítsenek! -kiáltottam.