Rheya

Néhány nap megint eltelt. Már nem is emlékeztem, mikor voltam utoljára kint a friss levegőn. Mármint úgy, hogy nem a csatatéren álltam. Clarissaval végigsétáltunk a folyosón. Úgy néztem szét mindenhol, mintha most láttam volna mindent először. Vagy utoljára. Éjjel sokszor rémálmok ráztak fel. Mindegyikben a háború szerepelt és most sejtettem mi lehetett az, amit Rayan álmodhatott, mikor a szobámba hoztam. Az pont a csata előtt volt. Időközben kiértünk az udvarra és én észre se vettem.

-Jaj. Ne haragudj. -fordultam Clarissa felé.

-Ugyan! Semmi gond. Tudom, hogy sok minden jár a fejedben. Most meg pláne.

-Hát igen. És fogalmam sincs, hogyan szabaduljak meg az emlékektől.

-Talán így. -felelte egy ismerős hang a hátam mögül. És valaki átölelt majd a hajamra csókot lehelt. A szívem nagyot dobbant, rémületében. El akartam menekülni, de a karok szorosan tartottak.

-Damien! Engedj el!

-Most nem megy.

-Kérlek! Engedj el. -mondtam újra. Kissé csalódott voltam. De magam sem tudtam, miért. Vagyis.. tudtam. De nem akartam tudni.

Damien végül lassan elengedett.

-Damien. Mit csinálsz te itt?

-Látni akartalak. -mondta, de átpillantott a vállam fölött Clarissára és Nellyre. Míg rám gyengéden és szeretettel nézett, addig Clarissára gyűlölettel pillantott. -Amúgy ő mit keres itt? Miért van veled?

-Damien ő Clarissa. Egy barátom.

-Azt mondtad, barátod?

-Igen. Miért?

-Ő idevaló. Hogy lehet a barátod?

-Úgy, ahogy mondtam. Clarissa sokat tett értem.

-Tényleg? És mégis mit?

-Damien. Miért vagy most ilyen?

-Csak aggódom érted. És nem akarom, hogy vele barátkozz, vagy bárki mással innen.

-Ne haragudj, Damien. De azzal barátkozok, akivel akarok. -mondtam, dühömet nagy nehezen visszafojtva.

-Apád azt mondta, hogy vigyázzak rád. És vigyázni is fogok.

-De ne így! Tőlük nem kell megvédened. Hiszen ők is megvédtek engem.

-Tényleg és mégis hogyan?

-Átsegítettek a nehéz időszakaimon. Amikor senki nem volt mellettem.

-És csatába küldtek. Meg is halhattál volna!

-De nem haltam meg. És ami történhetett volna az nem érdekel!

-Rheya nem fogom hagyni, hogy..

-De igen Damien! Hagyni fogod. Mert ez az én döntésem.

Damien most már rám is csak a homlokát ráncolta. Tudtam, hogy ez rosszul esett neki, de nem tehettem mást. Meg kellett védenem Clarissát. Hisz a barátom volt. A fiú pedig, aki előttem állt, azt egyre jobban úgy éreztem, hogy nem ismerem. Valamikor ismertem, de most teljesen megváltozott. Damien nagyot sóhajtott, majd sarkon fordult. De mielőtt, akár egyet is lépett volna, még visszafordult és rám nézett.

-Ám legyen. Dönts te. Csak jó döntést hozz. -mondta majd ezzel elment.

Könnyek gyűltek a szemembe. De most lenyeltem őket. Nem akartam miatta sírni. Megfogadtam, hogy nem sírok egy férfi miatt sem. És ha mégis, az a pillanat nem most jött el.

-Jól vagy? -kérdezte Clarissa.

-Igen. Csak.. tudod.. ő volt az egyik legjobb barátom. Hogy mondhatott ilyet?

-Én megértelek titeket. Nem lehetett könnyű elkerülni otthonról, de köszönöm, amit az előbb tettél.

-Erre vannak a barátok. -mosolyogtam rá. Clarissa átölelt.

-Igen. És azok is maradunk örökre.

*~*~*~*~*

Damien

Még egy óra múlva is dühösen sétálgattam fel s alá a folyosón. Nem tudtam elhinni, hogy lehet Rheya ilyen meggondolatlan és felelőtlen. És most miért nem hallgat rám. Eddig mindig hallgatott.. de most valami megváltozott. Csak arról nem volt fogalmam, hogy mi. Rheya amugyan is elkerült már egy ideje és én nem tudtam, mit is kéne tennem. Egyszer csak valaki megérintette a vállamat. Megfordultam és Rayannal találtam szembe magam. Felismertem, hisz ő fogadott minket első nap az apjával és az anyjával.

-Mit akarsz!? -kérdeztem amennyire undokul csak tudtam. De ő mintha nem vette volna a jelzést, vagy csak lepattant róla. Továbbra is mosolygott, én pedig egyre furcsábban nézhettem rá mert végül megszólalt.

-A barátod akarok lenni. -mondta, majd lehuppant az előtérben levő kanapéra és egy üveg italt nyújtott felém.

Elfogadtam az italt, de még mindig gyanakodva tekintettem rá.

-Na! Ülj már le!

Leültem.

-Miért akarsz a barátom lenni? Semmi közös sincs bennünk.

-De csak még nincs.

-És miből gondolod, hogy azok leszünk?

-Nem gondolom. És visszatérve a miértre én általában kimondom, amit gondolok. Szóval azért, mert tudom, hogy Rheyanak is a barátja vagy.

-Hmf. És?

-És ő már nekem is a barátom. Így...

Ekkor megragadtam az ingétől. A dühöm most már tényleg fékezhetetlenségi nőtt.

-Megőrültél? Eressz el! Figyelj, ha a katonák itt találnak..

-És akkor mi lesz? Az apád megölet?

Ekkor hátulról egy ütést éreztem. És elengedtem Rayant.

-Én nem ajánlanám, hogy bántsd őt. -mondta nekem egy aranybarna, világoskék hajú srác. Én meg Rayanhoz fordultam.

-Én meg neked mondom, hogy ne merd bántani őt.

-Soha nem tennék vele ilyet. -felelt Rayan, még mindig a földről nézve fel rám.

-Ajánlom is. -mondtam és visszamentem a szobámba lehiggadni.

*~*~*~*~*

Rheya

Sokat beszélgettünk Clarissával és végre újra jól éreztem magam a bőrömben. Minden szebbnek tűnt még úgy is, hogy még mindig el voltam zárva a családomtól. A szobám is barátságosabbnak tűnt, mint mikor elmentem innen. Levágódtam az ágyamra, de a kezem valami keménybe ütközött. Csodálkozva ültem fel ismét. Egy doboz pihent az ágyamon.

-Mi ez? -kérdeztem Skyra nézve, de nyilván ő nem tudott erre választ adni.

Kinyitottam a dobozt a a tetején egy boríték volt.

/Rheyanak/

Kedves Rheya!

Remélem elfogadod ezt a kis ajándékot a holnap esti rendezvényre. Az apám partit rendez. Ha nem tetszik csak szólj, és azonnal kicseréltetem.

Üdv, Rayan.

Megfogtam a selyemből készült anyagot és kihúztam a ruhát. Az pehelykönnyű volt. Stílusa kissé régiesen egyszerűnek hatott, de így is gyönyörű volt. A lélegzetem is elállt. Magamhoz emeltem a ruhát és megnéztem magam a tükörben. A ruha kiemelte a szemem. És értettem, hogy Rayan miért pont ezt választotta. Ő valahogy megértett. Kissé elmerengtem, így nem hallottam, amikor kinyílt az ajtó.

-Szóval tetszik?

Megperdültem.

-Hogy jutottál be hozzám? -kérdeztem kissé szemrehányóan Rayantól.

-Elfelejtetted? Rayan Brown vagyok és bármit meg tudok szerezni. -mondta majd elém lóbált egy kulcsot. Az én szobakulcsom másolatát. -Amúgy téged is jó újra látni.

-Te tolvaj! Add vissza. -mondtam és léptem felé egyet, hogy kikapjam a kezéből a kulcsot, de nem sikerült.

-Igaz, hogy nem az enyém, de a tiéd sem. -majd még magasabbra emelte a kulcsot. -Így tönkreteszed azt a szép ruhát.

Leálltam a kapálózással belátva, hogy igaza van, hisz a ruha még mindig a kezemben himbálózott.

-Szóval nem akarod, hogy baja essen. -vigyorgott rám Rayan.

-Nem, mert gyönyörű. De mi lesz holnap? Nem értem..

-Hát igazából én is csak annyit tudok, hogy a visszatérésünk megünneplésére rendeztek valami táncestet. -ráncolta össze a szemöldökét Rayan.

-Táncestet? Na és ki lesz még ott?

-Hát... csupa ismeretlen. Legalábbis számodra. De számomra sem fognak többet jelenteni. Azt reméltem... -kezdte, de elhallgatott és most mélyen a szemembe nézett. Azok a barna szemek pillangókat kezdtek teremteni a gyomromban. És bennem megint egy hang kezdett el sikoltozni. És most hallgatva rá elfordítottam a tekintetem.

-Mit?

-Hogy talán ellógsz velem.

-Akkor minek a ruha?

-Azt gondoltam örülsz neki. És ki tudja talán, nem sikerül és túl kell élnünk az estét. A tiéd.

-Hogy mi? De miért?

-Sokkal tartozok neked.

-Rayan... én ezt nem... nem fogadhatom el.

-De miért nem? Mégsem tetszik?

-De! Tetszik.. csak..

-Akkor a tiéd. De most mennem kell. Jó éjt! És örülök, hogy láthattalak.

-Én is. Jó éjt! -mondtam és szép lassan magamra zártam az ajtót.