Rheya

Amikor kinyitottam a szemem, valami fehérségbe meredtem. Egy pillanatig nem is értettem, hol vagyok. Majd minden beugrott.

-Rayan! -kiáltottam fel, és hirtelen felültem az ágyban. De két erősebb kar visszatolt.

-Nyugalom. -hallottam meg Dilon ismerős hangját.

A szám teljesen kiszáradt. Kinyitottam a szám, de többet egy hangot sem tudtam kiadni. Vajon mi történt Rayannal? Dilonra néztem s ő értette mit akarok. Adott nekem egy pohár vizet, mire feljebb ültem és az egészet ledöntöttem.

-Rayan jól van, hála neked.

-Nekem?

-Sokáig voltál eszméletlen. Pontosabban három napot. Rayant, mikor visszahoztuk, már azt hittem, nem tudjuk meggyógyítani. Egy kis ideig azt hittem tévedtem veled kapcsolatban és nem adtad neki a szert időbe. De nem így volt. Az orvos azt mondta, hogy meghalt volna, ha te nem segítesz neki.

-És most, hogy van?

-Jobban mint valaha. De még mindig ágyba van parancsolva. Ezért vagyok én itt. Tudni akarta, hogy mi van veled és ideszáműzött. Azt mondta amíg fel nem ébredsz elé ne kerüljek.

-Köszönöm, Dilon.

-Én köszönöm neked. És most megyek is tájékoztatni őt. Nehogy az aggodalom végezzen vele. -mondta majd rám kacsintott.

Hirtelen olyan érzésem lett, hogy el akartam bújni. Főleg, hogy Dilon ne lássa az arcomat. Aztán örültem, hogy elment. Annyira összezavarodtam a saját érzéseimtől, hogy örültem egy kicsit az egyedüllétnek. Viszont nem sokáig. Néhány perc múlva már kopogtattak is az ajtón és bár nem várták meg, amíg szóltam, örömömben majdnem újból felugrottam.

-Clarissa!

-Na helló! Jó téged újra látni! -villant rám ismerős mosolya.

-Téged is! Hiányoztál.

-Mi meg Dilonnal halálra aggódtuk magunkat miattatok.

-Bocs. -mondtam mosolyogva, mire Clarissa arca is megenyhült.

-Semmi gond, amúgy se tudok sokáig haragudni valakire. -felelt nevetve.

-Na és? Hogy érzed magad?

-Őszintén? Mint akin átszaladt az úthenger.

-Hasonló válaszra számítottam. Akkor minden rendben. Amíg fáj, addig életben vagy.

-Hogy érted?

-Hát ha már nem fájna semmid, akkor halott lennél. És én megmondtam, hogy nem lesz semmi baj.

-Hát... Igazad volt. -mondtam elnyomva egy ásítást. -Bocs.

-Semmi gond. Jól teszed, a pihenés majd helyrehoz. Rayanra is ráférne.

-Hogyhogy?

-Amióta felébredt, be nem állt a szája. Dilon már néhányszor összeveszett vele. Nem tudom, mit csináltál vele, de állandóan utánad kérdezősködött. Aztán Dilonnal helyet cseréltünk és csak úgy nyugodott meg. Dilonban jobban bízik mint bennem. Mondjuk ez érthető. Engem annyira nem ismer. Legalábbis még.

Az, hogy Rayant érdekelte, hogy, hogy vagyok félig aggodalommal, félig pedig örömmel töltött el. Megint elkezdtem összezavarodni. Remek.

-Na jó, azt hiszem hagylak pihenni. De később még visszajövök! -szólt vissza még az ajtóból.

-Rendben! Várlak. -mondtam, majd egy kis idő elteltével az álom újra elnyomott.

*~*~*~*~*

Rayan

Épp egy dalszöveget írtam, mikor Dilon megjelent a szobámban. Nem voltam túl jó kedvemben. Apám pont most ment el, és nem mondhatnám, hogy kellemes beszélgetést folytattunk. Sőt, azt sem, hogy ez beszélgetés lett volna. Anyám se rég ment el, ő meg halálra aggódta magát. De ő legalább nem idegesített a háború kimenetelének híreivel. Jelenleg semmi kedvem nem volt erre gondolni. Csoda, hogy egyáltalán túléltük ezt az egészet. Három nap telt el, és én rájöttem mennyi mindent köszönhetek Rheyanak. És most majdnem felemésztett a düh, hogy apám jóvoltából nem láthatom. Az egész miatta volt. Azt mondta, jól helyt álltam, de senki nem élte túl. Csak én, én és Rheya. Egyre kevésbé értettem ezt az egészet. És már nem akartam mást csak újra látni őt. Előző nap megpróbáltam kiszökni a szobámból, de az őrök elkaptak. Most meg, hogy Dilon itt volt nehezemre esett, hogy ne rajta töltsem le a dühömet.

-Mit akarsz? -kérdeztem tőle.

-Rheya felébredt. Úgy tűnik jól van, de továbbra is pihennie kell.

Éreztem, ahogy a megkönnyebbülés átfut a testemen.

-Hála az égnek!

-Végre megnyugodhatsz.

-Hát nem egészen.

-Hogy értve?

-Úgy, ahogy mondom, hiszen te mondtad, hogy az apám nem lesz egy könnyű eset. Na meg....

-Na meg?

-... nem tudom, hogy ő hogyan érez.

-Szerintem ne bízd el magad. De ne is add fel. Abban biztos vagyok, hogy aggódik érted.

-Tényleg?

-Másképp itt lennél?

-Nem, az biztos.

-És megvallom, kérdezett felőled.

Ekkor pont feltört a tüdőmből ismét a köhögés. Belém is hasított az éles fájdalom. Dilon továbbra is aggódva tekintett rám.

-Ne nézz már így!

-Mégis, hogy nézzek? A legjobb barátomnak súlyos tüdőgyulladása volt és csoda, hogy nem halt meg! Bár abból, ahogy Rheyara találtunk, valahogy nem is csodálkozom.

-Mert?

-Ő is át volt fagyva, de nem annyira, mint te. Kölcsönösen megvédtétek egymást.

-Te is segítettél. Te raktad a táskájába azt a cuccot. Mintha tudtad volna, hogy ez lesz. Néha nem értem, hogy csinálod. Szóval neked is köszönöm.

-Nincs mit, csak ne csinálj többet ilyet. -mondta Dilon félszeg mosollyal.

-Mond ezt az apámnak.

- Ja igen, még valami az apád szólt, hogy ha rendbe jössz valami partit szervezne.

-Hogy mi? Két perce volt itt és nekem nem tudott szólni?? Hát ez hihetetlen!

-Nyugodj már meg! Tekintsd úgy, mint egy lehetőséget.

-Mégis mire?

-Arra, hogy felkérd táncolni és beléd szerethessen.

-Aztán a barátja pedig szétverjen. Főleg most.

-A "barátja" nem lesz ott. Amúgy meg miért nem kérdezted meg, hogy mi van köztük?

-Úgy beszélsz, mintha ez olyan egyszerű volna!

-Mert az is. Csak te túlbonyolítod. Vagy nem akarod neki elmondani?

-Most még nem. Előbb biztos akarok lenni abban, hogy van-e esélyem.

Dilon sóhajtott.

-Csak vigyázz ne reménykedj túl sokáig. Amúgy meg, zártkörű parti lesz. A "barátja" nem lesz ott. Máskülönben.. -folytatta Dilon majd felállt, hogy távozzon. -..úgy szerezhetsz új barátot, ha egy ellenségedet azzá teszed.

Igen. Csakhogy ő nem biztos, hogy a barátom akar lenni. Sőt, elég valószínűtlen.