Első részlet

Rayan

Amikor megláttam Bruce-t elöntött a düh. Eddig csak féltem. De az, hogy Rheya továbbra is hitt és bízott bennem, erőt, hitet, és reményt adott. Odamentem és felemeltem Bruce-t. És behúztam neki. Ő elterült a földön. Majd pár perc múlva össze is kapta magát. Rheya is feláll.

-Rheya, jól vagy?

-Igen, azt hiszem. De miért..? Rayan!

Megfordultam. Ekkor már késsel ugrott nekem.

-Megőrültél!? Neked meg mi a bajod? -kiáltottam Bruce arcába.

-Az hogy egy gyáva alak vagy! Te sem menekülhetsz! Ahogy ő sem.

-Én vagyok a gyáva? Ti akkor lázadók vagytok! Nem hallgattatok rám!

-Visszavonulni gyávaság! Ha már az apád csatába kényszerített minket! Nem igaz Rheya? Felelj! Mond meg neki te is!

Rheya-ra pillantottam. Ő elfordította a tekintetét, majd rám nézett. Nem tudtam kiolvasni a tekintetéből, hogy mit érez, vagy mit fog mondani. Közelebb lépett hozzám. Én ekkor gyorsan kicsavartam a kést Bruce kezéből és elhajítottam. De továbbra is tartottam a gallérjánál fogva. Viszont Rheya odalépett és megfogta a karomat.

-Rheya? Mit csinálsz?

-Abban igazad van, hogy lázadók voltunk. De van egy nagyon nagy különbség kettőnk között.

-És mégis mi lenne az?

-Az, hogy amíg te megkeseredtél, és bosszút forraltál Rayan és az apja ellen, addig én megbocsátottam. Rayannak azért, mert megmentett és mert másnak ismertem meg őt, mint az apját. Nicknek meg azért, mert ő a városunkat akarja megvédeni, még akkor is, ha ezt nem a legmegfelelőbb eszközökkel próbálja elérni.

Annyira megkönnyebbültem, attól amit mondott, hogy majdnem teljesen elengedtem Bruce-t.

-Te megtörtél és elárultad a családod! -kiáltott rá ezután Bruce, én meg azt hittem egyből földhöz vágom, de Rheya megszorította a kezem.

-És te mit tettél Rayannal?

-Ő nem a családom tagja, hanem valaki aki elszakított tőlük!

-És talán az is, aki visszavihet hozzájuk, hát nem érted?

Rheya szavai annyira kedvesek és megértőek voltak. Benne nem volt, harag, vagy gyűlölet. Nem úgy mint bennem. És mindez még keveredett a csalódottsággal is. Lassan elengedtem Brucet. De ő csak gyűlölettel nézett rám továbbra is. Majd sarkon fordult. Rheya kiáltani akart, de mégsem tette. Keze kezemig csúszott, majd megszorította és futásnak eredt újra. Az életünk múlt azon, hogy találunk-e most egy búvóhelyet.

*~*~*~*~*

Rheya

Amikor egy patakmederhez értünk már úgy éreztem, nem tudok tovább futni. Lassítottam Rayan is észrevette ezt. A bokám ahogy megálltunk sajogni kezdett. Biztos voltam benne, hogy meghúzódott, de próbáltam, úgy tenni mintha semmi sem történt volna. Nem mutattam Rayannak, hogy fáj igyekeztem ugyanúgy lépni, mint ahogy eddig. De tudtam, hogy nem fogom tudni sokáig tettetni. És még mindig hallottam az idegen hangokat az erdőből. Rayan ekkor megszorította a kezem. Észre se vettem, hogy még mindig fogom. És most nem is akartam elengedni. Ez volt az egyetlen ami még mindig itt tartott. Ezért nem adtam fel. Most nem tudtam elengedni.

-Nézd! -mondta. -Ott egy üreg! -mutatott a mederben előre.

Talán rókalyuk lehetett. Reméltem, hogy a lakói már kiköltöztek. Rayan gyönyörű farkasa előrement, Sky követte. Úgy tűnt igazam volt. A rókalyukban már rég nem voltak lakók.

-Menj előre! -mondta, de amikor ránéztem kissé megkeményedett az arca.

-Nem.

-Miért? -kérdezte ártatlan arccal.

-Csak. -néztem rá makacsul.

-Rheya, kérlek, menj be!

-Nem fogom hagyni, hogy valami őrültséget csinálj! -csak most engedtem el a kezét. Majd kezeimet magam előtt keresztbe fontam.

-Jól van. -morogta Rayan.

Még egyszer szétnéztem odakint. A hangok közeledtek, majd el is haltak. Talán minden rendben lesz. Most végre láttam egy halvány esélyt arra, hogy túléljük ezt az egészet. Rayan négykézláb bemászott a lyukon mely befele tágasabb lett, majd onnan, úgy nézett rám, mint egy durcás kisgyerek karácsonykor.

-Ne nézz már így rám! -kértem Rayant panaszkodva. Valamit még a fejéhez akartam vágni, de aztán meggondoltam magam. -Nézd el nekem, hogy aggódom érted.

-Hogy mit? Mit mondtál?

-Nem ismétlem el még egyszer. -néztem rá amilyen csúnyán csak tudtam. Elővettem a táskám és kotorászni kezdtem benne. Egyszer sem nyitottam ki mióta Dilon belepakolt, de most úgy láttam, itt van a ideje. Rayan ugyanígy tett. Én a sajátomban egy fiolát találtam, melyre felcímkézték a következőket: Nyílt sebekre. Rayanra néztem, és egyből szembetűnt egy kisebb vágás a homloka felett. A sebből vér már lassan az arcára száradt. Majd találtam néhány vattapamacsot is. Majd, megmutattam Rayannak mit találtam, de ő ezt mondta:

-Tedd el, még bármikor szükséged lehet rá.

-Neked most van rá szükséged.

-Ez csak egy karcolás, semmiség.

-Ahogy elfertőződik nem lesz az.

-Rheya, kérlek tedd el!

-Ma már túl sok hasonló mondatot hallottam már tőled. -mondtam és gyorsan vizet öntöttem az egyik vattapamacsra. Majd az egyik kezemmel magam felé fordítottam az arcát és elkezdtem kitisztítani a sebet. A vágás nem volt mély, ezért biztos voltam benne, hogy nem marad nyoma. Mikor viszont a másik szerrel kezdtem tisztítani a sebet Rayan nem egyszer felszisszent.

-Bocs. -mondtam. -Készen vagyunk. -egy pillanatra összeráncoltam a homlokom, mert amikor visszaültem a helyemre a bokámba éles fájdalom hasított. Rayan pedig most észrevette.

-Mi a baj?

-Semmi.

A hátamat a falnak döntöttem és megpróbáltam nem a bokámra figyelni. Viszont amikor fel akartam húzni a lábam felszisszentem.

-Rheya, hol fáj? -Rayan aggódva nézett rám, de már kitalálta, mert egyenest a lábamhoz ment és óvatosan kibontotta a cipőmet.

-Tudod, bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.

-Vagyok olyan makacs mint te. Au! -kiáltottam fel mikor le is húzta a cipőt a lábamról.

-Az a szemét! -morgott Rayan és tudtam, hogy Brucera utal. Majd elővett egy fáslit a zsákjából és bekötötte a lábamat. Ezután visszaült mellém.

-Min gondolkozol? -kérdezte, mikor látta, hogy kissé elmerengtem.

-A családomra gondoltam. A szüleimre. Meg, hogy valaha megtalálnak-e minket.

-Ne aggódj, látni fogod őket. És meg fognak találni, erre vannak a chipek. Bár.. talán jobban örülnék, ha soha nem találnának meg.

-Hogy mondhatsz ilyet? -kérdeztem, meglepődve. -Hiszen téged szeretnek ott.

-Hm, persze. Annyira, hogy cserben hagynak, ha szükségem van rájuk.

-Ha mások lettek volna itt... akkor nem...

-Ugyanígy itt hagytak volna. Senki nem hallgat rám.

-Apád túl nagy terhet akart a válladra rakni. De te legalább láthatod a szüleidet, lehetnek barátaid... és... visszavárnak... -könnyek gyűltek megint a szemembe, de a büszkeségem most erősebb volt. Elfordítottam a fejem, viszont éreztem magamon Rayan tekintetét.

Majd a karomon megéreztem az érintését és a fejemben egy hang el kezdett kiabálni. -Ne! Kérlek ne! Ne érints meg! Nem lehet! Nem szabadna, és nem is tehetem!- Viszont a szívem nagyot dobbant amikor maga felé fordított. És átölelt. Érzések áradtak szét a testemben. Valami melegség öntött el. A szívem hevesen dobogott én mégis nyugodt voltam.

-Sajnálom. -suttogta Rayan. -Annyira sajnálom.

-Nem a te hibád.

-De nem kellett volna még rátennem. A saját gondjaimmal.

Lassan lehunytam a szemem és megszorítottam a karját. Olyan nyugodt volt minden, hogy mire észrevehettem volna, már a sötét álmok világában ébredtem meg.