1. Részlet

Rheya

Hat nappal később...

Reggel az ablakomon besütött a nap. Odakint a tél már készülődött a búcsúra. És én is idejét láttam, hogy készülődjek. Mikor lementem az ebédlőbe, ugyanaz az érzés kerülgetett, mint hat nappal ezelőtt, mikor Clarissával odakint álltam az udvaron. Szinte egyedül voltam. Viszont rengetegen zsongtak körülöttem. Ekkor viszont valaki hátba veregetett.

-Üljünk le oda! -találkoztam össze Clarissa mosolyával, miközben az egyik üres asztalra mutatott. Ahogy megláttam elég volt, hogy kissé jobb kedvem legyen. Életvidám lány volt, egy pillanatra sem hagyta, hogy szomorú legyek. Melegszendvics volt reggelire és én már farkaséhes voltam. Sky kissé sértődötten vette tudomásul, hogy neki még várnia kellett a reggelire, ezért felvinnyogott.

-Jól van oké! Nyugalom nem feledkeztem meg rólad. -mondtam nevetve majd félbetörtem egy szendvicset.

-Jó téged újra nevetni hallani. -jegyezte meg Clarissa.

-Igazából, mostanra elfogadtam, ami lesz az lesz. Állok elébe. Lehet, hogy megfizetek most néhány dolog miatt, akkor most így kell nekem.

-Nem tettél semmi rosszat. Én hiszek benned.

-Köszi.

-Egyet értek. Leülhetek? -kérdezte egy ismerős hang hirtelen a fejem fölül. Dilon.

-Persze. -feleltem.

-Szia Dilon.

-Szia Calrissa. Rég nem találkoztunk.

-Sajna egy ideje elkerültük egymást.

-Ti ismeritek egymást? -kérdeztem meglepve.

-Persze. -felelt Dilon. -Én mindenkit ismerek.

-Megszólalt a kis egoista.

-Meg a piszkálódós.

Nyelvet öltöttek egymásra, mire jót nevettem. Egy kis idő múlva megjelent Dastin is.

-Nézd már itt a kis kocka! -kiáltott fel Dilon.

-Kit neveztél te kockának!? -kérdezte tettetett haraggal Dastin.

-Rheya jól vagy? -kérdezte hirtelen Dilon. Észre sem vettem, hogy egy pillanatra elmerengtem.

-Öhm, igen azt hiszem.

-Hiszed? -kérdezte Dastin.

-Jól vagyok. -mondtam, majd, mikor láttam az arckifejezésüket hozzátettem. -Tényleg jól vagyok. Bocs, de most mennem kell. Össze kell cuccolnom.

-Rendben, menj csak, de biztos minden rendben lesz? -kérdezte Calrissa.

-Ne menjek veled? -tette hozzá még Dastin.

-Nem, kösz srácok.

Mikor megfordultam Rayan állt velem szemben. Meglepődtem, és úgy tűnt ő is.

-Bocs. -mondta és félreállt.

-Semmi gond. -mondtam könnyedén majd elsétáltam mellette.

Ahogy a szobámba értem bezárkóztam. Majd mély levegőt vettem és megpróbáltam elfojtani a félelmeim. A félelmeim, melyek mindegyre egy kérdést idéztek fel bennem. Mi lesz ha...?

*~*~*~*~*

Rayan

Ahogy megláttam, úgy éreztem megfagyott bennem a vér. Majd leültem a többiek asztalához. Nevettek, meséltek egymásnak. Clarissa. Emlékeztem rá. Egy darabig a laborba maradt, ezért nem láttuk már egy ideje. Apámnak biztos valami terve volt vele. De jelenleg a gondolataim nem itt jártak. Hanem egy néhány nappal korábbi éjszakán. Egyszerűen nem bírtam megszabadulni attól a képtől. Ahogy Rheya sír és ahogy Clarissa átöleli. Az a nap maga volt a pokol. Sokunk számára. Néhányan most is megvetéssel néztek rám. Dilon látta, hogy nincs kedvem beszélgetni.

-Rayan, nem lenne jobb ha...? Rayan? Rayan!

-Tessék?

-Csak azt kérdeztem, nem lenne jobb, ha kicsit pihennél?

-Mit érnék vele? Egész éjjel csak forgolódtam. Holnap pedig indulunk, még nekem is össze kell pakolnom.

-Azt bízd csak rám. -mondta Dilon. -Amúgy, ha holnap fáradt leszel, azzal nem segítesz senkinek.

Bólintottam, hogy értem a célzást. Rheyán se fog segíteni. De képtelen voltam. Nagyot sóhajtottam.

-Rendben, megpróbálom. -feleltem. Már alig álltam a lábamon, a kimerültségtől.

Felálltam, mire még néhányan összesúgtak mögöttem. Megint a rosszullét kerülgetett. Nem bírtam a másnapra gondolni. Visszasiettem az előtérbe majd a fenti folyosókon a szobám fele vettem az irányt. Ám pont ahogy Rheya szobájához értem, nem bírtam tovább. A vállam hangos puffanással ütközött a falnak, majd minden fordult velem egyet. A kezem remegett, és nem értettem mi van velem. Ennyire kimerültem volna? Szinte egy hete nem aludtam rendesen, az elmúlt három éjszakán, pedig szinte semmit.

Rheya

Amikor hallottam a puffanást, azt hittem, valaki elejtett valamit. De aztán nem hallottam már semmit. Ha tényleg valami leesett, akkor legalább valaki kotorászott volna utána. Nagy lassan felkeltem és kinyitottam az ajtót. Megdöbbenve néztem le Rayanra. Arca most hamu fehér volt, nem úgy mint pár perce az ebédlőben. Ott még úgy tűnt minden rendben van.

-Rayan! Jól vagy?

-Persze, csak kissé kimerültem.

-Fel tudsz állni? -kérdeztem, de nem vártam meg a választ. Karját felemeltem és a nyakamba hajtottam. Majd át kulcsoltam a derekát. Ő nyögött egyet, minden izmát éreztem megfeszülni, én pedig most először hálát adtam Dilonnak a kemény edzésekért. Közbe az arcára pillantottam, mely megfeszült. Szeme alatt tényleg sötét karikák tűntek fel. Ezt eddig észre se vettem.

-Hol van a szobád?

-A folyosó végén balra, majd az utolsó előtti ajtó jobbra. -felelt.

-Inkább gyere be az én szobámba most. -mondtam, mert biztos voltam benne, hogy ebben az állapotában, még velem se jut el odáig.

-Na de...

-Semmi de. -feleltem és berúgtam az ajtót. Majd be is csuktam magunk után és reménykedtem, hogy ezt senki nem látta. A folyosó ezen részén tudtommal kamera sem volt, de úgy voltam vele biztos, ami biztos. Rayan ahogy az ágyamhoz értünk, kidőlt és meg se mozdult, de még ébren volt.

-Rh..Rheya...

-Hívjak orvost? Vagy Dilont? Esetleg a családod?

-Ne, kérlek. Jól vagyok...

-Azt látom. -mondtam, majd figyeltem, ahogy lehunyja a szemét. Leültem az ágy szélére és nem bírtam megállni, hogy végigsimítsak a homlokán, és a haja elülső részén. Majd elkaptam a kezem, de ő már nem reagált, csak mélyen szuszogott. Valahol úgy éreztem, találtam egy rokonlelket. Talán ugyanazt érezte, amit én és emiatt készült így ki. De beláttam, amit Dilon is mondott néhány napja. Neki most sokkal több minden volt a vállán mint bármelyikünkén. Így hát ott maradtam mellette és minden rezdülését figyeltem.

Kicsit később valaki dörömbölt az ajtón és bennem megfagyott a vér. Már sokadszor a héten.

-Ki az? -kiáltottam ki.

-Csak én vagyok! Dilon. Kérlek segítened kell!

Mielőtt még bármi mást mondhatott volna feltéptem az ajtót és berántottam rajta.

-Mi a...? -kezdte Dilon, de aztán meglátta Rayant az ágyamon.

-Mielőtt félreértenéd, hadd szögezzem le, hogy az ajtóm előtt találtam, félájultan.

-És miért nem szóltál nekem?

-Mert.. megkért rá.

-És tett, vagy mondott valami ostobaságot?

-Gondolom, akkor most nem lenne itt. -feleltem, amennyire hidegen csak tudtam.

-Értem. Akkor nem bánnád, hogy ha itt marad?

-Reggelig? Totálisan megőrültél? És ha valaki észreveszi?

-Ugyan, reggelig semmiképp. Addig nem is aludna. Bár ki tudja.

Egy pillanatig azt hittem tényleg lekeverek egyet Dilonnak, hogy észhez térjen. De nem volt rá szükség.

-Felhozom az ebédedet, aztán összepakolok mindkettőtöknek, rendben?

Bólintottam, majd Dilon lelépett. Visszaültem az ágy szélére és kibámultam az ablakon. Egyszer csak az ágy megnyikordult. Rayanra pillantottam. Arca eltorzult, majd beszélni kezdett álmában.

-Ne! -kiáltott fel és én összerezzentem. Ösztönösen közelebb húzódtam hozzá és ismét végigsimítottam az arcán. Nem ébredt fel az érintésemre, de az arca kisimult. Újra nyugodtan vette a levegőt, és én is megnyugodtam közbe. De valahol a szívem mélyén sajnáltam őt. Leültem a földre az ágy mellé és hátamat az ágy szélének döntöttem. Mire Dilon visszaért, úgy tűnt, mintha egy ezer év eltelt volna.

-Azt hittem, már nem találsz vissza. -csipkelődtem vele.

-Vigyázz, még mindig nálam van az ebéded. -vigyorgott rám szemtelenül.

-Haha, na kérem!

-Szerencséd, hogy szépen kérted. -mondta majd odaadta a tálcát.

-Tedd már meg nekem légy szíves, hogy ha felébred ezt az orra alá tolod. -tette még hozzá, mikor egy másik tálcát is lerakott az asztalra, én bólintottam, Dilon meg elment Rayan szobájába pakolászni.

Én pedig újra egyedül maradtam. Vagyis nem teljesen. Néhány óra elteltével Rayan végre felkelt. Meglepetten nézett szét, majd rám is. Majd felismerést véltem felfedezni a tekintetében.

-Te jó ég! Reméltem, hogy az egészet csak álmodtam!

Hangosan felnevettem.

-Bocs, de... nem bírtam ki. -próbáltam sikertelenül elfojtani a kuncogásomat.

-Semmi gond, csak kissé kínosan érzem magam. Nem hittem volna, hogy... -kezdte majd elakadt a hangja.

Feltápászkodtam a földről és a tálca után nyúltam majd, ahogy Dilon arra kért az "orra alá toltam". Valahogy attól, hogy ő kínosan érezte magát én is így éreztem.

-Ez az enyém? -kérdezte értetlenkedve.

-Igen.

-Köszönöm.

-Ne nekem köszönd, Dilon hozta.

-De nem Dilon kapart össze a földről.

-Amúgy.. jobban érzed magad?

-Sokkal. Bárcsak így is maradna.

Értettem mire céloz. És sóhajtottam. Zavaromban tovább pakolásztam a cuccaim. És komor csendbe burkolóztunk.

-Ne menjek el? Nem akarlak zavarni, emellett még nekem is össze kell pakolnom.

-Azt már Dilon intézi.

Ekkor Rayan torkán megakadt a falat és köhögni kezdett.

-Hogy mit csinál? -kérdezte miután helyre jött.

-Mondom pakolja a cuccaidat, miért, olyan nagy baj ez?

-Mert, ha ő pakol, az nem mindig jelent jót. Nem fogok megtalálni semmit.

-Ennyire rémes?

-Igen. A múltkor elrejtette egy pár zoknimat.

Ekkor kitört belőlem a nevetés. Rég nem nevettem ilyen jót.

-És ne akard megtudni hol találtam meg.

-Nem akarom. Még jó, hogy itt nem fog kelleni pakolnia.

-Mert? Felajánlotta?

-Aham, de akkor kösz a tippet lehet, hogy elutasítom.

-Nincs mit, így is leköteleztél.

-Ha úgy vesszük kvittek vagyunk, a múltkori miatt.

-Ah az, az semmiség.

-Nekem nem az. -néztem végül rá. Eddig kerültem a pillantását, de most elmélyültem azokban a barna szemekben. És elakadt a lélegzetem. Furcsamód sosem éreztem még így. Valamiért csak a jelenlétével nyugalmat sugárzott belém.

-Na jó, akkor én most megyek. Megnézem mit művelt Dilon.

-Oké, menj csak.

-És Rheya?

-Hm?

-Köszönöm. -mondta majd kilesett az ajtón és el is tűnt. A szoba csendje rám nyomakodott.

Rheya mi a fene van veled? -kérdezem magamban. -Megőrültél? Mi hamarabb el kell felejtened! -tovább pakoltam, de sikeresen össze is zavarodtam a végére. Mikor Dilon visszajött, mégis hagytam, hogy néhány dolgot még berakjon, amire azt gondolta még szükségem lehet, aztán elment. Mikor leszállt az éj nehezen aludtam el. Tudva, hogy másnap mindennek vége lehet.