Második részlet

Dilon

Alig értem utol Rayant. Ennyire még életében nem menekült előlem, pedig már az is előfordult egy párszor. Becsapta előttem az ajtót, de nem sikerült időben bezárnia.

-Rayan nyugodj már meg!

Rayan nem nézett rám csak fel, alá járkált.

-Rayan az ég szerelmére, hagyd abba!

-Te ezt nem értheted! Mihez kezdek majd nélküled!? Nem fognak hallgatni rám, hogyha hibát ejtek. Vagy amugyan se.

Megértettem. Rayan rettegett attól mi lesz, ha megvetik mint vezetőt. És nem csak ettől félt. Én is aggódtam, most még jobban, hogy megtudtam én se leszek vele. Én voltam az egyetlen támasza. Ha rá nem is, rám biztosan hallgattak volna, de ez volt az, amit Nick nem akart. Félt attól is, hogy elveszíti a többiek életét. Felelősnek érezte magát értük. Ez tette őt jó vezetővé. De az sem könnyítette meg ezt, hogy Rheya vele lesz. Ha meg is menti, utána akár meg is vetheti, ha nem sikerül helyt állnia. Ezek most mind aggasztották.

-Figyelj, Rayan. Ha én nem is leszek ott, de nem leszel egyedül. Meg kell bíznod a többiekben.

-Mégis kikben? A legtöbben újoncok, akik meg még velem lesznek azokkal vagy nem vagyok jóban, vagy soha életemben nem beszéltem.

-Voltál már apádnál?

-Igen, de azt mondta, hogy mivel az ő fia vagyok hallgatniuk kell rám. Nem tudtam meggyőzni.

-Mondjuk őt ismerve elhiszem. De azt se feledd, hogy Rheya veled lesz. Ha más nem is, ez adjon erőt.

Ezzel felálltam és magára hagytam. Bár most az egyszer fogalmam sem volt róla, hogy jól tettem-e. Rheya szobája felé indultam és bekopogtam.

-Gyere! Nyitva van!

-És mégis, miért nem zártad be?

-Miért kellett volna? Néhány napon belül úgyis mindegy lesz.

-Miről beszélsz?

-Te nem láttad a listát?

-Ugyan ne csináld már te is.

Rheya ekkor felült az ágyán. Én továbbra is az ajtóban álltam. Haja kócos volt, kékeszöld szemei ragyogtak. De most nem az örömtől. Inkább a bánattól.

-Bárcsak, ne lett volna akkora a szám! Akkor most nem itt lennék!

Hallgattam. Nem mondattam meg neki az igazságot. Hogy akkor is itt lenne ha minden más másképp is alakult volna. Ha visszahúzódóbb, vagy csendesebb Nick ugyanúgy elküldte volna őt. Miután rájött, hogy ki is ő valójában.

-Figyelj, szükségem van a segítségedre.

-Az enyémre? De mégis miért?

-Rayanról lenne szó.

-Rayanról? Ugyan, mit tudnék én...?

-Csak hallgass meg kérlek! Rendben?

Bólintott.

-Szóval, hogy is mondjam, öhm. Ő kétségbe van esve. Kell valaki, akire számíthat. Akik veletek tartanak, azokat nem ismeri, szinte egyáltalán. És emellett itt is vannak ellenségei. Akik szeretnék átvenni a helyét. Csak arra akarlak kérni, hogy segíts neki.

-De én hogy segíthetnék neki? Hiszen még egy fegyvert sem tudok rendesen elsütni. Ráadásul mindent még gyakorolnom kéne. Nem fog menni amire kérsz, sajnálom.

-Az nem baj. Nemcsak fizikai segítség kell neki. Csak valaki, aki hallgat rá. Vagy esetenként meghallgatja. Ez rendkívül sokat jelent.

Rheya egy nagyot sóhajtott.

-Ám legyen. Megpróbálom.

*~*~*~*~*

Rheya

Miután Dilon elment túlzottan is magamra maradtam. Úgy éreztem a falak megfojtanak. Lassan beesteledett és rettegve gondoltam a jövőre. Úgy éreztem, szükségem van egy kevés levegőre így vagy úgy. Lesétáltam a lépcsőn. Mindenütt néma csend honolt. A kertbe vezető kijáratnál azonban az őrök megugrottak és a fegyverüket felém emelték, mikor a közelükbe értem. Felemeltem a kezem mielőtt megláthattak volna.

-Nyugalom! A nevem Rheya Reeves. Csak egy kis levegőt szeretnék. Kérem!

-Sajnálom, de nem engedhetjük ki. Főleg nem ilyenkor. Kijárási tilalom van.

-Ha gondolják jöjjenek velem, de kérem, hogy csak néhány percre...

Az őrök újra megemelték a fegyverüket, de most mögém céloztak. Megfordultam. Előttem egy lány állt farkasával. Rám mosolygott, szeme zölden ragyogott. Hosszú szőke haja csak úgy lengedezett körülötte.

-Nyugii, rám nem vonatkozik a tilalom.

Az őrök leengedték a fegyverüket. Meglepetten bámultam az előttem álló lányra.

-Bocsásson meg! -mondta egyszerre a két őr. A lány rám kacsintott.

-És most engedjenek ki minket!

-Sajnáljuk, de őrá vonatkozik a tilalom. Nem engedhetjük ki. Mi felelünk érte.

-Vállalom a felelősséget.

Az őrök erre már csak bólintottak és kinyitották az udvarra vezető ajtót. A lány elindult mellettem farkasa, mely szürkés vöröses volt követte. Lassan és óvatosan lépkedtem előre. Nem bíztam ebben a lányban. Még legalábbis. Amíg két lépést nem tettem az ajtótol, addig vártam, hogy megszólal a sziréna az őrök elkapnak és elhurcolnak, vagy valami hasonló történik. De semmi sem történt. Az esti szellő megcirógatta az arcomat. Szorosabbra húztam a kabátomat. De valami azt súgta, már nemsoká itt a tavasz. Lehunytam a szemem. Majd mélyen beszívtam a levegőt és kifújtam. Annyira jól esett, hogy azt elmondani se tudtam volna. Amikor kinyitottam a szemem a lány mellettem épp az eget nézte. Követtem a pillantását, majd a lélegzetem is majdhogynem elállt. Az égen most rengeteg csillag volt látható. Gyönyörűen tiszta volt az ég és mintha csak miattunk ragyogtak volna ennyire. A lány felé fordultam.

-Köszönöm, amit tettél. Amúgy Rheya vagyok. Rheya Reeves. Ő pedig itt Sky.

A lány mosolyogva nézett rám továbbra is és valami felismerés félét láttam a tekintetében.

-Oh te vagy a lázadó! Emlékszem rád! Igazán megleptél mindenkit. A nevem Clarissa Lightwood. Ő pedig Nelly.

-Gyönyörű a farkasod.

-Köszi. A tied is.

-Ő is egy amolyan... öhm... -rájöttem amit kérdezni szeretnék eléggé bunkón hangzik.

-... egy amolyan kísérleti alany? Úgy is mondhatjuk. -mondta, de nem úgy tűnt mintha megsértődött volna.

-Nem akartam így fogalmazni. -bár az ő farkasának a homlokán volt jel az nem olyan volt mint az enyémen.

-Ugyan, semmi baj!

-Talán az megfelelőbb, hogy ő eredeti.

-Egy megkülönböztető jel a farkasaink homlokán nem jelenti azt, hogy nem eredetiek. Csak egy kicsit másabbak. De ugyanúgy ő is hozzád tartozik, mint az enyém. Nincs különbség közöttük.

Lehajoltam Skyhoz és átöleltem, amit ő hűségesen tűrt.

-Ha lenne is. Akkor sem válnék meg tőle soha.

-Ennek örülök. Jó látni, hogy kerülnek ide még olyanok, akik értékelik is őket.

-Hogyhogy?

-Hm... elfelejtettem, hogy te nem régóta vagy itt. Tudod, ha valami, vagy valaki túl sokáig van velünk egy idő után megszokjuk és nem hiányzik. Lassan elfelejtjük, hogy velünk van és már nem törődünk úgy vele. Ezt ne felejtsd el!

-Nem fogom. -feleltem miközben felálltam.

-Valamiért úgy érzem te más vagy mint a többiek.

-Miért lennék más? -kérdeztem, de nem néztem a szemébe.

-Nem úgy viselkedsz és beszélsz mint a többi lány. A többiek fennhéjázóbbak, az itteni életük felforgatása változtatja meg őket. Mindent megkapnak és emiatt azt hiszik övék a világ.

-Velem ellentétben, aki csak haza szeretne menni. Vissza a normális életébe. Oda, ahol még minden rendben volt.

-Sajnálom. Nem akartalak...

Kitöröltem egy könnycseppet a szememből. Régóta nem eredtek már el a könnyeim.

-Na. -mondta Clarissa majd átölelt. -Azért nem olyan rossz itt. Persze én se értek egyet mindenbe Nickkel. De szerintem könnyebb lesz, ha barátokat szerzel magadnak.

Most először éreztem úgy mióta itt vagyok, hogy valakinek kiönthetem a szívem. Clarissa tovább szorított, amíg folytak a könnyeim. Mindent elmondtam neki. Amikor pedig ahhoz a részhez érkeztem, hogy én is csatába megyek onnantól nem tudtam tovább mit mondani. Csak fuldokoltam tovább a könnyeimtől.

-Jól van nyugodj meg. Semmi baj nem lesz. Túl fogod élni. Gondolj erre és tegyél meg mindent, ennek érdekében. Gondolj a családodra és a barátaidra. Vagy valakire...

-...akit szeretek. Dilon is ugyanezt mondta. -nyögtem miközben próbáltam levegőhöz jutni.

-Akkor igaza volt. Dilon egy okos srác. Te pedig ne felejtsd el, hogy ki vagy. Akkor nem lesz semmi baj.

Bárcsak hinni tudtam volna neki.

*~*~*~*~*

Rayan

Mikor kijöttem apámtól a tanácskozásról nem lettem nyugodtabb. Szükségem volt egy kis egyedüllétre és levegőre. Jó sok levegőre. Odakint egy darabig minden csendes volt, de amikor az oszlopokhoz értem, hallottam, hogy valaki sír. Mikor kilestem el se hittem, amit látok. Rheya sírt és ha nem ölelte volna át egy szőke hajú lány biztosan odarohantam volna hozzá. Majd amikor jobban megnéztem felismertem a lányt. Rengetegszer láttam a laborban. Ha pedig harcolni mentünk apámmal ő volt az egyik legjobb navigátorunk. Nem tudtam mit tegyek. De egy pillanat alatt beugrottak Dilon szavai: 'Adj időt. Ha türelmes vagy talán sikerülhet.' Így hát most türelmes voltam. Visszasétáltam a falak mentén. Majd még egyszer felnéztem a csillagokra és elmormoltam egy imát, hogy mindketten túléljük ezt az egészet.

Na sziasztok!

Rég volt már fejezet és ehhez a történethez nem is fognak csak havonta felkerülni szóval köszönöm a türelmeteket és bocsii.

Emellett sajnálom farkasfan2, hogy így elhúzódott a Clarissával való megismerkedés, de egy jó darabig agyaltam, hogy kerülhetne bele a történetbe. Azért remélem nem csalódtál!

Millió puszii mindenkinek!

Üdv!