2. részlet

Rheya

Óriási volt körülöttünk a tömeg. Az udvaron állt a hatalmas színpad, s mire mi ideértünk már akkor is rengetegen voltak itt. De most szinte mindenki összetömörült. Majd Damien felkiáltott.

-Ott vannak! Látom őket! Roxan, Scott!

Roxan és Scott észrevettek minket és én végre szorosan magamhoz öleltem őket.

-Rheya, jól vagy? -kérdezte Roxan.

-Igen, persze.

-És mond, te voltál az, aki megpróbált megszökni? -kérdezte Scott.

Reméltem, hogy ezt a kérdést egyikük sem fogja feltenni. Damien tekintetét magamon éreztem.

-Én.. Igen. Én voltam.

-Tessék!? Én azt hittem.. -kezdte Damien.

-Nem kérdezted..

Ekkor a tömeg hangos sivításba kezdett. Felnéztem a színpadra és elakadt a lélegzetem. Rayan ott állt. Épp végig futatta a szemét a tömegen. Mintha keresett volna valamit, de aztán odalépett a gitárjához. Majd a mikrofonhoz lépett és intett a tömegnek. Halványan mosolygott is, de ez nem tűnt túl őszinte mosolynak. Ekkor Damien közelebb lépett hozzám.

-Beszélhetnénk? Valahol máshol...

-Nem beszélhetnénk meg utána?

-Rendben...

-Köszönöm, Damien.

Láttam, hogy Damien arca kissé megenyhült. De még mindig feszült volt. Tudtam, előbb, utóbb meg kell magyaráznom neki. Újra Rayanra emeltem a tekintetem. Ekkor már egyáltalán nem mosolygott. És elindult a zene. Elsőre nem tűnt annak, de mikor meghallottam Rayant énekelni szinte megszakadt a szívem a dal annyira bánatosnak tűnt. És magányosnak. Mikor vége lett a számnak Rayan felállt, majd a tömeghez szólt.

-Köszönöm, hogy meghallgattátok a dalom! Mint sokan tudjátok, egy háború peremén állunk. Apám megbízott azzal, hogy ezt elmondjam nektek is! Az első támadást pedig én fogom vezetni!

Ekkor a tömegen zúgolódás futott végig. Damien megfogta a kezem és megszorította. Összerezzentem, de nem húzódtam el. Pedig az eszem ezt súgta. És valamiért a szívem is. Nyomasztó érzések kerülgettek minket. És az egész tömeget. A legtöbben feszültek voltak, néhányan hangot is adtak ennek.

-És remélem, hogy számíthatok mindazok támogatására, akik velem tartanak majd. Köszönöm...

Amikor megláttam, hogy eltűnt a függöny mögött, valamiért rosszul éreztem magam. Hálásnak kellett volna lennem neki, ehelyett... Damien viszont ekkor kirángatott a tömegből.

-Rheya, miért nem avattál be engem? Ketten talán meg tudtuk volna oldani. Elszökhettünk volna.

-És ha mégsem? Azt hiszed, megbocsátottam volna magamnak, ha te is bajba kerülsz?

Ekkor Damien átölelt.

-Rheya, én...

-Nekem... mennem kell. -mondtam és kibontakoztam az öleléséből.

-Rheya várj! -kiáltott még utánam Damien, de én már nem vártam meg. Egyenesen a szobámba mentem és magamra zártam az ajtót.

*~*~*~*~*

Rayan

Mikor megláttam, azonnal lejöttem a színpadról. Korábban már beszéltem Dilonnal, hogy azt akarom ő tanítsa meg mindenre. Mindenre, amit én nem tudnék neki. Csakhogy amikor kiértem a színpad mögül ő ott volt. Egy aranybarna hajú srác karolta át. Megdermedt bennem minden. De aztán arra gondoltam, végül is logikus. Egy ilyen lánynak már biztosan volt barátja. Így hát mihamarabb eltűntem onnan. A szobámba mentem, még mielőtt bárki is észrevehette volna. Majd végigzuhantam az ágyamon. Szinte észre sem vettem, amikor Dilon belépett az ajtómon és mellém zuhant ő is. Jellemző, mindig akkor jelent meg mikor szükségem volt rá, bár ezt nem vallottam volna be senkinek.

-Te meg mit keresel itt?

-Csak látom, hogy valami gond van. Mi a baj?

-Nem akarok beszélni róla, de tudom, hogy te úgy sem fogsz békén hagyni.

-Arról a lányról van szó mi?

-Nem csak róla...Aggódom, de nem csak miatta. Mi lesz a többiekkel? Ha valamit elszúrok? És rengetegen meghalnak miattam? Most nem babra megy a játék.

-Túl sokat vár el tőled az apád. Értem. De azzal senkinek sem segítesz, ha aggodalmaskodsz.

-Emellett...

-Emellett?

-Válaszolj valamire őszintén! Van rá bármi esély, hogy eleget tanul, mire harcba küldjük?

Erre Dilon elmosolyodott, nem is halkan.

-Már nagyon régen nem láttalak ilyennek.

-Milyennek?

-Szerelmesnek.

-Nem vagyok az!

-Ne tagadd. Lerí rólad, hogy ő számodra nem "csak csupán" egy lány.

-És akkor mi van? Azt hiszem van barátja.

-Barátja? Ezt honnan veszed?

-Amikor kijöttem a színpad mögül épp ölelgették egymást. -nem bírtam ki, hogy ne legyen irónia a hangomban.

-Te féltékeny vagy!!

-Wow, micsoda felfedezés.

-Ne hívjak orvost? Lehet, hogy súlyos ez a "szerelem kór".

-Idióta! Ott az ajtó, csukd be magad után! -mutattam az ajtóra, mire Dilon engedelmesen fel is áll és elindult, de azért az ajtóból még visszanézett.

-Akkor hozom az orvost, nehogy ragályos legyen.

Gyorsan vágta be maga után az ajtót, nehogy eltalálja a párna, amit éppen hozzá akartam vágni. De egy kicsit jobb kedvre derültem. És ez hamar elmúlt volna, ha nem jön vissza még egyszer.

-Amúgy Rayan! Ez csak egy ölelés volt. Egy fiúnak többet jelent, mint egy lánynak, ezt ne felejtsd el! És kérdezd meg tőle mi is volt ez az egész valójában. És ha valóban jelentett valamit, akkor küzdj érte. Most lesz rá alkalmad.

Ó ha akkor tudtam volna!

*~*~*~*~*

Rheya

A reggel gyorsabban jött el mint valaha. És valaki már dörömbölt az ajtómon. Felkelés nélkül kikiáltottam az ajtón.

-Nem akarok senkit sem látni!

-Ez nem akarás kérdése. A nevem Dilon. Dilon Ramsay, és érted küldtek.

-Ki küldött?

-Rayan, és Nick Brown. Én Rayan egyik barátja vagyok.

-Adj öt percet!

-Rendben.

Öt perc tényleg elégnek bizonyult, ahhoz, hogy összeszedjem magam. Majd kinyitottam az ajtót.

-Miért küldtek?

-Hogy megtanítsalak harcolni.

-Tessék!?

-Egyenlőre elég ennyit tudnod. -mosolygott rám a srác kajánul.

A fiú egy idős lehetett Damiennel, max egy évvel idősebb. Haja egy részen halványkékre volt festve. Emellett jóképű volt, a maga módján, a farkasa pedig nagyon is illett hozzá. Néhány farkasnak jel volt a fején, de már láttam itt olyant is amelyiken semmi ilyesmi nem volt látható. De a legtöbbön volt. Amelyiken nem az nagyon ritka volt. Követtem Dilont a folyosóra.

-Lehet egy kérdésem?

-Persze.

-Miért van az, hogy néhány farkason megkülönböztető jelzés van?

-Ezek a farkasok genetikailag fejlesztve születtek meg. Ez nem jelenti azt, hogy többek vagy kevesebbek lennének azoknál amelyeken nincs ilyen jelzés. Gyakorlatilag semmiben nem különböznek. De úgymond amelyeken nincs jelzés azok az "eredetiek". Némelyek az "eredeti" farkasukra festettek jeleket, ez olyan mintha befestenéd a hajad. Annak a jelképe, hogy ők hozzánk tartoznak. A te esetesben azt jelképezi, hogy a farkasod hozzád, és a Szövetséghez is tartozik.

-És miért nincsen itt több ilyen "eredeti" farkas?

-Azért mert ők voltak az utolsó példányok. A farkasok egykor, régen visszatértek a erdőbe és ott éltek, távol az emberi szemektől. De az emberek rájuk találtak. Lea White halála után a farkasok végleg eltűnni látszottak. Az emberek elpusztították őket, mert önmagukat látták bennük és ezek az állatok akkor sem tértek vissza hozzájuk. A világunkban olyasfajta béke lett, melyben már nem volt szükség a farkasokra. Egészen addig, amíg páran újra meg nem jelentek. A túlélők.

-Egyszerű bosszúból képesek voltak őket elpusztítani?

-Az ember hajlamos arra, hogy meggondolatlanul olyat tegyen, amire amúgy sohase vetemedne. Szóval, ha a Farkasok Szövetsége nem lenne, ők sem élhetnének.

Most először láttam előnyét is ennek a szervezetnek. Csakhogy harcra képeztek ki minket, így azt éreztem, hogy az ember megint önző céljaira használná a farkasokat, pusztán csak azért, hogy átvegye a hatalmat a város felett. Vagy csak arra, hogy megvédjen minket. Most igazán összezavarodtam. Fogalmam sem volt, kiben bízhatok, vagy kiben nem. Apám nem kedvelte ezt a szervezetet és sokan mások sem rajongtak érte. De talán volt haszna. Viszont ezt csak akkor tudom meg, ha edzek, és megtapasztalom mi lesz.