1. Részlet

Rayan

Egy pillanatra úgy éreztem megdermedt az idő is. A szökevény egy lány volt. Ez kissé meglepett. Nem volt még rá példa, hogy egy lány innen meg akarjon szökni. Hiszen az itteni lányok nagyon élvezték, hogy szabadok voltak. Nem voltak itt a szüleik, hogy parancsolgassanak nekik, illetve bármit is megtiltsanak nekik. Festették a hajukat, mindent megadtak nekik, amit kértek szépészeti szempontból. De ez a lány másnak tűnt. Szemében, melyben egy pillanatra gyűlölet villant, most kíváncsiságot véltem felismerni. Majd ő felállt. Én továbbra is meglepetten álltam. Nem volt rajta smink és a haját se nem fonta, se nem festette.

-Uraim! Azt hiszem rám bízhatják a lányt.

-De Brown úrfi... az apja meghagyta..

-Majd hozzá kísérem ne aggódjanak.

-Na de úrfi nem ismeri ezt a lányt még... úgy értem....

-Hm, értem mire gondol, de ne aggódjon elbánok én vele. -mondtam majd az őrök félreálltak.

A lány nem értette a reakciómat. És igazából én se. Majd hirtelen eszembe jutott valami. Láttam már őt korábban.

*~*~*~*~*

Rheya

Rayan úgy nézett rám legelőször mint valami farkas, aztán meg elküldte az őröket. Nem értettem és nem is tetszett a reakciója.Vajon mit akarhat tőlem? Majd közelebb lépett és megszorította a karomat.

-Neked senki nem mondta, hogy innen esélytelen megszökni? Hm? Kérdeztelek hé!

-És? -kérdeztem. -Ha akarok válaszolok, ha nem, nem. Nem tarthat itt az apád.

-Te voltál, aki felszólalt első nap ugye?

-Igen. Te meg látom, nagyon szeretsz kérdezősködni. -szinte meg se várta, hogy befejezzem.

-Mi a neved?

-Titok. -feleltem. Ő erre rám nézett. Makacsul bámultam vissza rá. Továbbra is szorította a karom és most tovább is húzott magával. A folyosón tovább rángatott majd a szállások felé vette az irányt. Meglepődtem. Az apja irodája, dolgozója vagy mit tudom én mije nem lehetett arrafelé.

-Most hova viszel?

-A szobádhoz. Erre van nem?

-De miért? Nem az apádhoz kéne vinned?

-De igen. És te találkozni akarsz vele? -kérdezte.

-Miért ne? Hisz végül is egyszer már meg akart ölni. És ha úgy van, ahogy te mondtad, ha én innen soha nem tudok megszökni inkább megyek önként a halálba innen.

-Tessék?

-Jól hallottad. Inkább megyek a halálba.

-Azt mondtad, az apám meg akart ölni?

-Igen...

-Az nem lehet. Ő nem tenne ilyet!

-Vigyél hozzá majd magad is meglátod.

-Ne aggódj, beszélek vele.

-Én nem aggódom.

Megfordult, hogy elmenjen, s én egy pillanatra megtorpantam. Sosem voltam ennyire hálátlan senkivel úgy, mint ezzel a fiúval.

-Köszönöm, Rayan. -ő ebben a pillanatban visszafordult.

-Furcsa egy lány vagy te. De okos vagy, és bátor. Csodállak őszintén. És még valami, nem kell megköszönnöd. -ezzel eltűnt a sarkon.

Ha én furcsa vagyok akkor ő mi? Visszamentem a szobámba. A farkasom már ott várt.

-Sky! Hála az égnek, hogy jól vagy!

Egy darabig még Rayan járt az eszembe, de utána hamar elnyelt az álom.

*~*~*~*~*

Rayan

Apám éppen akkor kiáltotta el magát, amikor beléptem a szobájába.

-Hol van az a lány!?

-A szobájában. -feleltem. -Az pedig igaz, hogy meg akartad ölni?

-Te honnan tudod?

-Válaszolj a kérdésemre! Igaz ez!?

-Igaz. De oka volt. Megtudtam, hogy ez a lány egy Reeves.

-Hogy mi? Csak azért, mert az ellenségünk?

-Rayan, nem várom, hogy megértsd, de ő veszélyes lehet még ránk. Ne kerülj hozzá közel!

-Hogy érted?

-Úgy ahogy mondom! És még valami. Döntésre jutottam felőle. Elég harcias ahhoz, hogy harcba menjen legközelebb. Csak egy kicsit tanításra szorul.

-Na de máris? Hogy a halál ott érje?

-Ezt nem most és nem veled fogom megvitatni! Elmentek és kész!

-Megyünk!?

-Igen. Te fogod vezetni a déli csapatokat. Az elsőt.

-De én...

-Nincs kifogás! Így döntöttem!

Fogtam magam s kirontottam az ajtón. Valahogy elfogott a félelem. Borzalmasan éreztem magam. Végigtámolyogtam a folyosón. Cyntia ekkor meglátott és hozzám rohant. Rózsaszín fürtjei körüllengték. Egy pillanatig a rosszullét kerülgetett.

-Rayan! Nézd mit vettem...

-Cyntia ne most, kérlek!

-De hát mi a bajod? Képzeld! Apád azt mondta, hogy írtál egy dalt! Egy szerelmes dalt.

-Igen dalt írtam, de...

-Már alig várom, hogy halhassam! Ó, legyen már este!

-Örülök, de ha megbocsátasz. Mennem kell.

-Persze, de este találkozunk.

Végigfutottam a folyosón. És amint berontottam a szobámba az ágyamra zuhantam. Tudtam, hogy háború lesz. De azt nem akartam, hogy az első embereket én vezessem a halálba. Cyntia meg.. a másik, akivel harcolnom kell. Apám azt akarja vegyem el. De én nem akarom. Most se hallgatott meg. Ahogy máskor sem. Ő is olyan volt mint a többi. Nem olyan mint ez a Reeves lány. Ő valahogy más volt. És valamiért, bár kicsit sem volt kedves, mégis jólesett rá gondolnom.

*~*~*~*~*

Rheya

A dörömbölés az ajtómon keltett fel. Egy pillanatra megrémültem, de aztán meghallottam Damien hangját. Ez most megnyugtatott.

-Rheya jól vagy?

-Igen! Csak pihentem egy kicsit. Baj van?

-Nem, dehogy, csak aggódtam, mert úgy hallottam ma szökést kísérelt egy lány.

Kinyitottam az ajtót. Ő pedig azonnal belépett.

-Biztos jól vagy?

-Persze. -vágtam rá. Ő aggódva nézett engem. -Nos.. csak ezért jöttél?

-Öhm nem egészen. Meg akartalak kérdezni nincs-e kedved lejönni megnézni a koncertet, amit ma este adnak.

-Koncert lesz? Hogyhogy?

-Úgy tudom itteni bandák. Sokan énekelnek, vagy zenélnek.

-Szuper, de megyek. Csak adj öt percet, hogy átöltözzek.

-Ok. Kint megvárlak.

Magamra kaptam a kedvenc felsőm és nadrágom és már alig vártam, hogy találkozzak Scottal, és Roxannal is. Meg valahol a szívem mélyén, valaki mást is reméltem, hogy látni fogok. És megfogadtam, hogy őt biztosan kitörlöm a fejemből ezután.

*~*~*~*~*

Rayan

Kilestem a függöny mögül. És reménykedtem, hogy Cyntia most nem talál meg. Apám odalépett hozzám, arcán semmilyen érzés sem tükröződött. Feszülten vissza fojtottam a levegőt.

-Megnéztem a dalod szövegét. És nem igazán szerelmes dal.

-Majd énekelek olyat, ha lesz kinek. Addig pedig nem énekelek olyanról, ami nincs.

-Nem teheted ezt vele.

-Túléli majd. És túl lesz ezen is. -mondtam és kiléptem a fényre. És ezzel együtt magam sötétségébe.

Odalent mindenki ujjongani kezdett, ahogy meglátott. Dilonra néztem. Ő volt a legjobb barátom. Mindig számíthattam rá bármiről is volt szó. Ő felém kacsintott. Sokféle hangszeren játszott. Gitár, zongora, dob, tőle bármi kitelt. Néha irigyeltem. Irigyeltem, mert olyan szabad volt. Teljesen más mint én. Több ő mint csak csupán a "legjobb barátom". Testvéremként szerettem őt. Majd végignéztem a tömegen. Rengetegen voltak. De én csak egy arcot kerestem. És őt nem láttam sehol. Ez kissé elszomorított. De a dalomhoz ennyi szomorúság elég volt.