2. Részlet

Rayan

Apám nem kicsit volt dühös, amikor berontott az ajtón. Már számítottam rá, ezért úgy tettem mintha mi sem történt volna. Tovább hangoltam a gitáromat, mely már nagyon ennél tökéletesebb nem is lehetett. Mégis, nem volt kedvem rá figyelni ahogy kikel magából.

-Rayan! Hallasz engem!? Mit képzeltél?? Szerencsétlen lánynak összetörted a szívét!!

-Bocsáss meg, hogy ezt mondom, de ha továbbra is kergetni fog újra meg fogom tenni! Megmondtam neked is már ezerszer, hogy Cyntia nem az esetem, és nem is lesz az soha.

-Na de nem értem fiam, miért nem?

-Mert egyszerűen nem az esetem. Nem olyan, akit szeretni tudnék. Felvágós, büszke, nincs benne semmi, amit egy lányban kellemesnek lehetne nevezni. Én nem egy ilyen lányt keresek.

-Én csak azt akarom, hogy legyen valaki melletted.

-Csakhogy én nem kérem sem most, sem ezután a segitséged.

Ekkor újból megszólaltak a szirénák. Egész pontosan három nap telt el azóta, hogy utoljára megszólaltak. Akárki is volt, aki meg akart ezúttal szökni, annak újoncnak kellett lennie. Ő még nem tudta, hogy innen nem lehet megszökni. Reméltem, hogy van árnyéka. Mert ha nem, az apám szemében halál fia. Ekkor eszembe jutott, hogy talán bosszúságot okozhatok apámnak. Jobb kedvem lett és elhatároztam, hogy megmentem akárki legyen is az. Amint apám elment, felkeltem és a rejtett folyosókon árnyékként követtem őt és farkasát.

*~*~*~*~*

Rheya

Nem szóltam Damiennek se a tervemről. Nem lett volna értelme. Együtt nem tudtunk volna megszökni és tudom, hogy ő sem engedett volna el. Ha pedig most elbukom, legalább egyedül kerülök pácba. Amint kifelé tartottam csak egyetlen egy ember vehetett volna észre és az pont Nick Brown volt. De úgy tűnt mielőtt feltűnhetett volna neki valami, már be is lépett egy tőlem nem messze levő ajtón. Három nap kellett ahhoz, hogy nagyjából kiismerjem a folyosókat. És hogy rájöjjek, van egy időpont melyben az egyik őr eltűnik. Biztos újonc, vagy ő is lázadó szellem és jól szórakozik amikor van rá alkalma. Vagy más oka van, de számomra lényegtelen. Mikor az udvarra értem, még minden rendben volt és már csak egy akadály volt hátra, az pedig a kerítés volt. De arra már nem maradt időm, hogy kitaláljam hogyan juttatom át magam és újdonsült barátomat Sky-t rajta. Mivel a szirénák megszólaltak. A szívemet ekkor elszorította a félelem. Farkasom morogva ugrott neki az első őrnek, akit meglátott, de az kábító fegyverrel meglőtte.

-Ne! -szakadt fel belőlem a kiáltás.

-Álljon meg és tegye hátra a kezeit! Felesleges ellenállnia! Innen nem jut ki.

Két őr közeledett felém és én engedelmeskedtem.

Most...

Szóval így jutottunk ide. Amikor először láttam Rayant azt hittem ugyanolyan mint az apja. Tartása és kinézete nagyon hasonlított. És belsőleg is hasonlított rá. Mégis, ő volt az egyik azok közül, akik örökre megváltoztatták az életemet. Akkor még nem is sejtettem, hogy nem most mentett meg először. És hogy ez volt az a végzet, mellyel minden más elkezdődött.