Majd egy kis idő után ugy érzem valaki hozzámèrt. Érzem ahogy valaki vegigsimitja kezét a vállamon.
-Ne sirj.-mondta szeliden egy hang. Felnéztem és magam előtt találtam Jacob Sarturiust. Elöször nem tudtam, hogy mit csinaljak. Visongani meg fangirlingelni nem akartam. De egyébként igazábol soha nem érdekelt a csávo, a zenéi sem jó csak mindenkinek tetszik és, így nekem is. Nálunk ez, így megy. Tömegnek nevezik egyesek.

-Valakivel kelett volna találkoznom, de várhat! - mondta nyugottan végig a szememet nézve.
-Velem kellett volna!-mondtam bögve.-Csak teljesen szétáztam.
-Ugyan már. Fantasztikusan nézel ki. Vizesen még szebb vagy mint máskor. -elmosolyodott ès kicsit kipirult. Nem hiszek neki hisz biztos csak azért mondja, hogy ne legyek szomorú.
-Attól még,hogy mennyire rosszul érzed magad volna kedved velem jönni? Egy teljesen más helyre mint ahogy terveztem?
-Rendben!- mondtam kicsit megnyugodva.
Feláltunk, megfogta a kezem és elsétáltunk a legnagyobb parkhoz a városban. Melette volt egy ház udvarral. Teljesen elhagyatott volt. A kertjében volt egy nagy fa, relyta egy faház. Az udvaron volt még hinta, kisebb fák és néhány helyen egy kis fű.
-Gyere be. -mondta teljesen nyugodtan -Nem az én házam, de az életem nagy részèt itt töltöm.