Mindig is tudtam magamról, hogy nem vagyok egy nagyon türelmes ember, de türelmetlennek sem tartottam magamat egészen ezidáig. Pontosabban addig a pillanatig, amíg nem találkoztam Narinával, Ceciliával és Octaviával, a három kapitóliumi nővel, akik elsőnek csak szimplán intelligencia hiányos lényeknek tűntek. Sajnos nagyot kellett tévednem. Miután Briantől elválasztottak akkor szabadult el a pokol. 

Elsőnek is megszabadítottak a ruháimtól, aminek nem nagyon örültem, de csak egy halk morgást engedtem meg magamnak. Miután ezzel megvoltak belöktek egy kádba, ahol megfürdettek vagy lejegeltek, attól függ kinek a szemszögéből nézted a dolgokat. Ha egy kívül állónak a szeméből néztük, talán még élvezetesnek is lehetett volna mondani a dolgokat. Hiszen csak azt látták, hogy 3 nő egy fiatal vékonyka lányt mosnak boldogan. De ha az én szemszögemből néztük mi történik egészen más véleménye lett volna minden embernek. A 3 kapitóliumi nő rám zúdítottak több liter hideg vizet, majd valamilyen lila krémet kentek rám, aminek olyan virág illata volt, hogy szinte megfulladtam benne. Aztán sikálni kezdtek engem. Idő elteltével sem lett jobb a helyzet. Húztak, rángattak és kíméletlenül sikáltak, miközben az újabb adag bódító illatú kotyvalékaikat kenték rám. 

Már értem, hogy mire gondolt Stephanie, mikor azt mondta, hogy a szépségért szenvedni kell...

A kínzóim amúgy átlagos kapitóliumiak voltak, ami azt jelentette, hogy szöges ellentétei voltak bármelyik körzetből érkező embernek. Narnia egy alacsony sárga hajú furcsa testalkatú nő volt, fehér bőre még igazán normálisnak hatott a vonat út során látott emberekhez képest. Cecilia társával ellentétben egy magas, cingár nő volt. Biztos voltam benne, hogy rengeteg plasztikán esett már át. Rózsaszín bőrével csak úgy virított a társai között. Arca sem volt különb. Hatalmas rózsaszín telt ajkai és a hihetetlenül kicsi orra számomra nagyon kellemetlen hatást keltett. Az utolsó nő Octavia volt, aki meglepően normálisnak tűnt, bár hozzám vagy Anniehez képest ő is igazán érdekes volt. Elég sápadt bőre volt a nőnek, szinte már fehér volt, de mégis megmaradt egy normális, emberi határon belül. Arcán feltűnő vörös rúzs rikított és egy fekete tetoválás, amely az arca szélén húzódó pár apró madárból állt. Ezen kívül semmi feltűnő dolog nem volt rajta, ha a ruháját nem vesszük számításban. Talán ezért is volt még ő a legemberibb alak itt- rajtam kívül-, még a hangja se volt olyan magas, mint Ceciliának és Narinának, így ő egy fokkal érthetőbben is beszélt. 

Az első egy óra, amely nekem legalább egy egész nappal felért csak fürdettek, azután kezdődött a fájdalmas játékuk. Kiszedtek a kádból  megszárítottak, majd furcsa krémeket kentek rám és elkezdtek lecsupaszítani. Szó szerint úgy éreztem magamat, mint egy hal, akiről éppen leszedik a  pikkelyt. Miután ezzel megvoltak visszaültetek a kádba és kaptam egy adag fagyos vizet a nyakamba és jó pár kenceficét, amelyet mind rám kentek. Aztán minden kezdődött elölről, egymás után ismételték meg a rosszabbnál rosszabb részeket, egészen addig amíg egy darab szőr szál sem maradt rajtam, pár résztől eltekintve. Ekkor már a sokadik hangos káromkodásomon voltam túl, amelyet szinte észre sem vettek ezek a nők, túlságosan lefoglalta őket az éppen felhozott téma, csak egyszer kétszer szóltak felém, akkor viszont én inkább nem nehezítettem meg a helyzetet és csak szépen válaszoltam. 

-Most már tökéletes.- mérte végig Cecilia a meztelen testemet. 

-Ha találkozol a Henryvel ő gyönyörűvé fog tenni. Magadra se fogsz ismerni.- lelkendezett Narina tapsikolva. 

-Hát már most nem ismerek magamra.-mondtam nekik tetetett kedvességgel. Azzal viszont egyet kellett értenem Narniával, hogy tényleg megváltoztam ezalatt a röpke két óra alatt. Amikor az előttem álló hatalmas tükörre néztem nem az a piszkos, kócos és  megviselt lány nézett vissza rám, akit már megszoktam az évek alatt, hanem egy patyolat tiszta, nőies, fiatal leány. 

-Oh.. hát pedig nem is változtattunk annyit rajtad. Talán az években te voltál a legkönnyebb emberünk. Csak 2 órát álltunk itt, ez pedig rekord idő. Általában 3 vagy 4 órát szoktunk itt eltölteni.-dicsért meg szerintem Octavia- Na de ezt vedd fel, meg ne fázz ! 

A nő kijelentésére legszívesebben gúnyosan elröhögtem volna magamat, mégis inkább csendbe maradtam és felvettem a fekete köntöst, amelyen egy négyes szám virított. Sokkal jobban éreztem magamat, így mint anyaszült meztelenül 3 idegen kapitóliumi előtt. 

-Na, de hívjuk is Henryt!  -sipítozta Cecilia. -Biztosan meg lesz elégedve a munkánkkal. Gyönyörűvé varázsoltunk drágám, de ne vedd sértésnek eddig is szép voltál, csak na...

Halvány mosoly ült ki az arcomra, Cecilia elbizonytalanodását látva. Nem ez volt  az első megjegyzésük, amit csak kedvességből mondtak még is rosszul sült el, aztán próbáltak mentegetőzni. Igazán érdekes egy banda voltak. 

-Gyere ! Elkísérünk Henryhez, utána már át is adunk neki. - vezetett ki a helyiségből Octavia, a két társával a nyomában. 

-Már alig várom, hogy láthassunk a felvonuláson ! Biztosan gyönyörű leszel! -lelkendezett Narina továbbra is.  

Ekkor a három nő bevezetett egy szobába, amely egy hatalmas nappali féleségnek tűnt. Tele volt ablakokkal a ház, így tisztán láthattam a Kapitólium hatalmas épületeit és az utcán lévő kis színes pontokat, amelyek emberek lehettek. A helyiségben volt 1 ebédlő asztal székekkel,   2 hatalmas kanapé és tévé, ami mellett egy ajtó állt. Elég letisztult szoba volt, ha nem néztük a sok felesleges díszítést, amelyeket a Kapitólium előszeretettel használt. 

Cecilia még hozzám lépve megigazította a hajamat, majd a köntöst szorosan meghúzta, úgyhogy a testemből alig takarjon el valamit, amely igazán ellenemre volt, főleg úgy hogy nem sokára egy férfival leszek összezárva itt. 

A 3 nő ezután magamra hagyott, így a szobára nem sokára mély csend telepedett. Én mély levegőt véve elindultam az egyik hatalmas ablak felé. Az előtt megállva néztem a Kapitólium hatalmas épületét. Szememmel a felvonulás útját kerestem, de sajnos rossz felől volt az egész helyiség, így egy kukkot sem láttam belőle. 

Pár perc várakozás után kinyílt az ajtó, amely ezidáig zárva volt. A szobába két férfi érkezett, az egyik Henry, míg a másik egy számomra ismeretlen férfi volt. A stílustanácsadóm, amúgy egy 40 éves koraiban járó fekete hajú, talán fél fejjel alacsonyabb pasas volt, mint Finnick. Kék szeme éles fekete vonalakkal volt kihúzva. Arca furcsa módon volt megborotválva, borostájába hullám minták voltak formázva. Ezen kívül semmi feltűnő nem volt rajta. A kapitóliumiaknak szinte már unalmasnak is hathatott. Én viszont ennek kimondottan örültem, mivel Henry volt az egyetlen normális külsejű stílustanácsadó, aki már régóta csinálta ezt. A tekintetemet a mellette álló társára vezettem, akit még életemben nem láttam, bár igaz általában én nem ennek a részét néztem a Éhezők Viadalának, hanem inkább az Arénában történő eseményeket követtem. Ritkán, talán egyszer-kétszer néztem teljesen végig a Stílustanácsadókról és munkáiról szóló híreket. Engem mindig is untatott ez, így szinte meg sem lepődtem, hogy nem ismertem meg a férfit, aki amúgy egy elég fiatal férfi volt, 10 éve sem lehetett köztünk. Ezen kívül eléggé hasonlított Henryre, letisztult külseje volt. Rövidre nyírt barna haja és barna bőre, arcán és testén semmi furcsa dolog nem volt. Kivéve talán a szemét, amelybe kisebb arany pöttyöket véltem felfedezni, ezt még jobban kiemelte az az aranyszínű vonal, amely a szeménél volt. Mindkettő férfin fekete ing volt egy hasonló gatyával párosulva, szinte körzetbeli embereknek néztek ki, még is bizalmatlanul kulcsoltam a melleim előtt össze a kezemet. 

-Szervusz Laura ! - mosolyodott el Henry, amikor meglátott. -Henry vagyok a stílustanácsadód. Ő itt mellettem az egyik barátom és tanítványom Cinna. Ő is segíteni fog majd, mint én. 

-Szia Laura ! 

-Sziasztok!-köszöntem bizalmatlanul, majd újra végig néztem rajtuk valamilyen furcsa, kapitóliumi dolgot kutatva. 

-Elég vékonyka, szerintem be kéne vennünk a ruhából, majd egy kicsit. -jegyezte meg Cinna halkan, szavait egyértelműen Henrynek intézte. 

-Igaz, de szerintem sok dolgot hozhatunk ki belőle. Gyönyörű teremtés. -mosolygott rám Henry. -Na de elég legyen ebből a felesleges fecsegésből ! Amondó vagyok ebédeljünk meg, közben pedig bírunk beszélgetni is, később még a ruhát is megmutatjuk. 

Henry ekkor az erkély felé terelt engem és Cinnát is, ahol két kanapé fogadott minket, a kettő bútort egy fekete üvegasztal választott el és egy kis oszlop, amelynek célját megtippelni sem tudtam. 

A két férfi velem szemben helyet foglalt, majd Henry elkezdett nyomogatni azon az oszlopon valamit. Pár pillanat múlva már 3 friss főétel díszelgett előttünk. A három tányéron ugyanazok az ételek voltak megtalálhatók: csirkemell, rántott sajt, köretnek saláta és rizs. Ezenkívül egy fehér mártás és egy kisebb torta szelet is díszelgett az előttem lévő asztalon. 

-Egyél nyugodtan ! Nem tudtam mi ízlene neked, úgyhogy a kedvencemet rendeltem, szerintem tetszeni fog. A csirkemell és a saláta egyszerűen zseniális, ahogy a narancstorta is. Meg persze egy kis vörösbor, de ha nem ízlik, akkor ott van a víz vagy a narancslé is. Ha kérsz valamit szólj nyugodtan, mert hozathatok bármiből. -pillantott rám Henry, majd elkezdett enni. 

Én undorodva néztem az előttem lévő ételre, amelyet pár pillanat alatt, szinte semmilyen munkával teremtett ide a fickó. Nekem és Stephnek legalább 2 órát halásznunk kellett, hogy legalább tudjunk valamit enni naponta, ha nem többet néha. Egy ehhez hasonló ételhez talán sose juthattunk volna hozzá a körzetemben, max csak rablással, de az nem volt szokásom s nem is terveztem elvenni hozzám hasonló szegény emberek dolgait. Mély levegőt véve visszapillantottam a tányéromra. A büszkeségem azt mondta nehogy hozzá nyúljak az ételhez, mégis a józan eszem mást súgott. Tudtam, hogy ennem kell minél többet, hogy az Aréna kezdete előtt felszedjek pár kilót, mert minta hogy Cinna is megjegyezte elég vékonyka vagyok, amely leginkább csak hátrányt jelent nekem. Nem véletlen hívták Éhezők Viadalának, ezt a borzalmast mészárlást. Elég beszédes neve volt szerintem.

-Hol van a társam Brian ? -szólaltam meg keményen, mikor megfogtam a kést. 

-Ha jól tudom már megebédeltek Cordeliával, a másik stílustanácsadóval. Tudod általában a fiúk gyorsabban végeznek az átalakítás részével. A lányokkal többet szokta foglalkozni.- világosított fel Cinna

-Értem. -feleltem, majd nekiláttam az ételnek. A vacsora első pár perce csendben telt, de aztán Henry elkezdett beszélni, felvázolta, hogy pontosan mi is fog történni a felvonuláson és mit kell, majd csinálom. Aztán az előkészítő csapatról és a társáról Cordeliáról kezdett beszélni, egészen addig amíg meg nem ettünk mindent. Vagyis inkább ők, mivel én még a tányéromon lévő rengeteg kaját is alig bírtam meg enni, nemhogy azt a nagy szelet tortát. 

-Coredeliával és Cinnával nagyon sokáig dolgoztunk a ruháitokon. Akartunk valami különlegeset csinálni, amitől mindenkinek eláll a lélegzete. De kötődnie is kellett a 4. körzethez. 

-Hatalmas hal leszek ?- húztam fel bizalmatlanul a szemöldökömet. 

Cinna és Henry erre a kijelentésemre csak felnevettek, utóbbinak még a könnyei is kicsordultak a nevetéstől. Ezen kicsit megkönnyebbültem, hiszen semmi kedvem nem volt egy nevetséges maskarában virítani. 

-Hm ..hát az ezelőtt stílustanácsaadók ezt tették volna viszont én, Cinna és Cordelia valami egészen másra gondoltunk. Nem fogjuk hagyni, hogy az első és a második körzet legyen a legfényesebb, ebben az évben a 4. körzet fog majd remekelni. Felejthetetlennek lesztek.

És ezt túl is élem ?  

-A víz lesz a témán most és nem a halászat .-kezdett elmagyarázni Cinna. 

-Remélem nem félsz a fulladástól Laura. -jegyezte meg mosolyogva Henry. 

Oh, ha azt ön tudná...

-Cinna légyszíves hívd fel az előkészítő csapatott és készítsd elő a hölgynek a ruhát.- pillantott át a válla felett Henry komolyan, mire Cinna bólintott egyet és magunkra hagyott az erkélyen. Az ablakon át még láttam, ahogy átvág a szobán és bemegy egy számomra ismeretlen ajtón, amin Henryvel együtt megjelentek. Eközben a stílustanácsadóm elém került és biztatóan elmosolyodva folytatta a szövegét. 

-Ne félj!  Gyönyörű leszel ma este Laura. Habár már most is az vagy,  de a ruhával garantálom, hogy felejthetetlen leszel. -fogtam meg az egyik hajtincsemet, majd tekintetét végig vezette az arcomon, pár pillanatra leterelődött a nyakamra is, ahol megállapodott a nyakláncomon. 

-Igazán szép darab. Manapság ritka ilyen ékszereket találni.- fogta meg a medálomat.- A szüleidtől kaptad, ugye ? 

-Igen.-mondtam feszengve. Nem éppen ez volt az a téma, amiről szerettem beszélgetni, főleg nem egy idegennel.

-Az igaziaktól .-tette hozzá egy magabiztos mosollyal, majd hátra lépett és az erkély ajtaja felé vette az irányt. Míg engem otthagyott a gondoltaim kavalkádjával. Nem tudtam, honnan tudja ezt és azt sem értettem, hogy volt ilyen magabiztos. Túlságosan is sokat tudott, amely ijesztővé tette egyrészről, mást részről pedig óvatosságra intettem engem. Tudtam, hogy még nem ez lesz az egyetlen, olyan dolog, amely megfog lepni engem. De most a legfőbb dolog a Viadal volt. Még ha Henry gyanúsnak is tűnt, túlságosan is. 

________________________________

___________________

Henry a furcsa kijelentését leszámítva teljesen normálisan viselkedett. Miután bejöttünk az erkélyről Cinna fogadott a három előkészítővel: Narinával, Cecilliával és Octaviával. A három nő újra lefürdetett engem, majd a hajamat ismételten kifésülték, aztán valamennyire be is göndörítették, a körmeimet kifestették, míg az arcomra alig kentek valami sminket. Henry nem engedte nekik, aminek rettentő mód örültem.  Ezután már csak a ruhámat adták rám és így kerültem a mostani állapotomba. 

Lent álltam már, a Kiképzőközpont alatti istálló szinten voltam, ahonnan a versenyzők indultak el a saját harci szekerükön, amit négy betanított ló húzott. Én éppen a mi szekerünk mellett álltam, amely a 4. körzethez hűen minden féle tengerrel kapcsolatos minták borítottak: hullámok, kagylók, halak, tengeri csillagok, delfinek, bálnák, sellők és középen egy hatalmas nap. Részletesen kidolgozták, még ha ennek szinte jelentősége sem volt.  Míg én a hófehér paripáinkkal voltam elfoglalva Brian a karba tett kézzel vizsgált a helyet. Látszott az arcán, hogy nyugtalan, ahogy én is. Vele ellentétben én viszont próbáltam elrejteni ezt. Néha-néha felpillantottam és megvizsgáltam a többi játékost is, akik hasonló módon idegesek voltak, mint én. Néhányuk hozzám hasonlóan a szekerekkel voltak elfoglalva, de voltak, akik beszélgettek vagy a ruhájukat vizsgálgatták. Majdnem mind a 12. körzetet fel lehetett ismerni a öltözékük alapján, kivéve minket. Nem tudtam, hogy mi volt az eredeti terve Henrynek, de szerintem nem sült el valami jól, mivel mindketten egy teljesen fekete öltözékben virítottunk, eléggé hasonlítottunk a 12. körzetbeliekre, talán még jobban is jellemeztük azt a körzetet, minta a miénket. Brian egy fekete ujjatlan felsőben és egy hozzá illő nadrágban állt, amelyek szorosan rátapadtak, ezzel is kiemelve valamennyire a fiú izmos testét. Míg én egy báli ruhában álldogáltam, hasonló színekben, mint Brian.  A hajam kiengedve omlott a hátamra, rajta egy tiara féleség volt, amire kék kristályok voltak rögzítve. Talán ez volt az egyetlen dolog, ami még a tengerre emlékeztetett a kék körmömmel együtt. Minden más dolog rajtam fekete volt. Mindkettőnk kapott még a kezére két-két csuklóvédőnek kinéző darabot, viszont ez most elvileg nem a védelmet szolgálta, vagyis Henry ezt magyarázta. 

-Rendben. Nyugodjatok meg! Látom rajtatok, hogy nem nagyon értitek a ruháitokat, de nyugodjatok meg, mindent érteni fogtok, amint kiértek. Csak ne pánikoljatok be, mikor a víz a nyakatokhoz ér. Biztos vagyok benne, hogy nem fogtok megfulladni. -a stílustanácsadóm kijelentését, Briannel csak egy ijedt pillantással reagáltunk . Mindketten teljesen őrültnek könyveltük el ezt az ember. 

A csapatból mindenki izgatott volt kivéve Henryt. Még Cinnán is látszott egy kis ijedség, ahogy Cordelián is, aki csak a kezét tördelte, miközben keresett rajtunk még valami megigazítandó ruhadarabot. Brian és én pedig csak lefagyva álltunk és Henry utolsó mondatát próbáltuk felfogni. 

Most komolyan milyen lenne már az, hogy a 4. körzet  két kiválasztott, akik eddig a halászattal foglalkoztak megfulladnának egy ruha miatt ? Elég bizarr lenne szerintem. 

-Most már viszont mennünk kell ! Sok sikert ! - Cinna és Henry felsegített a szekérre, majd az utóbbi oda hajolt hozzám.

-Mikor az 5. körzet ki ér, akkor Laura nyomd meg azt a kicsi gombot, ami rajta van a csuklóvédődön.- mutatta meg Henry az említett dolgot, majd elmosolyodott. - És ne féljetek mosolyogni ! 

A kis csapatunk egyre távolodó alakját kémleltük a társammal, míg én a köztünk beálló csendet megtörve felé fordultam és szólásra nyitottam a számat.

-Mit gondolsz erről az egészről ? 

-Vagy nagyot fog ütni vagy megfulladunk. Szurkoljunk, hogy ne az utóbbi következzen be, hanem inkább az első. -felelte tettetett lazasággal a fiú. 

- Na és láttad Finnicket és Anniet ?-suttogom a kérdést Briannak .

-Igen. Egy pillanatra láttam. Nekem Cordelia azt mondta, hogy az ünnepség után a idetolják a képüket. 

Szinte azonnal, ahogy Brian befejezte a mondatát megszólalt a nyitó ünnep zenéje, amivel már 72. éve köszöntötték a népet.  Majdnem minden honnan ez szólt, de nem volt időnk nézelődni, pár pillanat múlva kinyíltak a  hatalmas ajtók és elindult az első szekér, amelyen az 1. körzet játékosai álltak. 

Gyerünk Laura mosolyog ! Add a kemény, győztes csajt, ha élni akarsz . Integess a tömegnek és lazulj el !Csak 20 perc . Bírni fogod! 

Már is magabiztos mosolyt helyeztem az arcomra.  Amint az 1. körzet szekerét meglátták hatalmas kiáltásokat hallattunk kintről. Az első és a második körzet mindig is a legjobban támogatott körzetek közé tartoztak. Gazdagok volt, szinte annyira mint a Kapitóliumiak, nem véletlen közülük került ki eddig a legtöbb győztes. A Felvonulásra visszatérve, be kellett vallanom, hogy tényleg szép ruhájuk volt.  Nagyon jól tükrözte, hogy milyenek is voltak ők igazából. A 3. körzet már teljesen más tészta volt, sokkal szegényesebb ruhát kaptak, mint az előttük lévőek, rájuk nem nagyon figyelt senki.  

Pár pillanat múlva mi is elindultunk, szinte majdnem leestem a szekérről, mikor a lovak hatalmas léptekkel elkezdtek húzni minket. Szerencsére Brian utánam kapott és a kezemet szorosan megfogva tartott a helyemen engem.  Bár arcán mosoly volt, tudtam hogy egyáltalán nem örült a kis bakimnak, amit itt az elején elkövettem. 

Mikor kiértünk sok meglepődött pillantást kaptunk, viszont nem sokára megnyomtam a gombot, mivel mögöttünk elindultak az 5. körzet kiválasztottai. 

Nem sok idő telt el, mikor megéreztem  valami bizsergést a lábamnál. Fél szemmel le pillantottam és megláttam a víz szerű dolgot, ahogy gravitációt legyőzve körkörösen egyre feljebb jutott a ruhánkon. Brian keze ekkor szorosabban kulcsolódott az enyémre, majd félszemmel lepillantott rám. Igaz nem ismertük egymást és semmi komolyabb dolog nem volt köztünk, de azonnal tudtuk, hogy mire gondol a másik, csak pár pillantásból. 

Pár pillanat habozás után felemeltem Brian és az én összekulcsolt kezemet, amelyre a tömeg egy nagy sikítással válaszolt, bár nem tudtam, hogy ezt a ruha miatt vagy a kezünkre értették. De nem is volt időm gondolkodni ezen. Csak mosolyogtam, miközben próbáltam biztosan állni. 

Csak ne essek le . Csak ne essek le a szekérről.

Közben a víz tényleg el ért a nyakunkig. A felület ahol át halad kis részekre bomlott, mintha szigetek lennének. A víz beszívódott a ruhánkba. A fekete szín eltűnt és egy egészen más öltözet került rám. Tengerkék színben pompázott . A közönség elhallgatott, de nem sokáig. Hangos kiáltásokba kezdtek. Közösen azt kántálták, hogy ,,negyedik körzet". Az előttünk lévő egyes és kettes körzet már senkit se érdekelt. Mindenki felénk pislogott, hogy mit történik. A ruhánk mintha hullámzott volna. A víz vissza-vissza tért és át mindig festette  a ruhánkat. A gravitációval már rég nem foglalkozott senki.

Nem tudtam Henryék, hogy csinálták ezt, de tényleg nagyot ütött. Ami azt jelentette  megjegyeztek magunknak, így már is nagy előny szereztünk . Ekkor meghallottam, hogy valaki azt kiabálta, hogy Laura. A tömegből jött, ahogy az a kiáltás is, hogy Brian. Nem tudom, honnan tudták meg a nevünket, de örültem neki. 

Nem sokára Snow elnök palotájához értünk. Magamra nézve a ruha olyan volt, mintha a tenger édes kék vízét nézném, ahogy hullámzik. Amely teljesen lenyugtatott engem. Így már teljesen magabiztosan állt egy mű mosollyal az arcomon. 

A harci szekerek pillanatok alatt megtöltötték a Köröndöt. A lovak egyenesen Snow elnök palotája elé húztak. Az elnök egy alacsony, fehér hajú vékony ember volt . Az erkélyén állt, mint egy dögkeselyű, aki éppen a prédáit figyelte. Ekkor figyelhettem meg jobban a kiválasztottakat. Az 1. és a 2. körzet párjainak szeme szikrát szórtak ránk, látszott, hogy nem nagyon tetszett nekik, hogy ,,elloptuk" a sikerüket. Rajtuk tovább haladva vizsgáltam meg a többieket. A szemem megakadt egy kis fiún, kizárásos alapon 7. körzetből származott, talán 12 éves volt. Annyi biztos volt, hogy nagyon fiatal volt, még is kihúzta magát és magabiztosan állt. Pár szekérrel arrébb egy ikerpár virított mosolyogva. Szorosan egymás mellett álltak és szorították a másik kezét, miközben hozzám hasonlóan ők is a többieket  vizsgáltál. Utána már csak a 12. körzetből egy gyengéden mosolygó fiún akadtam meg. Tekintetünk egyszer találkozott is. Ő  egy fekete ruhát viselt. Gondolom ez által a szénre szerettek volna utalni stylistjai.

Ekkor a zene hirtelen elhallgatott. Snow elnök hangja töltötte meg a teret. Ahogy mint minden évben, most is felolvasott egy köszöntést, amelyet a Viadalra érkező bátor fiataloknak intézett, vagyis most ez nekünk szólt. Miközben az öreg ember beszélt én csak némán álltam és próbáltam tettetni az érdeklődésemet és elrejteni az undoromat, amelyet az ő látvány váltott ki belőlem. A koncentráció és az önuralom, ami ehhez kellett szinte süketté tett, így az elnök beszédjéből már csak a végét értettem tisztán. 

-Boldog Viadalt és sose hagyjon el benneteket a szerencse ! - fejezte be az elnök a mondandóját. 

Még tettünk egy kört a Ködmönön, majd végleg eltűntünk a Kiképzőközpont épületében. Pár pillanat alatt elözönlötték a helyet az emberek. Ők voltak a körzetek stílustanácsadói és azoknak a csapatai, melléjük még a mentorok is megérkeztek. Így seperc alatt rengetegen lettünk. Mindenki a saját csapatához sietett, bár a nagy tömegben kicsit nehéz volt megtalálni egymást. Annie és Finnick pont akkor ért oda hozzánk, mikor már Henry lesegített engem a szekérről. 

Őszintén örültem, hogy újra a talpamon álltam. Semmi kedvem nem volt újra ráállni azokra a mozgó pokol szekerekre. Ezek mellett az is megnyugtatott kicsit, hogy újra láthattam a két mentoromat. 

-Végre! Láttátok hogy éljeneztek?  -nézett Brian rá a többiekre. Csak tudná, hogy ez Henry és Cordelia jutalma. Ha ők nem lennének szerintem egészen, máshogy alakult volna. 

-Látom elkerültétek a meztelen szettet, pedig az is ütős lett volna, de ez is jó volt. -Finnick már megint a hátam mögé került, ezzel meglepve engem. Mikor megfordultam szembe találtam magamat a férfival. Mosolyát nem lehetett volna letörölni az arcáról. Tetőtől talpig végig mért és megszólalt. -Jól nézel ki fulladós lány ! Igazán kitettek magukért az előkészítő csapat, de ti is jók voltatok. Megjegyeztek maguknak és az a kis kézfogós jelenet is sikeres volt.

Ekkor a többiekkel elindultunk a lift felé. A tömegben Henry és Finnick tört utat. Miközben mentünk Anelma hevesen magyarázott nekem, amely eléggé elterelte a figyelmemet, így észre se vettem az előttem lévő személyt, akinek neki futva terültünk el a földön. Meglepődve kaptam fel a fejemet és ültem fel, aminek következtében majdnem lefejeltem a fiút, akit konkrétan letepertem mindenki előtt. 

-Öhm én..-döbbentem meg, mikor megláttam a helyzetet, amibe keveredtem. Jómagam a leterített fiú derekán ültem már, míg kezeimmel a mellkasán támaszkodtam. Az alattam lévő személy fekete ruhát viselt, hasonlóan festett, mint Brian a felvonulás előtt. Bár be kellet vallanom sokkal jobban nézett ki benne a 12. körzetbeli srác, akit szinte azonnal felismertem. A fiú sápad arcára döbbentség ült ki, sötét szemeivel engem kémlelt. Biztos voltam benne, hogy nem nagyon számított most arra, hogy majd egy lány lefogja teperni őt. 

-Én..hát..öh..

-J-jól vagy ? -kérdezte meg félig felülve a srác, vagyis amennyire tudott csak felemelkedni miattam. 

-Persze csak...

-Látom Will már is kifogtál valakit. -nevetett fel nem messze tőlünk egy idősebb férfi, akiből azonnal felismertem Haymitch Abernathy-t, a 12. körzet mentorát.- Vagy inkább téged fogott ki egy halász lány.

-Nagyon vicces vagy Haymitch, még valami esetleg ? -vágott vissza a fiú. Úgy éreztem olyan társalgásba keveredtem, amelyből jobb inkább kimaradnom. 

- Jaj drágám! Jól vagy ? Nem ütötted meg magad ? -sietett Anelma szinte rögtön a segítségemre, ahogy Finnick is egyből mellettem kötött ki. 

-Jól vagyok Anelma.- feleltem kedvesen, majd a fiú felé fordultam, akinek miattam esélye sem volt felkelni. 

-Bocsáss meg, de nem figyeltem William. -hívtam a nevén a fiút, aki erre minden figyelmét nekem szentelte és a mentora szavait figyelmen kívül hagyta. Pedig eléggé megnyílt a szája, bár inkább csak az alkohol beszélt belőle. 

-Semmi baj...- kezdett bele a  12. körzetbeli srác, majd kérdően rám pillantott.

-Laura.-mutatkoztam be neki, majd óvatosan leszálltam róla és felálltam. Ő is hasonlóan felkászálódott a földről, majd a mentora felé fordult. 

-Haymitch ! -biccentett neki Finnick. 

-Finnick! -viszonozta a köszönést a 12. körzet mentora. -Na kölyök indulhatunk vagy még romantikázol ? Mert akkor esküszöm itt hagylak. 

-Mehetünk ! - sóhajtott fel William, majd még egy pillanatra felém fordult. - Bocs, mindig ilyen a mentorom, kicsit kattant. 

-Azt látom. -néztem a támolygó férfi után, majd elmosolyodtam.- Tényleg bocs, hogy neked jöttem. 

-Szóra sem érdemes Laura.- fordult meg, majd oda sietett a lány társához és együtt próbálták utolérni a részeg Haymitchet, aki a sok alkohol ellenére is, de igazán gyorsan sétált, ha azt a mozgás formát lehetett egyáltalán sétálásnak hívni. 

Felsóhajtva leporoltam a ruhámat, majd oda fordultam az én csapatomhoz. A legtöbben, amikor látták, hogy minden jó, már indultak is tovább, kivéve Finnicket, aki csak bugyután mosolygott.

-Mi olyan vicces ? -kérdeztem meg összeszűkölt szemekkel.

- Áh...semmi Laura. -indult tovább. - Melyik név tetszik amúgy jobban a vízbe fulladó csaj vagy letipró csaj ? Szerintem mindkettő remek, hisz én találtam ki őket. 

-Roppant mód vicces vagy Odair, még nem is mondtam szerintem.- vágtam vissza, majd a többieket követve próbáltam most már senkit sem elsöpörni.  Közben Anelma folytatta a beszédet és elmondta, hogy a játékosok szinteken ként lesznek elosztva, szóval konkrétan a 4. körzeté lesz egy egész emelet.  

Nem sokára megérkeztünk a lifthez, ahová mindenki teljes nyugalommal lépett be, kivéve engem, aki megtorpant előtte. 

Még sose utaztam liftbe és nem is tetszett az ötlet. Nincs valahol egy lépcső ?  

-Jössz Laura ? -pillantott Annie ki a liftből. Nyeltem egyet, majd kihúztam magamat és beálltam a liftbe. A mentorom megnyomta a négyes gombot, mire az ajtók összecsukódtak.  A szerkezet pattant egy  kicsit, aminek az lett a következménye, hogy  én is ugrottam egyet. 

De aztán rá kellett jönnöm, hogy egy liftnél még sokkal borzalmasabb dolgok is fognak rám várni, mint például a kiképzés vagy az éhezés és a harc az Arénában.  Így nézve elég bugyuta dolog volt tőlem, hogy megijedtem ettől a szerkezettől. Mondjuk a 2. szinttől már egész élvezhetővé vált az út és a kezdetlegi ijedségem szempillantás alatt elillant. Főleg, mikor megláttam a lift falait, ami üveg volt, így rá látásunk nyílt a város esti képére, ami ellen bármeddig is tiltakozhattam volna, de tényleg ámulatba ejtő volt. 

-Már is van csomó érdeklődő irántatok .-mesélte Anelma. -Annyi emberrel beszéltem már. 

-Igaza van Anelmának a bemutató nagyon gyönyörű volt. -jegyezte meg Annie. 

Mikor megérkeztünk az emeletünkre megmutatták nekünk a szobánkat. A mostani hálószobám akkor volt, mint az egész házunk otthon. Több száz modern kütyü helyezkedett el benne. A fürdőszobában egyaránt voltak elektronikai berendezések.  A tusolóban, szinte mindent kiválaszthattál, a víz hőmérsékletét, sugárzását és minden egyéb dolgot. Mikor hajat mostam  elég sok dolog meglepett közben. Legalább fél órát szöszmötöltem azzal, hogy valamilyen sampont tegyek a fejemre. Amikor megvoltam az hajam megmosásával a kezemet rá kellett tennem egy dobozra. Azt megérintettem és megéreztem, ahogy a fejbőrömbe áramot vezetett, pár pillanat elteltével kibogozta a hajamat. A gép ki is fésülte még, utána pedig megszárította azt. De nem csak a fürdéssel álltam kisebb nagyobb hadilábon, hanem az öltözködéssel is. Egyszerűen csak átakartam öltözni. Mint mindig most is a szokásos módon nyitottam volna ki a szekrényt, de az megkérdezte milyen fajta öltözéket szeretnék viselni . Olyan 15 percbe telt beállítanom mindent. A szekrény elő adta a ruhákat, amiket fel is vettem. Ezenkívül még sok egyéb program volt,de gyorsan eltelt az az egy óra és már is vacsora volt. 

Nagyon sok ételt szolgáltak ismételten csak fel. Biztos voltam benne, hogy nem fogjuk ezt mind a 8-an megenni. Ennyi étel legalább  1 vagy 2 hónapra elég lenne a családomnak. 

Vajon hova mehet az étel miután nem esszük meg ?  Tuti kidobják, miközben a körzetekben megannyi gyerek és ember éhezik. 

A gondolataim miatt hirtelen minden kedvem elment az evéstől, egyszerűen nem voltam képes több kanál levest belapátolni, undorodtam attól a kajáktól, amik előttem voltak. Ez viszont nem tűnt fel a többi asztalnál ülő személynek, akik tovább folytatták a bő vacsorájukat. 

-Holnap kezdődik a Kiképzés, de reggel majd még beszélünk erről. -mondta Annie. Ekkor hoztak ki még egy tortát is, úgyhogy már az asztalra étel se fért. Ezt csak egy lesújtó pillantással bírtam már lereagálni, pedig az avox semmit nem tehetett ellene. Neki csak az volt a feladata, hogy kiszolgáljon minket.  

-kérlek hozz még egy kis csirkét. -szólt meg Narina, mire nálam betelt a pohár, nem bírtam tovább itt maradni szó nélkül, így jobbnak láttam ha távozok. 

-Köszönöm a vacsorát, én most megyek. -álltam fel az asztaltól. 

-De hisz drágám még alig ettél pár falat ételt. -pillantott Anelema a tányéromra. 

-Fáradt vagyok .-bújtam ki az előző megjegyzése alól. Majd elindultam a szobám fele és ott levágtam magam az ágyamra. Sóhajtva kezdtem el kémlelni a falat. Rettentően lefárasztott ez a nap engem, pedig még most fog elkezdődni az igazi része . Még belegondolni is nehéz volt, hogy mi várhat rám az elkövetkezendő napokban. De szerencsémre nem is kellett, mivel szinte azonnal elnyomott a mély álom, mikor lecsuktam a szemeimet.