Mély levegőt véve pillantottam fel a tükörbe. Az arcomon a víz cseppjei megcsillantak a reggeli fényben, mely a vonat egyik kisebb ablakán világított be. Gondterhelten dőltem rá a csapra, miközben szemeztem magammal. Arcomon már nem látszott a tegnap esti sírásom nyomai. Egy jó fürdő sokat segített szerencsére ezen. Viszont még csak ez volt a legkisebb gondom.  Mióta felkeltem folyton a Viadalon kattogtam. Eldöntöttem, hogy mindet megfogok tenni, azért hogy nyertesként térjek vissza az arénából. Ezért viszont nem keveset kell tennem a jövőben. Már most görcsbe rándult a gyomrom, ha az interjúra vagy a felvonulásra gondoltam. De tudtam, hogy elsőnek a kapitóliumiakat és az ellenfeleket kell meggyőznöm. Biztos voltam benne, hogy nem fogom az eltaposható kislányt játszani és aztán bevadulni, mint azt az előző évben is tették. Túl kiszámítható lett volna, de igazából semmilyen szerepem nem volt azonkívül, hogy keménynek mutatkoztam eddig. Nem jutott eszembe, hogy milyennek kéne lennem. A 4.körzetben mindig magamat adtam, sose kellett elrejtenem az igazi személyemet. 

Nagyot sóhajtva löktem el magamat a csaptól. A szobám fele vettem az irányt, ahonnan kikaptam egy egyszerű fekete ujjatlan felsőt és egy gatyát. Nem sokat cicomáztam, felvettem őket, majd bekötöttem a hajamat egy erős copfba. Tekintetemet a közeli tükörrel tereltem. Rém egyszerűen néztem ki, viszont nekem még is tetszett. A letisztultsága a ruhámnak adott egy fajta kemény, megrendíthetetlen külsőt, amely ezekben a pillanatokban nagyon sokat jelentettek számomra. 

Egy kilógó tincset a fülem mögé tűrtem, majd gyors és halk léptekkel elindultan az étkező irányába. Utam során az ablakokat kémleltem. A nap szinte csak most kelt fel. Talán ez magyarázat is volt a kihalt vonatra. Gondolataim egy óvatlan pillanatra elszöktek az otthonom felé, de gyorsan összekapva magamat inkább az előttem álló próbákra gondoltam. Legjobban azt reméltem, hogy a Kapitóliumba egy olyan stílustanácsadót fogok kapni, aki nem annyira ütődött mint az ottani népség. Még Anelma öltözékét is szívesebben vettem volna fel, mint sem hogy anyaszült meztelenül parádézzak mindenki előtt vizesen, ahogy azt egyik évben tették a kiválasztottak. Abban viszont teljesen biztos voltam, hogy Brian is hasonló véleményem van velem, ha már másban nem is értünk egyet. 

-Jó reggelt. -köszöntem a többieknek, akik már bent ültek az étkezőben, Brian kivételével természetesen.. 

Hát ezért van ilyen nagy csend itt. A nagyságos úr még nem tolta ki a képét. 

Amíg be nem léptem csend és nyugalom övezte a szobát. Az Odair fiú halkan beszélgetett a mentorommal, aki látszólag alig kelhetett fel pár perce. Nem messze tőlük egy széken Anelma terpeszkedett. Külseje még ilyen korán is makulátlanul festett. Kezében egy újságot tartott, valamilyen divat cikk lehetett, amely a Kapitóliumból származott. Leginkább erre adott magyarázatot az a rengeteg túl csicsázott ruha. 

-Jó reggelt Laura!-köszönt vissza Annie fáradtan. 

-Oh milyen korán kelt valaki.-pillantott felém Anelma. -Nem tudtál aludni drágám? 

-Jól aludtam. Köszönöm. És te Anelma, jól aludtál? -próbáltam kicsit kedvesebb lenni a nőhöz. Nem akartam egy reggeli konfliktust előidézni. Így is elég fog még rám várni majd. 

-Igen drágám. Csodálatosat álmodtam. -mesélte vidáman. Mire én csak szórakozottan felemeltem a szemöldökömet. El nem tudtam képzelni miről, álmodozhatott egy olyan nő, mint ő, aki luxusban nőtt fel és mindent megkapott, amit csak kívánt. Hiányt semmiből nem szenvedhetett soha, így nem volt sok tippem még is, mire vágyakozhatott egy maga fajta kapitóliumi. -Na és te drágám, miről álmodtál ? 

Legszívesebben azt mondtam volna, hogy a Kapitólium pusztulásáról, amelyben a fényes kis városka összedől és elbukik Snowwal együtt. Még is megfogadtam, hogy nem akarok egy reggeli konfliktust, ezek mellett Snow nyílt alázása sem lenne a leghelyesebb, mikor szinte az ő kezében van az életem, bár jobban belegondolva, mikor nincs? 

-Semmi érdekesről Anelma. -feleltem unottan, majd fejemet elfordítva az elsuhanó tájat kezdtem nézni. 

-Mindig ilyen korán kelsz ?- folytatta a társalgát Anelma, egy teával a kezében. 

-Igen. Általában korán kelek. -válaszoltam a kérdésre. Ő hümmögött  egyet, majd tovább iszogatta a teáját. 

Mikor leültem az asztalhoz, pár pillanat múlva már érkezett is a reggeli. Ami elég meglepő volt számomra. Általában kiszoktam, hagyni ezt az étkezést. Reggelente korán keletem mindig apával. Sose volt olyan nap, mikor nem kísértem volna el a munkájába és nem segítettem volna a dolgai cipelésében, mivel elég messze volt a kikötő a házunktól. Mindig előbb mentünk be, így volt egy kis szabad időnk , ekkor képzett ki engem apa. Sokáig a késekkel  tanított meg dobni csak, utána - a kérésemre- mutatott pár dolgot a tőrökkel kapcsolatban és közben végig önvédelmi technikákat mutatott. Miután végeztünk mindig elfutottam a Hal piacra és ott beszélgettem pár emberrel. Olyanokkal akik jó, minőségi halakat akartak. Vagyis aznap fogottakat és nem lefagyasztottakat. Persze nem csak halakat vettek tőlem. Volt amikor rákokat kértek vagy éppen kagylókat. A kagyló még könnyű volt megszerezni, viszont a rákokat már mástól vettem. Volt egy ismerősöm. Ferea volt a nő neve. Ő rákokat fogott általában, így ha kellet frissen és olcsón akkor hozzá mentem. Természetesen ezekkel az emberekkel nem csak pénzért kereskedtünk. Volta aki szövetet, kenyeret vagy éppen sajtot adott a dologért. Pluszban titkokat. A 4. körzetben rengeteg ember imádta a fölösleges csevegéseket, szinte csak folyt belőlük a szó, ezáltal egy kis hízelgéssel könnyedén kibírtam csavarni rengeteg titkot az emberekből. Sok lakosról tudtam meg jó pár dolgot és a rendszerről is beszivárgott felém pár igazán érdekes információ. Volt egy békeőr, akinek egy nagyobb halat adtam el, tőle egy olyan történetet hallottam, hogy egyszer neki kellett egy Ashley nevű lányt keresnie, aki velem egy idős volt akkoriban. A rendszert kellett végignézni. Ezt még jó pár éve adták neki parancsba -mikor még 6 éves voltam-egészen a Kapitóliumból. Szigorúan titkos ügyről volt . Elvileg Snow elnöktől küldték egészen idáig az ügyet. Mit csinálhatott az a lány hogy ennyire megakarták keresni, mikor még csak 6 éves volt ? Hihetetlen, na de elkanyarodtunk kicsit a témától. Miután megkaptam az aznapi feladatot. Haza kocogtam, akkor már Steph is felkelt ő megcsinálta az ebédünket és aztán mentünk ki együtt horgászni. Ebéd ettem és vacsorát otthon, így a reggelitől eléggé elszokottam. 

Ahogy az asztalra néztem megkellet állapítanom, hogy az itteni reggeli felért egy egész ebéddel is. Volt tojás, sonka, lekvár és több hétre elegendő zsömle. Sajtot és vajat is kaptam mellé.Hoztak ki egy halom gyümölcsöt. Volt olyan, aminek még a hírét sem ismertem, de láttam olyan fajtákat, amelyekről csak hallottam vagy olvastam. Több italt is letettek elénk . Egy arany színű folyadékot is hoztak. Azonkívül narancs lét és meg megannyi teát hoztak ki. Volt még kávé is. Figyelmemet, viszont nem kerülte el egy csokoládé szagú folyékony dolog. Emlékszem életemben egyszer ettem csokit, még hozzá 12 évesen . Az első aratásom előtt.

Szó nélkül enni kezdtem. Megkentem vajjal a zsömlémet és tettem bele csomó húst és sajtot. Megettem, majd egy hasonló dolgot építettem meg megint és azt is lenyomtam. Ezt követően már csak egy narancsot ettem. Utána pedig oda fordultam az italokhoz. Kettő között vacilláltam  az arany színű és a csoki illatú között.  Elsőnek az előbbi felé nyúltam, mikor is Finnick rám szólt.

-Nem ajánlom. -nézett rám a férfi.- Inkább a csokoládé szagút választanám. Forró csokinak hívják. Szerintem ízleni fog neked. 

Hallgattam az Odair fiú szavára és beleittam a lébe. Kicsi kortyot ittam belőle, amit nagyon is jól tettem. Mivel így nem az egész számat égette le az ital. Furcsa íze volt, de ez nem az jelentette, hogy nem volt finom. Kicsit vártam, mikor újra beleittam. Most többet. A szám idővel hozzászokott az ital melegségéhez . Nem sokáig tartott míg teljesen megittam a forró csokit. Utána letöröltem a számat, majd az ajtó fele kaptam a fejem, ahol éppen belépett Brian nyújtózkodva. 

-Jó reggelt. -morogta. Ekkor gondolkodás nélkül levágta magát az asztalhoz és mint aki otthon érzi magát azonnal enni kezdett. Az én adagom az övéhez képest egy kis semmiség volt. Rengeteget evett, amely valamelyest meg is látszott rajta. Sokkal jobban táplált fiú volt, mint én. Talán 20 vagy 30 kilóval is nehezebb volt nálam. Még sem volt egy testes gyerek. Be kellett vallanom, hogy igazán izmos volt, amely arra engedett következtetni, hogy nagyon erős lehetett. Az erő viszont nem mindig jelentett sokat. 

Brian miután befejezte a táplálkozást azonnal egy ital felé nyúlt. Gondolkodás nélkül megfogta az aranyszínű löttyöt, amelyet én érdeklődéssel figyeltem. Szinte azonnal lehúzta azt, de nem nagyon számolt a következményekkel. Az arca eltorzult, amint a szájába került az a folyadék. Látszott rajta, hogy kiköpné, még se tette, olyan volt, mintha nem tudná. Végül egy kis fuldoklás árán, de mégis lenyelte, amelyet a mély köhögései is jeleztek. Ekkor a fejemet az Odair fiú felé fordítottam, aki halványan elmosolyodott. 

Csendes bosszú. Ügyes egy fiú. 

-Jaj istenkém. Jól vagy ?- nézett  Anelma aggódva Brian felé, aki még csak válaszra sem méltatta a nőt. Inkább Annie felé fordult, mintha mi sem történt volna. 

-Szóval te fogsz tanácsokat adni.-méregette Anniet,mintha egy zsákmány lenne, akit le kellene vadásznia.

Én unalmamban egy kést kaptam fel, amelyet játékosan forgatni kezdtem a kezemben. Semmilyen támadó szándék nem vezérelt most, csak elakartam terelni a figyelmemet a társam újabb idegesítő, nagyképű és rettentően fölösleges beszédjéről. Biztos voltam benne, hogy nem árthatok ennek a hülyének egy vajazó késsel. Remélhetőleg. 

-Ügyes vagy, hogy rá jöttél .-morogtam én is. Semmi kedvem nem volt Brianhez reggel. A fiú személyisége nem kicsit volt irritáló . Kis koromban se szerettem. Szerintem sokat elárult az róla, hogy csak a kisebbeket és a gyengébbeket verte. 

-Mit mondtál ?-fordult felém fenyegetően, amely egy perce sem ijesztett meg engem. Inkább szórakoztatónak hatott. Kezemben szépen lassan megállt a kés, majd unottan megtámasztottam az államat a két karommal. 

-Azt mondtam, hogy ügyes vagy, hogy rájöttél.-ismételtem meg önmagamat hangosabban. A beszédemet természetesen folytattam volna, de mielőtt belerázódtam volna Annie leállított. 

-Igen Brian én fogom a tanácsokat adni. -vágott közbe a vörös hajú mentorunk. 

-Jó.  Akkor mit kéne csinálnom az arénában ha ...-kezdett bele a kérdezésbe, mire Finnick megszólalt, ezzel leállítva a fiút. 

-Ne ilyen sietősen. Pár perc múlva az állomáson is vagyunk.-innentől Annie vette át.

-Ott két stílustanácsadóhoz kerültök. Senkinek se tetszik, amit ott csinálnak az emberrel, de egy dolog fontos. Bármit csinálnak veletek ne ellenkezzetek. 

-Kizárt, hogy ruha nélkül fogok lenni a felvonuláson.-vágtam rá határozottan, majd felpattantam a helyemről. 

-Egyet értek Laurával. Most az egyszer. -vágta rá Brian  és ő is hasonlóan felemelkedett a helyéről. 

-Hé, legalább akkor ruha nélkül is megbizonyosodhatunk róla, hogy gyönyörű vagy. -suttogta hátulról a fülembe Finnick. A hangjától és a közelségétől beleremegett az egész testem. Mérgesen fordultam hátra. Ott áll, egy győztes mosollyal a képén. Gondolom elérte a célját. 

-Nyugi. Nem fogtok meztelenül kigurulni a kocsival. Csak hallgassatok a stílustanácsadóra és sose. Mondom sose ellenkezettek. -próbált lenyugtatni minket Annie kisebb nagyobb sikerekkel. 

-Rendben .-feleltem idegesen, miközben elkaptam a fejemet a mentoromról. Az ablakra pillantottam, ahol szembe találtam magamat a hatalmas Kapitóliummal. Elkerekedett szemekkel léptem közelebb az ablakhoz társammal Briannel, akinek hasonló reakciója volt, mint nekem. 

 Lehet tévében láttam már a fővárost, de így élőben sokkal másabb volt. Óriási volt. A 4. körzet létesítményei, ezekhez az építményekhez képest semmitmondó, jelentéktelen kis porszemek voltak. Ha az ember más szemmel nézte, akkor azt is ellehetett mondani róla, hogy lélegzetelállító egy hely. De a gyönyörűségében rejlett valamilyen nyugtalanító dolog. Egyszerűen túl nagy volt, amely rémisztően is hatott egyrészről. 

A pillanatnyi megdöbbenésen után arcom szinte azonnal összerándult. Kívülről úgy nézhettem ki pár pillanatig,  mintha citromba haraptam volna. De más reakciót nem is válthatott volna ki belőlem a főváros. Arcom nemsokára elsötétül a hely láttán. Pontosan tudtam kik élnek itt és hogyan, ezek mellett a Viadalról sem feledkeztem meg. Egyszerűen undorodtam attól, amit maga a Kapitólium képviselt számomra. 

-Ez...-szólaltam fel undorodottan, mikor is Brian közbe vágott. 

-Pompás.-felelte a társam vidáman.

-Én más hogy fogalmaznék.- morogtam halkan, majd egy lépést hátráltam. 

Ahogy egyre beljebb és beljebb értünk a városban, egyre több embert láttunk meg. Furcsa festett hajuk és ruháik kétségtelenül illetek a kapitólimi emberekhez. A viselkedésük sem volt egy megszokott emberhez hasonló. Vigyoruk  fülig ért, szinte hallottam, ahogy sikítoznak örömükben, mikor elhaladt mellettük a vonat. Integettek és furcsán tapsoltak, néha ugráltak is. 

A gyomrom egyik pillanatról a másikra felkavarodott, ezek az emberek láttán. Ahogy megláttam őket szinte azonnal beljebb húzódtam a szerelvénybe. Egy olyan helyen foglaltam helyet, ahol biztos semelyik sem lát meg. Ellenszenvemet persze nem féltem kimutatni, arcomon a  színtiszta utálat minden nyomát látni lehetett. 

Csak játékszerek vagyunk nekik. Olcsó, gagyi játékszerek...

Viselkedésemet csak egy ember vette észre, még pedig Finnick, aki nyugtatóan bólintott egyet felém. Anelma és Brian túlságosan is elvolt foglalva. Előbbi ujjongva kezdte el mesélni mennyire izgatott, hogy újra itt lehet velünk, kiválasztottakkal, míg a társamat túlságasosan is lefoglalta a kapitóliumi népség. Integet és mosolygott, mint egy király. Bár miért is lepődtem meg volna ezen, hiszen, mikor hagyna ki Brian egy olyan lehetőset, amelyben az egóját fényezheti ? 

Nem sokára lassítani kezdett a szerelvény, ekkor Anelma összeterelt, minket. Az ajtóhoz lökdösött és vidáman parancsokat kezdett osztogatni.  Finnick és Annie csak némán mögénk állt és kihúzták magukat, hozzám hasonlóan. Mikor teljesen leállt a szerelvény az ajtó hirtelen kinyílt előttünk. Érzéstelen arccal léptem ki a vonatból, majd körbe tekintettem. Rengeteg ember volt körülöttem. A legtöbben békeőrök voltak, akik a sorok előtt álltak. Megláttam pár tévéshez hasonlító alakot, akik kattogni kezdtek a gépjükkel. Szinte egyszerre hangzott fel a vidám kiáltások tömkelege. Úgy mentem tovább, mintha észre sem vettem volna őket, míg Brian pár kacsintás után mellém szegődött Anelma noszogatására. 

-Hát megérkeztünk.- suttogtam halkan, mikor felpillantottam a felém magasodó épületre. 

-De meg ám. -mosolyodott el mellettem a fiú, hasonlóan felnézve a helyre.