A sötétség egyik pillanatról a másikra eltűnt. Hirtelen egy erős fájdalmat éreztem, amibe az egész testem beleremegett. Pár pillanat múlva minden kínom egyesült a mellkasomban, pontosabban a tüdőmben. Automatikusan felültem és köhögni kezdtem, a mozdulat közben, viszont beleütköztem valamibe, ez akkor egyáltalán nem érdekelt. Megkapaszkodtam abba a valamibe és kíméletlenül köhögni kezdtem. Szemeimet összeszorítottam, miközben köhécseltem. A fájdalmas pont a tüdőmben egyre jobban kezdett el elmúlni, aminek kifejezetten örültem. Mellette még kimondottan sokat segített az a kar is, amelybe belekapaszkodhattam. Miközben prüszköltem a testrész tulajdonosának a másik nagy keze siklott a hátamra, amellyel lassan simogatott, olykor gyengéden paskolta azt. 

-Jaj istenem Laura én meg mondtam neked ! -töltötte meg a levegőt Stephanie hangja, miközben én még jobban belekapaszkodtam a fedetlen vállába. 

Várjunk csak..Meztelen vállak, nagy kezek .Ez tuti nem Steph . Főleg, hogy több méterről jön a  hangja . De akkor ki ül mellettem ? 

Egy lopott pillantást vetettem az illető felé. Gondoltam, hogy férfi az, akivel szemben ülök, de nem éppen rátippeltem volna . A fiúnak napbarnított bőre és tengerzöld szeme volt, egy csábos mosollyal párosulva, amely megannyi Kapitóliumi és 4. körzetbeli lányt varázsolt el annyira, hogy szinte rögtön egy hátast nyomtak, sokuk talán még az öltözéküket is ledobták volna a vigyor láttán. Kétség kívül Finnick Odairbe kapaszkodtam, a 65. Éhezők Viadala győztesébe. 

Elsőre kicsit megdöbbentem a jelenlétén. Nem értettem mit kereshet itt. Ő az a fajta győztes volt, aki élvezte a Kapitólium szolgáltatásait. A luxust, a gazdag nőket és bálokat. Elég ritkán lehetett látni a 4. körzetben. Aztán hirtelen beugrott, hogy holnap Aratás lesz és majd ott kiválasztják, hogy kifog menni a 72. Éhezők Viadalára.  Ezért lehetett itt. Nagy eséllyel ebben az évben is ő lesz a mentor. 

Vártam pár pillanatot, majd  jobban megvizsgáltam a fiút .Bevallom tényleg elég vonzó srác volt  Finnick. Jó képű, izmos és nyertes, minden, amiért egy Kapitóliumi oda van. Értettem miért rajongtak annyira érte Steph meg a barátai, de ez a fiú nem arról volt híres, hogy sokáig maradt egy lánynál. 

-Hogy érzed magad ? -kérdezte meg tőlem . A hangja se volt annyira borzasztó. Kedves volt és lágy, még is magabiztos és férfias. Akkor ott  biztos voltam benne, hogy Steph az aggodalomtól eltekintve, amit én váltottam ki belőle, teljesen oda volt, azért, hogy ilyen közelről találkozhatott a fiúval. 

-Mint aki nyelt több liter vizet. -feleltem kicsit bosszúsan. Egyszerűen nem hittem el, hogy majdnem meghaltam, mert bele akadtam egy hálóba. Sőt azt sem, hogy egy ilyen pojácára volt szükségem, hogy életbe maradhassak. 

-Hát elég sokat nyeltél.-nézett rám mosolyogva. Ekkor felkelt mellőlem, majd felém nyújtotta a kezét, amit én el is fogadtam. 

-Érzem is.-válaszoltam, mikor felrántott .-Köszönöm, bár nem tudom mit keresel itt, és hogy egyáltalán mi történt. -néztem fel, a nálam majdnem egy fejjel magasabb fiúra. 

- Nem érdekes. -hátrált pár lépést. 

 Látom valaki indulni készült.

Hátra lépett, de még egyszer ránk nézett, miközben végig mért engem és testvéremet.-Hát hölgyeim nekem dolgom van, de ha szükség van még mentésre csak hívjatok. -a csábos mosolya a mellettem lévő lányt teljesen elolvasztotta. Attól féltem mindjárt összeesik. 

Az Odair fiú elindult az egyik irányba, amely a győztesek falujához vezetett, majd a fejéhez kapott, mintha elfelejtett volna valamit. 

-Amúgy egy ilyen csodaszép lánynál miért van egy dobókés, ha megkérdezhetem ? Veszélyes kis fegyver, ha nem tudják használni. Vigyázz vele, még végén megsebzed magad!  -dobta felém a kést a tárolójával együtt. Az pontosan a kezembe landolt, ezt pedig Finnick Odair is végig nézte, majd egy egoista, győztes mosoly kíséretében megfordult és elindult. 

És pontosan ez a dolog volt az amellyel nálam bárki kiverte a biztosítékot. Utáltam, ha egy győztes nagy képű, mert ő megnyerte a Viadalt. Ez alól persze az Odair fiú sem volt kivétel.  Mikor nagyképű mosolyát megláttam egyik pillanatról a másikra felment bennem a pumpa és már is nyúltam a visszadobott fegyverért.  Rossz szokásom volt ugyanis, hogy mikor ideges vagyok elég meggondolatlanul cselekszek. 

Kivettem a kést a kis tokomból, majd a fiú után néztem, aki igazán lassan halad, így nem volt talán 10 méterre se tőlünk. Ekkor előttem hirtelen megjelent egy pont. Szinte azonnal meglendítettem a kezemet, amiben a kés volt, majd eldobtam azt. A fegyver nagy sebességgel haladt előre, egyenesen a fiú irányába, mikor is beleállt az Odair fiú melletti fába. Az már más tészta volt, viszont hogy Finnick fejétől pár centire volt az a fa.  A győztes, ahogy meghallotta a becsapódás hangját megtorpant, úgy mintha őt találtam volna el, ezért is sikkantott fel mellettem a húgom. 

-Ja, igazad van .Nem nagyon tudom használni. -indultam el lazán a késem felé, mikor is a fiú megfordult. Tekintetével végig követte azt, ahogy én a fához érek.

-Íjászkodtál már? - pillantott felém, mikor megálltam a fa előtt. 

-Volt rá példa. -feleltem, mire ő megértően bólintott. Viszont mielőtt kihúzhattam volna a késemet  megláttam, ahogy felém nyúl . A kezét egyből elkaptam, majd szorítottam rajta egyet. Ezt persze egyből egy fájdalmas nyögés követett. Nem vártam sokat, elég volt az is nekem bosszúként, hogy fájdalmat okozhattam neki, pár pillanat múlva máris elengedtem a kezét, majd vissza indultam Stephez, magyarázat nélkül hagyva a fiút. 

-Gyors reflexed van, tudsz harcolni késekkel,  íjászkodsz, jó önvédelmed van, jól célozol . Feltehetően ismered a növényeket  és a vízi élőlényeket. Van egy olyan érzésem, hogy a szigonyt is jól tudod használni.Bátor vagy és merész . Határozott lépteid vannak, amitől az ellenfél megijedhet . Mivel a negyedik körzetből való vagy, így gondolom tudsz horgot csinálni és hálót . Ha így harcolsz kinézem belőled, hogy ismersz pár alapvető csapdát. Nem tűnsz egy ijedt léleknek. Tippem sincs, hogy hogy futsz de tegyük fel jól. Ezekből kiindulva egy igazi hivatásosnak néznélek, aki elhatározta, hogy megnyeri a 72.Éhezők Viadalát. Már csak az a kérdésem, hogy az 1. és a 2. körzettel lennél a hivatásosokkal vagy inkább egyedül nyomatnád.  Bár inkább egy morci  magányos farkasnak nézlek, aki levadássza az összes embert az arénába.  -sorolta fel a dolgokat, amit ebből a pár percből megtudod állapítani.- Ezek mellett tudod érdekes ez a helyzet, mivel még az sem tántorított el téged, hogy egy győztessel állsz szemben, aki megnyert egy Viadalt. Ugyanolyan átlagos embernek néztél, mint mindenkit. Sőt még rám is támadtál, mivel lenéztem azt, ahogy harcolsz egy egyszerű régi dobó késsel. 

-Miért kéne máshogy néznem rád Odair, mert győztes vagy ? Attól még ugyanúgy elverem a seggedet, ahogy a többi átlag embernek is, aki beképzeltek vagy csak a kisebbeket tudják verni. Tudod őszinte gratulációm, hogy megnyerted az Éhezők Viadalát, de ettől még nem leszel isten, ahogy azt a drága kapitóliumi barátaid hiszik. - mosolyodtam el gúnyosan, majd visszaváltottam csevegő hangvételre. - Az monológod elejére visszatérve pedig egyáltalán nem akarok bekerülni abba a hülye játékba. Meghagyom inkább azt azoknak, akik megakarnak halni. Több eszem is van annál, hogy az életemmel játszadozva szórakoztassam a Kapitólium népségét. 

-Pedig lenne rá esély, hogy győz. Persze csak akkor ha nem vízi pálya van.- utalt a kis balesetemre. 

-Mindegyik győztes ekkor tuskó ? -húztam fel a szemöldökömet kérdően, mire csak az Odair fiú elnevette magát halkan. 

-Tudod bár mennyire is élvezem a társaságotokat, most mennem kéne. Remélem még összefutunk.  Ja és szólj majd ha még egyszer meg kell menteni . - hagyta figyelmen kívül az utolsó megjegyzésem, majd se szó se beszéd hátra fordult és most már véglegesen is elment. 

Addig vártam, míg eltűnik az úton a kanyarnál, majd visszasétáltam Stephhez. Testvérem csak lefagyva nézett még mindig a fiú után, amely kiváltott belőlem akaratlanul is egy unott pofát egy szemforgatás kíséretében . Úgy látszott még mindig Finnick Odair hatása alatt volt.  

-Uram atyám ! -sipítozott Steph. Nagyjából 3 perc telt el, mióta Odair elment, azóta vártam a testvéremnél az újraindulást. - Találkoztunk Finnick Odairral, te beszéltél is vele és meg megdobtad a késeddel...

-A fát céloztam.-helyesbítettem. 

-Most mindegy.Milyen érzés volt ? -nézett rám csillogó szemekkel.

-Mi?-borzoltam a szemöldökömet össze. 

-Hát megcsókolni Finnick Odairt! -felelte izgatottságtól túl fűtötten. 

-Öh..nem tudom, mert még sose csináltam és nem is szeretném?-értetlenkedtem a kérdésen.

-De hát újra élesztett.-mondta. 

-Ugye tudod, hogy nekem ki esett az a rész onnantól, hogy bele ragadtam a hálóba, egészen odáig, hogy felkeltem? -próbáltam felvilágosítani a testvéremet. 

-Oh mondom mi történt. -kezdte el mesélni.- Én már a parton vártam rád egy ideje, tudod mindig is eszemben tartottam milyen jól tudsz úszni, de most ez a merülésed nagyon hosszúnak tűnt, én egy idő után elkezdtem pánikolni. A nevedet kiáltottam és teljesen lesokkolódtam, mikor nem jöttél fel. Ekkor megjelent Finnick , megkérdezte mi a baj, én meg elmondtam, hogy nem jöttél jó ideje óta fel. Erre ledobta a felsőjét beugrott utánad. Kihozott a kezében a partra és meg csókolt..

-újra élesztett. Nagy a különbség. -vágtam a szavába, miközben a földön lévő kavicsokat rugdostam. 

-Jó tök mindegy . Akkor is lélegeztetett. Szájon át !-nézett rám izgatottan Steph. 

-Aha jó és ...utána ? -próbáltam siettetni a testvéremet. 

-Hát jó ideig eltartott ez. Majd felugrottál és utána tudod mi volt...Ah Laura egyszer vízbe kéne fulladnom, mikor Finnick a közelbe van. -mondta ki Steph álmodozva, mire nekem szinte az égbe szállt a szemöldököm. 

Őrült egy lány...

A piacon és hazáig végig azt hallgattam, hogy mi történt . Steph mindent nagyon részletesen elmondott  a ,,szerencsémre " . Bár szerintem a felét hozzá álmodta, de mindegy is volt. Nem akartam a kedvélt elvenni azzal, hogy kiosztom, inkább hagytam hagy álmodozzon a Viadal előtt. Úgy is lehet holnap sírva fog rám borulni, mivel esélyes, hogy egyik barátját választják ki. Visszatérve a jelenbe, amint hazaértünk Stephanie letámadta fáradt szüleimet és nekik is elmesélte a győztessel való találkozásunkat. 

-Nagy szerencséd volt, hogy ott volt az a fiú.-nézett le rám anyám szigorúan. 

-Tudom. -feleltem unottan .Kezembe vettem a kis kenyér darabot, majd bele haraptam.Elsőnek kemény külsejével találkoztam, majd a friss puha részét is megízlelhettem. Próbáltam kizárni a külvilágot, vagyis Stephaniet, aki ismételten csak nagyon részletesen mesélni kezdte a történetet.  Igaz imádtam a testvéremet, de olykor nekem már túl sok volt, mint például most is. Kezdett nagyon elegem lenni a témából. Főleg az újra élesztés részéből. 

-Na, de lefekvés !  Holnap Aratás lesz . Gyerünk ! -tapsolt egyet anya, mikor befejeztük a vacsoránkat. Stephani elment a szobánkig, én pedig  elkezdtem összeszedni a tányérokat. Egészen addig a pillanatig míg anya keze nem termett előttem. 

-Hagyd csak. Megoldom én. -arcán lágy mosoly terült szét.  -Pihenj! Fárasztó nap volt a mai. 

-Nem kell anya . -pillantottam egyszer fel rá. 

-Örülök annak, hogy valami el tereli a figyelmemet a holnapi aratásról. -szedtem fel az utolsó tányért is. Lassan ellépkedtem a mosogatóig, majd a vizet megnyitottam és mosni kezdtem. 

-Még mindig azt gondolom, hogy felelőtlen ötlet volt az amit csináltál.-szólalt meg apám. Szinte azonnal tudtam mire gondol. Állandóan felhozta a témát, de tudta mindig is,  hogy nekem volt igazam és jól tettem amit tettem. 

Két éve történt, mikor még csak 14 éves voltam. A Kapitólium egyik kísérlete befuccsolt és ennek mi ittuk meg a levét a 4. körzetben. Egy vegyszer vagy valami hasonló veszélyes anyag ömlött a tengerbe. Rengeteg élőlény pusztult el akkor, de ha ez nem is lett volna elég, egy hatalmas szakaszt csatoltak le tőlünk, aminek mi sínylettük a végét. Tudni kellett, hogy a 4. körzetben fel vannak osztva a halászok, hogy kik hol dolgoznak. Az apám azon a szakaszon munkálkodott, ahol a baleset is történt. Miután megtörtént a baj a 4. körzet vezetői nem áthelyezték az ott lévő munkásokat, hanem egyszerűen kirúgták őket. Egyik pillanatról a másikra rengeteg munkanélküli ember lett. A hal piac is megszenvedte annak a területnek a hiányát elég rendesen. Akkoriban nagyon húzós helyzetünk volt. Volt olyan, hogy hínárokat és hasonló dolgokat ettünk csak, de megesett olyan nap is, mikor semmit sem ettünk. Stephani nagyon sokat sírt akkor. A szemem előtt vált csont sovánnyá.  Akkor elhatároztam, hogy nem nézem tovább a családom szenvedését. Felírattam a nevemet plusz 8-szor. Hogy ez mit takart ? 16 éves vagyok most. Normális esetben 5-ször szerepelne  nevem a gömbben, amelyből a neveket húzzák ki a Viadalra, de még is 13 cetli van benne, még is ez semmi a szegényebb emberekhez képest. Viszont megérte megtennem, így akkor nem éheztünk. Most megkérdezhetitek miért írattam fel a nevemet nyolcszor. A válaszom pedig az, hogy azért mert a tesszera akkor sokkal kevesebb volt, mint ma. Azok az undorító férgek kihasználták azt, hogy az emberek éheznek és a felére csökkentették a tesszerát, ezért is kellett 8-szor felíratni a nevemet.

-Megérte.- gondoltam vissza az akkori időkre-Ebben az évben 13-szor szerepel a nevem az üvegben, még se az a legtöbb.  Ismerek olyan embert, akinek legalább 30 vagy 40 cetlije van abban a gömbben. -magyaráztam mosogatás közben. 

-Rendben kicsim, de ezt mára hagyjuk. -lépet mellém anyám. -Feküdje le! 

Anyám könyörgő arcára néztem, majd letettem a tányérokat és elindulta a szobám felé.