A vacsoraidő elérkeztéig kollektív semmittevést rendeltünk el, így Jeonginnal sem különösebben hagytuk el a szobát arra a megmaradt másfél órára, amikor viszont elérkezettnek láttuk az időt, kézen fogva lépdeltünk az egyelőre megterítetlen ebédlőasztalhoz, ahol akkor épp Felix és Changbin szerették egymást a lehető legkevesebb feltűnést keltve, a tőlük kettővel arrébb levő széken Ian telefonját nyomkodva bambult. Lix arcán halovány, de önelégült mosoly futott át, ahogy összekulcsolt ujjainkra tévedt tekintete, Binnie nem is próbálta leplezni vigyorát. Érkezésünkre a harmadik ücsörgő is felkapta pillantását, ő viszont már nem tudta szó nélkül hagyni a dolgot.

– Nicsak, Chris, csak nem? – húzogatta szemöldökeit szemtelenül.

– De igen, Ian – rántottam magamhoz közelebb a fejét szégyenlősen lehajtó Jeongint.

– Gratulálok! – pattant fel a vörös hajú barátja mellől, majd mindkettőnket megölelt.

– Mi történik itt? – trappolt le a lépcsőn Leila. Fogalmam sincs, mit kereshetett az emeleten. – Jaj, úgy örülök nektek! – ugrott a nyakunkba, amikor felfogta, mi folyik épp.

Avriel és Heather kézen fogva ballagtak elő a saját hálójukból, a fiú ásítozva támolygott barátnője után. – Mi ez a nagy felhajtás? Az embert már aludni sem hagyják nyugodtan – dörmögte morcosan, de ez csak addig tartott, amíg szemei el nem kerekedtek. – Sokáig, Tesó! – eszmélt fel, majd kezet fogott mindkettőnkkel. Reméltem, hogy a gratuláció ezen fajtáját nem fogjuk hallani.

– Köszi mindenkinek – mosolyogtam körbe. – Gyere – ragadtam meg Inie-t, hogy elfoglalhassuk a helyünket. – Megnézem, kell-e segítség Mike-nak, itt hagylak egy pillanatra, de sietek – pusziltam bele nyakába, széke mögé állva. A boltívvel leválasztott konyha felé indultam, ahol rangidősünk éppen a tálalással volt elfoglalva. – Terítsek?

– Igen, örülnék. Kösz – mosolygott rám. Vártam, hogy esetleg szóba hozza, mi történt, közben mégis számítottam rá, hogy nem fogja.

Felvettem a pultra kikészített evőeszközöket és tányérokat, majd újra a lármás társaságot közelítettem meg. Szétpakoltam, és Mike is megérkezett a vacsorával. Lassan mindenki letelepedett a helyére, és én is így tettem.

– Szóval, te komolyan az ő reakciójuktól féltél? – simítottam Inie combjára, miközben végigvezettem tekintetem az asztalt körbeülőkön. Alapzajként a tévéből egy akciófilm robbanásai, és a lehalkított hangszóróból szóló bulizene dallamai szolgáltak, ezzel ösztönözve mindenkit, hogy egy kicsit még emeljen a saját hangerején. Elképesztően szeretni való látványt nyújtott a hét körülöttem nyüzsgő, aki pedig igazán megkoronázta a helyzetet, az a mellőlem csendesen figyelő fiú volt.

– Azt hiszem, igen... de már látom, hogy felesleges volt.