A hűvös estére való tekintettel ezúttal az iszogatás mellé tüzet is gyújtottunk – abban reménykedve, hogy részegen sem fog egyikünk sem őrült módjára átgázolni rajta, hogy aztán Changbin pár nappal azelőtt emlegetett poroltójára tényleg szükség legyen. Napközben szinte mindenkinek lecsúszott már egy-egy sör, ekkor viszont a kevésbé barátságos hatású alkoholok kerültek előtérbe. Valami idétlen zenét hallgattunk, mindannyiunk kezében ott figyelt a műanyagpohár, különböző szeszes italokkal töltve. Kivehetetlen beszélgetésfoszlányok vettek körül, de én egyetlen dologra voltam képes koncentrálni: a fejét oldalról vállamnak döntő Jeonginra, aki poharában ezúttal is lassú ütemben fogyó vodka-narancs lötyögött.

– Nem fázol? – pillantottam le rá, hiszen az elmúlt percekben feltűnően közelebb húzódott hozzám. Csak megrázta kobakját. – Biztos? Menj be egy pulcsiért. Vagy mondd meg, hol van, és majd én keresek neked – ajánlottam fel.

– Egyetlen pulcsim van, de azt még nem sikerült megszárítani a tegnapi esőben boltba menés után, úgyhogy ne vesződj vele. De egyébként sem fázom – beszélt halkan, amit alig értettem a zajongó többiektől. Felkarjának hideg bőrére simítottam ujjaimat.

– Kicsi, meg vagy fagyva. Vedd fel az enyémet – nyúltam kardigánom cipzárjához, hogy levehessem magamról.

– Nem, hagyd csak – kapott kézfejem után, de késő volt, épp kibújni készültem a ruhadarabból.

– Maradj csendben – nyomtam gyors, szinte észrevehetetlen puszit ajkaira, majd a hátára terítettem a sötétszürke anyagot, és akár a kisbabákat, úgy öltöztettem fel. Kuncogva néztem, ahogy próbálja kidugni kezeit a számára túl hosszú pulcsi ujjából, majd szenvedését végül feladva ejti őket ölébe. – Hihetetlenül aranyos vagy – húztam ölelésembe, tincsei közé puszilva.

– Nekem add azt, abban több van! – szólal fel Leila hangosan, mire az összes tekintet rá szegeződött.

– Azt hiszem, annyira még nem ittam sokat, hogy ne lássam, hogy ebben van a több – emelte meg bal kezét Ian –, de ha ennyire szeretnéd lehet az a tiéd. És ha már így erősködsz, egy gyorsivási? – emelte meg szemöldökét a fiú, nekem pedig több se' kellett, azonnal bekapcsoltam a kamerám.

– Húzóra? – pillantott fel a lány, tekintetében az enyhén ittasok összes versenyszellemét megcsillantva. A kihívója csak bólintott, majd ajkaihoz közelítette a műanyagot.

– Én indítom! – kapott az alkalmon azonnal Avriel, majd a versenyzők közé furakodott. – Három, kettő... igyatok! – kiáltott, majd tapsolni kezdett, ahogy mindenki a társaságban.

Hangos szurkolás szolgált motivációul, a tűz fénye által megvilágított, enyhén fancsalító arcok látványa minden pénzt megért. Ian került ki győztesen a mérkőzésből, alig egy másodpercen belül pedig Leila pohara is kiürült. A lány egyszerre kibillent egyensúlyából, és ha a padon mellette ülő Mike nem nyúl utána nevetve, talán hanyatt is esik a hirtelen fejébe szálló alkoholmennyiségtől. Bosszús pillantást vetett Ianre, aki nagy vigyort festve arcára, hajlongott dülöngélve.

– Chan? – szólt Inie. Csak kérdő tekintettel jeleztem neki, mondhatja. – Közel két hét alatt sem tudtam rájönni egy dologra. Miért veszekszenek folyton?

– Hát, ez egy elég hosszú történet – sóhajtottam. – Anno, amikor összeverődött a csapat az az iskolai program miatt, Ian mindenképp meg akarta hódítani Leilát. Túlzás lenne, ha azt mondanám, ez visszafelé is így volt, főleg, hogy épp akkoriban volt egy alakuló barátja. Szóval, mivel Ian nem volt hajlandó feladni egy ideig, és már mást nem tudott kitalálni, elkezdte heccelni Leilát, mindennel. És ezt szó szerint értsd. Ott kötött bele, ahol csak tudott, mindössze azért, hogy figyelmet kapjon tőle. Ekkor alakult ki a „liázás", meg még néhány hasonló szállóige, amiket hallhattál már. Később felhagyott a szerezzük-meg-Leila-szívét-akcióval, de a piszkálás és veszekedés annyira mindennapossá vált kettejüknek, hogy már fel sem tűnt nekik, hogy épp megint összekaptak valamin ok nélkül – vázoltam fel röviden a kapcsolatuk múltját.