Utolsónak indultam ki a vízből, mivel a többiek akkorra már mind megfagytak, Jeongin is rég a parton ücsörgött, Changbin épp mögé lehajolva nyomkodta a vállait szórakozásból.

– Akkor, mind megvagytok, mehetünk? – kapta fel a táskáját Mike.

Intettem Changbinnak, hogy maradjon csendben, miközben észrevétlenül helyet cseréltünk a fiú háta mögött, így már én masszíroztam őt. Leguggoltam, és hátulról nyakába pusziltam, mire ő rendesen meglepődött, mivel semmit nem érzékelt az előbb történtekből. Hirtelen fordította fejét felém.

– Menjetek csak, nemsokára utánatok megyünk – ültem le Inie mellé.

Nem kellett nekik kétszer mondani, a szokásos jókedvükkel ballagtak a homokban inogva. – Aztán csak okosan nekem! – szólt hátra Avriel, mire mindannyian felnevettünk.

Ahogy eltűntek a kanyarban, újra közel hajoltam a fiúhoz, hogy az előző mellé újabb csókokat társítsak a tenger vizétől sós bőrére, közben ujjaimat újra vállaira vezettem, gyengéd nyomást gyakoroltam rájuk. Ajkaimmal lassan átvettem kezem helyét, tovább haladva gerincére. Finoman jeleztem neki, hogy feküdjön hasra a mintás törölközőn, amit a többiek otthagytak nekünk. A sok napozás ellenére is egészen fehér háta fölé hajoltam, hogy folytassam, amibe belekezdtem – szerencsére nem kellett félnem az emberek reakciójától sem, hiszen rajtunk kívül mindössze egyetlen személy tartózkodott a strandon, és ő is elmenni készült már. Egészen derekáig puszilgattam, majd hanyatt fordítottam őt, mire szégyenlősen mellkasa elé kapta karját.

– Hé, Kicsi – ragadtam meg csuklóját gyengéden, csókot hintve hasfalára. – Semmi baj, nem csinálok semmit. Ha pedig esetleg amiatt aggódsz, gyönyörű vagy – kúsztam fel, hogy arcával egy magasságban legyek. Kerülte pillantásomat, feltűnt, hogy zavarja a kialakult helyzet. Ajkaimat először arcbőréhez, majd szájához érintettem.

Láttam, ahogy egyenesen maga fölé néz az égre, majd hirtelen karját is megemelte. – Nézd, annak a felhőnek olyan alakja van, mint egy nyuszi!

– Ha ugyanarra gondolsz, amire én, akkor az ott egy kutya, nem nyúl – fürkésztem a kék háttérre mázolt vattacukorpamacsot.

– Nem, az ott egy nyuszi! Vagyis... most már inkább kacsára hasonlít – döntötte oldalra fejét. Magamban csendesen haldokoltam gyermeki ártatlanságának aranyosságán.

– Az pedig Ausztrália-alakú – mutattam a valamivel lejjebb terpeszkedő, már enyhén narancssárgás árnyalatot felvevő felhőkupacra; a Nap egyre jobban közelített a horizonthoz.

– Azon a felhőn akarok lenni veled – fordította fejét felém.

– Nem szeretném összetörni az álmaidat, úgyhogy most nem mondok semmit a felhők magasságánál lévő hőmérsékletről és a légsűrűségről – adtam neki kuncogva puszit.

– Olyan hangulatromboló vagy – nézett rám csúnyán, mire még inkább nevetnem kellett; elmondhatatlanul imádni való arcot vágott.

– Bocsánat – hajoltam ajkaira vidáman, de mindketten belemosolyogtunk a rövid találkozásba.

– Soha nem láttam még naplementét a tenger mellől – könyökölt fel.

– Nos, akkor épp itt az ideje – húztam magam alá a lábaimat, őt pedig közelebb vontam magamhoz. – Mit csinálsz? – néztem a másik oldalára, ahol csak kézfeje mozgását láttam.

– Semmit – simította el a homokot tenyere alatt.

– Na, ki vele, mit rajzolgattál? – vigyorogtam.

– Tudom, hogy nem szállnál le rólam, úgyhogy sok felesleges könyörgést megelőzve... – kezdett újra rajzolgatni.

Letörölhetetlen mosoly ült ki arcomra, ahogy megláttam a feliratot: Chanie, szív formával keretezve. Gondolkodás nélkül nyúltam bal karommal a magunk előtt elterülő homokba, hogy esetlenül levéssem oda a nevének kezdőbetűit – ez az egyszerű feladat is komoly erőfeszítést igényelt az ügyetlenebbik kezemmel. Kuncogva hajolt ő is előrébb, majd egy pluszjelet és az én monogramomat firkálta a művem alá. A hátam mögött pihenő táskából előhúztam szeretett kamerámat, majd be is kapcsoltam azt.

– Szükségét érzem – indítottam el a felvételt –, hogy megörökítsem az egyre kevésbé Ausztrália-formájú felhőnket – fordítottam az ég felé a készüléket –, az első tengerparti naplementédet, és ezeket itt – vettem fel néhány másodpercben a homokszemcsék közé készített alkotásunkat. Végül úgy állítottam, hogy mi legyünk a képben. – És ezt is – hajoltam hozzá, hogy gyengéden megcsókoljam.

Egy pillanatra váltam le ajkairól, amíg leállítottam a videót, és fél kézzel a helyére ügyeskedtem az eszközt, de hamar visszataláltunk egymáshoz. Az elsőt további elnyújtott puszik követték, közben szinte már az ölembe ültettem őt. Egyik tenyeremmel hátát támasztottam meg, másikkal oldalát, hasát és mellkasát simogattam felváltva, vékony ujjai a nedves levegőtől megbolondultan göndörödő tincseim közé szántottak.