Eunwoo
Idegesen kerestem az apámat, aki biztos, hogy itthon sunyul valahol... egyenesen a szobájukba vettem az irányt, ahol épp valami zenét hallgatott. Mögé osontam, de ekkor megláttam a klippben Ommát és őt is.
- Mi ez? - bukott ki belőlem.
- Eunwoo... bemutatnám a nagymamát és a nagypapát. - motyogta, miközben elmosolyodott.
- Ne akarj átverni... az ott Omma. - mormogtam. - Csak ő lehet ilyen szép...
- Ők a mi szüleink... - mosolygott rám Appa.
- Ne akard nekem bemagyarázni, hogy testvérek vagytok és ennek ellenére ti... - morogtam, miközben az arcomat harapdáltam belülről, hogy ne üssem ki rögtön.
- Eunwoo! - kiáltotta Omma, így lesiettem. A lépcső alján rögtön megláttam Adamet, így hozzá siettem és magamhoz öleltem.
- Eunwoo... én... - motyogta Adam, de csak megragadtam a csuklóját és a szobámba rántgattam. Az ágyra löktem és leguggoltam elé. A könnyei ebben a pillanatban törtek utat maguknak, így elkezdtem letörölni azokat. - Elmondtam Appanak...
- És mit mondott? - kérdeztem, mire hirtelen magához ölelt. - Adam?
- Azt mondta, hogy nem akar többé látni... hogy takarodjak az életéből és a normális családja közeléből... - nyekeregte. Erőt kellett vennem magamon, hogy ne induljak el azonnal szétverni a fejét annak az állatnak, aki ezt mondta. - Most mihez kezdjek?
- Természetesen itt maradsz. - jelentettem ki, mire meglepődve húzódott el.
- De... - motyogta, de a szavába vágtam.
- Nem érdekel, hogy mit mondanak... itt fogsz maradni. Ha Omma belemegy és bele fog, akkor minden rendben lesz. - mosolyogtam rá bíztatóan, majd az ajkaira adtam egy puszit, amitől teljesen vörös lett az arca. Összekulcsoltam az ujjainkat és bementem a szobájukba, ahol Omma könnybe lábadt szemekkel nézte a klippet és bújt Appához. Elengedtem a kezét Adamnek és elrántottam a férfitől az anyámat, majd magamhoz öleltem. - Mi a baj, Omma?
- Semmi... csak a nagymamáról és a nagypapáról néztünk egy videót. - motyogta.
- Omma... azon a videón te vagy... - motyogtam, de ő nemlegesen rázta a fejét.

Adam
Alig értettem valamit a történtekből, de abban biztos voltam, hogy ebben a családban sincs minden rendben. Mikor ki akartam surrani a szobából Eunwoo megragadta a kezemet és bevont az ölelésbe, ami kicsit megnyugtatott a feszült légkör ellenére.
- Omma... - motyogta halkan Eunwoo. - Adamnek nincs hová mennie... velünk maradhat?
- Persze. - mosolygott rám bíztatóan az anyja. Bevallom, hogy a legkevésbé sem hasonlítottak egymásra... míg az apjával nagyon is.
- Kedvesem... - hallottam meg az eddig néma férfi hangját. - Az ebéd...
- Tényleg! - kiáltotta, majd elsietett, de megbotlott és ha nincsenek gyors reflexei Eunwoo apjának, akkor el is esik.
- Jól vagy? - kérdezte, majd egy csókot adott a szájára. Eunwoo édesanyja vöröslő arccal vonult el, miközben a férfi mosolyogva a fenekére csapott.
- Ne merd mégegyszer megütni! - sziszegte Eunwoo. Rémisztő volt... soha nem láttam még ilyennek... A szemében csak dühöt és utálatot lehetett felfedezni.