-Ha nem szállsz le rólam, kevesebbet fogsz élni, mint ahogy azt tervezted!-morogtam, mire ő egyből leszállt rólam. Én is felálltam, mire egy hatalmas fehér fény bevilágította a házat, s ezt egy mennydörgés követte. -Azt a rohadt!-kaptam ilyedten a szívemhez, mire Tom harsány nevetése ütötte meg a fülem.
Ezt még megbánja, az biztos...

-Csak nem félsz a vihartól?-vigyorog eszelősen.
-Én nem!-vágom rá.
-Hm..-hümmög.
-He?
-Mi?
-Mivan?
-Nem tudom. Esetleg te?
-Bazd meg Tom! Mi bajod van?!-fakadok ki.
-Unatkozok.-ül le az ágyamra.
-Király.-ülök mellé.
-Csináljunk valamit!-veti fel az ötletet.
-Aha. És mit?
-Nem tom. Talán..
-Talán menj haza?
-De az uncsii!-nyávog. Unottan megforgatom a szemem.
-És ez engem szerinted mennyire érdekel?-morgom.
-Nagyon.
-Nem.
-De.
-Idegesítesz Tom.-mondom. Lehunyom a szemem, majd egy hatalmas dörgést hallok.
Felnyüszítek, majd felhúzom a lábam és átkarolom.
-Nyugii!-öleli át a vállam. Ezúttal nem lököm el. Diadalomittasan mosolyogni kezd, majd elenged.
(↑ március nyolcadikán írtam ide utoljára)
(augusztus tizennyolcadikán folytatom↓ de azt nem tudom mikor publikálom xD)

Sóvárgóan nézek a keze után; nem érzem magam biztonságban a pillanat óta, hogy elengedett. Pózomat nem változtatva dőlök neki a falnak és Tomra nézek, aki csukott szemmel ül az ágy másik végében. Térdünket csupán másfél méter választja el, mégis úgy érzem, mintha kilóméterekre lenne tőlem a fiú. Az agyam vészjelzője bekapcsol, miszerint nem szabadna rá gondolnom, de a szívemet furcsa érzés járja körül mikor ránézek.
-Nem nézünk meg mégegy filmet? De most én választok!-szólal meg hirtelen.
-Felőlem..-mondom halkan, tekintetem az ablakra szegezve. Újabb villanás, de most nem ijedek meg. Tom már mellettem ül és én úgy érzem biztonságban vagyok. Sóhajtva a hajamba túrok és nézem ahogy a mellettem ülő fiú a telefonján keres valamit.

A filmnek már vége, de Tom észre sem veszi. Egy régi sztorit mesél, a hangja enyhén rekedt a sok nevetéstől. A telefonján látom, hogy lassan két óra van. Az arcát kezdem bámulni és észre sem veszem, hogy elhallgatott.
-Mark..-mondja halkan. A vállamra teszi egyik kezét és közelebb húz magához. A szívem kihagy egy ütemet.
-Te..te nem vagy normális!-kapok észhez és felpattanok az ágyról. Néhány pillanatig mérgesen nézek a fiúra és amikor megszólalna, elhagyom a szobát.

hey.. ❣
ilyen rövid részt még nem írtam ide..><
sokat gondolkodtam mi legyen a könyv sorsa, de nem tudtam döntést hozni.
köszönöm, hogy már ennyien elolvastátok ezt a szennyt, de lehet, hogy abbahagyom. még nem tudom:c
fighting~