§Cameron§

- Csak azért bámulom, mert nem akarok vele lenni az Irodalom munkában – dünnyögök, de ez már senkit nem érdekel.

Nem tudok semmit sem tenni ellene. Na, mindegy...majd ráhárítom az összes feladatot, igen. Megpróbálok vele normálisan viselkedni, bár nehéz lesz, mert olyan a stílusa, hogy tyuhujj!

- Ja, persze – röhög Gilinsky.

- Komolyan! – förmedek rá, hogy végre elhiggye, amit mondok.

- Jó, jó elhiszem – rakja a feje elé védekező pozícióba a kezét.

Nem hiszem el, hogy egyszer ránézek egy csajra és már beszólnak, hogy „biztos bejön nekem" azért nézem. Mi van, ha épp azért, mert olyan undorító, hogy rá akadt a szemem. >-< Jó egy kicsit túlságosan felfújtam ezt a dolgot úgy érzem.

Beszélnem kell Say-el!

Az ebéd után oda mentem hozzá, kissé tartva attól, hogy le fogja ordítani a fejem, de végül megtettem.

Lassacskán mögé tipegtem és megkocogtattam a hátát.

- Szia – mosolygok rá, amikor megfordul.

- Szia – forgatja furcsa arckifejezéssel a szemét. – Mi kell Dallas?

- Beszélhetnénk az irodalom feladatról, ha gondolod – próbálom rávenni, hogy délután összefussunk.

§Say§

Érdekes módon a szünetben felkeresett Cameron. Épp Gray-el beszélgettem, amikor hátulról kopogtatott a hátamon. Az irodalom feladattal kapcsolatban akart velem tárgyalni.

- Öm... az jó neked, ha délután találkozunk? – kérdezem, bár én nem akartam vele, de ha muszáj, hát muszáj.

Egy olyan ötletem támadt, hogy átverem Cameront. Úgyis belém fog szeretni ebben 100%-ig biztos vagyok. Attól még, hogy ez egy feladat, én lány maradok, ő pedig fiú. Biztos vagyok benne, hogy magamba tudom bolondítani, ha előveszem a jó fej és kedves énemet. Igen ez lesz a tervem! Az igazi énemet mutatom felé, és elhitetem vele, hogy bírom. A végén meg pofára ejtem. Tudom, hogy gonosz tőlem, de a szívem, mint egy kőszikla amióta anyámék azzá tették.

- Persze – mosolyog csábosan. – Akkor majd írok neked – simítja meg a kezem és rápillant Gray-re.

Gray már rák pirosan állt és mogorva fejjel fenyegette Cameront. Igen, féltékeny a kicsike, bár nem értem miért. Tudja, hogy utálom Cameront. Meg Gray amúgy sem a barátom.

És megfogadtam, hogy nem lesz barátom Amerikában. A kapcsolataim csak és kizárólag kavarásból állnak.

*kavarás: ezt úgy írnám le, hogy magamba bolondítom a srácokat, de nem jövök velük össze, úgymond vándorlok egyik virágról a másikra.

- Oké akkor majd délután – vigyorgok én is és intek neki.

Még út közben egyszer kétszer hátra néz és beharapja ajkát.

Mi VOLT ez? Most esett le, hogy az ellenségemmel flörtölgettem!!!! Oké, hogy magamba akarom bolondítani, de csak amikor kettesben vagyunk.

- Mi a szar volt ez Say? – akad ki Gray és Cameron nyomába mutat.

- Én nem tudom – vakargatom kínosan a tarkóm. – Öm, inkább megyek – indulok kifele a kocsimhoz.

- Most meg hova mész? – kérdezi Gray felnyögve.

Kicsit lehet, hogy idegesítettem szegényt.

- A dolgomra – vetem rá elég flegmán, de már megszokhatta tőlem.

- Ja, oké – hajtja le Gray a fejét. – Akkor, szia.

- Szia – intek és elviharzok a parkoló széléig a sárga autócsodámhoz.

Gyorsan bevágom az anyós ülésre a cuccaimat, majd beindítottam a motort.

Csörög a telefonom.

- Szia – hallom anyám hangját, ahogy kihangosítom a készüléket.

- Szia anya, mi kéne? – kérdezem unott hangon.

- Mész balettre?

- Igen megyek. – kuncogok, az átvágós hangomon.

- Akkor jó Leyre, menj csak. Jó mulatást! – hallom vidám hangját.

- Köszi meglesz! – nyávogok. – Puszi, szia.

- Szia csókollak! – röhögcsél.

Végre letette. Nem kell tovább játszanom magam. Annyira rossz, hogy hazudnom kell neki, de muszáj, különben nem engednék a kocsit, a telefont, a deszkát stb.

Hazamentem először, letettem a fölös holmim, onnan meg gurultam egyet gördeszkával, mert már nagyon hiányzott a picikém.

Siettem, ahogy csak tudtam, mert mindig kések pár percet...

***

- Most komoly? – akad ki Red, ahogy elmondom neki a Cameronos történetet.

Bólintok egyet.

- Most komolyan ezek után vele osztottak? Hisz rühellitek egymást! – háborog Red. – És van valami terved?

- Igen, azt akarom, hogy belém szeressen, és ahogy ez bekövetkezik, otthagyom – magyarázom a feltevésem Rednek.

- Nagyon jó terv! – röhög ördögien Red. – Büszke vagyok rád Say!

Én is nevetni kezdek. Green és Pink már rég vártak minket kint a bejáratnál. Ahogy átöltöztem kimentünk.

Rezeg a telefonom, ismeretlen szám. Megkockáztatom és felveszem.

- Haló? – szólok vele, kicsi félelemmel, mert elég sokszor kéretlen hívóm akad.

- Szia, Say – hallom Cameron hangját. – Akkor tudnánk találkozni? – kérdezi.

- Igen, persze – vágom rá, amikor elkezdek gurulni a deszkámon.

- Nálad vagy nálam? – érdeklődik.

Kicsit habozok.

Nem akarom, hogy ő jöjjön hozzánk, mert mindig mindenkinek majd ki esik a szeme a házunk látványától. Inkább hozzá megyek én! Igen.

- Nálad – mondom egy kicsi idő elteltével.

- Oké – krágok egyet és megadja a címét.

Beírom a telefonomba, hogy ne felejtsem el. Leteszem a kagylót és megkeresem a GPS-be a pontos helyet. Jaj, de jó... elég messze kell mennem. Komolyan, nem tudnának ám egy kicsit közelebb lakni!! Ahjjj, de legalább gördeszkázhatok egy keveset.

Nagyon nagy ez a Kalifornia, de van benne valami érdekes. Eddig nem így néztem erre a városra, de kezd megváltozni a véleményem. Ezzel nem arra célzok, hogy jó itt élni, mert utálok itt élni, de nem olyan rossz hely legalább.

Oda érek Cameron házának utcájába. Legalább is azt hiszem. Egy gazdag negyedben él, de most ez senkit nem érdekel! Én is abba lakok mégsem számít semmit.

Attól még egy köcsög állat Cameron. Nehogy a végén még megkedveljem. Nem az biztos, hogy nem fog bekövetkezni, mert bunkó és visszataszító.

Oké, hogy rettentő izmos és egy kicsit helyes is, de nem a külső számít. (Most a normális Say-ből beszéltem)

Csengetek a fehér luxus házon, bár nem olyan nagy, mint a miénk a negyede se, de elég menő építészi szempontból. Eléggé érdekel az építészet, de tudom, hogy a szüleim sosem engednék nehogy ilyen „tréh" munkába kezdjek.

Kijön egy hölgy, aki valószínűleg Cameron anyukája.

- Hello Cameront keresem – mondom, ahogy megáll előttem.

- Szia, én Gina vagyok az édesanyja – mutatkozik be egy kézfogás mellett.

- Ohh, én Say – fogadom el az üdvözlését.

- Gyere megmutatom hol találod – mondja és bevezet a házba.

Nagyon menő volt belülről is a ház téri elrendezése. Igazi belsőépítészeti remekmű. Volt pár dolog, amit máshogy terveztem volna, de ez már csak egy szemlélet tőlem, aki nem értek hozzá, mint munkabeli.

- Itt is vagyunk – mondja, miután felvitt a lépcsőn.

Rámutat az egyik ajtóra Gina, ami Cameroné minden bizonnyal. Ahogy kinyitom, egy jó nagy kutya fut ki rajta. Na, oké... nem mondom, hogy félek a kutyáktól, de ez kicsit ijesztő volt.

Az egyik szeme Kék a másik barna színű, fekete-fehér kutya, Husky fajtájú véleményem szerint. Egyből letámadott, nem durván, de elég volt, hogy fellökjön. Az arcomat kezdte nyalogatni, a csikiző érzéstől én meg nevetni kezdtem.

- Jaxx! – kiált rá Cameron a kutyára, biztos az a neve. (Hú de okos vagyok)

Még mindig rajtam mászkált a kutyus, de kezdtem megszeretni. cukika a kis dög.

- Jaxx szállj le Say-ről! – húzta le rólam a kutyát, mert nem akart rá hallgatni.

- Nagyon cuki kutyusod van – vigyorgok még mindig.

- Hát igen, kicsit bolond – röhög egyet Cameron. – Bocsi miatta, amúgy elég okos, nem tudom mi ütött belé.

- Jó fej kutyának tűnik – simogatom tovább Jexx fejét.

- Igen, eléggé szeret téged – néz rám Cameron, majd vissza Jexxre.

- Na, szóval hogyan is kezdjük el az esszét? – terelem egy kicsit a témát.

- Nem tudom, de először is meg kell néznünk a feladatokat – vette elő Cameron a laptopját.

- Hol? – ülök mellé az ágyára és nézni kezdem a képernyőt.

- A tanár mondta, hogy elküldi e-mail-ban. – mondja és rám pillant.

Mi van ezzel a Cameronnal? Semmi rossz szó? Semmi beszólás? Semmi flegma duma? Valami nagyon nem stimmel itt. Készül, valamire azt hiszem!

Kicsit közelebb húzódok hozzá, hogy a testem az övét súrolja. Megfeszül Cameron teste, majd komoly arccal rám pillant.

Körülbelül a tűz és víz találkozásához hasonlítanám ezt a percet. A számra szegezi a szemét, majd visszapillant a szemembe. Az említettem közt cikázik tekintete.

Gyorsabban kezdem venni a levegőt, egyre közeledek szájához, ő ugyan így tesz, amikor...

Eszembe jut, hogy ő CAMERON DALLAS!!! Nem fogom lesmárolni, csak magamba akarom bolondítani! Ahhoz nem kell csókolóznunk, nem? És amúgy is ő mit csinál? Miért akar velem smárolni, ha nem bír?

Nagyon-nagyon-nagyon furcsa itt nekem valami.

Hamar elhúzódok tőle és feleszmélve visszanézek a laptopra.

- Szóval hol is van az az e-mail?