Minho egy nagy sóhaj után kopog be a lakás ajtaján. Lábával dobol, borzasztóan ideges. Chan nyit neki ajtót.

- Szia, Minho. Gyere be - invitálja be a másikat Jisung lakásába, ahová szinte remegő lábakkal sétál be a táncos.

Körülnézve rengeteg festéket, vásznat, ecsetet, illetve festményt lát, amik a falon lógnak, vagy csupán az asztalra vannak rakva. A cuccok szerte szét hevernek, pont mint egy művész hadiszállásán.

- I-Itt van? - kérdezi halkan és remegő hanggal Minho, mire Chan halványan elmosolyodik, és Jisung hálójára bök.

- Menj be hozzá.

A fiú lassú léptekkel közeledik a helyiséghez, majd megáll az ajtó előtt. Fogalma sincs hogyan fog reagálni ha meglátja a fiatalabbat. Végül két halk kopogás után benyit.

Jisung az ágyon ül, ujjaival babrál. Felkapja a fejét az ajtónyitásra, viszont Minho szigorúan csak a padlót vizsgálja.

- Minho Hyung? - kérdezi Jisung megtörve a csendet, miután a másik becsukja maga mögött a falapot.

Minhonak hatalmasat kell nyelnie. Itt van egy szobában azzal az emberrel, akivel három hónapon keresztül neten beszélt, és teljesen megkedvelte Őt. Csupán azt hitte, a másik egy lány.

Az idősebb nem tud mit mondani, hiszen egyértelmű, hogy Ő az. A gondolat pedig hogy a másik Hyungnak szólította még jobban összeszorítja a gyomrát.

- A barátaid hívtak - vallja be szörnyen halkan a nagyobb - Megkértek arra, hogy hallgassalak végig. Mármint ha egyáltalán akarsz valamit mondani nekem...

Jisung feláll lassan az ágyról. Minho végre fentebb vezeti tekintetét. A fiú vékony lábait egy kék farmer fedi, míg felsőtestét egy hatalmas fehér póló. Ahogyan az arcára tévednek szemei, sajátja lángolni kezd.

A fiatalabb kissé közelebb lép a nagyobbhoz, aki visszafolytott lélegzettel várja a kisebb szavait. Talán másfél méterre vannak egymástól.

- Hyung, én sajnálom - nyögi ki a fiú - Tudom, hogy totálisan hülye dolog volt ez az egész, és hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat, hiszen hazudtam neked - Minho összeszorítja ajkait - És fogalmam sincs, miért nem mondtam el neked már az első pillanatban, amikor éreztem, hogy kezdesz megkedvelni, vagyis Jiát - súgja a végét - Csak tudod, valamiért jobban éreztem magam, amikor egy lány nevében indítottam azt az oldalt. Úgy értem, egy lány sokkal kreatívabb és művészibb mint egy fiú. Úgy gondoltam, így nagyobb lehetőségem van megmutatni, mire vagyok képes ha a kezembe veszem az ecsetemet - szemei kissé könnyesek - És tényleg borzasztóan sajnálom ezt az egészet. Nem is értem mit gondoltam, amikor elküldtem neked a két szerkesztett képet. Tudtam, hogy valamikor ki fog derülni, de annyira féltem, hogy elveszítelek téged, ha megtudod az igazat velem kapcsolatban.

Minho üres tekintettel hallgatja a szavakat, miközben agya rettentően dolgozik. Kezei izzadnak, homloka is halványan verejtékezik.

- Tudod Jisung - sóhajt egyet szaggatottan a nagyobb - Én azért kezdtelek el megkedvelni mert más voltál mint a többi lány akikkel valaha is randiztam. Valaki olyan voltál, akinek voltak céljai, akit érdekeltek dolgok, volt véleménye, szeretett valamit megszállottan, és nem voltál nagyképű, hiába volt mire büszkének lenned.

Jisung ajkát harapva néz a nagyobbra, miközben visszapislogja könnyeit. Minho egyik lábáról a másikra támaszkodik ezzel próbálva nyugtatni magát.

- Sajnálom - suttogja rettentően halkan, viszont a másik hallja a szót.

Nem tud mást mondani az idősebb szavaira. Hiszen nem mással beszélt, hanem vele egész végig, már ismerik egymást. Csupán egy dolog volt nem igaz az egészből.

Minho a kisebb ruháit pásztázza, nem bír annak szemeibe nézni. Ahhoz túlságosan el van veszve az egész helyzetben. Illetve valami megragadja a figyelmét.

- Összefestékezted a pólód - lép oda a fiúhoz, és kezébe veszi a felső anyagát. Az alsó szegélynél egy két három centis szürke festékfolt virít.

Jisung is szemügyre veszi a helyzetet, és bólint egyet. Minho a foltot vizsgálja. A kisebb viszont a másik arcát.

- Igen. Hiszen pont olyan vagyok, mint amilyennek már a legelején gondoltál. Szétszórt, mindenhová sietek, és mindig összefestékezem magam.

Minho ajkait harapdálva fogja kezébe még mindig az anyag szélét, csupán alig húsz centire állva a fiútól. Jisung hatalmasat nyelve emeli meg egyik kezét, és rettentő lassú mozdulattal próbálja saját kezét a nagyobbéra csúsztatni.

Az idősebb akár tűzbe nyúlna, úgy rántja el kezét, amint megvilágosodik, hogy mit akar a másik. Rémülten néz fel a kisebb arcára.

- Jisung, én nem vonzódom a fiúkhoz.

Minho remegő hanggal válaszol, fogalma sincs miért reszket ennyire. A fiatalabb sóhajt egy nagyot, majd egy halvány mosolyt villant.

- Nem is kell, hogy vonzódj a fiúkhoz. Csak az számít, hogy engem kedvelsz e.

Az idősebb hátrébb lép egyet. Remegő ujjaival tincseibe túr. Nem tud a kisebb arcára nézni.

- Figyelj Jisung én semmit sem tudok két fiú kapcsolatáról. Fogalmam sincs hogy hogyan működnek a dolgok ilyen téren, csak azt tudom, hogy mindkettőnknek ugyanaz van a nadrágjában.

A kisebb sóhajt egy nagyot, mikor a másik megtépi tincseit. Halványan előrébb lép, és próbál a nagyobb szemeibe nézni.

- Hyung - lágyan beszél a kisebb - Itt az a kérdés, hogy kedvelsz engem, vagy sem?

- Jiát kedvelem - válaszol szinte azonnal a nagyobb - De Jia egy lány.

- Jia én vagyok - sóhajt újra a kisebb - Csupán fiúként.

Minho már szinte sebesre rágja ajkát. Rettentően stresszes neki ez az egész helyzet.

- Kérlek gyere el velem egy randira - invitálja meg az idősebbet, aki teljesen lesápadva néz rá - Akkor amikor neked jó, olyan helyen ahol kényelmesen érzed magad, és olyan tempóban haladunk, ahogy te szeretnéd. Csak kérlek, adj nekem egy esélyt - Jisung kérleli a nagyobbat, aki hatalmas szemekkel néz fel rá. Arca pirosas, ajkai kissé elnyilnak.

Minhonak fogalma sincs mit mondjon. Kétségbeesetten pislog, viszont valami belül azt súgja neki, fogadja el az ajánlatot. Mégis nehezen bólint egyet, de megteszi. Jisung szája majdhogynem füléig ér.

Óvatosan nyúl a nagyobb ujjaiért újfent, miután leveszi nagy mosolyát. Minho szíve ezerrel ver, amint meglátja a fiú kezét közeledni az Ővéhez. Viszont amint bőr ér bőrhöz, a nagyobb elrántja kezét, és hátra lép egyet ijedten. Jisung ajka lekonyul, sirhatnékja van.

- Nem baj, Hyung - szólal meg a kisebb, amint Minho sajnálkozó tekintetébe néz - Nem akarom ráderőltetni ezt az egészet.

A fiatalabb már menne ki a szobából, ezzel lezárva az egészet, ha Minho el nem kapná annak felsőjét.

Minho maga nyújtja mellkasa előtt kezeit, amik bár remegnek, mégis mosolyt csalnak a kisebb arcára. Rettentően óvatosan teszi a nagyobb tenyerébe sajátját, ami izzadt és meleg, mégis borzasztóan élvezi a másik érintését a kicsi.

Először csak tenyereik érnek össze, utánna lassan összefonja ujjaikat is a nagyobbal, akinek arca egyre jobban vörösödik. Zavara folyamatosan nő, akkor meg főleg, mikor felnéz Jisung szemeibe.

Talán fél percig állnak így, utánna Minhon akkora zavar lesz úrrá, hogy kitépi ujjait a másik kezéből, és kirohan a szobából, majd a lakásból is, próbálva elhessegetni a gondolatot, hogy mennyire puha volt a kisebb érintése.