Zayn erős fejfájásra, valamint a szemébe sütő napsugarakra ébredt, amelyek szinte kiégették a retináját.
-Azt a rohadt...-dünnyögte, szemeit összeszorítva, miközben jobb tenyerével megdörzsölte borostás arcát.
Az összes csontja sajgott és úgy érezte magát, mint akit jól helyben hagytak az utcán. Pedig nem is rémlett neki, hogy összeverekedett volna valakivel abban a kis kocsmában, ahová az este folyamán keveredett. Sőt, azután, hogy legurította a negyedik pohár felesét már semmire sem emlékezett. Homályos arcok lebegtek a szemei előtt, hangos nevetés és a dübörgő zene emlékei még élénkek voltak. Viszont a többi nem. És mellesleg hogyan keveredett haza?
Szemeit lassan bírta csak kinyitni, túlságosan fájt még a pislogás is hasogató fejének köszönhetően.
Az első, ami feltűnt neki, az a fehér díszes csillár volt, amely a plafonról lógott alá. Ilyen az ő szobájában nem volt, hiszen gyűlölte a csicsás, régi dolgokat és ha tehette általában megszabadult az antik tárgyaktól legyen szó bármilyen családi ereklyéről is.
Összeráncolt szemöldökkel, lassan ülésbe küzdötte magát.
Túlságosan is nagy rend volt a szobában, melynek falai világos lilára voltak festve. Nem hevert szanaszét egy ruhadarab sem, sem pedig szétdobált üdítős és sörös dobozok. Nem volt egy kottalap sem az íróasztalon, sőt még szeretett gitárja is hiányzott, amelyet általában. Mindig az ablak melletti állványra helyezett ha már nem használta. Gitárja volt az egyetlen dolog, amire úgy vigyázott, mint szemefényére, hiszen sokat jelentett neki a hangszer.
Nem az ő szobájában volt. Túl nagy volt a rend és a tisztaság, ami nem pont az ő szobáját jellemzi.
Kellemes virág illat keveredett valami fűszeressel, ami túlságosan is ismerős volt Zayn számára. Imádta ezt az illatot. A kedvenc illata volt.
Zayn feje a következő pillanatban talán még jobban fájni kezdett, amint beugrott neki egy halovány emlék az estéről. Niall, ahogyan megszeppenten nézi őt szobája ajtajából.
A fekete hajú beharapott ajkakkal fordítja fejét oldalra, ahol megpillantja a békésen alvó Niall-t.
A fiú ajkai kissé elnyíltak álmában, kócos haja szemébe hullt és mégis annyira aranyos, hogy Zayn automatikusan elmosolyodik. Lepedőt két lába közé szorította, biztosan lerugdosta magáról az éjszaka és ezt találta megfelelő pozíciónak az alváshoz. Még mindig a tegnap viselt szürke melegítő alsója és pólója volt rajta, amiért a pakisztáni fiú nagyon is hálás volt. Ha Niall-en rajta voltak a ruhák, az csak is azt jelentheti, hogy nem tett semmi meggondolatlanságot és nem bántotta az ártatlan fiút. Legalábbis reméli, hogy nem bántotta őt.
-Édes Istenem..-temette arcát a tenyerei közé és rázta meg szüntelenül fájó fejét.
Később muszáj lesz beszélnie Niall-el megkérdezni őt, hogy tulajdonképpen mi is történt éjszaka? Hogy jutott haza? Hogy került a fiú szobájába? Mondott neki valamit? Csinált valamit megbocsájthatatlan dolgot? És miért fekszik Niall mellett?
Válaszokat akart.
De előtte egy frissítő zuhany, tiszta ruha és fájdalomcsillapító sem ártott volna.
Lassan, nehogy felkeltse Niall-t, kikecmergett az ágyból. Elfintorodott, amint megérezte a lábából sugárzó zsibbadtságot, amely az egész testében végbe ment. Az összes izma, az összes porcikája, és még a gyomra is borzalmasan fájt, hála annak a sok alkoholnak, amelyet meggondolatlanul elfogyasztott. De szüksége volt rá. Muszáj volt legurítani azt a pár felest, mert abban a pillanatban azt hitte, hogy ez megoldás minden bajára. Így kevésbé fájtak a dolgok.
A fürdőszoba ajtó melleti falnak egy fehér széken megpillantotta szépen ősszehajtogatott ruháit, amiket biztosan Niall rakott oda. Elmosolyodott, amikor eszébe jutott, hogy Niall mennyire utált Zayn szobájába lenni. Nem viselte el a rendetlenséget és kötelességének érezte a rend rakást pedig senki sem kérte rá. És Zayn még ezt is annyira imádta Niall-ben.
Mielőtt még elhagyta volna a szobát, óvatosan megsimogatta az alvó fiú arcát és kihasználta, hogy most megteheti, így hát egy aprócska puszit nyomott Niall halántékára.
*
A meleg víz valamelyest ellazította fájó izmait és a három fájdalomcsillapító is hatni kezdett, legalább is már nem érezte úgy magát, mint akit elütöttek.
Fehér pólót és egy helyenként lyukas, fekete melegítőt kapott magára, amely tökéletes öltözék az itthon töltött napokra. Ilyenkor élvezte, hogy nem kellett ruhapróbára járnia. Nem kellet elviselnie azt a sok dizájner cuccot, amik nemhogy szépek, de kényelmesek sem voltak. Nem az ő stílusa volt borzalmasan feszes farmer és pulóver. És még a haját sem hordhatta úgy, ahogy szerette volna. A menedzsment utálta Zayn égnek álló haját, amelyet ő szeretett megcsinálni magának. Állandóan kiabáltak vele, hogy úgy néz ki mint egy huligán és egy cseppet sem hasonlít egy tinibálványra, akikért a lányok epedeznek.
-Kaphatok egy kávét Mich?-morogta, miközben helyet foglalt a konyhapultnál. Fejét az asztalra fektette, szemeit becsukta, miközben próbálta kizárni Perrie és Leigh-Anne csevegését. Utálta, amikor a két lány egy helyen volt, mert olyankor be nem állt a szájuk. Főleg most, hogy Leigh-Anne pár napig távol volt, még több mesélni valója akadt a két lánynak.
-Nem tudnátok kicsit halkabban megbeszélni a szarságaitokat?!-emelte fel a fejét idegesen és nézett a két lány irányába, akik a mosogató mellett ácsorogtak.
Míg Leigh-Anne lesütötte a szemét és elszégyellte magát, addig Perrie szemöldökeit felvonva meredt a fekete hajú fiúra.
-Neked meg mi bajod van már megint?-kérdezte a lány fintorogva.
-Mi közöd van hozzá? Csak annyit kértem, hogy kussolj mert fáj a fejem. Nem kell mindent tudnod-vetette oda Zayn. -Köszi, Mich-mosolygott rá a pufók asszonyra, akit már jó pár napja nem látott. Az asszony szokásosan elkészített fekete kávéját rakta le a fiú elé, mellé pedig egy tál frissen sütött palacsintát. Hálás volt az asszonynak, amiért nem kérdezett semmit, pedig Zayn tisztán látta, hogy Michelle átlát rajta. Ezért inkább lehajtott fejjel harapott bele az első vanília szósszal leöntött palacsintába.
-Hány óra van?-kérdezte Perrie, összeráncolt szemöldökkel nézve a falra szerelt óra irányába, amit valószínűleg nem látott megfelelően.
-Fél tíz-felelte Leigh-Anne, egy fekete palacsintasütöt helyezve a mosogatóba.
-Jézusom! Már rég itt kellene lennie!-mondta Perrie ijedten.
-Biztos csak elaludt, tudod, hogy mostanában milyen fáradt-vont vállat a barna bőrű lány. 
-De már fél tíz Le! Megyek és megnézem mi van vele...
Mielőtt Perrie elindult volna, Zayn anélkül, hogy felnézett volna a lányra szólt utána.
-Hagyd-mondta egyszerűen, kávéval teli bögréjét a szájához emelve.
A konyhában tartózkodó három személy meglepődve fordult Zayn felé.
-Mi van?-kérdezte Perrie, gyanúsan méregetve a pakisztáni fiút.-Mégis miért hagyjam?
Zayn nyugodtan letette maga mellé a kávéját.
-Azért, mert én azt mondtam. Úgyhogy, hagyd aludni.
Perrie most már elkerekedett szemekkel figyelte Zayn-t, akitől mostanában nem hallott ilyet. A fiú nem tűrte ha valamelyikük késett, sőt utálta, ha Niall két perccel később jelent meg dolgozni most pedig csak úgy közli, hagyja aludni. Semmit sem értett.
-Most meg mit bámulsz?-csattant fel Zayn, akit már rettenetesen idegesített a szőke hajú lány sopánkodása. -Mit nem értesz? Azt mondtam, hagyd békén Niall-t! Úgyhogy kurvára ne ébreszd fel, érted?
-De hát...-dadogta a lány, mire Zayn türelmét vesztve csapott a pultra. Perrie összerezzent.
-Kussolj! Niall ma nem dolgozik világos? Én mondom, én engedtem meg neki! Ha pedig ennyire hülye vagy és nem fogod fel, akkor csak sajnálni tudlak! És különben is-nézett a két megszeppent fiatal lányra.-nektek nem a kertet kellene csinálnotok?
-De-motyogta Leigh-Anne, ujjait a mellette ácsorgó szőke hajú lány karjára fonva. Perrie érzelemmentes arccal bámulta Zayn-t, úgy mintha olvasni próbálna a fiú gondolatai közt.
-Akkor?! Mire vártok? Takarodjatok!-üvöltötte a pakisztáni az ajtó felé mutatva.
A két lány egy utolsó biccentés után kisietett a konyhából.
Zayn étvágya elmúlt, a tányérat idegesen lökte arrébb, amely majdnem leesett a pultról a lnagy lendület következtében. Feje ismét borzalmasan sajogni kezdett és úgy érezte menten felrobban. Miért kell minden rohadt tettéről beszámolnia? Főleg az alkalmazottainak?
Idegesen dörzsölte meg szemeit, mielőtt az előtte ácsorgó asszonyra nézett volna. Michelle komoran, szinte már mérgesen méregette őt.
-Mi az Mich? Mond, mit szeretnél?-sóhajtotta, tehetetlenül nézve a plafonra.
Az asszony fejét ingatva tett arrébb egy fehér porcelán tálat.
-Fiam, ugye tudod, hogy nem ezt érdemeljük?
Zayn nem válaszolt, csupán leugrott a bárszékről és bögréjét megfogva a terasz felé indult. De megtorpant, amint meghallotta Michelle-t, aki immáron hátat fordítva neki mosogatott tovább.
-Nem apának való...