A kórház parkban az eső hirtelen eredt el. Hatalmas cseppekben érkezett az égből és verte hangosan az aszfaltot, a padok felszínét, valamint hatalmas fák lombját alkotó leveleket. Az ég egy pillanatról a másikra feketébe burkolozott, a csillagok eltüntek, csupán a sötétség maradt. Sötét leplet hozott magával az időjárás, megbélyegezve a késő estét, amely így is feszült hangulatban telt a magánklinikán.
A dühös eső hangja tompán hallatszott, miután az ablak előtt álló, alacsony kék szemű férfi becsukta azt, kizárva a csendes szobából az időjárás moraját. A fiú megigazította magán kapucnis pulóverét, mielőtt aggódalmasan lépett volna legjobb barátjához.
Louis mozdulatába sűrített egy kis energiát, melyet a kórházi ágy előtt üldögélő barátjának könnyedén átadhatott. Legalábbis próbálta.
-Zayn-szorította meg vállát, de a tetovált fiú nem reagált. Alvó szerelme kezét markolta, fejét a fiú oldalának támasztva, arcát a kórház szagú matracba fúrva.
Louis sóhajtva rázta meg a fejét.
-Liam írt... Harryvel mégsem utaznak, úgyhogy átugrottak hozzád, hogy elpakolják Niall néhány cuccát, meg a baba táskát is elhozzák-szólt, remélve, hogy ezzel kicsikar barátjából bármiféle reakciót.
Zayn nem felelt, csak aprót bólintott jelezve, hogy megértette.
Louis nem szólt semmit, és nem érezte, hogy számon kéne kérnie Zayn-t amiért érkezése óta el sem mozdul Niall mellől. Miért tenné? Barátjá végre az mellett lehet, akit mindennél jobban szeret és amint Niall felébred, egy új kis életet tarthat a kezében. Annál pedig nincs is csodásabb dolog, Louis ezt pontosan jól tudta, hiszen már van egy csodás kisfia, akinek születésénél jelen volt. És ha minden jól alakul, akkor a Harryvel közös kisbabájuk születésénél is ott lehet, és ő tarthatja majd legelőször a karjaiban.
-Iszok egy kávét és megnézem miújság a többiekkel, azt hiszem, Michelle is megérkezett a lányokkal-mondta, majd ruganyos lépteivel az ajtó felé indult.
Zayn a zár kattanását hallva, lassan felemelte a fejét a matracról. Látása kissé tompa volt, szemei pedig fájtak, amiért olyan szorosan préselte őket neki a kemény matracnak, amin szegény szerelmének feküdnie kellett. Amint látása kitisztult, szeretetteljesen mosolygott le szerelmére, miközben az aprócska, vékony kezet szájához emelte és hosszú puszikat nyomott a vékony bőrre. Niall sápadtan feküdt az ágyon. Szemei alatt sötét karikák éktelenkedtek, amelyek jóval elütöttek arca rendellenesen fehér színétől. Ennek ellenére a fiú, nyugodtan szuszogott, egyenletesen emelkedő és süllyedő mellkassal, mint akinek egyetlen fájdalma sincs. Viszont Zayn tudta, hogy ez nem igaz. Szomorúan pillantott fel a műszerek egyikére, amelyek a fiú fájásait jelezték. A piros vonalak az egyik másodpercről a másikra a magasba íveltek, a műszer pedig folyamatos csipogásba kezdett. Aztán elhallgatott.
-Tudom, hogy fáj-suttogta az alvó fiúnak, halványan mosolyogva, miközben tenyerét a kerek pocakra helyezte. Halkan felnevetett, amikor megérezte kisfia erőteljes rúgását a bőre alatt. - Nemsokára találkozunk kis haver, de addig kérlek tarts ki, amíg apa felkel és ne bátsd őt. Nagyon fáj neki, picúr.
És mintha a kisbaba megértette volna a másik apuka kérését, a folyamatosan rúgások hirtelen abba maradtak és a gép is egyenletesen csipogni kezdett.
Zayn hálásan sóhajtva simogatta meg Niall pocakját, miközben magában nyugtázta, hogy szerelme szívverése egyenletes és a kisbabájáé is. A gépek monoton csipogása most az egyszer megnyugtatta őt és nem késztette felesleges aggódalomra a pakisztáni fiút. A tetovált fiú el sem tudta hinni, hogy pár hónap leforgása alatt milyen gyorsan meg változott körülötte minden.
Az év elején még összezavarodottam, ittasan ült a szobájában vagy rosszabb esetben egy bárban egyetlen vígaszával, amelyet az ital nyújtott neki. Hiába próbálta kiverni azt a csodálatos kékszempárt a fejéből egyszerűen nem ment neki, bármennyire is próbálkozott vele. Niall befészkelte magát a bőre alá, és az egyik pillanatról a másikra azt vette észre, hogy akaratán kívül egy aprócska meztelen test mellett ébredt egy reggel. Bánta amit tett, mert nem így kellett volna történnie. Megvezette a csodás fiút, aki azonnal belement a játékába és könnyelműen odaadta magát Zaynnek, annak ellenére, hogy a pakisztáni soha nem bánt vele úgy, ahogy azt Niall megérdemelte. Teljes szívéből bánta, hogy letámadta az Ír-t,  és édes szavakkal az ágyába csalogatta. Niallnek az volt első, csókja, forró ölelése és természetesen első alkalma is. Zayn büszke volt, amiért ő lehetett az, aki elvette a fiú szüzességét minden értelemben, de közben gyülőlte is magát. Niall csodás szavakat, randikat érdemelt volna. Forró csókokat, kedvességet és óvatosságot.. Ehelyett mit kapott? Megalázást, fájdalmat hónapokon keresztül, attól a férfitől, akibe szerelmes volt csak a pakisztáni túl vak és önző volt ahhoz, hogy mindezt elismerje. Az egész dologban viszont két dolog van, amit nem bánt meg. Azt, hogy nem hagyta, hogy az ostoba gondolatai irányítsák őt és teljesen elfeledtesse szívével az ő kis szerelmét. És azt, hogy teherbe ejtette őt.
Talán a kisbaba volt az, ami ráébresztette Zayn-t a dolgok súlyára. Ha nem derül ki a kórházban, hogy Niall állapotos akkor a pakisztáni tovább folytatja az undorító torturáját és tovább bántja a fiút. Ráébredt, hogy az aprócska kis emberért ő is felelős és nem tehet senkivel sem ilyet. És miközben elfogadtatta magában, hogy a fiúkhoz vagyis inkább Niallhez vonzódik, az emberség szépen, lassan visszaköltözött belé.
-Bök a borostád..
Zayn ijedten kapta fel a fejét Niall pocakjáról és engedte el a fiú kezét, miközben tágra nyílt szemekkel döbbenten meredt rá.
Niall halványan elmosolyodott, majd remegő kezét kinyújtotta a pakisztáni felé.
-Gyere már ide-suttogta gyengén, szemeiből pedig forró könnyek kezdtek hullani, sötétkékre színezve kórházi köpenyének elejét.
Zayn egy másodpercig sem gondolkozott, azonnal elfogadta szerelme kezét és óvatosan átölelte az aprócska kis testet. Niall halkan zokogott a pakisztáni karjai között, a szívmonitor pedig eszeveszett csipogásba kezdett, amikor a másik fiú hevesen csókolni kezdte. Könnyeik összekeveredve folytak, boldog zokogásuk pedig elnyomta az összes gép zaját.
-Kicsikém-suttogta az idősebbik. Alig hitte el, hogy majdnem két teljes hónap után újra magához ölelheti az aprócska testet. Az ő kis szerelme végre a karjaiban volt. Zayn mélyen beszívta Niall virág illatát, amely most kórházi klór szaggal keveredett, majd óvatosan eltolta magától szerelmét.
-Itt vagy.. Az.. Azt.. Azt hittem, hogy már.. Már nem is akarsz minket-nyelt nagyot a kékszemű, lebiggyesztett ajkakkal nézve fel a pakisztáni fiúra.
-Hogyne érdekelt volna? Hiszen rólatok van szó angyalom, és megmondtam, hogy bármire képes vagyok értetek. És bebizonyítottam-felelte Zayn, apró puszikat szórva szét Niall kézfején.
A fiatalabbik fiú száját egy halk kiáltás hagyta el. Arca teljesen elvörösödött, szemeit pedig szorosan préselte össze. A pakisztáni fiú kitartóan fogta Niall kezét annak ellenére, hogy a fiú olyan erővel szorította meg a jobbját, hogy biztosan eltört néhány ujja.
-Kurvára fáj! - kiáltotta Niall, teljesen vörös fejjel, szabad kezével a pocakját markolva, ahonnan már az aprócska kisfiúk kiszeretett volna szabadulni. - Azt akarom, hogy vége legyen!
Zayn legszívesebben elvette volna szerelme fájdalmát, de nem tehette. És azt sem tehette, hogy ebben az igen komoly szituációban bepánikol, mert az senkinek sem lett volna jó. Így hát, amikor megismerte a pánik és az izgalom borzalmas egyvelegét keveredni a gyomrában, hirtelen felindulásból csapott rá a nővérhívóra.
-Ha jól tudom, másfél órára ütöttek ki.. - sóhajtotta fáradtan az Ír fiú, majd ismét a pocakjához kapott.-A..a..annyi időt kaptam...ho..hogy megérkezz.. Mert meg kell utána szülnöm a babát..
-Itt vagyok kicsim, és nemsokára vége lesz ennek az egésznek. Gondolj arra bébi, hogy magadhoz ölelheted őt!
Niall halkan szipogni kezdett.
-Nem láthatom, mert nem engedik, hogy én.. Hogy én szüljem meg őt! Én akarom, megszülni Zaynie és képes vagyok rá! - sírta a fiú, összetörve ezzel a pakisztáni szívét.
-Elakarják tőlem venni a kisbabám!! Nem akarják, hogy megfogjam őt! - Zayn amilyen erősen csak tudta ölelte  Niall-t. Zayn abban a helyzetben el sem tudta képzelni, hogy Niall mit élhet át. A fájások sorban érkeztek, és kopogtattak be hozzá, mint valami kéretlen vendégsereg. Szerelme arcáról patakokban folytak a le a könnyek, és biztosan rettenetesen félt.
A pakisztáni fiú torkát reszketeg sóhaj hagyta el, miközben hosszú puszikkal sújtotta a fiú arcát. Nyugtatólag igyekezett simogatni a kézfejét, de mind hiába.
-Kicsikém.. Shh.. Semmi baj.. Semmi baj, angyalom.. Minden rendben lesz... Shh...
-Ígéred?-nézett fel rá a kékszemű reménykedve.
Zayn elmosolyodott és hosszú, csókot nyomott szerelme cserepes ajkaira.
-Megígérem. Veled leszek az első percektől kezdve, és együtt láthatjuk a picikénket megszületni! És tudom angyalom, hogy nem lehet veled sokáig, de hidd el, hogy pár óra múlva a karodba tarthatod őt és onnantól kezdve mindig velünk lesz!
Niall szaporán bólogatva döntötte fejét szerelme kemény mellkasának és minden erejével igyekezett kizárni az érkező fájásokat. De mindhiába, már túl közel voltak és túlságosan fájtak. Szülni fog.
Szülni fog. Nyolc és fél hónap utám végre eljött ez a nap is, hogy végre láthassa az ő egyetlen kisbabáját, akit az első pillanat óta féltett és szeretett. Csak remélni merte, hogy minden rendben lesz és a picinek sem lesz semmi baja.
Zayn megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor az ajtó kinyílt és megjelent a szobában Dr. Elizabeth, valamint egy nővérke, és két férfi ápoló, akik a szoba egyik sarkában foglaltak helyet várva a feladatukra.
-Liz! - üdvözölte a pakisztáni, mire a vörös hajú nő kedvesen elmosolyodott.
-Szia Zayn! Örülök, hogy végre itt vagy-nézett rá, majd tekintete Niallen állapodott meg. - Na, készen állsz?
-Erre van megfelelő válasz?-suttogta erőtlenül, elfehéredett ujjakkal szorítva az ágy szélét.
Liz fejét rázva elnevette magát.
-Van, de most nem várom el tőled, hogy hirtelen felindulásodba válaszolj, hiszen tudom, hogy most mennyire fáj-felelte, majd a jobbján álló alacsony, szemüveges nővérre pillantott. - Ő itt Amelia, az én személyes kedvenc kis nővérkém, aki sokkal éetelmesebb, mint az asszisztensem és ilyenkor ő az én jobb kezem.
-Sziasztok! - köszönt a lány. Zayn figyelmét nem kerülte el, hogy mennyire izgatottnak tűnik a lány. Legalábbis akárhányszor a pakisztánira nézett, valami fel-fel csillant a szemébe. Hát, persze, hogy egy rajongó..
-Amelia által, megfogod kapni az epidurális érzéstelenítést. Lehet, hogy egy kicsit kellemetlen lesz, hiszen ez nem egy aprócska tű, de ígérem utána teljesen fájdalommentes leszel. Rendben?
A vörös arcú Niall, könyörögve nézett a nőre.
-Kérlek, csináld gyorsabban! Nem bírom tovább! - sírta el magát.
Elizabeth sóhajtott, majd Zayn felé fordult.
-Elő kell készítenünk őt, mielőtt áttoljuk a másik szobába. Tudom, hogy most is szeretnél mellette lenni, de arra kérlek, hogy fáradj ki. Amint Niall a szülő szobában lesz és készen áll szólni fogunk, és te is megkapod a megfelelő öltözetet. Rendben?
Zayn az izgalomtól remegve bólogatott, majd nehéz lábakkal az ajtó irányába lépett.
-Zaynie? Ho.. Hova.. Hova mész? - kérdezte rémültem az állapotos fiú, akit éppen akkor segített ülésbe az egyik férfi ápoló.
Zayn már szólásra nyitotta a száját, hogy megnyugtassa szerelmét, de helyette Elizabeth válaszolt.
-Zayn nemsokára visszajön, csak muszáj előkészítenünk téged. De ne aggódj, itt lesz a folyosón a családotokkal-szólt, mire Niall csak aprót biccentett, majs visszafordult a még minsig az ajtó mellett ácsorgó Zaynhez.
-Szeretlek-mogyogta.
A pakisztáni szélesen elmosolyodott, mielőtt lenyomta volna a kilincset.
-Szeretlek, Ni.

A váróban ülve, Zayn úgy érezte, hogy amióta kiküldték őt eltelt vagy egy hosszú óra. Valójában csak tíz perc, de a pakisztáni úgy érezte, mintha órák óta ülne a privát váróban.
Mosolyogva nézett végig a nagy társaságon, akik csak azért jöttek, hogy a pár mellett legyenek, amikor megszületik a kisbabájuk. És Zayn nem is szerette volna ezt másképp.
Ott volt az édesanyja, aki mindössze fél órája érkezett privát géppel. Liam és Harry, akik a sarokban lévő kanapén ültek Louis-val kiegészülve. A kékszemű halkan nevetett valamin, amit Liam mondott, majd további figyelemmel kísérte a mondanivalóját. Michelle bizalmas beszélgetést folytatott Maura Horan-nel. Zayn nem tudta, hogy mit érez a nővel kapcsolatban. Csak néhány mondatot váltottak egymással, de még nem nyerte el Zayn teljes bizalmát azok után, hogy mit tett a kisebbik fiával. Viszont, ha Niall visszafogadja őt az életükbe, akkor nem ellenkezhet, hiszen mégis csak a szerelme édesanyja és ő tiszteletben tarta majd a döntését. Perrie és Leigh-Anne, Zayn két oldalán foglaltak helyet, míg Greg közvetlenül Trisha mellett.
-Édes Istenem, add, hogy minden rendben legyen! - sóhajtott fel Michelle az ég felé nézve.
-Michelle, tudod jól, hogy Niall bírja a strapát és a baba is. Nyugi-szólalt fel Harry, biztató mosolyt küldve a szakácsnő felé.
-Remélem így lesz-suttogta a pakisztáni. Meglepetésére, Perrie egy szó nélkül nyúlt felé és kulcsolta össze ujjaikat. Zayn értetlen pillantással fordította fejét a lány irányába.
-Nyugi-tátogta. A pakisztáni óvatosan biccentett egyet és igyekezett egyenletesen venni a levegőt. Miért kellett ennyire izgulnia? Minden nagyobb koncert előtt ez volt és ha szerencséje volt nem jött rá a pánikroham.
-Mr. Malik? - állt meg előttük egy ma még nem látott nővér, kezében halvány zöld műtős ruhát, maszkot, valamint hajhálót tartva.
-Igen? - pattant fel a pakisztáni fiú, nem foglalkozva azzal, hogy a nagy lendületben megszédült és fekete pontok kezdtek táncolni a szemei előtt, ahogyan megállt a nővérke előtt.
-Mr. Horan-t előkészítettük. Már csak magára várunk, úgyhogy kérem ezeket vegye a ruhájára. Bent majd kap gumi kesztyűt is-nyújtotta át a steril, ideiglenes ruhadarabokat. A pakisztáni fiú édesanyja segítségével gyorsan magára kapkodta a ruhadarabokat, valamint a szája és az orra elég helyezte a maszkot.
-Mehetünk? - kérdezte a nővér. Zayn utolsó pillantást vetett családjára, akik biztatóan mégis izgatottan rámosolyogtak, majd elindult.
Abban a pillanatban, amint belépett a műtőbe és meglátta a szintén beöltözött orvosokat, valamint Elizabeth-et, azonnal elöntötte a testét a pánik. El sem hitte, hogy ez történik!
Valaki a kezébe nyomott egy lár, kék gumi kesztyűt, amelyet remegő kezekkel magára szenvedett.
-Rendben vagy, Zayn? - kérdezte Elizabeth a maszk mögül. A pakisztáni fiú csak bólintott. Egyáltalán nem volt határozott.
-Zayn.. - hallotta meg szerelme vékony  félénk hangját. Niall az ágyon feküdt meztelenül. Míg mellkasát semmi sem fedte, addig hasától egészen a lábáig kék lepedő fedte, amin csak akkora rész volt, amely hasa felületét szabadon hagyta. A fiú sápadt bőrét jód színezte el, és Zayn hálát adott az égieknek a ponyváért, ami Niall elől eltakart mindent. Ő sem bírja annyira a vér látványát, de Niall biztosan pánikrohamot kapott volna, ha meglátja, mégis hogyan végzik a császármetszést.
-Félek.. - suttogta a fiú.
-Tudom, kincsem.. - simogatta meg könnyes arcát Zayn. - de minden rendben lesz.
-Rendben.. - csapta össze tenyereit Elizabeth, mielőtt a két fiú felé fordult volna. - Niall, érzed, hogy megcsiptelek?
Fejrázás.
-És ezt? - csipte meg a fiatalabbik lábfejét, mire Niall ismét a fejét rázta, Liz pedig elégedetten bólintott.
-Niall. Most elkezdjük, jó? Arra kérlek, hogy ne próbálj meg felemelkedni, ne mozgasd a fejed és maradj nyugodt. Minden a legnagyobb rendben van, tudod? A babád szívverése normális, és hamarosan itt lesz veletek. Tehát..
Zayn egy pillanatra sem mert odanézni. Nem volt annyira erő, hogy végig nézze. Ha őszinte akart lenni, akkor az egész agya le volt zsibbadva. Azt sem tudta, hogy került oda.. Most tényleg apuka lesz? Most tényleg lesz egy kisfia, akit fel kell nevelnie? Akinek utat kell majd mutatni a csúf undorító világban?
Niall könnyes arcán tartotta a tekintetét, miközben finoman simogatta a fiú bőrét. És, ahogyan szerelmét nézte.. Egyszerűen olyan tökéletes volt az egész.. Niall, tökéletes, mindene az. Egy napon, megkéri majd a kezét, és minden a helyére kerül, mert ők Isten által is együtt lehetnek.
Hirtelen felcsendült egy vékony, már-már dühös sírás, mire felkapta a fejét.
-Mr. Malik? Elvágja a köldökzsinort?

Remélem mindenki jól van eltekintve ettől a szar, karanténos időszaktól.
Nem akarok senkit elszomorítani, de lassan itt befejeződik a munkám és két boldog rész után elköszönök❤️