A bejárati ajtó hangos csapódására Niall hirtelen rezzent össze. Szorosan lehunyt szemekkel állt, miközben igyekezett minnél előbb megnyugtatni már így is zavart, fáradt lelkét. Szüntelenül remegő kezeivel a pult szélét markolászta, ujjai már-már veszélyesen elfehéredtek.
-Minden rendben Ni?
Liam, szemöldökeit összehúzva hajolt le a nálánál alacsonyabb fiúhoz, jobb kezével megfogva Niall felkarját. A barna szemű aggódalmasan méregette az egész testében remegő fiút, miközben próbálta kitalálni, hogy mégis mi baja lehet.
-Gyere, ülj le egy kicsit!-Liam közelebb hajolt, kezét Niall oldalára simítva vezette el őt az egyik párnázott szék irányába közvetlenül a nyitott ablak mellett, majd segítve őt, lassan leültette.
Niall remegő kezeit szürke melegítő nadrágba bújtatott combjaira simította, fejét óvatosan az ablak keretnek döntötte, miközben szaporán lélegezve nyelte a friss májusi levegőt, amely kintről szűrődött be. Tenyerei izzadtak, füle zúgott és attól félt, hogy elájul Liam szeme láttára, aki abban a pillanatban ijedten guggolt előtte. Fájt látnia, hogy ez a kedves fiú most érte aggódalmaskodott, vele foglalkozott, vele aki egy igazi élőroncs volt a sok ember között.
-Beszélj hozzám, Ni..mit szeretnél?-Liam barna szemeit kétségbeesetten járatta a fiú arcán, miközben tenyerét Niall kézfejére fektette és óvatosan összekulcsolta ujjait a sajátjaival.
A kékszemű szaggatott sóhajt hallatott. Tulajdonképpen maga sem tudta, hogy mit szeretne pontosan. Fáradt volt, mivel éjszaka egyáltalán nem jött álom a szemeire, miután Zayn olyan csúnyákat mondott neki. A pakisztáni szavai a lelkéig hatoltak újabb és újabb sebeket ejtve már így is sérült bensőjében. Szégyellte magát, amiért azt gondolta, hogy neki van joga megszólítani Zayn-t. Egyáltalán, hogy mert ránézni arra a csodálatos alakra? És legfőképp, miért hitte azt, hogy neki van beleszólása főnöke fiának dolgaiba? Ő csak egy buta, ostoba szolga, akinek a padló súrolás a dolga. Nem érhet fel Zayn-hez, mert ő olyan különleges, csodálatos és maga a megtestesült gonosz. Nem hallgathatja csak úgy a pakisztáni csodálatos játékát, amelyet gitárjával művelt. Sem pedig énekhangját, mely az angyalokéval vetekedett és olyan édesen hangzott.
Azon az éjjelen többet sírt, mint máskor. Könnyei megállíthatatlannak tűnő patakokként ömlöttek szemeiből. Mellkasa szétszakadt a lelkében tomboló fájdalomtól, úgy érezte, hogy ennek az egésznek sosem lesz már vége. Attól félt, hogy valaki meghallja keserves sírását, éppen ezért próbálta minden erejével visszafogni magát. Legszívesebben üvöltött volna, addig zokogott volna, ameddig teste erőtlenül nem hanyatlik a földre. Ha kellett volna órákig, akár napokig, de kiszerette volna adni a fájdalmat.
Zayn bántotta őt és gyermeküket is. Utálta ezt az egész kialakult, elbaszott helyzetet, amiben volt. Gyűlölte a tudatot, hogy kisbabája a saját hibája miatt szenved, pedig az aprócska élet semmiről sem tehetett. Niall érezte, hogy a baba nincs jól. Nem biztonságos neki odabent. Zavartalanul, nyugodtan és boldogan kellett volna fejlődnie. Niall hiába próbálta óvni, védeni gyermekét a másik apuka gonoszságaitól, de mind hiába. Hogyan tudna vigyázni egy kis életre, amikor nem volt igazán boldog?
A hasa mostanában sokat fájt. Szúrt és görcsölt is. A babája tényleg nem volt jól.
-M-meg..megfog..megfog halni!
Liam ijedtségtől elkerekedett szemekkel nézett az előtte zokogó,  remegő alakra.
-Ni, miről beszélsz?? Mi a baj?-kérdezgette, két keze közé fogva Niall könnyektől nedves, vörös arcát.
Niall nem válaszolt, csupán hangosan felzokogott, amikor Liam szorosan magához ölelte.
Borzalmasan félt.

Szörnyű vagyok. Mellesleg a következő rész hosszabb lesz és abban már lesz Zayn ééés eskü tetszeni fog nektek! ❤