- Várj. Nekem... Peter még mindig a barátom - a hangom megremegett a közelségétől, a fűszeres illata kínzó vágyat és érzéseket ébresztett fel bennem, amikről annyira igyekeztem megfeledkezni, és jó mélyre elásni, hogy szinte görcsösen próbáltam mást szeretni, de ezt a szikrát, ez a vágyakozást, ezeket az érzéseket természetesen csak Adam közelében éreztem. Peterrel még csak hasonlót sem tapasztaltam soha.

- Halsey, most komolyan. Az a tag? - bökött visszatartott nevetéssel a totálisan elázott, a sátrak közepén elhelyezett pokrócon fetrengő barátomra - Peter-re -, aki most éppen németül dalolt. Ja, és tudtommal nem beszélte a nyelvet. Hát, sajnos magamban igazat kellett adnom Adamnek. - Na ne röhögtess már.

- Neked meg barátnőd - erősködtem, mert fogalmam sincs milyen lépéseket tervezett még megtenni, és jobb megelőzni a bajt. Bár az amúgy is jön magától mindig.

- Milyen barátnőm? - érdeklődött vissza fojtott nevetéssel, mindezt olyan lazán mondva, mintha nem szakított volna a legszebb lánnyal, akit valaha láttam.

- De... mikor...

- Tegnap, telefonon, és nem bántam meg - vágott a szavamba, és a számra tapasztitta az ajkait.

Azonnal megszólalt egy vészjelző valahol az agyam mélyén elrejtve, hogy ezt mondjuk most annyira nem kéne, de amikor a nyelvünk is találkozott minden kétség, és gondolat eloszlott. Azt sem tudtam volna megmondani, hogy mi a nevem vagy hogy egyáltalán melyik bolygón vagyok. Beletúrt a hajamba, és még közelebb és közelebb húzott magához, holott semmi hely sincsen már köztünk. A kezeit levezette a csípőmre, miközben még mindig a számat ostromolta.

A barna, tincsekben lógó hajába vezettem a kezeimet, mire belemorgott a csókunkba. Amikor elhúzóditt, végre mertem levegőt is venni, de csak kapkodva sikerült. Úgy láttam ő is hasonlóan érezhetett mint én, és ez undorító boldogsággal töltötte el a szívemet. Holott alig pár métere ott feküdt a BARÁTOM, aki szeretett, és akit bárcsak én is szeretnék. De nem szerettem, inkább csak kedveltem, és azt sem párkapcsolatilag, hanem inkább mint egy barátot.

- Adam... - egy újabb csókkal csitított el, ami még sokkal szenvedélyesebb, mint az előző, bár nem hittem volna, hogy annál lehettünk még érzelmesebbek.

- Szakíts azzal a tökkel, és legyél az enyém - suttogta két csók között az ajkaimra.

- Adam...

- Tudod miért? - fúrta a tekintetét a szemeimbe - Azért, mert szeretlek. És baromira hiányzol. Mert az életem semmit nem ér nélküled - idézte a fél éve elhangzott mondandómat, amikor pontosan ugyanezeket kiabáltam utána szilveszter éjszakáján. Még emlékszik rá...

- Nézd Adam, én nem tudom... - túrtam a hajamba idegesen, átsöpörve a tincseket egyik oldalról a másikra - Hiszen sosem fog megszűnni a szerelem, amit irántad érzek, ugyanakkor elvagyok Peter-rel. Vagyis azt hiszem... - hajtottam le a fejemet.

- Figyelj, remélem tudod, hogy láttalak már szerelmesnek. Belé nem vagy az - bökött a kidőlt Peter felé.

- De ő még nem törte össze a szívemet... - suttogtam alig hallhatóan. Adam kínlódva nézett rám, és én is rá. Fogalmam sem volt mi lenne a helyes döntés. Végül is Peterrel most úgy ahogy, de elvoltam, és ez a biztos, de én sokkal jobban szerettem volna az ismeretlen, veszélyes vizeket bejárni Adammel - Figyelj, én...izé... sajnos ott fekszik a barátom totálisan benyomva, és... nem szeretném megcsalni, mert... mert nem - fejeztem be, nem túl meggyőzően.

- Szánalomból ne járj valakivel - tapintott a lényegre - Kérlek Halsey... - suttogta a nevemet alig hallhatóan.

- A francba már! - csókoltam meg őt hevesen, nem törődve a jelennel, a döntésem következményeivel, azzal hogy mit teszek. Csak hagytam, hogy az agyam és az észszerűség helyett most a szívem és az érzelmeim irányítsák a tetteimet, majd holnap megbirkózom a következményekkel. Ma csak kiélvezem, hogy azt csinálok, amit akarok - Imádlak te idióta. Teljesen elveszed az eszem - suttogtam neki, majd beletúrtam az örökké puha és selymes, kócos barna hajába, végigsimítottam az izmos mellkasán, aztán a nyakába helyeztem a kezeimet. A keze lassú köröket írt le a hátamon, aztán lejjebb vándorolt, egészen a derekamra. Tétován váltunk el egymástól, én a levegőt kapkodtam, és kipirult az arcom, Adam pedig összekócolódott hajjal, és vöröslő ajkakkal ölelt át.

Egy pillanatra a sátrak felé néztem, de már nem volt ott senki. Mindenki lefeküdt aludni, főleg hogy ők még a koncerten is zúztak. Mi meg fröcskölő csatát tartottunk eközben Adam-mel, teljesen eláztatva a másikat.

Adam összekulcsolta a kezeinket, és az én apró mancsaim szinte teljesen elvesztek az ő kezeiben. A sátrak felé kezdett el visszahúzni, mindketten bemásztunk az ő sátrába, és alig húztuk be a cipzárt, már ismételten hevesen csókolóztunk. Adam az arcomat simogatta, eltűrt egy kósza hajtincset az arcomból és mélyen a szemembe nézett. A kék szemeit a számra tapasztva hajolt közelebb, ám ezúttal egy lassabb, óvatosabb, kevésbé szenvedélyes csókot váltottunk. Finoman lecsúsztattam a válláról a kapucnis pulcsiját, és közben egyszer sem szakítottuk meg a csókunkat. A keze bevándorolt a pólóm alá, ott folytatta a körök leírását. A forró bőre perzselt, miközben a meztelen bőrömön körözött, a szája az ajkaimat kínozta, a fűszeres illata betöltötte a sátort, és az én orromba is bekúszott, a haja a homlokába omlott, és úgy kapkodta a levegőt, akárcsak én.