Carol ismér felsíkitott mellettem, és félelmében eltakarta az arcát, sőt még a kukoricát is kiborította. Mindig szórakoztatott, ha horror filmet néztünk együtt, hiszen pontosan tudja ő is, meg én is, hogy nem bírja ezeket, mégis mindig csak ilyenekre jöttünk moziba. Megragadtam a kezét, így már sajnos nincs egy harmadik, amivel egyem a kukoricát. A balomon Adam borzongott, a jobbomon meg a már előbb is említett Carol. A filmből még körülbelül tíz-húsz perc lehetett hátra. Ezt abból állapítottam meg, hogy a főhősnő, és szerelme agyán kivül már mindenkiét kiszívták, ők meg már lassan két perce egymás szájában matattak. Vagyis ez azt jelenti, hogy ők túlélték, jön a stáblista, felkapcsolják a fényeket, és mehetünk. A sejtésem beigazolódott, a zárójelenetben a kis párocskának már gyerekei is vannak - mert az ilyen hipp-hopp megy, hogy egy jelenet váltás, aztán már van is - majd felvillant a rendező neve, és ezzel párhúzamosan mindenki egy csordaként vonult kifelé.

- Hát ez elég szar volt - állapítottam meg, mire a Carol és Adam lesokkolva bámult felém. Ja, hogy már ilyen immúnis vagyok a horrorra? - Oké, nem volt szar, csak unalmas - változtatom meg a kijelentésem, mire már mindketten bólintanak, és ezzel ki is veséztük a filmet. Nekik nem tetszett, mert félelmetes volt, nekem meg azért nem tetszett, mert nem tudtam rajta félni.

- Bemenjünk a Starbucksba? Szülinapod alkalmából meghívlak egy frappucinora Carol - legjobb barátnőm szeme felcsillant, tudom hogy imádja a kávé ízét.

- Hát persze.

Alig egy órával később már hazafelé baktattunk mind a hárman. Adam csendbe burkolózva, de mi Carollal vihogva nevettünk mindenen. Nálunk ez már az egyértelmű fáradtság jele volt, ugyanis ilyenkor olyanok vagyunk, mintha berúgtunk volna, tényleg mindenen képesek vagyunk röhögni. Még azon is, amiben cseppnyi nevetség sincsen.

- Jó éjt Carol - köszöntem el barátnőmtől, amint a házuk elé értünk.

- Neked is. Sziasztok - Carol becsapta maga után a kaput, és a kulcsával zörögve fut fel a tornácra, hogy bejuthasson a melegbe.

- Szia - int Adam is, majd a kezünket összekulcsoltuk, és úgy sétáltunk tovább.

- Fáradt vagyok - nyomtam el egy ásítást, mire Adam felém pislogott, és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Észrevettem. Tudom, hogy akkor nevetsz ennyit, amikor már teljesen ki vagy ütve. Tudod már ismerlek egy ideje - simított végig az arcélemen, majd finoman közelebb hajolt, és érzéki csókot lehelt az ajkaimra.

A kezdetben lágy, és finom csókunk hamar elvadult, és végül már vad táncot jártak ajkaink. Tapogatva nyitottam ki az ajtót, mire szinte bezuhantunk a házba, de ezt mindketten figyelmen kivül hagytuk, és már folytatjuk is tovább, amit elkezdtünk. Adam nekidöntött az ajtónak, majd a kabátot is lehámoztuk a másikról. A számról áttért a nyakamra, amit egy jóleső nyögéssel jutalmaztam, és éreztem, hogy erre elmosolyodott. Beletúrtam a hajába, és ezzel visszahívtam őt a számra, hogy kitöltse az űrt. A nyelveink összegabalyodtak, és mindketten elvesztünk egymásban. Csak egy valami zökkentett ki.

- Halsey, megjöttél? - kiáltott Anne, a nevelőanyám, a lépcsőn dobogás hallatszott, majd Anne leejtette a kezéből a teáscsészét, amint megpillantotta a kis párosunkat. Az arcom azonnal a piros ötven árnyalatát vette fel, de ahogy Adamet figyeltem, ő is eléggé zavarban van. Konkrétan lerítt rólunk, hogy mit is csináltunk éppen, hogy mit zavart meg Anne. Adam haja összekócolodott, az egyén teljesen szétesett, mindketten vöröslő pírrel, és duzzadt ajkakkal álltunk. Ráadásul a kabátunk le volt dobva, és én még mindig az ajtónak támaszkodtam.

- Összeszedem a darabokat - mutattam a csésze felé, vagy legalábbis arra, ami maradt belőle - Szia - nyomtam egy gyors csókot Adam szájára, akinek volt annyi lélekjelenléte, hogy felkapta a kabátját.

- Szia - köszönt el, majd idegesen rágcsálta az ajkát, és egy bólintást küldött Anne felé is, és becsapta az ajtót.

- Hozom a seprűt - futottam ki a nappaliból. A lépcső tetején Anne még mindig lefagyva állt, csak tudnám mikor említette, hogy ma nem dolgozik.

- Hát, ez is eljött. Felkell világosítanom az én kicsi Halsey-met - motyogta Anne, mire megrökönyülve pillantottam fel rá. Nem hiszem el, hogy ilyeneket mondott.

- Figyelj Anne - kezdtem teljesen zavarban - Nagyon édes, meg minden, hogy így aggódsz, meg ilyenek, de egy kicsit már elkéstél ezzel a felvilágosítás dologgal - motyogtam kínosan, mire Anne arcából kifutott a vér.

- De hát, akkor te már...? - értetlenkedett, még jobban zavarba hozva.

- Jézusom, dehogyis! Csak nem szorulok rá a klaszzikus méhecske, virág színtű felvilágosításra. Ezen már túl vagyok. Most pedig felmegyek - kezdtem el szedni a lépcsőfokokat. A folyosón gyorsan benyitottam a szobámba, és bezártam magam után az ajtót. Ledőltem az ágyra, és végig gondoltam az elmúlt negyed óra eseményeit.

- Istenem - takartam el a kézfejemmel az arcomat, és hálát adtam a Jóistennek, meg minden egyéb másnak, aki megsegített, hogy Anne látott, és nem mondjuk apa. Bár alapvetően mindketten jól kijöttek Adammel, szerintem apa - aki sosem volt otthon a rendőri munkája és a nyomozások miatt - egy ilyen után minimum egy tárnyi golyót lőtt volna Adambe. De az is lehet, hogy lecsukná, és bevinné a rendőrségre.

Mik eszembe nem jutnak - röhögtem fel, és bevonultam a fürdőszobába, majd félórányi áztatás után úgy dőltem be az ágyba, hogy másnap délig fel se keltem.