Itt is a következő fejezet, jó olvasást!

UI.: Történt egy kis gubanc :) valamiért az utolsó kis részletet nem tette fel, és csak most vettem észre, de már fent van az egész fejezet, elejétől a végéig.

Blair szemszöge:

„Viszlát Blair." Lehelt futó csókot az arcomra Harry.

Éreztem, hogy az arcom felforrósodik,és félénken mosolygok, amikor ajkai elhúzódtak a bőrömtől.

Kiszálltam a kocsiból,udvariasan megköszönve a mai szórakozást.

A bejárati ajtó felé menve, mielőtt beléptem volna megofrultam integetni, amikoártlanul dudált párszor, ezzel a zívbajt hozva rám. El tudtam képzelni az önelégült mosolyátaz arcán, hogy meg tudott ijeszteni.

Akulcsot letettem az asztalra, észre véve milyen hátborzongató, és csendes volt a ház. Hátborzongató, és csendes volt a hangok nélkül.

Bementem a konyhába, hogyigyak egy pohár vizet, és fel menjek vele az emeletre aszobámba. Gondosan elhelyeztem a poharat az éjjeliszekrényen, és elterültem a hatalmasfrancia áhyamon. Az ablakbanültem, és néztem ahogy a felhők gyorsan haladnakát az égen. Nem kis meglepetésemre, úgytűnt mintha esni fogna.

Még mindig töröm a fejem, hogy mi történt az elmúlt néhány napban.

Alapvetően tehát, az ex-legjobb barátom, aki úgy tűnt, örömét leli abban ha megaláz engem, most bocsánatot kért, amiért egy seggfej volt, vett nekem fehérneműt, és bevalotta, hogy azt akarja, hogyboldoggát tegyen újra? Mi a fasz.

Tudtam, hogy megváltozott, mióta régen barátok voltunk, és ez mindenképp a legrosszabb. A szöges ellentéte lett annak aki egyszer volt, de nem csak mentálisan, hanem fizikailag is.

Tetoválásai voltak a karján, piercing az ajkában, a szemöldökében, és észre vettem egyet a nyelvében, eltért attól, hogy egy félénk fiatal srác, nem törődött azzal ki mit gondol róla. Tudomásul kellett vennem, hogy olyan módon csodálom, ahogy felnőtt mint egy ember,hogy talán kényelmesebb lehet neki az aki volt, de nem tudtam mit tenni, emlékeztetnem kell magamat, hogy hogy bánt velem.

De akkor ott volt velem. Nem volt tetovlása, se piercingje, hibátan volt, és természetesen törődött azzal, mit gondolnak rólam. Semmi sem változott, én maradtam a régi, unalmas Blair.

Elkezdtem azon gondolkodni, hogy ez csak egy játék volt. Talán kihasznált engem? Már nem érdeklődünk azonosdolgok iránt, alapvetően ellentétek voltunk. Bíztam benne, és nem féltem, hogyszemét lesz, az zavart a legkevésbé, én próbáltam kedves lenni, mindekivel elkrelülni a konfliktusokat, alig voltam bizalommal teli.

Ha ez volt amit vártam, akkor egyáltalán nem voltam meggyőződve, hogy mások rájönnek. Már a kezdetek kezdetén tudtam, hogy Harryt zavarja hogy velem kell mutatkoznia. Mindenki úgy lát engem, mint akit Sophie leminősít.

Eddig soha nem láttam őt senkifelé hogy kimutatná a szeretetét. Az apjának se mondja, hogy szereti, bár tudtam, hogy igen.

Ittam egy kortyot a pohár vízből, az éjszaka közepén, megpróbáltam félretenni a gondolataimat, amiket nem tudtam irányítani.

Úgy döntöttem veszek egy fürdőt, megpróbálva enyhíteni az izmaiban lévő feszültséget. Meggyújtottam néhány gyertyát, bekapcsoltam a kedvenc lejátszási listámat, amit halkan hallottam. Beleléptem a meleg vízbe, csak a fejem és a nyakam látszott ki a vízből.Rögtön éreztem, hogy ellazulok, agondolataim kezdenek kitisztulni. Mayday Parade halksuttogását hallgattam. Öt perc múlva, kicsit több szappant tettem a kádba,vanília, és kókusz illat volt a fürdő félhomályában.

Kiemeltem a bal karomat a vízből, leöblítettem habbal, hogy eltakarja a hegeket. Az újabbak lassan kezdtek gyógyulni, de meglehetősen pirosak és frissek voltak.

Ez volt azelső alkalom, hogya fürdőben voltam, és nem használtam a borotva pengét. Nem volt vágy, hogy a vérem follyon.

„Blair! Itthon vagy?"

Természetesen a békém rövid életű volt. A szüleim haza érkeztek.

„Igen, anyu,a fürdőben vagyok." Válaszoltam kissé megemelve a hangom.

Ez megszakította a nyugalmamat, ezért úgy döntöttem, vége a fürdőnek. Elfújtam a gyertyákat, kikapcsoltam a zenét, és becsavartam magam egy törölközőbe. Végig sétáltam a folyósón, kis víz ösvényt hagyva magam után. Felvettem egy melegítőt, és egy Nirvana pólót, majd lementem a földszintre.

„Hello, Anya, és apa" Mosolyogva öleltem meg őket. „Milyen volt az út?"

„Jó volt, drágám. Örülök, hogy van egy kis szünet. Mit csinltál míg távol voltunk?" Kérdezte apa. Élénkebbnek tűnt, mint máskor.

„Jól. Nem csináltamigazán semmit, csak tanultam, és megnéztem néhányfilmet." Hazudtam. Nem vltam biztos benne, hogy kész voltam elmondani a szüleimnek, hogy mi történt. Amennyire tisztában voltak azzal,hogy Harry és én elsodrótunk egymástól. Nem tudták,hogygúnyolódni szokott velem, vagy hogy mi volt most az 'eltérő feltételekkel'.

„Jól hangzik. Éhes vagy?" Kérdezte, mellőzve a találgatásokat arról amit az előbb mondtam neki.

„Nem köszi, már ettem korábban. Valójában kicsit fáradt vagyok, talán ledőlök egy könyvvel." Mosolyogtam.

„Renben."

Ez nem volt teljesen hazugság. Valójában meglehetősen fáradt vagyok, még akkor is ha jól alutam múlt éjjel. Annak ellenére, hogy évek óta nem volt normális beszélgetésem Harryvel, szokatlanul kényelmesen éreztem magam. Egy kicsit ikinek éreztem, hogy nem beszéltük meg az elején, azt ami néhány éve történt. Bizonyos szempontból örültem, hogy megosztott magából egy kisarbaot velem, de a lelki ismretem azt mondja nekem, a baj méghátra van.

Harry jelenléte megnyugtató volt számomra, de a kis kétely, hogy hogyan tudta a módját, hogy hogyan kell kiszedni belőlem mindezt.

Harry szemszöge:

Zihálva ébredtem fel, verejték borította a fejem, és a mellkasom. Egy másik álom. Most rosszabb volt. A jelenet, mikor az autó összetörik, a fejemben újra és újra és az apám élettelen teste, ahogy a mentősök kihúzzák az autóból. „Ez mind a te hibád." Ezek voltak a szava, már öt éve volt. Én voltam az oka, hogy nincs itt. Amikor az álmok voltak,szinte éreztem, ahogya kocsi összecsapódik, és érzem hogy a forró fém, átszúrja a hátam. Kikeltem az ágyból, felkapcsoltam a villanyt, oda sétáltam a tükörhöz, megvizsgálva a hátam. Átfutattam az ujjaim a heg alatt, hogy ott volt e még. Ez egyborzalmas emlékeztető arról a napról.

Minden este ez történt. Minden egyes este felébredtem, és nem tudtam visszaaludni, mert tudtam hogy az álom visszatér, az álom aminek féltem újra tanúja lenni.

Nem voltak rémálmaim, mikor Blairel voltam. Azt hiszem, ahogyan a szíve vert azenyém ellen, kellett lennie valamilyen hatással rám, mert átaludtam az egész estét, rémálmok nélkül. Ott voltam teljes békében.

Ez túl személyes volt arra, hogy megosszam. Tudtam, hogymegbízhatok benne, deez olyan amit, csakis én tudtam, és igyekeztem, hogy így is marajon.

Nem voltam képes a szerelemre. Az voltam, addig a napig. A nap, mikor én lettem a felelős, hogy hagytam az apámat meghalni. Ha ki tudtam volna térni, és elhajtani, de nem tudtam semmit tenni. Túl fiatal voltam, naiv, és gyenge.

Ez az amiért olyan lettem, aki nem fél semmitől.

Mikor lementem, anyu a kanapén aludt. A tv ment, az asztal előtt két üres boros üveg volt. Minden este, mióta apa meghalt, ő dolgozni ment, haza jött, esténként meleg vacsorát csinált,majd lepihent és ivott. Folyamatosan emlékeztettem, hogy ez veszélyes, hogy lerövidíti az életét, de nem érdekelte.

Felvettem a székről, a takarót, majd csókot nyomva az arcára betakartam. Elmentem a kamráshoz, és fogtam egy zacskó chipset. Igen, reggel 5 óra volt, és éhesvoltam.

Utána, vettem egy zuhanyt, felvettem a fekete pólóm, és a farmerem, valamint a kopott csizmám.

Fogat mostam, és fogtam a kölniből, ami a mosdókagyló szélén pihent.

Nem tutam, hogyan fogom kezelni a mai napot. Mindenki azt hiszi, utálom Blairt, e ez nyilvánvalóan már nem igaz. Mindenki azt hiszi könnyű eset, de meg kellett kérdeznem magamtól, hogy én el akaromveszíteni a hírnevet, vagy ki akartam próbálni egy kapcsolatot. Nevettségesen hangzott mind a két lehetőség,szerettem volna Blairt válaszatani, de ha mégis, akkor el fogom baszni, valamikor. A hírnevem legalábbis, nem romlott.

A tizenöt perces sétán törtem a fejem, és döntésre jutottam.

Ahogy az iskola kapuin átléptem, egy vigyorgó Sophie fogadott.

Ez túl személyes volt arra, hogy megosszam. Tudtam, hogymegbízhatok benne, deez olyan amit, csakis én tudtam, és igyekeztem, hogy így is marajon.

Nem voltam képes a szerelemre. Az voltam, addig a napig. A nap, mikor én lettem a felelős, hogy hagytam az apámat meghalni. Ha ki tudtam volna térni, és elhajtani, de nem tudtam semmit tenni. Túl fiatal voltam, naiv, és gyenge.

Ez az amiért olyan lettem, aki nem fél semmitől.

Mikor lementem, anyu a kanapén aludt. A tv ment, az asztal előtt két üres boros üveg volt. Minden este, mióta apa meghalt, ő dolgozni ment, haza jött, esténként meleg vacsorát csinált,majd lepihent és ivott. Folyamatosan emlékeztettem, hogy ez veszélyes, hogy lerövidíti az életét, de nem érdekelte.

Felvettem a székről, a takarót, majd csókot nyomva az arcára betakartam. Elmentem a kamráshoz, és fogtam egy zacskó chipset. Igen, reggel 5 óra volt, és éhesvoltam.

Utána, vettem egy zuhanyt, felvettem a fekete pólóm, és a farmerem, valamint a kopott csizmám.

Fogat mostam, és fogtam a kölniből, ami a mosdókagyló szélén pihent.

Nem tutam, hogyan fogom kezelni a mai napot. Mindenki azt hiszi, utálom Blairt, e ez nyilvánvalóan már nem igaz. Mindenki azt hiszi könnyű eset, de meg kellett kérdeznem magamtól, hogy én el akaromveszíteni a hírnevet, vagy ki akartam próbálni egy kapcsolatot. Nevettségesen hangzott mind a két lehetőség,szerettem volna Blairt válaszatani, de ha mégis, akkor el fogom baszni, valamikor. A hírnevem legalábbis, nem romlott.

A tizenöt perces sétán törtem a fejem, és döntésre jutottam.

Ahogy az iskola kapuin átléptem, egy vigyorgó Sophie fogadott.