Itt is a mai rész. Akövetkezőt nem tudom mikor fogom tudni hozni,de igyekszem. :) Sajnálom ahibákat,és az értelmetlen mondatokat, kicsit későn kezdtem a fordításhoz, és fáradt vagyok.

Blair szemszöge:

Kopogást hallottam az ajtón, amely úgy tűnt  megzavarja a mi kis pillanatunkat.

„Megyek, talán megjött a pizza.” Hadarta Harry.

Elvette a kezemből a pénzt, amit én vettem ki a tárcájából, az ajtóhoz ment, átnyújtotta a srácnak a pénzt, valamint plusz öt fontot. Rá mosolyogtam a futár srácra, ahogy az ajtó becsukódott, és mi újra egyedül maradtunk.

Néztem ahogy a nagy kezében tartja a dobozt, próbálva felnyitni a tetejét, hogy belenézhessen.

Tétován felé nyújtom a kezem, elvéve tőle asaját dobozom, és egy egyszerű mozdulatal felnyitottam. „Azt a részt kell használni a kinytáshoz.” Próbáltam nem rá vigyorogni.

„Ez nem az én hibám, hogy ez ostobán sikerült.” Mondta védekezően.

„Lehet meg kelleneváltoztatni a tobozt, hogy megfeleljen az emberek saját minimális intelligenciájának.”

„Ez nem volt szép.” Duzzogott.

Nagy volt a kísértés, a bonyodalom a mai nap, de akartam ezt a lehetőséget. Nem akartam, hogy a gyerekes viselkedés tönkre tegye ezt, én akartam, hogy ő itt legyen.

„Akarsz egy élezőt?” Vonom fel a szemöldököm. „Mert ha igen,van egy doboz ott.” Vigyorogva mutattam a padra.

Harry öszeszűkűlt szemmel nézett rám, elérve hozzám megbökött az oldalamon, ami miatt sikítottam.

„Még mindig csiklandós vagy.” Gúnyolódott

„Még mindig egy szamárvagy.” Vágok vissza, elhúzódva az érntésétől.

„Még mindig kis kezeid vannak.” Mosolyodott el, megmutatva a kis gödrét az arcán.

„A tied még mindig hatalmas.” Löktem meg.

„Hát tudod mit mondanak, a nagy kézről.” Kuncogott finoman kacsintva.

„Undorító.”

„Miért? Azt akartam mondani, hogy a nagy kéz azt jelenti hogy nagy lábak.” Gúnyolódott.

„Nem, nem.”

„Tudod még ennyi év után is, még most is szeretem ha elpirulsz.” Mondta Harry, leülve a mellettem lévő székre.

„Szóval milyen filmet nézünk?” Kérdezte.

„Nem tudtam hogy filmet fogunk nézni, de ha azt mondod mit szólnál…  „Igazából szere-„  Szakítottam félbe Harryt.

„Túlsokszor láttam.” Mondta kertelés nélkül. Nem tudtam mit mondani hagytam lebegni a gondolatait.

„De azt kérdezted tőlem. Uh, finoman hogy nézzünk valamiilyesztőt? A rossz fiúk jók neked? Gúnyoldódott, próbáltam elrejeni a kis mosolyt az ajkamon.

„Igen, sokkal több a rossz fiú legyen. De nem tudtam, hogy sok ilyen ijesztő szar dologolt benne.Azt hittem szereted azt a sajtos nyálas szemetet.” Nevetett, miközben evett egy falat pizzat.

„Sok minden  megváltozott azóta, nem csak a filmbeni ízlésem.” Mondtam tárgyilagosan.

Miután befejeztük az evést, Harry meglepett  azzal, hogy elkezdte elpakolni a rendetlenséget.

„Meg tudom csinálni.” Mondtam.

„Nem ez rendben van,szeretnék segteni.” Ragaszkodott hozzá.

Tettem visszafelé néhány lépést, ésleülve a székre figyelve őt, ahogy óvatosan tett meg minden mozdulatot. Szemöldökét összevonva koncentrált, ahogy elmosta a tányérokat, és alaposan megszárította. Bizonyára megérezte, hogy figyelem őt, mert kissé elmosolyodott.

„Mit bámulz, B?

„Ó…semmit.” Halkultam el, és meg próbáltam elrejteni  a pírt az arcomon. „Te inkább csak folytasd amit elkezdtél.” Mutattam a tányérra a kezében.

„Biztos vagyok benne, hogy ez volt az ok amit kerestél.” Vigyorodott el törölgetés közben.

Harry szemszöge:

Néztem, ahogy Blair elment, betenni egy filmet, míg én megcsináltam a popcornt. Leült a kanapéra, mellkasához vonva a lábait. Oda mentem, és leültem mellé. Kissé elhúzodott, amitől megrándultam, de nem foglaloztam vele. Meglepő módon, kevésbé volt kínos mint gondoltam. Ő sokkal elnézőbb volt, mint gondoltam, és megdöbbentett, hogy adott egy esélyt, hogy megváltoztassam a hibáim.  Elindította a PLAY-t,és kissé hátradőlve.

Hunyorogva láttam egy kicsit, a finom rózsaszín vonalakat a bőrén, néhány vastagabb, mélyebb vörös volt, és mentek egyre feljebb.

„Blair? Mi az a karodon?” Kérdezem bár, úgy hangzott mintha parancs lenne.

„Semmi.” Túl gyorsan mondta, elhúzta a karját, és egy bíztató mosolyt küldött felém.

„Nekem elmondhatod.”

„Ez nem nagy ügy Harry, csak hagyd.”

Nem akartam hagyni, csak úgy. Tudtam mik azok. Mikor fiatalabbak voltunk megpróbálta, de megígéte nekem, hogy abba hagyja. Lassan nyúltam felé, mefogva a karját. Kissé hátrahököltem mikor megláttam a hegeket. A könyökéig elhúzódott, néhány még be sem gyógyult, amik mélyebbek. Megpróbált kiszabadulni a fogásoból, de nem mozdultam.

„Kérlek, ne” Harcolt a szorításom ellen.

„Had lássam,Blair.”

„Nem akarom, hogy lásd.” Meg tudtam mondani, hogy a hangja csendesebb, sírni fog.

„Minden rendben.” Nyugtattam meg.

Végül abba hagyta a harcot, csak hagyta, hogy nézzem.

Végig húztam a hosszú ujjamat a sebek között a bőrén, néztem ahogy összerezzen, valahányszor a karjához érek. A sebek egymás tetején voltak. Néhány meggyógyult már, voltak mély vágások, amiket össze kellett volna varrni. De persze nem volt itt senki, hogy megtegye.

Szerepet játszottam ebben. Ha vele lettem volna, nem tette volna ezt magával. Ha nem mondtam volna azokat a dolgokat, most ez nem lenne.

„Sajnálom.” Mondtam, nem találva a szavakat.

„Nézzük tovább a filmet.” Könyörgött, egyértelműen témát akart váltani, de nem voltam hajlandó csak úgy hagyni ezt. „Nem most akarok beszélni erről.”

„Azt akarom, hogy most beszéljünk róla. Beszélj hozzám, Blair.” Mondtam, a hangom több volt mint kétségbeesett, mint ahogy azt akartam.

„Nem tudom mit érezzek, Harry. Nem szóltál hozzám egy szép szót sem az öt év alatt, és most itt vagy az ajtómban, és gyakorlatilag arra kérsz, hogy mutassam meg mit tettem magammal. Ennek semmi értelme. Ennyi idő után mit akarsz tőlem? Honnan tudthatom, hogy ez nem egy beteg játék, és hogy nem fogsz vissza menni a baráti társaságodhoz, elmondva  mit történt ma este?” Elsírta magát az utolsó szónál.

Félretettem az irányítót, és közelebb ültem hozzá a kanapén. „ Beszélj hozzám. Mondj el mindent, mennyire utálsz, és mond el miért csinálod ezt magaddal.” Könyörögtem.

Blair szemszöge:

Nem törődve vele, kiöntöttem a szívem. El mondtam Harrynek mindent, a rossz pillanatokat, az időt mikor álomba sírtam magam, mert nem voltam elég jó.  Az érzés olyan volt mint az üresség, és a reménytelenség, amit nem sikerült betöltenem, nem számítva azt mennyire próbáltam. Túl sokszor éreztem, hogy feladom, annyiszor ültem a sarokban remegő ajkakkal, hogy véget vetek az életmnek. Az öngyűlölet része lett a minden napjaimnak.

Végre abba hagytam a hisztérikus sírást, Harry zöld szeme te volt bűntudattal.  Alig értettem , de a szavak elhagyták aszáját, csak egyszót mondott. ”Sajnálom.” komolyan mondta. És én hittem neki.

Ez az este más volt mint a többi, minden második estét egyedül töltöttem. A különmbség most az volt, hogy nem voltam egyedül.  Nem akartam elfojtani a hisztérikus sírásomat egy párnába, végül beszéltem.

A testem kimerült volt, és bizonyára Harry kezdte megérteni, hogy lassan kezdek el fáradni.  Az utolsó dolog amit hallottam és éreztem, az egy puha csók volt a homlokomon, erős karok öleltek, mielőtt zavartalanul elaludtam.

Harry szemszöge:

Blair elaludt rajtam.

Tudva azt miken ment keresztül, majdnem annyira fájt nekem mint neki. Minden alkalommal mikor elmondta mit érez, a szívem összetört.

Örültem, hogy megnyílt felém. Bármennyire is nem akartam hallani min ment keresztül,  jó volt, hogy beszélt hozzám. Talán azért nyílt meg felém, mert most már tudtam mindent, és ő bízik bennem egy kicsit.

De nem volt elkerülhetetlen, hogy bántja magát megint, mikor felébred. Mindig ott volt a lehetőség, hogy mérges volt magára, és elmondta mit tett.  Talán Blair abban a pillanatban, nem hisz nekem. Talán nemakarta, hogy bárki tujon róla.

De most nem tudtam mindezen gondolkodni.

Miután mindent tisztáztam a fejemben, rájöttem, hogy nincs jobb olyan mellett elaludni, aki különleges neked.