Itt is lenne a következő rész, Jó olvasást!

Köszönöm a kommenteket, és a szavazatokat. :)

Blair szemszöge:

Megütöttem, olyan erővel, hogy éreztem a szúrást a kezemen.

Kicsit megtántorotam, Harry arca ugyanolyan döbbent volt, mint az enyém, de láttam a szemében azt a kis szórakozottságot, mitnha csak azt várta volna, hogy így cselekedjek.

„Tehát, megint erőszakosak vagyunk, ugye?" Mutattam rá.

Már egy egész kis sereg nézte végig a jelenetünket. Az arcom pirosan égezz zavaromban.

Harry nem tűnt zavartnak,ahogy az embereket figyelte. Amikor beszállt verekedni - amielég gyakran megesett, valahogy immunis volt azokra a „megfigyelőkre"

Láttam, ahogy Ashton tágra nyílt szemmel figyelte a jelenetet. Úgy tűnt meglepte, és zavarba jött, hogy ez előtte történt. Ő új volt, és nem tudta mi történt köztem és Harry közt, így nem tudtam elképzelni, hogy mitörténik most. Mielőtt megakadályozhattam volna,Ashton lépett elém, eltakarva engem Harry elől, hogy enyhítse a feszültséget köztünk. De ez csak rosszabb lett.

„Haver, le kell nyugodnod." Mondta Ashton szigorúan. Majdnem ugyanolyan magas volt, mint Harry, körülbelül egy hüvelyk válaszotta el őket. Láttam Ahogy Harry összeszorítja az állát, és a szemei kitágulnak. Úgynézett ki mint aki kész, adni egy ütést.

„Takarodj az utamból." Vonta össze a szemöldökét. „Ki vagy te egyébként, és ez nem a te dolgod."

„Turom, hogy ez nem az én dolgom, de látom ahogy Blairnek rosszat okozol. Ha problámád van velem, akkor azt nekem mond." Válaszolt Ashton nyugodtan.

„Szóval ezt akarod, ugye?" Kérdezte Harry, megbökte őt, így a közte és Ashton közt lévő távolság csökkent. Épp elindult volna a verekedés, ha nem kapom el.

Mielőtt a helyzet eldurvulna, megfogtam Harry ingét, ahol a mellkasa volt, összezsedtem minden erőmet, hogy hátra toljam. Minden szórakozottság eltűnt a szeméből, és nem volt semmi más, csaka tiszta harag öntötte el őket.

„Nem ezt akarod csinálni, Blair." Motyogta rekedten. Kicsit hátrahököltem, a nyájasságot ahangjában.

Mielőtt válaszólhattam volna, Ashton megfogta a karomat, és elhúzott a kíváncsi tekintetek elől. Lüktető zsibbadság megy át a testemen, milyen ostoba vagyok. Azt hiszem, jó ötlet volt, hogy Ashton nem kérdezett mi volt ez köztünk Harryvel, elkerültünk egy kisebb vitát, már bent voltunk a matek teremben, és elkerültünk azt ami az előbb történt. A köyveimet letettem az asztalra, és leültem.

Harry bejött, és leült a szemközti oldalra, szerencsére.

A tanár beséltált, és elkezdte a leckét, bár nem sok figyelmet fordítottam rá. Olyan élénk volt a zavaró hangja, és ezcsak az én bosszúságomra. Harry úgybánt velem, mint ahogyan ő beszélt velem, mindenki mással? Vajon azt amit elmndtam neki, és amire megesküdött, nem mondja el? Ezen a ponton ezsem lepne meg. Mostanra már biztosmindenki tudta, hogy egy kibaszott érzelmi roncs vagyok, aki éhezteti magát, és vágások vannak a testén.

„Szeretnél válaszolni erre a kérdésre?" A tanár vidám hangja megzavart

Azt hiszem érezte, hogy nem figyelek, így természetesen engem kérez.

„Sajnálom, mi volt a kérdés?" Kérdeztem, és próbltak a legcsekélyebb érdeklődést mutatni a hangomban.

Egykedvűen bámult rám. „A neved?" Kérdezte.

„Blair Whitley." Válaszoltam kertelés nélkül.

„Nem jó kezdés ez az első félévben, Miss Whitley. A jelentések azt mondják, hogy egy kítűnő tanuló, de egyértelműen ma nem az." Mondta, és megrázta a fejét.

Nem volt erőm, hogy válaszoljak. Csak bólintottam, elismerve hogy hallottam, kinyitottam a füzetemet, és a hátuljára rajzolgatni keztem.

„Minden rendben?" Kérdezte Ashton nyengéden meglökve a lábával az enyémet.

Bíztatóanrámosolyogtam. Nemvoltamrendben.

A percek óráknak tűntek, mire megszlalt a csengő. Felálltam, összegyűjtöttem a könyveimet,és megvártam Ahton míg ő is megteszi ezt. Pontosan akkor értem el az ajtóhoz, mint Harry. Egypillanatig tartottuk a szemkontaktust, mielőtt kiment előttem az ajtón. Meglepődtem, hogy nem vigyorgott önelégülten.

Semmi értelme nem vol ennek. Úgy viselkedett, mint aki mindent keményen csinált, a valóságban én voltam az egyik, aki ki lett akadva. Rossz ötletnek tűnt, hogyazegész viág körülötte forog.

Oda mentem a szekrényemhez, kiszedtem belőle a táskám, mivel szükségem volt rá.

Nem akartam haza menni, főleg az volt az oka, hogy van ez az értelmetlen, ostoba családi este, amit anyám hívott össze. Múltkor megsértődött, mikor nem ettem a süteményéből. Túl ostoba volt, hogy már nem volt személyes dolga a főzés, talán csak azért mert én nem éreztem így magam, hogy egyek.

Mindig úgy éreztem, mintha csak egy romantikus filmet néztem volna; Egyedül voltam. Szükségem volt egy kis egyedüllétre.

Ashton felajánlotta, hogy haza visz, de inkább sétáltam. Ki kellett tisztulnia a fejemnek. Megölelt, megköszönte a mai napot, és azt mondta hívjam ha szükségem van valamire. Megköszöntem neki, majd elköszöntem.

Meglepődtem,azon hogy Ashton valóban kedves srác. Egy helyes srác, akivel találkoztam. Kár hogy elrontottam az első napját.

Küldtem anyának egy üzenetet, hogy a könyvtárba megyek tanulni, mielőtt kikapcsoltam a telefonomat, hogy ne figyeljek a dühös üzenetkre.

Elmentem a néhány háztömbnyire lévő mozihoz, ráérősen a vállamra tettem a táskám. Megnéztem milyen filmek vannak, és úgy döntöttem veszek egy jegyet a „Menedékre", valamint vettem egy hatalmas üveg vizet, mielőtt tovább mentem volna.

Hálás voltam, azért amiért a mozi szinte üres volt, eltekintve attól a pár embertől. Néztem ahogy a srác összefűzi az ujjait a lányéval, nem tudtam mit tenni, de irigy voltam rájuk. Miért?

A film után, elhagytam a mozit, és hazafelé indultam. A film jó figyelemelterelés volt, a valóságtól.

Már kezdett sötétedni, csak a homályos fények világítottak az út szélén.

Felöltöztem, felvettem a kabátomat, hogy megvédjen a keserű széltől.

Az utcák olyan elhagyatottak, és sivárak voltak, ebben az időszakban

A telefonomért nyúltam, mikor kissé éberebb lettem a susogó hangtól. Megfordultam, hogy lássam, van e valaki mögöttem, de nem volt senki se., csak a gyenge világítás az út túloldalán. Bizonyára egy kóbor macska, vagy ilyesmi.

Vissza néztem, mikor a hangok folytatódtak, egy férfi feketébe öltözve, sétált mögöttem, kicsit túl gyanúsan figyelt.

Ösztönösen növeltem a lépteimet, gyorsan visszatekintve. Csak nevetett.

Futni kezdtem, próbáltam oa ahol több emberek voltak, de éjszaka kevés ilyen hely van.

Felsikoltottam a durva kéz érintésére avállamon, próbáltam menekülni, de igyekezetem hiábavaló volt. A férfi megragadott, és neki lökött a falnak, összerezzentema hideg fal nekicsapódása miatt. Fészkelődve próbáltam ágyékon rúgni, mielőtt futni kezdtem, de elkapta a csípőm, keze pedig a torkomra szorult.

„Harcia vagy, ugye?" Kuncogott sötéten. „Szeretem a jó kis harcot."

Ismét sikítani próbáltam,de egy két tolt a torkomhoz, a vérem kiserkent. Ez elég volt ahhoz, hogy megijesszen. Kétségbeesetten néztem körül, segítséget keresve a láthatáron.

„Látom, te vagy Harry egy játéka?"

A légzésem felgyorsult, a keze lecsúszott a derekamról.

„Úgy bizony édesem. A kis Blair. Tudod, ő nem fogja hagyni, hogy bárki a közeledben legyen:" Csúsztatta a kezét az arcomra. „Tényleg igazán megnyerő nem?"

Értetlenül ráztam a fejemet. Nem értettem a „játka Harrynek", Harry gyűlölt engem. De mit értett azzal,hogy senkinek nem hagyta, hogy a közelembe jöjjenek? Ki a „senki"?

„Nem fog örülni, amikor elrontom, azt a csinos kis arcotad."