Kicsit késve, de itt a 10. fejezet. A The Millionaire-ben pedig nagy valószínűséggel csak hétvégén lesz rész.

Kicsit forulatos egy rész,de szerintem izgalmas. Szóval.... jó olvasást!

Harry szemszöge:

Sophie gonosz tekintettel nézett rám, ahgy megszüntette a köztünk lévő távolságot.

„Szia bébi" Suttogta, közelebb hajolva. Ott állt lábujjhegyen, megpróbálva egy magasságban lenni velem. Tettem egy kis lépést hátra, megint eltávolította a távolságot, és közelebb jött. Ezúttal nem habozott, karjait a hátam mögé tette, az ingem alá, megborzongtam a hideg kezei miatt.

Elhajolt a másik oldalamra, végig csókolta a nyakamon át a fülem mögé, és végig az álkapcsomat. Olyan volt, mintha földbe gyökereztem volna, nem tudtam rávenni magam a mozgásra.

A következő dolog, amire emlékszem,ahogy a dereka köré húzza a kezem, és az ajka centikre van az enyémtől. Úgytűnt mintha gyorsan balra nézett volna, mielőtt ajkait gorsan az enyémre nyomta, kicsit megszorítva engem. A szemem sarkából megláttam egyhosszú barna hajú lányt, akinek az arcán olyan döbbent volt mint az enyém. Blair volt az.

A csalódottság az arcán, összetörte a szívem.

Ösztönösen húzódtam el Sophietól. Úgy érzem magam, mint egy kibaszott barom.

Tudtam, hogy hosszú távon előnyös lenne, hogy ő nem menne tönkre miattam. Lehet ez annak a jele, hogy abba kell hagynom ezt.

Legalábbis ha gyűlöl engem, akkor talán nem kell dolgozni azon, hogy megpróbálunk távol maradni egymástól.

Volt egy esély az álcázásra, nekünk, a szokásaim, a kibaszott dolgok, és az emberek ellen.

Valószínűleg túl messzire mentem.

Néhány másodpercig tartottam a szemkontaktust, mielőtt kényszerítve magam elfordultam. Ekkor az összes szín kiment az arcából. Úgy nézett ki mint aki lefagyott, de láttam az arcán, hogy elharapja a sírást. Oda akartam menni hozzá, elmagyarázni, de mélyen tudtam, hogy ennek meg kell történnie.

Blair szemszöge:

Éreztem ahogy a könnyek kicsordulnak a szememből. Harry egy kicsit se változott.

Hogy lehettem ennyire vak, hogy nem láttam, ez egy átverés? Tényleg ennyire naiv vagyok, hogy nem láttam meg a hazugságokat?

Teljesen idióta vagyok, hogy újra jó lehet minden. A mosdóba rohantam, bezárkóztam az egyik fülkébe, és igyekeztem, hogy ne adjak ki hangot. A kezembe temettem az arcom, visszatartottam a lélegzetem, hogy ne csapjak semmilyen zajt.

Én valóban jól éreztem magam az elmúlt napokban. Azt gondoltam, hogy talán van még egy esély arra, hogy egy összetartó kapcsolatom legyen valakivel. De tévedtem. Nem volt az.

A gondolat, hogy Harry és az én kapcsolatom semmibe foszlott a fejemben. Nem is tudom, mikor láttam magunkat együtt.

Csókolóztunk. És az nem csak egy baráti puszi volt, hanem egy igazi csók.

Aztán az is lehet, hogy a csókunk nem jelentett neki semmit. Lehet csak egy másik strigula voltam neki. Bolond lettem volna, ha azt gondolom, hogy jelentett valamit?

Halványan hallottam a csengőt, végig néztem a folyosón, meggyőzödve arról hogy senki nincs itt. Fogtam a táskám, és a mosdóhoz mentem. Végig néztem magamon, a szemem duzzadt volt, az orrom vörös. A hajam úgy nézett ki, mint akit megütött az áram, és a kis szálak a könnyek miatt az arcomhoz tapadtak.

Bezártam a mosdó ajtaját, kiszedtem a hajam az arcomból, és a fülem mögé tűrtem. Lelocsoltam hieg vízzel arcom, majd egy papír törlővel letöröltem, mielőtt megcsinálnám a sminkem. Elrejtettem a szemem alatti duzzanatot, és fogtam egy kis szempillaspirált.

Hátrébb lépve, megnéztem a végeredményt. Határozottan javult.

Ha valaki gyanakodna, azt tudnám mondani, hogy allergia, de Harry és Sophie látta, és nagy az esélye, hogy tudják mi történt. Tudják, hogy hogyan lehet provokálni bennem amit elrejtettem.

Éreztem, hogy fizikailag dühös, frusztrált, érthetetlen vagyok, érzelmileg pedig csalódott voltam. Majdenm rosszul éreztem magam.

Összegyűjtöttem az összes holmimat, és elindultama folyosóra, meglehetősen hálás voltam, amiért üresvolt, csak néhány diák rohangált az osztályba. Kinyitottam a szekrényemet, és megnéztem az óra rendet. Reméltem, hogy nem voltam egy közös órán Harryvel. Kémia volt, az első ebben a félévben, és nem voltam biztos benne, hogy bent van. Elmentem a recepcihoz, aláírtam a papírt, és útbaigazítást kértem.

Utáltam, hogy késtem, minden tekintet felém fordult, amint kinyílt az ajtó. Minden tekintet találkozik az enyémmel. Beléptem, és szerencsére, még mindenki a helyét kereste. Oda mentem bemutatkozni a tanárnak, a neve Professor Blake volt. Talán a késő huszas éveiben járt, és nagyon profinak nézett ki.

Megmutatta a padot a terem végében, és mondta, hogy egy újdiák érkezik néhány perc múlva, aki a labor partnerem lesz, és vezessem majd körbe. Ahogy végig mentem a termen, ismerős arcokat láttam. Gyorsan elfordultam, és igyekeztem nem magamra felhívni a figyelmet, de igyekezetem hiába valónak tűnt.

Harry fel, s le méregetett, az érezlmek nem voltak jelen azarcán, csak az arogancia. Úgy nézett rám, mintha én lennék a rosszabb.

Tartottam a tekintetét néhány másodpercig, mielőtt visszanéztem az osztály elé, ahol Professzor Blake állt. Egy lány ült mellette, akit még soha nem láttam: nem Sophie volt.

Haját vörösre festette, sötét sminkje volt, valamint egy orr piercingje. Szégyenlősen rám mosolygott, mikor elmentem a padja mellett, viszonoztam a gesztust, erőltetett mosolyommal.

Letettem a könyveket, és megpróbáltam kiszorítani a késztetést, hogy felnézzek. Ha elkezdek sírni, az azt jelenti, hogy Harry elérte amit akart, és ez az utolsó dolog amire szükségem volt. Néhány perc elteltével a leckét csinálva, ami nem volt könnyű, kopogtattak az ajtón, egy magas férfi lépett be, könyveivel a kezében. Professzor Blake felállt, hogy segítsen neki, az új diák mosolyogva mutatkozott be. Megfordult, hogy az osztállyal szembe legyen, miközben beszélt.

„Ő itt Ashton, a Clareville suliból jött át. Kérlek érezd magad jól." Mondta.

Feltételezzük, hogy ő lesz a labor partnerem. Őszintén, igazán gyönyörű. Magas, izmos alakja van, és szőkés-barna rendezetlen haja.

„Szia, én Blair vagyok." Mondtam, megpróbálva egy barátságos mosolyt mutatni.

„Ashton vagyok, örülök, hogy találkoztunk." Elmosolyodott. Az eslő amit észrevettem az a gödröcskéi voltak.

Mosolya nagyon barátságos volt, abból amit eddig láttam róla. Miután elhelyezkedtünk, megmutattam neki, mit csinálunk a tankönyvben, és meséltem az iskoláról. Elteintve egy kis részlettől, hogy nekem egy élő pokol.

Felajánlottam, neki, hogy körbevezetem, aminek örült, és elfogadta az ajánlatomat. Hálásvoltam, amiért elterelte a figyelmemet Harryről. Meglepődtem az önbizalmamon, általában ideges vagyok ha beszélnem kell új emberekkel. De vele, valahogy nagyon kényelmesen éreztem magam.

Amikor az osztály végzett, nem tudtam mit tenni, ahogy Harry irigylően tekintett Ashtonra. Már majdnem jött a féltékenységgel, de annak semmi értelme, tekintve az egy órával ezelőtt történtekre, ami egyértelmen bizonyítja, hogy ő nem akar körülöttem lenni.

Nem törődtem vele, csak Ashtonnal kisétáltam az ajtón. Megmutattam neki a szekrényét, ami kettővel arrébb volt az enyémnél. Mondott néhány dolgot magáról, mint például, folyamatosan költözik az apja munkája miatt, és hogy mindig nehéz volt a beilleszkedés, mert rövid idő után újra elköltöztek. Megszokta már a változást.

/

Megnéztükaz órarendet, és megállapítottuk, hogy a legtöbb órán együtt vagyunk, beleétrve a matematikát, ami ma még lesz. Szünetünk volt, ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk valamit enni a kampuszon. Elmentünk a kis kévázóba a sarkon, kávét és szendvicseket rendeltünk.

„Én fizetek." Ragaszkodott hozzá.

Mosolyogva megköszöntem neki. Leültünk egy asztalhoz enni, és ez alkalommal én meséltem magamról. Úgy döntöttem Harryt kihagyom belőle, nem kell unatkoznia minden gondomon. Mikor végeztünk, megnéztük az időt, és volt még kb. 15 percünk, így lassan sétáltunk vissza.

Eljutottunk a szekrényünkig, és kivettük a könyveinket, felkészültünk a matekra. Épp elindultunk, mikor valaki kiverte Ashton kezéből a könyveit. Segítettem neki felvenni őket, közben sötét kuncogást hallottunk. Felismertem a hangot. Harry volt.

Ő hát.

Nagy léptekkel termettem Harry előtt.

„Mi a fasz volt ez?" Köptem felé.

„Nyugodj meg, baleset volt." Vigyorgott.

„Ne hazudj, te voltál." Vágok vissza.

„Az istenit Blair, annyira túlreagálod." Mondta tudva, hogy ez idegesít.

„Ne légy seggfej, Harry." Beszéltem összeszorított fogakkal, és tettem felé egy kis lépést.

„Állj közelebb hozzám Blair. Ha meg akarsz kapni, csak kérned kell." Kis vigyor játszott az ajkain.

„Valójában, nem. Úgy tűnt mikor velem voltál, te bíztattál erre." Beszéltem hangosan, hogy az a néhány ember is hallja körülöttünk.

„Annyira naiv vagy, Blair. Hagyd abba a hazudozást." Tényleg? Mondtam valami rohadt hazugságot? Ő volt a hazug.

Mielőtt bármi mást mondhatott volna, bezártam a köztünk lévő távolságot, és felpofoztam.