954.év - Ősz, Nu második hava

Sólyomvár

Lukan körbenézett, hogy megbizonyosodjon, senki sincs hallótávolságon belül, aztán újra Rionhoz fordult.

- Mit csináltál? - Talán kicsit nyersebben szegezte neki a kérdést, és az ujjai is keményebben nyomódtak a Rion kulcscsontja melletti lágy szövetbe, mint szerette volna.

De Reiyára! A házuk még mindig lángokban állt! És nagyon úgy tűnt, Rionnak köze van ehhez. Azt pedig igyekezett kizárni az elméjéből, hogy Amira is nagy valószínűséggel látó, mert ha erre gondolt, tehetetlen düh kerítette hatalmába. Túl nagy felelősség ez egy ilyen apró gyermeknek!

Rion még mindig halálra vált arccal bámult maga elé anélkül, hogy megszólalt volna.

Lukan kezdte elveszíteni a türelmét.

Éppen, amikor arra gondolt, addig rázza, amíg értelmes választ csikar ki belőle, Rion megszólalt:

- Megöltem. - Hangja rekedt volt, arcán különös érzelem suhant át, amitől Lukant kirázta a hideg.

- Kit? - Úgy érezte, addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Amilyen állapotban volt Rion, könnyen megeshet, hogy később már semmit sem szed ki belőle.

- Az apámat. Megöltem.

Hosszú, feszültséggel teli pillanat telepedett kettejükre. Lukan nem bírta felfogni a hallottakat. Rolf szörnyű ember, és még szönyűbb apa volt, de sosem hitte volna, hogy Rion ilyen messzire megy! Ez nem vallott rá. Akkor sem tette, amikor meghalt az anyja. Pedig akkor ezerszer feldúltabb állapotban volt, mint most.

- Hogyan? - Lukan leengedte a kezét, és továbbra is barátja arcát fürkészte.

- Csak úgy megtörtént - lehelte.

- Azt hiszed, ennyivel beérem? - Lukan hangja remegett a visszafojtott indulattól.

- Részeg volt. És dühöngött. - Rion egyre szaporábban kapkodta a levegőt, a szeme tágra nyílt. - Pont ugyanazokat vágta az öcsém fejéhez, mint az enyémhez annak idején. Hogy haszontalan. Hogy sosem viszi semmire. Meg akarta ütni, de Floren közbelépett. Így... - Rion hangja elhalt, Lukan viszont így is értette. Rolf Florenre zúdította a haragját a gyerek helyett.

- Meg akartam akadályozni. Olyan gyorsan történt minden. Nem emlékszem pontosan, csak akkor eszméltem fel, amikor összecsuklott. És vér borított mindent. Rengeteg vér. Nem tudtam, mit tegyek. Floren mondta, hogy gyújtsuk föl a házat. És senki nem jön rá, mit tettünk.

Lukan elhátrált Riontól, és kifújta a levegőt. Szüksége volt pár pillanatra, hogy összeszedje a gondolatait.

- És most mit vársz tőlem?

- Segíts Florenéken! Nincs hová menniük!

- Neked van?

Rion zavartnak tűnt, mintha eddig ez eszébe sem jutott volna, aztán megrázta a fejét.

- Tudod, mit teszünk? Szerszámozz fel két lovat, érted? Én pedig elmegyek a várkapitány tornyába, és írok egy levelet a nagymamámnak hogy fogadjon be titeket Vadnán, a vadászkastélyban, és adjon valami munkát Florennek. Te is húzd meg magad nála pár napig, és ha úgy érzed, készen állsz arra, hogy visszagyere Sólyomvárba, keress meg. A többit majd utána kitaláljuk. Itt várjatok az istállónál, azonnal jövök!

Lukan száműzte a gondolatait, és csakis a feladatára összpontosított. Nem akart teret engedni az érzéseinek. Még akkor sem, amikor megírta a levelet. Akkor sem, amikor az istállóhoz visszaérve Rion kezébe nyomta azt. Akkor sem, amikor egy pillanatra találkozott a tekintete Florenével. Akkor sem, amikor a nő átölelte a fiát.

Amikor viszont kilovagoltak Sólyomvárból, mintha egyszerre zúdult volna a nyakába minden. Még sosem látta Florent ennyire rettegni. És a fiú halálra vált arca is biztosan kísérteni fogja jó ideig.

Rolf meghalt.

Rion ölte meg.

Lukan nem tudta megemészteni a gondolatot. Értette, Rion miért tette, ugyanakkor ezernyi más lehetősége lett volna rá, hogy megállítsa a férfit, vagy segítséget kérjen valakitől. Florennek is. Hiszen még pénzt is ajánlott neki korábban azért, hogy hagyja el a férfit, és új életet kezdjen, de a nő visszautasította.

Mégis bűntudat marcangolta a lelkét. Többet is tehetett volna értük. Hiszen pontosan tudta, milyen ember Rolf. Talán elbeszélgethetett volna vele. Vagy megfenyegethette volna. Ez az egész ugyanúgy az ő hibája is. Rion pedig valószínűleg nem gondolta át, mit tesz. Nem hibáztathatja ezért.

Ugyanakkor, ahogy felidézte barátja arcát, miközben bevallotta neki a bűnét, nyugtalanság lett úrrá rajta. Rion zavart volt és kétségbeesett, de megbánásnak legapróbb jelét sem mutatta.

Lukan kifújta a levegőt, és megdörgölte az arcát.

Álmos volt, és még a bor is dolgozott benne. Lehet, hogy csak emiatt találta furcsának Rion viselkedését. Visszapillantott a lángok felé. Jobb, ha segít, még mielőtt másnak is baja esik.

***

Valke úgy érezte, mintha gyomorba vágták volna, ráadásul amikor megmozdult, a feje is lüktetett. Nyöszörögve fordult az oldalára, az egyik tincse az arcához, meg a szájához tapadt, irritálta. Keserűen arra gondolt, most legalább testileg is olyan kutyául érzi magát, mint lelkileg. Az állott levegőnek savanyú borszaga volt, de az is lehet, hogy ő maga árasztott ilyen orrfacsaró bűzt. Amennyit előző este ivott, ezen sem csodálkozott volna. Lehunyta a szemét, megpróbált visszaaludni. De nem sikerült. Jobb híján igyekezett felidézni magában, mi a fene történt vele azután, hogy megvacsorázott Rionnal és Lukannal.

Emlékezett rá, hogy a Véres Karomba mentek. Hogy Rion mellett ült. Hogy piszkos pohárból ittak, nagy volt a zaj, és... és Lukan nevetett rajta. Ő pedig sírva fakadt. De a részletek homályba vesztek.

A hányingere egyre erősebbé vált.

Végül már nem bírta tovább visszatartani, előrángatta az éjjeliedényt az ágy alól, és belehányt.

Még akkor is keserűnek érezte a száját, amikor elindult tisztálkodni. A feje egyre erősebben lüktetett, a lába remegett, és kegyetlenül izzadt. Azt hitte, jobban érzi magát, ha végre leveheti az előző esti ruháit, és elmerülhet egy dézsa vízben, de újból hányinger kerítette hatalmába.

Amikor végre eljutott az étkezőbe, már csak a maradék fogadta. A többiek bizonyára megreggeliztek már addigra, de Valke nem bánta, legalább senki sem szegez neki kérdéseket. Csupán egy fél almát bírt legyűrni, a gyomra még mindig háborgott, aztán az asztalra könyökölt, és a kezébe temette az arcát.

De nem sokáig tudta kiélvezni a csöndet és a mozdulatlanságot, léptek koppantak a közelben.

- Úrnőm! - szólította meg egy szolgáló. - Az édesapja beszélni óhajt önnel!

Valke az ujjai között lesett a fiúra, de a legkisebb jelét sem adta annak, hogy eleget akarna tenni a kérésnek.

A fiú érdeklődve fürkészte az arcát, Valkét feszélyezni kezdte a pillantása. Úgy érezte, mintha ki akarná lesni a titkait.

- Rendben - sóhajtott föl, és minden erejét összekaparva fölállt.

A fiú ruganyos léptekkel indult meg előre, Valke követte őt. De valami nem volt rendben. A szolgáló ugyanolyannak tűnt, mint a többi - legalábbis, ami az öltözékét illeti -, valahogy mégis kilógott a sorból. És Valkét rettenetesen zavarta, hogy hiába próbált rájönni, miért érzi így, nem talált rá magyarázatot. Csak azt érte el vele, hogy mire Éleon úr szobájához értek, még jobban megfájdult a feje.

Ahogy belépett a helyiségbe, hűvös levegő tódult az arcába, ettől rögtön jobban érezte magát. A nyitott ablakban hatalmas sólyom feszített, őt figyelte.

Valke anélkül roskadt le a legközelebbi székbe, hogy Éleon hellyel kínálta volna. De a férfi nem rótta meg a tiszteletlenségért. Sőt, ajka mosolyra húzódott, ahogy találkozott a tekintetük.

- Látom, tegnap sólyomszülött módjára vigadtál - jegyezte meg, aztán a szolgáló felé fordult. - Köszönöm, most már elmehetsz!

A fiú csupán egy pillanatig tétovázott, de Valke ezt is különösnek találta.

- Ismered őt? - bökött a becsukódó ajtó felé.

Éleon elmerengett, aztán megrázta a fejét.

- Biztosan új itt. Még fiatal, hamar belejön. - Éleon a sólyom felé pillantott, aztán újra vissza Valkéra. - Nim híreket hozott Damorból.

Valke erre kihúzta magát, a kíváncsiság éberebbé tette.

- A béketárgyalások rendben zajlanak, ugyanakkor a császár, és a damori király is ragaszkodnak hozzá, hogy embereket küldjenek ide, a völgybe. Úgy tűnik, van valamiféle tervük Jo'dur fiainak a legyőzésére, és ennek te is a része vagy.

Valke bólintott.

- Bizonyára az őssólymok kellenek nekik.

- Bizonyára - hagyta rá Éleon. - Ugyanakkor szeretném, ha tudnád, hogy semmit sem kell megtenned, amit nem akarsz, rendben? Nem kell semmit bebizonyítanod, nem kell senkinek sem a kedvére tenned. Ha kimaradnál az egészből, támogatnánk a döntésedet. Ha mégis megteszed, amit kérnek, a völgy akkor is mögötted áll. Bízunk benned, Elanor! Támogatunk téged teljes szívünkkel és... - Éleon szavait félbeszakította a nyíló ajtó.

Azor lépett be, majd nyomában Lukan is megjelent.

Mindketten kormosak voltak, és rettenetesen kimerültnek tűntek.

- Csupán egyetlen holttestet találtunk a házban - kezdte Azor, mire Éleon úr arca megfeszült.

- Rolf? - kérdezte.

Azor bólintott. Lukan csak meredt maga elé.

Éleon fölállt, és hátat fordított nekik.

- Beszéltünk mindenkivel, akivel csak lehetett, de senki sem tudja, mi történt pontosan, ahogy azt sem, hogyan gyulladt ki az épület. - Azor tétován az édesapja felé lépett. - Sajnálom, apa! Tudom, hogy barátok voltatok.

- Rion sem tud semmit? Vagy Rolf szeretője? - Éleon visszafordult hozzájuk, látszólag sikerült nyugalmat erőltetnie magára.

Azor Lukan felé pillantott.

- Aludtak - szólalt meg Lukan színtelen hangon. - Arra ébredtek, hogy a ház lángokban áll. Épp, csak ki tudtak menekülni onnan.

- Azért én beszélnék velük a történtekről. Hátha, sikerül mégis kiszedni belőlük valamit - válaszolta Éleon, és visszaült az asztala mögé. - Ha Elanorral befejeztük, fogadnám is őket.

Lukan meglepettnek tűnt, a szeme megrebbent.

- Sajnálom, de Vadnára küldtem őket, a vadászkastélyba.

- Miért? - Éleon élesen beszívta a levegőt. Talán nem tetszett neki, hogy Lukan a tudta nélkül intézkedett.

- Riadtnak voltak, és nem tudtak hová menni - vont vállat Sólyomvár ifjabbik hercege. - Csak segíteni akartam nekik.

- Legközelebb hozzám gyere! Be tudtuk volna fogadni őket.

- Mila bizonyára ellenezte volna, hogy Floren a várban lakjon - bökte ki Lukan.

Éleon egy hosszú pillanatig farkasszemet nézett vele, aztán rosszallón megcsóválta a fejét, de nem fűzött hozzá egyebet.

Lukan fél kézzel megtörölte a homlokát, elmaszatolva a kormot, aztán Valkére mosolygott.

- Hogy érzed magad?

- Szörnyen - sóhajtotta Valke.

- Nagyszerű! Mert valaki vár rád a nagy csarnokban, úgyhogy, ha végeztél apával, majd odakísérlek.

Valke összevonta a szemöldökét, és értetlenül bámult Lukanra. De azt, hogy ki a fene vár rá, így sem tudta kitalálni.

- Térjünk vissza ahhoz, amiért eredetileg hívattalak, lányom! - Éleon hangja kizökkentette a merengésből. - A császári és a damori segítőid már úton vannak. Nemsokára megérkeznek a völgybe, és elmondják, hogy pontosan mit szeretnének tőled. Ha elfogadsz tőlem egy jó tanácsot, egyikükben sem bízol meg. Nem a te érdekeidet szolgálják, hanem a saját urukét, és valószínűleg mindegyik tábor megpróbál majd megnyerni magának. Vonzó számukra az erő, amit birtokolsz. Ezt mutatják a házassági ajánlatok is, amiket a kezedre tettek - intett az asztalán heverő nagy kupac levél felé. - Számukra csak egy eszköz leszel, ezt akkor se felejtsd el, amikor mindenfélével kedveskednek majd, hogy levegyenek a lábadról. A házassági ajánlatok miatt sem kell aggódnod, mindet elutasítottam. Szeretném, ha találnál magadnak egy rendes sólyomszülöttet. Olyat, aki megbecsül téged, és a tenyerén hordoz.

- Azt hiszem, erre már nem is kell olyan sokat várni - szúrta közbe Lukan, aztán fejével az ajtó felé bökött. - Mehetünk?

Éleon bólintott, Valke pedig távozott Lukan nyomában.

- Mit somolyogsz? - szegezte neki a kérdést a lány, amikor már a folyosón voltak.

- Tegnap este valakinek rabul ejtetted a szívét, nem emlékszel?

Valke oldalra húzta a száját, és Lukan szavain töprengett. Aztán homályosan földerengett, hogy belecsimpaszkodott valaki nyakába. És csókolóztak is.

Forróság öntötte el tetőtől talpig, de nem a vágy, hanem a szégyen volt az oka.

- Mi a jó életet csináltam? - félve tette fel a kérdést, és ahogy meglátta Lukan vigyorát, rájött, hogy egyáltalán nem akarja tudni a választ.

Sőt, legszívesebben elszaladt volna előle. Lukan mintha olvasott volna a gondolataiban, megragadta a csuklóját, hogy el ne szökhessen, és megszaporázta a lépteit. Csak akkor lassított le, amikor a nagy csarnokhoz értek.

- Aztán nehogy összetörd a szívét! - mormolta. - Te vagy az első lány, akivel csókolózott.

Valke megszeppenten pislogott Lukanra, nem tudta, mit felelhetne erre.

Akkor pedig még jobban zavarba jött, amikor szembe találta magát egy kölyökképű, elállófülű, csillogó szemű fiúval. Valkét legalább az vigasztalta, hogy ő is feszengett.

- Milánnak hívják - súgta Lukan Valke fülébe. Dühítően élvezte a helyzetet.

- Tegnap este óta csak rád gondolok - motyogta a fiú, majd a háta mögül előhúzott egy szál sárga krizantémot. - Ezt neked hoztam.

- Azt hiszem, ideje, hogy magatokra hagyjalak benneteket! - jelentette ki Lukan, majd a vállánál fogva közelebb tolta Valkét Milánhoz, és mindennek tetejében még a fiúra is kacsintott. - Aztán, csak ügyesen!

Valke megfogadta, hogy ha nem pusztul bele a szégyenbe, amint visszaér, megöli Lukant.

Kényszeredett mosolyra húzta az ajkát, ahogy a vele szemben álló fiúra nézett, és átvette a virágot.

Milan arca felragyogott ettől, talán bátorításnak vette, mivel közelebb lépett, és megérintette Valke karját.

A lány először nem értette, mire készül, csak akkor esett le neki, hogy meg akarja csókolni, amikor lehunyta a szemét.

Valke szíve a torkába ugrott. Azt mérlegelte, hogy vajon mennyire taposna bele a fiú önérzetébe, ha egyszerűen csak elhátrálna.

Milan arca egyre közelebb került az övéhez, mégsem bírt megmoccanni. Nem tudott. Teljesen ledermedt.

Ekkor - legnagyobb szerencséjére - kitárult a hatalmas bejárati ajtó, és egy katona lépett be rajta.

- Úrnőm! - lépett oda Valkéhoz.

Milan összerezzent, és csalódottan elhátrált.

Valke fellélegzett, és a katona felé fordult. Hihetetlenül hálás volt, amiért megakadályozta a csókot.

- Egy hintó érkezett a Császárvárosból. Oonis kisasszony az. Magával szeretne találkozni. És természetesen Mila úrnővel.

Köszönöm, hogy elolvastátok a mai fejezetet. Vilmer nagyon jól alakítja a szolgálót, vagy mégsem? Valke pedig úgy tűnik, egyelőre nem törte össze szegény Milan szívét.

A kövi fejezetben lesz egy kedves kis teázós jelenet Mila-Dalia-Valke hármasával. Benne van a pakliban, hogy legjobb barinők lesznek, ahogy az is, hogy kínosan sikerül a találkozó. Persze Kazu és Quentin is megérkeznek, utána pedig a damori csapat. Alig várom, hogy végre mindenki egy helyre kerüljön :D

Ha tetszett a mai fejezet, ne felejts el csillagozni. Ha esetleg kommentelsz is, azzal meg tuti bearanyozod a napomat! :D Egyébként jelenleg egy másik történeten is dolgozom, úgyhogy előfordulhat, hogy késni fogok néha az új fejezetekkel. De ha érdekel a másik történetem is, ami tőlem szokatlan módon egy könnyed, urban fantasy chicklit lesz, akkor bátran olvasólistázd az Üveggömbbe zárt titkot :)