948. év

Ősz - Nu második hava

Tiito

Az éjszaka nagy részében Mila álmatlanul hánykódott. Azóta nem aludt jól, amióta nyáron a Császárvárosban találkozott Edure Denossal. Az a valószínűtlenül tiszta kép még mindig ott lebegett a lelki szemei előtt. Amikor elérkezett az éjszaka, rettegve bújt a takaró alá, és magában azért fohászkodott, hogy aznap elkerülje az álom. Az ősz beköszöntével úgy tűnt, imái végre meghallgatásra találtak. Egyre halványabb és halványabb lett a Ribell család vérével átitatott deszkapadlós emelvény képe, aztán egy ködös reggelen, amikor ébredés után átfordult a másik oldalára, rájött, hogy már csak nagyon halványan emlékszik rá, és a részleteket is alig tudja feleleveníteni.

Az a nap azonban még más meglepetést is tartogatott a számára. Először arra lett figyelmes, hogy az alhasa enyhén szurkált, majd amikor a fájdalom erősödött, felhúzta a lábait a mellkasához, és átkulcsolta kezével. Egy ideig jó is volt így, de aztán sajogni kezdett a háta, és Mila úgy döntött, hogy reggeli előtt sétál egyet a kertben, hátha attól jobban lesz.

Alig kelt fel azonban az ágyból, amikor észrevette a matracán éktelenkedő hatalmas, bíborvörös foltot. Vér volt az, az ő vére. Dermedten bámulta hosszú perceken keresztül, amíg végre felfogta, hogy mi is történt. Először elpityeredett, majd forró szégyen kerítette hatalmába. Nem tudta, hogy mit tegyen, hogy hogyan közölje mindenkivel a rémisztő tényt, hogy immár felnőtt nővé érett.

***

Ősz - Nu harmadik hava

Mila idegesen kaparászta a körömágyát, amikor a nagybátyja magához hívatta. Tudta, hogy miről van szó és a házasság gondolata rettegéssel töltötte el. Már több, mint egy hónap telt el az első vérzése óta, ráadásul azóta a másodikon is túl volt már, de még mindig nem tudta megemészteni a tényt, hogy a gyermekkora ilyen gyorsan véget ért. Kivirágzási ünnepét is rendkívül egyszerű körülmények között tartották, hiszen a nagybátyja nem akarta nagydobra verni, hogy Larenn Ribell, az áruló leánya felnőtt korba lépett.

- Nem sok ajánlat érkezett - kezdte semleges hangon a bácsikája. - Bár ezzel már az elejétől fogva számoltunk. Mindazonáltal jött egy levél, amely őszintén meglepett. Sólyomvárból érkezett. - meredt az előtte heverő papírra a férfi. - Úgy tűnik, hogy Éleon úr fiatalabbik fia érdeklődik irántad.

- Miért? - csúszott ki a száján meggondolatlanul, mire nagybátyja rosszallóan megcsóválta a fejét.

- Ha az ifjú herceg valóban ide jön, akkor az lenne a legjobb, ha mellőznéd ezt a kíváncsi viselkedést!

Mila még maga sem tudta, hogy miért, de izgalommal töltötte el a hír. Az, hogy egy herceg tegyen ajánlatot a kezére édesapja árulása után, szinte felért egy csodával, ráadásul Sólyomvár ura ezzel nyilvánvalóvá tette mindenki számára, hogy ő a Ribell család mellett állt, amikor a Császárvárosban döntöttek az árulók sorsáról. Úgy érezte, hogy az izgatottság felemészti a testét, és gondolatai is csak a közelgő találkozó körül forogtak. Aznap a bácsikáját egész idő alatt Sólyomvárról meg a völgyről faggatta, és este beszámolt mindenről Daliának egy levélben.

***

Sólyomvár

Lukan dühösen keresztbe fonta a karját, miközben Éleon beszélt.

- Nem akarom! - jelentette ki határozottan, tekintetét az apjáéba fúrva, közben megpróbált tudomást sem venni Azorról, aki a sarokban üldögélt egy kényelmes fotelben.

- Azt hiszem, félreértettük egymást - válaszolta Sólyomvár ura nyugodt hangon. - Nem kérdés volt, hanem utasítás. Ajánlatot fogsz tenni a lány kezére, és jó eséllyel feleségül veszed majd.

- Nem - ellenkezett ismét, dacosan felszegve az állát. - Nem fogom. Ha Azor dönthetett arról, hogy kinek tesz ajánlatot, akkor én miért nem? Ez így igazságtalanság.

- Meglehet - válaszolta az apja, majd kissé előre dőlt, és az asztalára támaszkodva összekulcsolta kezét -, de nem vagy abban a helyzetben, hogy alkudozz.

- Nem alkudozok, hanem teljes egészében elutasítom!

- Akkor megfosztalak a sólymodtól.

- Ezt nem teheted! - pattant fel a fiú. - Nem veheted el tőlem Kíit!

- De bizony, megtehetem. Ráadásul el is küldhetlek Sólyomvárból.

- Ki akarsz tagadni? - kérdezte felháborodva.

- Nem, csak arra gondoltam, hogy Csorbakő amúgy is híján van a bányászoknak, vagy Karomvég a kőfaragóknak.

Lukan dühösen felhorkantott.

- Az a lány egy áruló gyermeke! Nem értem miért ilyen fontos, hogy feleségül vegyem.

- Annak a lánynak a családját ok nélkül lemészárolták...

- Elliot és Larenn Ribell merényletet akartak elkövetni a császár ellen - szakította félbe türelmetlenül az édesapját Lukan. - Nem ok nélkül mészárolták le őket, hanem példát statuáltak velük!

Ekkor azonban Éleon is felállt, és fenyegetően fiára meredt.

- Te nem ismerted úgy a Ribell családot, ahogy én. Mindketten becsületes férfiak voltak, akiknek még álmukban sem jutott volna eszükbe, hogy akár csak egy ujjal is a császárhoz érjenek!

- A bizonyítékok alapján... - kezdte Lukan, de befejezni már nem tudta, mert Éleon közben megkerülte az asztalt, ő pedig ostoba gyermek módjára megrémült attól a nyers dühtől, ami az édesapjából áradt.

- A bizonyítékokat bárki meghamisíthatta - válaszolta.

A fiú lesütötte a szemét, miközben Éleon még egyszer végig mérte őt.

- Megteszed, amit kérek - folytatta tárgyilagos hangon. - Különben búcsút inthetsz a madaradnak és Sólyomvárnak is. - Lukan bólintott, tekintetét azonban még mindig csizmája orrára szegezte. - A levelemet már egy hete elküldtem Tiitoba. Ha megérkezik a válasz, te késlekedés nélkül útnak indulsz, megértetted?

- Igen, apám - motyogta Lukan, szégyentől kipirult arccal.

- Akkor most menjetek - intett gyermekeinek, akik olyan sebesen iszkoltak ki a szobából, ahogy csak tudtak.

Lukan a Fészek felé vette az irányt. Maga sem tudta, mit akart, de kellett valami, ami elterelhette gondolatait.

- Várj már! - kiáltott utána Azor vagy századszorra, de ő nem foglalkozott vele.

Amikor azonban elérte a toronyhoz vezető lépcsőt, a bátyja beérte őt. Kimerülten lihegett, aztán megragadta a vállát.

- Mit akarsz? - nézett rá villámló szemmel Lukan.

- Csak... csak el akartam mondani, hogy én teljes mértékben egyet értek veled.

- Na persze - forgatta a szemét az ifjabbik fiú, aztán lelökte magáról bátyja kezét.

- Hidd el, hogy az igazat mondom! Megpróbáltam meggyőzni róla az apánkat is, de hajthatatlan volt. Valamiért nagyon fontos neki ez, holott nála sokkal előnyösebb kapcsolatokat is köthetnénk. A Ribell lány nem válik a hasznunkra, csak rontja a hírnevünket.

Lukan szembefordult a bátyjával.

- Nem érdekel a véleményed, Azor! Tudom, hogy te győzted meg Florent arról, hogy ne találkozzon velem többet.

- Te meg miről beszélsz?

- Ó, Ai'lah szerelmére! - kiáltott fel Lukan dühösen. - Ne tegyél úgy, mintha semmiről sem tudnál, hiszen folyton-folyvást figyeltetsz engem.

- Reiya nevére esküszöm, hogy nem tudtam róla.

- Mit tettél vele? Megfenyegetted vagy lefizetted?

- Semmi ilyesmi nem történt - tiltakozott a fiú.

- Eddig sem szerettelek túlzottan, de most már egyenesen gyűlölöm, hogy az öcsédnek születtem - zúdította a bátyjára dühét, aztán zaklatottan felcsörtetett a Fészekhez.

Lukan durcásan ült le az ötödik emelet padlóján. Hátát a hideg kőfalnak vetette, tekintetével a ki- és berepülő madarakat figyelte. Kíi nem volt sehol sem. Az az átkozott madár megint elment valahová, amikor szükség lenne rá.

- Lukan? - szólította meg bizonytalanul Elanor, aki éppen a három nagymadártól jött. - Mi a baj?

- Apánk elhatározta, hogy ajánlatot kell tennem az áruló Larenn Ribell lányára - csattant fel, de a dühe egyáltalán nem Elanornak szólt.

- Talán... - kezdte húga bizonytalanul, és mellé telepedett. - Talán még az is lehet, hogy megkedvelitek egymást.

- Tudnál még ekkora marhaságokat mondani?

- Miért ne lehetne? Hiszen jóformán semmit sem tudsz róla.

- Csupán annyit, hogy az apja meg akarta ölni a császárt. Nekem ez is elég.

- Az nem a lány hibája! Lefogadom, hogy ő nem is tudott az egészről.

- Ugyan már Elanor, ne legyél ennyire naiv! - fakadt ki Lukan, aztán sikerült megfékeznie a haragját. - De még ha így is lenne, miért nincs választási lehetőségem, mint Azornak?

- Tudod annak idején édesanyánknak sem volt választása, amikor Sólyomvárba kellett jönnie. Ráadásul ő még rosszabb helyzetben volt, hiszen a völgy akkor hadban állt a Császársággal. És látod, mégis megkedvelték egymást apával. - Lukan mordult egyet, Elanor pedig magabiztosabban folytatta. - Talán csinos lány. Talán az is lehet, hogy odaadó feleséged lesz majd, és örülni fogsz, hogy Miiran melléd rendelte.

- Bizonyára a saját esküvőddel kapcsolatban is így érzel - szúrt oda a fiú.

- Nem - sóhajtotta Elanor.

- Akkor meg miért próbálsz engem rábeszélni arra, hogy vegyek el valakit, akit nem is ismerek, akivel még sosem találkoztam?

- Ne haragudj. Eddig még meg sem fordult a fejemben, hogy te sem szeretnél érdekből házasodni. Mindig csak arra gondoltam, hogy milyen nehéz lesz nekem, ha a tanács majd kiválaszt egy idegen férfit. Szörnyen önző vagyok.

- Dehogy vagy az - enyhült meg Lukan arca. - Hármunk közül neked lesz a legrosszabb, mert egyedül neked kell elhagynod a völgyet.

- Azt hiszem, meg fogok szökni még az esküvőm előtt.

Fivére erre hangosan fölnevetett, és összeborzolta a kócos, gesztenyeszín haját.

- Dehogy fogsz.

Elanor dacosan bámult rá.

- Majd meglátod - morogta alig hallhatóan.