949. év

Tavasz - Dah'mun első hava

Sólyomvár

A pajtában frissen vágott széna füves-mezeivirágos illata lengte be a félhomályt. Csupán egyetlen apró olajlámpás fénye vetült halványan a két fiatalra. Kazu vállai megfeszültek, ahogy teljes erejéből a falnak nyomta a lányt. Elanor homlokáról egy izzadságcsepp gördült végig, orrát összeráncolta, akár egy macska, a szemében harag tombolt.

- Mondd ki! - vigyorgott rá a fiú.

Elanor összeszorított fogakkal megrázta a fejét, mire Kazu ismét lökött egyet, fakardja pedig tompa koccanással a lányénak ütődött.

- Azt akarom, hogy kimondd! - ismételte meg, miközben olyan közel hajolt Elanorhoz, hogy az orruk hegye összeért. - Hallani akarom.

A lány egy pillanatig némán állta a tekintetét, majd válaszra nyitotta a száját:

- Nem vagyok gyenge - préselte ki kicserepesedett ajkai között, majd az utolsó erejét összeszedve megfeszítette az izmát, de Kazu nem mozdult.

A fiú rávillantotta ragadozómosolyát, majd még erősebben tolta a fakardját ellenfele torka felé. Elanor nyöszörögve próbált ellenállni neki, de mindhiába. Mellkasa vadul hullámzott, ahogy kétségbeesetten levegőért kapkodott. Kazu ajkát halk morgás hagyta el, aztán lassan egész testével közelebb húzódott a lányhoz. Elégedett arccal kiélvezte a győzelem előtti pillanatot, majd enyhített a szorításán, Elanor keze pedig erőtlenül lehanyatlott. Kazu kiütötte a kezéből a fakardot, majd a sajátját is a földre hajította.

- Gyenge vagy - közölte, és amikor a lány ökle felé lendült, elkapta a csuklóját, erősen megcsavarta, aztán a falhoz nyomta. - Gyenge és lassú.

- Fáj - nyöszörgött Elanor, ahogy Kazu könyöke élesen a karjába nyomódott, a falhoz szegezve őt.

- Fogalmad sincs, hogy mi az igazi fájdalom!

Kazu homlokát a lány fejének döntötte, és mélyet szippantott abból virágillattal keveredő, sós aromából, amely körbe lengte Elanort. Azor bolond, gondolta magában. Mégis hogy bízhatta rám a húgát? Hogy képzelte, hogy vigyázni fogok rá, amikor pont én lettem az, akitől óvni kellene? Kazu úgy érezte magát, mint egy karóhoz kötözött, kiéheztetett farkas, akit egy gyanútlan, ártatlan bárány folyton-folyvást megkörnyékez.

***

Tavasz - Dah'mun második hava

Sólyomvár

A völgyben lassacskán melegebbre fordult az idő. A gyümölcsfák üde virágukkal hívogatták magukhoz a szorgos méheket, a szarkák pedig serényen gyűjtögették a vékony gallyakat és fűszálakat, hogy fészket építhessenek maguknak a zöldellő lombok közé. Kazu számára Dah'mun havának beköszöntével, elkezdődött az utolsó, Sólyomvárban töltött év.

Büszkeség járta át testét, arcán elégedett mosoly terült szét, miközben az emelvényen feszített Lukan mellett, a vendégekre várva. Ahogy ott állt, önkéntelenül is az a pillanat jutott az eszébe, amikor közel két évvel korábban az ő fogadására gyűltek így össze. Éleon úr ezúttal is erőt sugárzó tartással ült a trónuson, feje fölött hatalmas madarával, Nimmel. Azor a jobbján foglalt helyet, komoly, rezzenéstelen arccal, egyenes háttal, Lukan őmellette, kissé hányavetin, unottan ásítozva. Kazu meglepetten vette észre, hogy az ifjabbik herceg télen még alacsonyabb volt bátyjánál, de mostanra már beérte őt, sőt, talán egy kicsit magasabb is lett nála és a Karomvégen töltött másfél hónap alatt jócskán megerősödött. Éleon és Lunet reménye azonban, hogy a fiút helyre rázza a katonai fegyelem, már a visszaérkezése utáni második napon szertefoszlott. Lukan ugyanis összeverekedett az egyik vadásszal, aki az állítása szerint becsmérelte Kíit.

Kazu elvigyorodott, ahogy a legelső közös csetepatéjukra gondolt, aztán tekintete Elanorra vándorolt, és ez a vigyor mosollyá szelídült. Az elmúlt két év alatt a lány esett át a legnagyobb változáson, a három testvér közül. Sokat nyúlt. Tömzsi dereka karcsúbbá vált, arca hosszúkásabb lett. Bár gyermeki bája még nem tűnt el teljesen, már jócskán átsejlett rajta a nőiesség. Kazu testét forró bizsergés ingerelte, miközben őt nézte. Elanor lesütött szemmel állt, kezét szemérmesen összekulcsolta maga előtt, viselkedésében pedig nyoma sem volt annak az engedetlenségnek, ami olyan jellemző volt rá. Gesztenyeszín haját édesanyja lágy esésű kontyba tűzte, azzal a csattal, amit előző születésnapjára kapott Lukantól.

Amikor kitárult a hatalmas faajtó, Kazu kényszeredetten fordította el tekintetét a lányról, és a Joyából érkező vendégek felé nézett. Nil herceg délceg léptekkel közeledett a trónus felé. Homokszín bársonyruháját falevélhez hasonló, arany minták díszítették, sötétbarna köpenye egészen a földig ért. Aranyszőke haját aznap oldalra fésülte, kéklő szemét a völgy urára szegezte. Húga kissé lemaradva követte őt. Viktoria kecses tartással felcsippentette lágyesésű, ibolyaszín selyemszoknyáját, aztán Éleon elé érve illedelmesen pukedlizett. A teremben minden arc feléjük fordult, egyedül Elanor maradt mozdulatlan. A lány továbbra is a földet bámulta.

Miután az ajtó becsukódott a Joyából érkező menet után, Éleon úr köszöntötte vendégeit, és bemutatta családját. Nil herceg ragyogó mosoly kíséretében hallgatta végig a vár urát, majd barátságos hangon, alázatosan megszólalt:

- Óriási megtiszteltetés számomra, hogy elkísérhettem húgomat erre az utazásra. Már rengeteget hallottam a hatalmas sólymokról, amelyek kezesbáránnyá válnak kezeitek között. Kiváló íjászaitoknak nincs párja szerte a császárságban, kenyerünk pedig, amit a Gyémánt Palotában az asztalunkra tesznek, a ti finom búzátokból készül. Örömömre szolgál, hogy megismerhetem családodat: erős és bátor fiaidat, akikből bizonyára kiváló vezér válik egy napon - biccentett Azor és Lukan felé - odaadó feleségedet, akinek lojalitásáról oly sokat hallottam már, de a legkíváncsibb mégis a leányodra voltam. - Kazu arcára halvány pír ült ki ennek hallatán. - Bevallom, a hercegnő bájos arcáról, és szenvedélyes természetéről szóló történetek ámulatba ejtettek.

- Remélem, nem okozok majd csalódást - válaszolta színtelen hangon a lány.

- Biztosan nem. - A férfi közelebb lépett Elanorhoz. - Bocsásd meg az illetlenségem, de szeretném látni, vajon tényleg olyan zöld-e a szemed, mint a jádekőből faragott szobrok a Császári Palotában?

A sólyomvári hercegnő várt egy pillanatot, majd lassan Nilre emelte tekintetét.

- A történetek, amelyek a szépségedről szólnak, meg sem közelítik a valóságot - hízelgett Joya hercege, majd kedvesen a lányra mosolygott. - A ruha, amit ajándék gyanánt készíttettem neked tartományunk legkiválóbb szabójával, úgy vélem pont megfelelő lesz. Megtisztelnél vele, ha viselnéd a vacsora alatt. Természetesen a hozzá való ékszerekkel együtt.

Nil és Viktoria persze nem feledkeztek meg a többiekről sem. Lunet szikrázó drágakövekből készült nyakláncot, a férfiak meg több hordónyi mézbort kaptak, aztán amikor véget ért az ajándékozás, Lunet úrnő elkísérte Viktoria hercegnőt a szobájába. Éleon, Azor és Nil is hamar távoztak, Kazu pedig kényelembe helyezte magát a kandalló előtt, az ifjabbik sólyomvári herceg társaságában.

- Micsoda tenyérbemászó alak - dőlt hátra a fotelben a honou-i fiú, miközben idegesen dobolt a combján.

- Az - hagyta rá Lukan.

- Szeretném látni, hogy tényleg olyan zöld-e a szemed, mint a jádekőből faragott szobrok a Császári Palotában? - utánozta Kazu Joya hercegét kényeskedve.

- Nem tudom, hogy ez miért zavar téged. Az, hogy ilyeneket mond, na meg az ajándékok, azt jelentik, hogy Viktoria hercegnőt nem Azornak szánják, és ő eljött, hogy felmérje Elanort.

- Na, és te örülnél neki, hogy ha a húgodat egy ilyen pöffeszkedő alak mellett kellene látnod?

- Nem különösebben, de tudom, hogy nem ő lenne a legrosszabb. Hiszen akkor Elanor a Gyémánt Palotában lakna, szolgák százai lesnék a kívánságait, és mindene meglenne.

- Szerinted őt ez tenné boldoggá?

- Te is tudod, hogy ez nem arról szól - legyintett Lukan.

Kazu nagyot sóhajtott, majd fölállt.

- Megyek, és sétálok egyet vacsora előtt.

Ez a séta azonban csak Elanor szobájáig tartott. A fiú tétován megállt a zárt ajtó előtt, majd erőt vett magán, és kopogtatás nélkül benyitott. A lány a szoba közepén állt. Csillogó zöldes ruha volt rajta, amely finoman követte testének vonalát. Hasonlót viselt Viktoria hercegnő is, amikor először találkoztak.

- Szerinted nem túl...? - kezdte, majd a tükörből észrevette őt, és elharapta a mondat végét. - Te meg mit csinálsz? Nem szabadna itt lenned, éppen készülődöm.

Kazu csodálkozva körbejárta őt, majd vidáman füttyentett.

- Nem is rossz.

- Hagyd abba! Ne kerülgess már, és ne bámulj így! - öklözött bele a vállába.

- A történetek, amelyek a szépségedről szólnak, meg sem közelítik a valóságot - utánozta Nilt, és mélyen meghajolt.

- Oh! Kérlek, ne hozz így zavarba! Még a végén teljesen leveszel a lábamról.

Elanor legyezgetni kezdte magát kezével, majd sűrű szempillarezegtetés közben közelebb lépett hozzá.

- Ez volt a célom - nézett rá Kazu kihívóan, miközben ő is tett egy lépést a lány felé.

- Azt hiszem, mindjárt elájulok. Mindig is arra vágytam, hogy egyszer a Gyémánt Palotában lakjak, és több száz ember figyelje minden mozdulatomat. Az álmomat mégis az teszi majd teljessé, ha gyermekeket szülhetek neked, és egész álló nap a kívánságaidat leshetem. - Elanor a karjába bújt, ő pedig hangosan felvihogott. - Hihetőnek hangzott? Csak mert anyám elvárja, hogy ilyeneket mondjak neki.

- Miért kell így kedveskedned annak a cicomás majomnak?

- Mert így illendő.

- Téged mióta érdekel az, hogy mi illendő?

- Amióta az anyám megígérte, hogy egy hónapig felém sem fog nézni, ha jól viselkedek, amíg itt vannak.

- Akkor hát ezért váltál egyik pillanatról a másikra ilyen szende kis fruskává. - Kazu még mindig a karjában tartotta a lányt, és szórakozottan eltűrt egy tincset az arcából. - Azt gondoltam, talán tetszik neked.

- Nil?! - kiáltott föl Elanor. - Az a felfuvalkodott, ékes beszédű tökfej? - kérdezte felháborodva, majd megköszörülte a torkát, és nyugalmat erőltetett a hangjára. - Anyám egy kényelmetlen ruhába kényszerített bele miatta, amiben alig kaptam levegőt. Aztán az a kis patkány a mézes mázos szavaival elérte, hogy kihámozzanak abból a ruhából, és belerángassanak ebbe a másikba, ami olyan, mintha levegőből készült volna. Kényelmesebb, nem mondom, de olyan, mintha nem lenne rajtam semmi. Aztán elvárja, hogy ebben - mutatott végig magán - kisétáljak majd mindenki elé, hogy kedvére mulathasson.

Kazu mosolyogva hallgatta a lány bosszús monológját.

- Szerintem lélegzetelállítóan festesz benne - súgta a fülébe, mire Elanor elpirult.

- Úgy gondolod?

Kazu már válaszra nyitotta a száját, amikor kitárult az ajtó, és a lány riadt arccal azt suttogta:

- Bújj el!

Kazu villámgyorsan a paraván mögé ugrott, Elanor pedig édesanyához lépett.

- Gyönyörű ez a nyaklánc - mutatta lányának az ajándékot. - Fordulj meg!

Lunet elkezdte kikötni Elanor nyakában lógó bőrzsineget, de az elhúzódott tőle. Kezével a faragott kis sólymot markolta, és homlokráncolva nézett az anyjára.

- Ne vedd le!

- Dehogynem. Ezt ajándékba kaptad, a ruhához, ezt kell viselned.

- De én a sólymot szeretném!

- Nem nyitok vitát. Szerinted a herceg hogy érezné magát, ha meglátná, hogy ehelyett a pompás ékszer helyett azt a vackot viseled?

- Ez nem vacak! Rion készítette nekem, és...

- Nem érdekel! Ezt fogod viselni! - vágott közbe türelmetlenül Lunet.

Elanor némán bámult rá, majd engedelmesen levette nyakláncát, és az asztalra tette.

- Helyes. Nil el lesz ragadtatva tőled.

- Nagyszerű - sóhajtott a lány.

- Bizony, valóban az. Tudod, ha úgy alakul, hogy a felesége leszel, nagyon jó dolgod lesz majd mellette. Kiváló férfi. Jómodorú, gazdag és ráadásul még jóképű is. Ne vágj már ilyen kelletlen arcot, látom a tükörből! Egyébként nem ő az egyetlen, aki már érdeklődött irántad. Runó úr is küldött levelet.

- Az az ember olyan öreg, szinte az apám lehetne.

- Tudom, tudom - legyintett Lunet. - De a felesége meghalt, és utód nélkül hagyta őt. Te azonban fiatal vagy és erős, ezért bizakodik benne, hogy te talán gyógyír lennél a... problémájára. Valamint Akiro úr is írt már.

- Ő is feleségül szeretne venni?

- Ne beszélj szamárságot! A fiának szánna.

- Kazunak? De hát ő nem Viktoria...

- A fiatalabbiknak. Ami persze hátrányt jelentene Nillel vagy Runó úrral szemben, hiszen belőle nem lesz vezető a bátyja miatt, de ha Kazu esetleg valami okból kifolyólag idő előtt eltávozna, akkor...

- Anya! - kiáltott fel a lány, majd a tükörből a paraván felé sandított.

- Jól van, jól van. Csak felvetettem. Egyébként úgy sem mi döntjük el, hogy kié leszel, nem igaz? Meg aztán előbb nővé kell érned. Kislányként nem adhatunk oda senkinek. Remélem, azért már nem várat magára sokat az első vérzésed!

- Anya...

- Oda nézzenek! Máris milyen gyönyörű lettél - nézett végig büszke arccal lányán. - Bárcsak ilyen lennél minden nap! Gyere, menjünk vacsorázni.

- Azonnal követlek, csak szeretnék még egy pillanatig egyedül maradni, hogy összeszedjem a gondolataimat.

Amikor Lunet kilépett az ajtón, Elanor villámgyorsan Kazuhoz lépett a paraván mögé.

- Ne haragudj, kérlek!

- Miért? Hogy feleségül akarsz menni az apámhoz, vagy mert az anyád már a halálomat tervezgeti?

Elanor feszülten harapott az ajkába, de amikor meglátta Kazu szája sarkában bujkáló mosolyt, elnevette magát. Ez után együtt mentek vissza az étkezőbe, ahol már szinte mindenki jelen volt. Nil persze azonnal lecsapott a hercegnőre. Mézes-mázos bókok közepette megfogta a kezét, és az asztalhoz vezette. Elanor kétségbeesetten nézett vissza Kazura, de lába engedelmesen követte Joya hercegét.

Az este kellemes hangulatban telt, a mézborból is jócskán fogyott. Egyedül Azor volt az, aki egy ujjal sem nyúlt az italához. Lukan ellenben fáradhatatlanul töltögette újra a poharát, és úgy tűnt, eltökélte, hogy aznap este addig iszik, ameddig csak bírja. Ennek aztán édesanyja vetett véget azzal, hogy elhúzta előle a boroskancsót, és fenyegető tekintettel nézett rá, akárhányszor csak megpróbált felé nyúlni.

Elanor bájosan mosolyogva hallgatta végig Nil beszámolóját arról, hogy mennyi ideig tartott, amíg egy festőművész képet készített róla, és hogy milyen megterhelő hősies pózban a kardját maga elé tartani egész idő alatt. Joya hercege persze nem sejthette, hogy a lány gondolatai közben már réges-rég messze jártak. Elanor mindvégig arról ábrándozott, hogy a Fészekben hamarosan kikelnek a sólymok, ő meg Lukannal és Rionnal ismét végig nézi majd, ahogy azok a pihés fiókák az apró csőrükkel kifeszegetik magukat a tojás kemény burkából. Régebben Azor is mindig velük tartott, de a felnőtté avatása után már túlságosan is elfoglaltnak gondolta magát ahhoz, hogy ilyesmire időt szakítson, Kazu meg szörnyen unalmasnak titulálta ezt a jeles eseményt.

A vacsora befejeztével Azor és Viktoria sétálni indultak, Lukan pedig morcosan letelepedett az egyik kandalló előtt álló fotelbe. Nil még mindig fennhangon mesélt Elanornak a Gyémánt Palotáról, és Kazu ekkor úgy döntött, hogy inkább nyugovóra tér. A sötét folyosóra érve aztán megtorpant. Szíve vadul kalapált, és mielőtt még kétszer átgondolhatta volna, Elanor szobája felé vette az irányt.

***

- Nagyon örülök, hogy jobban megismerhettelek! - mondta bársonyos hangon Nil. - Alig várom már, hogy holnap megmutasd nekem Sólyomvárat!

- Részemről a megtiszteltetés - hangzott Elanor alázatos válasza. - Nagy izgalommal tölt el, hogy én vezethetlek körbe.

- Szép álmokat, hercegnő - mondta Nil, aztán lágyan felemelte a lány kezét és puha csókot nyomott rá.

- Jó éjszakát - rebegte Elanor megilletődve, majd kipirult arccal nézett a férfi után.

Amikor a Joya hercegének léptei elhaltak az üres folyosón, hangosan felsóhajtott. Alig fordult azonban szobája felé, amikor kinyílt annak ajtaja, és erős kezek ragadták meg. Az egyik a szájára tapadt, másik a karjára fonódott, és behúzta őt a sötétbe. Elanor rúgkapált és sikítani próbált, de csak tehetetlenül vergődött a szorításban.

- Hagyd már abba, én vagyok - súgta a fülébe Kazu. - Most lassan elengedlek, jó? Ne sikíts!

- Mégis mi volt ez? - Elanor minden egyes szót egy csapással nyomatékosított.

- Nem akartam, hogy megijedj, és lármázz.

- És akkor inkább úgy csinálsz, mintha meg akarnál ölni? Különben is mit keresel itt a szobámban?

- Csak látni akartam, hogy minden rendben van. Nem bízok meg Nilben - mondta, és fejével a zárt ajtó felé bökött.

- Nem tett semmi illetlenséget, ellenben veled, aki titokban besurrantál ide, hogy fojtogass. Különben is, miért nem inkább Viktoria hercegnő szobája körül ólálkodsz?

- Nem akarok összefutni a bátyáddal - villantotta rá Kazu a megnyerő mosolyát, de úgy tűnt, Elanor nincs éppen jókedvében. - Tehát akkor ma éjszaka nem szökünk ki az erdőbe?

- Menj aludni, késő van. Különben is, amióta megszülettek a kisrókák, Nuko már nem szereti, ha ott sertepertélünk körülötte.

- Mostanában semmi izgalmasat sem csinálunk - huppant le Kazu a lány ágyára.

- Az életünk rettentően egyhangú - helyeselt Elanor, és helyet foglalt mellette. - Az is borzasztóan unalmas volt, amikor megkergettek téged azok a hattyúk az Ágas-tó partján, vagy amikor Lukan madara le akart csapni arra a kis bárányra, és az egész nyáj megiramodott.

- Azok után, ami történt, neked nem szabadna Kíi közelébe menned. - Kazu arca elkomolyodott.

- Ezt történetesen nem te fogod meghatározni - vágott vissza a lány.

Kazu sóhajtva hátra dőlt az ágyon.

- Miért keresed mindig a bajt?

- Az egyik pillanatban azért nyávogsz, mert nem csinálunk semmi izgalmasat, a másikban meg túlságosan bajkeverő vagyok? Képtelenség kiigazodni rajtad - válaszolta a sólyomvári hercegnő, majd Kazu mellé feküdt, és beszélgetni kezdtek.

Hajnaltájt lehetett már, amikor a fiú befejezte az egyik történetét arról, hogy hogyan törte el az öccse kezét fogócskázás közben. Végig azt hitte, Elanor csöndben figyel, de amikor ránézett, észrevette, hogy az már az igazak álmát alussza. Kisimította a lány arcába hulló sötét tincseket, és megigézve figyelte dús szempilláját, telt ajkát, kerekded arcát.

- Túl fiatal - sóhajtotta halkan, majd betakarta, lágy puszit nyomott homlokára, és visszatért saját szobájába.

Másnap éjszaka Kazu arra lett figyelmes, hogy halkan kinyílik az ajtaja, és Elanor oson be hozzá. Ő már az ágyában feküdt, a lány pedig szótlanul odaült mellé. Kazu vágya hirtelen fellángolt, de amikor oldalra fordult, azonnal elnevette magát Elanor bosszús arckifejezése miatt.

- Elképzelni sem tudod, milyen szörnyű napom volt - sóhajtotta a lány, majd mesélni kezdett a Nil herceggel töltött időről. - Reggel rögtön a Fészekbe mentünk, hogy megmutassam neki a madarainkat, de az egyik sólyom, akit nyilvánvalóan hidegen hagyott Nil úri származása, egyenesen a vállára pottyantott. Az a cicomás díszpinty meg annyira kiborult ettől, hogy órákon keresztül mosakodott. Miután végre összeszedte magát, hogy újra kimerészkedjen, mindig behúzta a nyakát, valahányszor egy madár repült el a feje fölött.

Kazu halkan fölnevetett, mire Elanor is elmosolyodott.

- Neked nem kellene kinevetned, hiszen te is berezeltél, amikor Nim meglibbentette a szárnyát.

- Miért kell folyamatosan emlékeztetned rá?

- Hogy észhez térj. Néha túlságosan is elszállsz magadtól - pöckölte meg Elanor a fiú homlokát. - Szükséged van rám, hogy kordában tartsalak.

- Na, ne mondd! - fintorgott Kazu, majd gyengéden magához húzta a lányt, aki engedelmesen a karjába simult.

- Vissza kellene mennem - szólalt meg Elanor csöndesen. - Későre jár, régen aludnom kellene.

- Meséltem már arról, amikor kiszöktem a Kasai palotából, csak hogy párbajozhassak egy bukott katonával? Az öcsém falazott, amíg távol voltam. Néha egész kiválóan alakított engem.

Hosszú órák teltek el, ő pedig csak mesélt, és mesélt, egészen addig, amíg a lányt lassacskán ismét elnyomta az álom. Összegömbölyödve szundított el, mint egy macska. A fiú jódarabig csak figyelte őt, aztán hevesen zakatoló szívvel átölelte. Amikor hajnalban felébredt, Elanor feje már a vállán pihent és halkan a fülébe szuszogott. Kazu izgatottan közelebb húzódott hozzá, mire a lány álomittas szemmel felpillantott, és zavartan motyogott valamit.

- Meg kell találnom őt. Hallom a hangját a fejemben. Hív engem.

- Kicsoda?

- Aza - ásította a lány, majd megfordult, és tovább aludt.

Kazu tüdejében egy pillanatra bennrekedt a levegő, aztán ajkát halk morgás hagyta el, ahogy a lány feneke puhán az ágyékának nyomódott. Fejében egymást kergették azok a képek, amikről az elmúlt hónapok során annyit fantáziált. Arcát Elanor dús, virágillatúhajába fúrta, és kezét lassan a lány csípőjére csúsztatta. Lábaik összefonódtak a takaró alatt, Kazu pedig lehunyt szemekkel kiélvezte a pillanatot, miközben a vágy perzselő lángjai emésztették testét. Ekkor azonban Azor hangja csendült a fejében olyan tisztán, mintha épp mellette állt volna: „...milyen szégyen érné őt és az egész családunkat, ha már nem lenne szűz, mire a nászéjszakájára kerül a sor."

Kazu egy pillanatra belemélyesztette ujjait a lány bőrébe, majd dühösen felmordult és visszafordult a hátára. Miután nagy nehezen kihúzta a karját Elanor feje alól, felkelt az ágyból, és az ablakhoz sétált. Fejét a hideg üvegnek döntötte, aztán lehangoltan bámult ki a városra. A kinti utcák csöndes nyugalmát csak pár házból kiszűrődő világosság törte meg, és a párosával őrjáratozó katonák. A Fészek is háborítatlannak tűnt, csupán egyetlen ragadozómadár rótta magányosan a köröket a város felett. Kazu sokáig követte tekintetével a fürge mozgású állatot. Még sosem látott hasonlót. Bár sólyomnak tűnt, de fehér volt, mint a frissen hullott hó.

- Mi az? - lépett mellé hangtalanul Elanor, mire ő összerezzent.

- Csak azt a sólymot figyeltem - nézett rá.

- Azok csak napkelte után repülnek ki.

- Ott van, nézd! Fehér tollú - mutatott ki az ablakon, de a levegő immár üres volt.

- Fehér sólyom? - kérdezte Elanor hitetlenkedve. - Szerintem csak képzelődtél - lökte meg a vállával mosolyogva.

- Vissza kellene menned a szobádba, még mielőtt valaki észreveszi, hogy érintetlen az ágyad.

- Később találkozunk - búcsúzott a lány, aztán halk léptekkel az ajtóhoz ment.

Kazu vágyakozva nézett utána, majd újra az ablak felé fordult. Biztos volt benne, hogy látta azt a madarat.