948. év

Tél - Kai harmadik hava

Sólyomvár

Elanor a hideg ellenére a város kapujában várta bátyját, aki már vagy egy hónapja távol volt. A lány kíváncsian lábujjhegyre állt, abban reménykedve, hogy egyszer csak megpillantja majd a hóval borított úton a hintót, rajta a sólyom-jelképes lobogóval.

- Miért akartad, hogy én is halálra fagyjak? - dideregte mellette Kazu.

- Ne legyél ennyire kényeskedő! - fintorgott Elanor, aztán pár pillanattal később boldogan egy távoli, apró pontra mutatott. - Ott van! Látom már! - rikkantotta. - Kíváncsi vagyok, milyen élményekkel tér vissza.

- Biztosan megtudhatod, amint a bátyád felolvadt a kandalló előtt.

- Szerinted ajánlatot fog tenni a Ribell-lány kezére?

- Én nem tenném. Egy áruló lányát feleségül venni nem valami megtisztelő dolog. - Kazu a lányra pillantott és rosszallóan megcsóválta a fejét. - Menjünk be! Már kékül a szád széle.

Elanor közelebb húzódott a fiúhoz, aki erre megfogta a kezét, majd szája elé tartotta, és finoman lehelgetni kezdte.

- Jéghideg. Halálra fogsz fagyni, te lány! Azor meg engem fog kicsinálni, mert nem vigyáztam rád eléggé.

Elanor próbálta megfékezni a vacogást, de amikor már szája is remegni kezdett, Kazu magával rángatta őt a várba. Nem sokkal később Lukan is megérkezett. Egyenesen a kandallóhoz lépett, és kezét a tűz felé tartotta. Reszketegen fújta ki a levegőt, ahogy melegség járta át fagytól elgémberedett ujjait.

- Azt hittem, már sosem érünk haza - dideregte.

- Milyen a lány? - tért egyből a lényegre Kazu, mire barátja dacosan felszegte a fejét.

- A külsejével minden rendben van - kezdte lassan -, bár egy kicsit bolond, de nem ez a legnagyobb baj vele.... ő nem Floren - bukott ki belőle.

Kazu nagyot sóhajtott, majd kezét barátja vállára tette.

- Akkor most hadd mondjak el valamit, Sólyom-fiú! Attól még, hogy megnősülsz, nem kell feltétlenül lemondanod egyéb...szórakozási lehetőségeidről. Úgy értem, hogy attól még...

- Tudom, hogy mire gondoltál - forgatta a szemét Lukan. - De én nem akarok mást. Én csak Florent akarom - jelentette ki, azzal sarkon fordult, és ott hagyta őket.

- Már előre sajnálom azt a lányt, aki majd a feleséged lesz - jegyezte meg Elanor egy szánakozó pillantás kíséretében.

- Ne hidd, hogy a férjed majd másként bánik veled. Te leszel a fő fogás, a többi lány meg a desszert.

Kazu szemei résnyire szűkültek, közben pedig megnyalta a szája szélét.

- Undorító vagy! - grimaszolt Elanor.

- Te meg túlságosan naiv - vigyorgott rá.

***

- Nem fogok ajánlatot tenni - hajtogatta makacsul Lukan, de Floren csak ingatta a fejét.

- Sajnálom, de a döntésem végleges - válaszolta ridegen. - Különben is, ennek a lánynak semmi köze ahhoz, hogy többé már nem akarok veled lenni.

- Mindennél jobban szeretlek, Floren! Ez neked semmit sem jelent?

- Hányszor kell még elutasítanom téged ahhoz, hogy végre megértsd? Ennyire nehéz a felfogásod?

A lány határozott kézzel tolta el őt magától, majd az orra előtt becsapta az ajtót. Lukan dühösen toporgott a ropogós hóban, majd újra dörömbölt, de a lány már nem nyitotta ki. Ekkor hangos szitkozódás közepette az istálló felé indult. Átfagyott kezét a leheletével próbálta átmelegíteni.

- Azor - morogta maga elé, és dühösen belerúgott egy útjába kerülő hókupacba. - Miért nem tud végre békén hagyni? Miért kell neki minden jó dolgot tönkre tennie?

Még akkor is fennhangon mondta a magáét, amikor felült a lovára. Fogalma sem volt, hogy hova, de menni akart. Ki kellett ürítenie fejét. Metsző szél csapott az arcába, miközben vágtára kényszerítette lovát. Szélsebesen vágott át a havas mezőkön, réteken, majd éppen, amikor elért a befagyott kispatakhoz, észrevett valamit az erdő kopasz fái között.

Csak egy pillanatra látta, de lovát azonnal megállította, és mindent hátrahagyva utána szaladt. Úgy érezte magát, mint vadászat közben, amikor egy megsebzett állatot űzött. Szíve vadul kalapált, ki akart ugrani mellkasából, torkát perzselte a fagyos levegő. Tekintetével egyre csak a zúzmarás bozótot fürkészte. Kíi suhant át könnyedén a fák között, szinte hangtalanul, Lukan pedig ösztönösen követte őt egyre beljebb. Már mélyen az erdőben járt, amikor újra megpillantotta az a fényességet. Tehát tényleg nem csak a szeme káprázott!

- Üdvözöllek, Sólyomszülött - köszöntötte egy mézédes női hang.

Lukan kővé dermedve, megigézve bámulta annak a tökéletes lénynek az arcát, amelyből földöntúli ragyogás áradt. Sötét haja lágyan úszott körülötte a levegőben, zöld szeme úgy fénylett, mintha két kerek, tökéletesre csiszolt smaragdkőből készült volna. Hosszú, földig érő ruhájába bele-belekapott a szél, ráadásul a téli hideg ellenére légies volt, szinte áttetsző. Lukan mondani akart valamit, de egy hang sem jött ki a torkán. A nő az arcát fürkészte, majd kedvesen elmosolyodott.

- Maga... maga... - nyögte elképedve a fiú.

- Tudod, hogy ki vagyok, szólíts hát nevemen!

Lukan úgy érezte, megszűnt körülötte a világ. Tekintetét foglyul ejtette a nő szemet gyönyörködtető arca, és többé már nem zavarta a csontjáig hatoló fagyos szél sem. Gondolatai messze szálltak, nem törődött többé sem Florennel, sem Azorral, sem az áruló lányával, ez mind jelentéktelen volt abban a pillanatban. Csupán az előtte álló nő számított, problémái pedig elenyésztek a belőle áradó fényességben.

- Az lehetetlen... - suttogta Lukan döbbenten, amikor beléhasított a felismerés. - Reiya!

A nő bíborvörös ajkai huncut mosolyra húzódtak, majd közelebb lépett, és végigsimított a megszeppent fiú arcán.

- Nagyon hasonlítasz rá, tudod? Neki is pont ilyen sötét szeme volt... erős volt... bátor... és állhatatos. Ő volt a valaha élt legkiválóbb vadász. Edern vére vagy és az enyém - suttogta a fülébe. - Használd ki!

Reiya ez után csókot nyomott a fiú homlokára, aztán elhúzódott tőle, kecsesen elrugaszkodott a földtől, miközben előre bukfencezett, és egy ezüstszínű sólyom képében tovaröppent a fák között. Lukan addig követte őt tekintetével, amíg csak tudta, majd behunyta a szemét és mély levegőt vett.

***

Bátyja aggodalomtól elgyötört arccal nézett rá, miközben egy vastag pokrócba tekerte jéghideg testét. Lukan fáradtnak és gyengének érezte magát. Végtagjaiban hasogató fájdalmat érzett, feje tompán lüktetett.

- Tarts ki, Lukan! - szólt hozzá szelíden Elanor. - Mindjárt hazaviszünk.

- Megtaláltam a ruháit! - kiáltott hangosan Rion, talpa alatt ropogott a hó.

- Ilyen kiváló képességek birtokában ez várható volt - morgolódott Kazu.

- Fogd már be! Legalább ilyenkor ne piszkáld - vágott vissza bosszúsan a lány.

- Elanor, Rion ti menjetek vissza a várba és hozzatok egy kocsit, vagy szekeret, vagy valamit, amibe bele tudjuk tenni. Siessetek! Mi addig Kazuval kivisszük az erdőből. A patakparton találkozunk.

Lukan ebből alig fogott fel valamit. Ahhoz is rettentő erőfeszítésre volt szüksége, hogy fölemelje szemhéját. Erős kezek ragadták meg, aztán fölemelkedett. Repült... magasan az erdő felett... látta a fákat, a patakot, sőt, az egész völgyet maga alatt. Meggondolatlan... - visszhangzott fejében Azor hangja. - Örülhet, hogy rátaláltunk... Az apja is ott volt valahol. Tajtékzott dühében, de Lukan ezt hűvös nyugalommal élte meg. - Azonnal szóljatok, ha magához tér ez az átkozott gyerek! Elanor mellette hüppögött, és meleg kezével a homlokát simogatta. - Minden rendben lesz - ismételgette.

Amikor Lukan hajnalban magához tért, kicsivel jobban érezte magát. A kandallóban még ropogott a tűz, narancsos fényében táncoltak a falon az árnyékok. A fiú végtagjai szörnyen sajogtak, de fejfájása már egészen lecsillapodott addigra. Elanor szorosan hozzábújva aludt, fejét a mellkasára hajtva, kezét a szívére helyezve. Lukan óvatosan megmozdult, mire a lány azonnal felriadt. Rémült arccal bámult rá.

- Jól vagy? - suttogta rekedten.

Lukan bólintott, és megpróbált mosolyt erőltetni arcára. Ekkor a lány erősen belecsípett a vállába, és dühtől remegő hangon kérdőre vonta:

- Mégis mit gondoltál? Miért mászkáltál odakint ilyen fagyos időben, egyedül az erdőben? Teljesen megőrültél? Miért vetetted le a ruháidat? Halálra akartál fagyni? Tudod, majdnem sikerült!

- Elanor, nyugalom! - ébredt fel Azor is, aki eddig az ágy melletti széken szunyókált hátra hajtott fejjel. - Hagyd inkább pihenni! Apa majd reggel...

- Tudod mit éreztem, amikor megláttam a lovadat nélküled visszatérni? - dühöngött tovább a lány, fittyet hányva bátyja szavaira. - Tudod mit éreztem, amikor megtaláltunk ott a hóban? - Elanor dühe amilyen hamar jött, olyan hamar elszállt, és ismét aggodalom vette át a helyét. - Azt hittem, hogy... azt hittem, hogy későn érkeztünk, és te már... már halott vagy - szipogta, majd zokogva a tenyerébe temette arcát.

Lukan nehézkesen felült mellé, és hideg kezével magához ölelte. Elanor tiltakozni próbált, végül bátyja karjaiba süppedt.

***

Éleonban csak úgy fortyogott a harag, amikor fia belépett a szobába.

- Lukan! - kezdte, mire a fiú azonnal behúzta a nyakát és lesütötte a szemét. - Mégis mi a fészkes fene ütött beléd? - hangja egyszerre volt indulatos és atyaian óvó.

- Én csak... Nagyon sajnálom.

- Aggódtam érted. Édesanyád kisírta mindkét szemét miattad. Tudom, hogy nem könnyű veled, sosem volt az, de most már komolyan kétségek gyötörnek veled kapcsolatban. Folyton-folyvást bajba kerülsz, ezen kívül megbízhatatlan, forrófejű és könnyelmű vagy. Éppen ezért úgy döntöttem, az év hátralevő részét Karomvégen töltöd majd. Holnap reggel útnak is indulhatsz.

- Tessék? - kapta fel a fejét a fiú. - Kérlek, ne haragudj rám apám! Engedd, hogy itt maradjak Sólyomvárban és...

- Elég! - emelte fel a hangját Éleon. - Azért küldelek oda, mert a határvidéken zavargások törtek ki. A damori királyságban több helyen lázadás ütötte fel a fejét, és ez a belső viszály úgy tűnik, kezdi felemészteni az országot. A katonai jelentések szerint damori tolvajok és banditák keltek át a hegyeken, és az északi falvainkat fosztogatják. Erad kapitánynak több emberre van szüksége, ezért küldelek oda. Segíts, amiben csak tudsz, és Dah'mun első havának végén haza térhetsz, hogy jelentést tegyél nekem.

Lukan először meglepetten nézett apjára, majd büszkén kihúzta magát és felszegte a fejét.

- Értettem apám! - Arca csak úgy ragyogott a boldogságtól.

Miután Éleon intett neki, hogy távozhat, Lukan elindult, aztán tétován visszatekintett az ajtóból.

- Miért nem büntetsz meg? - kérdezte, mire édesapja fáradtan sóhajtott.

- Annyiszor voltál már büntetésben, és mégsem használt. Agyon is verhetnélek, te akkor is ilyen maradnál. Most már csak abban reménykedek, hogy Erad kapitánynak sikerül fegyelemre tanítania téged.

Lukan bólintott, majd ismét az ajtó felé fordult.

- Csak még valami - mondta Éleon. - Amint visszajössz, ajánlatot fogsz tenni Mila Ribell kezére.

- Miért olyan fontos ez neked? - kérdezte csöndesen a fiú.

- Megvan rá az okom - felelte a férfi szűkszavúan.

Már Lukan nyelve hegyén volt a következő kérdés, amikor halk kopogtatás után Lunet lépett be a szobába.

- Hogy lehettél ekkora szamár? - nézett végig fián villámló tekintettel. - Ha nem lennél felnőtt férfi, jól elfenekelnélek.

Éleon kissé elfordította az arcát, mert felesége szavai önkéntelenül is mosolyt csaltak az arcára.

- Te semmirekellő, te hálátlan! - kiáltotta Lunet, mire Lukan riadtan hátrálni kezdett, és amint ujjai rá találtak a kilincsre, már ott sem volt.

Az asszony fejét csóválva nézett fia után.

- Miért kell neki mindig bajba kerülnie?

- Majdnem két hónapot lesz Erad keze alatt. Talán a hasznára válik.

- Biztos, hogy ez jó ötlet? - nézett férjére aggodalmasan Lunet, mire Éleon átölelte őt, és csókot nyomott a homlokára.

-Ennél rosszabb már úgy sem lehet, nemigaz?