948. év

Ősz - Nu második hava

Sólyomvár

A házakra aggatott lámpások erőtlenül fénylettek a sötét éjszakában, de ez a piactéren táncoló sokaságot a legkevésbé sem zavarta. A Nagy Vadászat utáni lakoma már befejeződött, viszont az igazi mulatozás még csak most vette kezdetét. A félretolt fabódék előtt zenészek muzsikáltak, a legtöbb ember fennhangon énekelt velük.

Kazu az egyik ház mellett állt, és komoly arccal hallgatta Azor beszámolóját a fegyverkészítőről, aki nemrég Karomvégre költözött, közben lopva a táncoló tömeg felé pillantott. Elanor és Rion láthatóan jól érezték magukat. Önfeledten táncoltak a hangos, pattogós zenére. A lány hajába kötött sötétzöld szalagok vidáman lobogtak a nagy pörgés-forgásban, a derekán Rion keze pihent. A fiú szája pedig fülig ért, nem is kérdés, hogy miért.

- Innék valamit - mordult fel Kazu, amikor Azor elhallgatott egy pillanatra.

A sólyomvári fiú vigyorogva hátba veregette őt, és szó nélkül elsietett a kocsma felé.

- Nem láttad az öcsémet? - kérdezte, amikor visszatért. A kezében levő kupákban lágyan fodorzódott a bor.

- A közös vadászat óta nem - vont vállat Kazu, és átvette az italát. - Már ott sem volt túl jó hangulatban.

- Nem tudom, mi lelte. - Azor tanácstalanul körbepillantott, aztán a tekintete ismét megállapodott Kazun. - Te miért nem táncolsz?

- Veled? - horkantott fel a fiú gúnyosan.

- Mondjuk inkább vele. - Azor egy lány felé intett a fejével, aki a barátnői körében ácsorgott, és sóvárogva bámulta Kazut. Ahogy találkozott a tekintetük, zavartan lesütötte a szemét.

- Ugyan! - Kazu lesajnálón megcsóválta a fejét, és belekortyolt a borba. Tekintete közben önkéntelenül is Elanor felé rebbent.

- Teljesen kimelegedtem - szaladt feléjük a lány pár pillanattal később, maga után húzva Riont.

A fiú láthatóan nem bánta a kitüntetett figyelmet.

- Lassan ideje lenne, hogy nyugovóra térj! - jegyezte meg Azor, és azzal az idegesítően felelősségteljes pillantásával nézett Elanorra, amitől Kazu a legszívesebben a falhoz kente volna.

- Már éppen azon kezdtem tűnődni, hogy mikor rontod el a kedvemet - sóhajtotta Elanor színpadias csalódottsággal.

- A bátyádnak igaza van! - Rion lopva a lányra kacsintott. - Ha szeretnéd, visszakísérlek a várba!

Kazu legszívesebben hangosan felnevetett volna a szánalmas próbálkozás hallatán. Ráadásul úgyis meg fogja hiúsítani, tervezzen bármit is az a szerencsétlen kölyök. És ennek nem csak az Azornak tett ígérete volt az oka. Vízfő óta Rion sokkal jobban idegesítette, ezért bármi, amivel keresztbe tehetett a fiúnak, mérhetetlen elégedettséggel töltötte el.

- Egészen csinos az a lány! Azt hiszem, felkérem táncolni - jelentette ki Kazu fennhangon, és a kupával a kezében előre lépett. Sajnálatos módon azonban elvesztette egyensúlyát, és éppen Rion ruháját borította végig vörösborral.

- Ó! - nézett végig rajta egy félmosoly kíséretében. - Kérlek, ne haragudj. Most haza kell menned, átöltözni. Siess, nehogy megfázz!

Rion ingjén, sőt még nadrágján is hatalmas, sötét folt éktelenkedett. Mindennek tetejében pedig a dermesztő, őszi szellő, amely egy pillanattal korábban még kellemesen hűsítette tánctól kipirult arcát, most egészen a csontjáig hatolt, a bőréhez tapadó nedves ruha miatt.

- Ne aggódj, én majd visszakísérem a hercegnőt - mondta Kazu, azzal erősen megragadta Elanor karját, és nagyot rántott rajta. Arcán kaján vigyor terült szét, miközben maga után vonszolta a némaságba burkolózó lányt. - Ne vágj már ilyen durcás képet! - lépett elé, amikor maguk mögött hagyták a vígadó sokaságot. - Csak egy kis bor volt az egész! Nem egy tőrt döftem a mellkasába!

- Visszatalálok egyedül is a várba. Menj, és táncolj azzal a lánnyal, akivel akartál.

Kazu értetlenül ráncolta a homlokát, Elanor pedig tovább indult.

- Várj! - ragadta meg ismét a karját, és amikor a lány visszafordult, csak bámulta azt az ártatlan arcot és a tágra nyílt, mélyzöld szemeket.

- Amikor Vízfőben voltunk, ott a fogadóban szerettél volna mondani valamit arról a vadászatról, amikor lelőttük azt az őzbakot.

Elanor arca azonnal lángra kapott, Kazu pedig lélegzetvisszafojtva várta a válaszát.

- Ez az egész annyira... annyira kínos - préselte ki magából.

Kazu maga felé szerette volna fordítani az arcát, Elanor azonban eltolta a kezét, és összevont szemöldökkel elnézett mellette.

- Kazu - suttogta, és torony felé mutatott. - Az ott Lukan?

A fiú Fészekhez vezető lépcsősor közepén ült lehajtott fejjel, arcát a kezébe temette, és hangosan morgolódott.

Elanor azonnal odaszaladt hozzá, és mellé telepedett.

- Minden rendben?

A fiú nem nézett fel, csak megrázta a fejét, aztán valamit dünnyögött.

- Egész este kerestelek - kapcsolódott be a beszélgetésbe Kazu is. - Azor aggódott érted...

- Haquon vigye el azt az átkozottat - vágott a szavába Lukan indulatosan, és végre valahára fölemelte a fejét.

Elanor meglepetten pislogott a bátyja könnyáztatta arcára, aztán előhúzott egy kendőt, és felé nyújtotta.

- Hagyj már békén! - rivallt rá Lukan, aztán felpattant, és besietett a toronyba.

- Ezt meg mi lelte? - nézett utána Elanor.

***

Rion dühösen csörtetett végig az utcán, miközben végig azt az honou-i férget szidta. Hazaérve azonban elhallgatott. Nem akarta magára vonni a figyelmet, hiszen jól lehet, hogy az édesapját megint szörnyű állapotban találja.

A kandallóban még pislákolt a tűz. Dideregve oda lépett, és elkezdte lehámozni magáról a ruháit. Már éppen kigombolta volna a nadrágját, amikor halk neszezésre leadott figyelmes. Először mozdulatlanná merevedett, majd a konyhaasztalról felvett egy kést, és halk léptekkel megindult a hang irányába. A motoszkálás a szülei hálószobája felől jött.

Lassan közelebb lopakodott, ügyelve arra, hogy kikerülje a nyikorgó deszkákat. Szíve a torkában dobogott, amikor elérte az ajtót. Az csak résnyire volt nyitva, de így is látta, hogy valaki van odabent. Lélegzetvisszafojtva tette a kezét a kilincsre, és óvatosan benyitott. Döbbenetes jelenet tárult a szeme elé, a szobában ugyanis nem egy tolvajt, hanem egy fiatal lányt pillantott meg a szülei ágyában.

- Szűz vagy még, Floren? - szólalt meg ekkor az apja valahonnan a sötétből, mire a lány csöndesen bólintott.

Rion reszketeg ujjai közül kicsúszott a kés. Édesapja azonnal felfigyelt a zajra, és észrevette őt. Dühtől eltorzult arccal indult meg felé.

***

A Fészek addigra már szinte teljesen elcsendesedett, egyedül Lukan szavai törték meg a némaságot. A fiú szeme addigra már teljesen kivörösödött a sírástól. Elanor aggodalmas arccal figyelte őt, miközben átkarolta a vállát, és megértően bólogatott.

Kazu is hamarosan visszatért hozzájuk, kezében egy üveg bort szorongatva.

- Remélem, ettől jobb kedvre derülsz! - mondta Lukannak, miközben átnyújtotta az italt.

A fiú úgy ivott, mintha már egy hete szomjazott volna. Nagyokat kortyolt, a mohóság következtében az ital kicsordult a szája szélén, vékony csíkban az álláig gördült, és innen fehér ingjére csöpögött. Amikor végzett, nagyot sóhajtott, és a félig kiürült üveget odalökte Kazunak.

- Azt hittem, hogy szeret - nyöszörögte erőtlenül. - De akkor miért nem akar többé találkozni velem? Ő a leggyönyörűbb, legkedvesebb, legszeretetreméltóbb lány. - Lukan szája ismét lefelé görbült. - Mi lesz velem nélküle?

- És csak úgy kidobott a vadászat előtt? Pont, mielőtt kilovagoltunk volna? - kérdezte Kazu, mire barátja szomorúan bólintott. - Akkor ezért voltál olyan csapnivaló egész idő alatt.

- Tudom, hogy Ai'lah egymásnak teremtett minket, biztos vagyok benne. Nélküle minden értelmét veszti.

- Micsoda nagy szavak - fintorgott Kazu. - Egyetlen lány sem pótolhatatlan.

- Azor! - Lukan bánatos vonásai azonnal megkeményedtek. - Ő tehet az egészről. Addig-addig mesterkedett, amíg rávette Florent, hogy többé ne találkozzon velem.

- Biztos vagy benne, hogy Azor volt? - kérdezte óvatosan Elanor. - Nem lehet, hogy Florennek valami más oka volt rá, hogy ...?

Lukan gyilkos tekintettel nézett a húgára.

- Akkor most elmondom még egyszer, mert úgy tűnik, elsőre nem értetted meg. Szerettük egymást, és Floren igenis boldog volt velem. Mi oka lett volna, hogy elhagyjon? - kérdezte, mire a lány lesütötte a szemét.

Kazu ezt látva azonnal fölpattant, és kettejük közé furakodott.

- Nyugodj már meg! - förmedt rá barátjára, és kezével védőn átölelte a sólyomvári hercegnő vállát. - Nem Elanor az, akire dühösnek kellene lenned, hanem az a hálátlan ribanc.

- Ne mondj rá ilyeneket! - förmedt rá villámló tekintettel Lukan.

- Inkább igyál - morogta Kazu. - Addig sem jönnek ki ilyen hülyeségek a szádon.

***

Rion halántéka tompán lüktetett, miközben megpróbálta lefejteni az erős ujjakat, amik a nyakára fonódtak, de azok mintha vasból lettek volna. Érezte, hogy ereje lassan elszáll, szeme előtt kezdett elhomályosodni a világ. Keze magatehetetlenül lehanyatlott, és ahogy ott feküdt a hideg padlón, egyszer csak velőt rázó sikítás töltötte be a szobát.

Édesanyja volt az, aki megvadult állat módjára az apja vállába harapott. A férfi végre elengedte őt. Az asszony szemében őrült harag villant, őszülő haja vakítóan fehérnek tetszett a lámpás gyér fényében. Rion nem látta tisztán, a történteket, szeme még mindig káprázott, de úgy tűnt, az édesapja végül meghátrált.

- Rion... - térdelt mellé az édesanyja. - Rion, kicsikém... - zihálta elfúló hangon.

Mennyire szeretett volna válaszolni neki, de csupán halk hörgés hagyta el ajkát, miközben erőnek erejével felnézett rá, és tekintetük egy hosszú pillanatig összefonódott. Milyen furcsa, gondolta magában. A félhomályban ugyanis édesanyja égszínkék szeme egészen lilának tűnt. Rion ez után már nem küzdött tovább. Feje erőtlenül oldalra billent, ő pedig átadta magát a sötétségnek. Édesanyja kétségbeesetten szólongatta, de ő már csak tompa visszhangnak hallotta a körülötte levő világ hangjait.

Elméje egyre jobban elhomályosult, ugyanakkor a feketeségből anyja ibolyaszín írisze rajzolódott ki tisztán, élesen. Ez a látvány szinte beleégett a tudatába. Az a szempár olyan lila volt, mint a frissen nyíló orgona és megnyugtatóan hűvös. Mindig is szerette a hideget és a téli tájat, hiszen mi lehetne gyönyörűbb annál, mint amikor a napfény megcsillan a hóval fedett földeken, és amikor a zúzmarák szikrázó, fehér köntösbe öltöztetik a növényeket?

Ahogy ezen töprengett, úgy érezte, hogy a mellkasából kellemesen zsibbasztó, jeges folyam indul útjára, és lassan szétterjed egész testében. Olyan bizsergetően dermesztő volt, mint az Ágas-tó vize a vastag, téli jégpáncél alatt. Karja libabőrös lett, szeme egy pillanatra tágra nyílt, ahogy tüdeje megtelt a friss levegővel. Zihálva, fulladozva kapkodott levegő után, mellkasa vadul hullámzott. Őrült sebességgel forgott vele a világ, és ő azon nyomban beleszédült a látványba, majd amikor lehunyta a szemét, ismét eltompult előtte minden.

***

Elanor térde megrogyott a bátyja súlya alatt. Kazu Lukan másik oldalán állt és ahogy átkarolta a magatehetetlen fiú derekát, keze hozzáért a lányéhoz. Elanor előre hajolt, majd amikor egy pillanatra találkozott a tekintetük, fülig pirult. Kazu arcán széles mosoly terült szét, feje még kissé bódult volt a bortól.

- Floren... - hörögte Lukan kábán, aztán feje újra lehanyatlott.

Odakint még minden csöndes volt, így feltűnésmentesen eljutottak a fiú szobájáig. Miután befektették az ágyába, Kazu Elanor felé fordult.

- Szeretnéd, hogy a szobádba kísérjelek?

- Azt hiszem, inkább Lukannal maradok, hátha szüksége lesz rám. Nincs túl jó állapotban.

- Akkor én is itt maradok - jelentette ki Kazu, és letelepedett a barátja ágya mellé.

Elanor is oda ült, hátát az ágykeretnek vetette, és álmosan ásított. Hosszú ideig ültek egymás mellett szótlanul, csupán Lukan hangos szuszogása törte meg a csöndet, majd Kazu a lány felé fordult, és feltette azt a kérdést, ami olyannyira foglalkoztatta.

- Mit szerettél volna mondani ott Vízfőben, amikor kettesben maradtunk a fogadóban? - Izgatottan várta a választ, de Elanor mély hallgatásba burkolózott. - Ne mondd, hogy nem fontos, mert igenis az, ha már úgy előhozakodtál vele.

- Szoktál még arra a vadászatra gondolni? - motyogta Elanor.

- Persze, hogy szoktam - suttogta Kazu, mire a lány felkapta a fejét, és meglepetten pislogott. - Csak hogy tudd, nem bántam meg, hogy úgy alakult - tette hozzá mosolyogva.

***

Rion az ágyában ébredt és az, ami előző este történt, álomnak tűnt csupán. Amikor azonban megmozdult, és a fejébe hasogató fájdalom nyilallt, a valóság gyötrelmes, ólomsúlyú köpenyként borult a vállára.

Édesanyja sápadt arccal, félig az ágyára dőlve aludt, de amikor a fiú mocorogni kezdett, azonnal felriadt. Bőre falfehér volt, őszülő, szürkés haja lágyan vállára omlott, égszínkék szeme tágra nyílt az aggodalomtól. Rion homlokráncolva figyelte, közben azon tűnődött, hogy mennyire másnak látta őt előző este. Meg mert volna esküdni rá, hogy édesanyja haja fehér volt, mint a hó és szeme ibolyaszínben tündökölt. Miközben némán ültek egymással szemben, a fiú az asszony kezére tette az övét és összekulcsolták ujjaikat. Csak a szemem káprázott, gondolta magában. Biztosan azért, mert annyira beütöttem a fejem!